Iparvédelem, 1907 (3. évfolyam, 1-23. szám)

1907-01-07 / 1. szám

IPARVÉDELEM A­­MAGYAR VÉDŐ EGYESÜLET* HIVATALOS LAPJA ZICHY JENŐ GRÓF |­ ­ Ipargrófnak gúnyolták azt a nemeslelkű magyar főurat, a ki nevével és több évtizedes mun­kásságával egyaránt óriási szolgálatot tett a hazai iparnak. Ez a gúnynév a leghűbb jellemzője annak a kornak, a melyben gróf Zichy Jenő a társadalom figyelmét a honi ipar felé igyekezett terelni. Nem értették meg nemes intenczióit, nem követték örökbecsű tetteiben főúri barátai, de a polgári társadalom sem. Sőt ellenkezőleg, gúnynévvel illették és kába ábrándnak tartották magas­röptű eszméit. A kérlelhetetlen halál elragadta az ipargrófot körünkből. Élete alkonyán azonban az a megnyugtató érzés tölthette be nemes lelkét, hogy az általa elvetett mag kikelt; a társa­dalom belátta, hogy a honi ipar pártolása elsőrendű hazafias kötelessége, és az «ipargróf» czím a gúnynévből a megbecsülés és a megértés nyújtotta elismerő czímmé változott át. Nemes idea­lista, zsenge iparunk hatalmas támasza, elveszítettünk, de el nem feledünk. Nyugodjál békében! "Iqijqv Do Egyesítsük az erőket. Rég veri már a magyart a teremtő. Minden lélekzetért küzdelem, folytonos harcz a mi sor­sunk. Itthon is ezer ellenség lesz, mikor fogy el erőnk annyira, hogy leteríthessenek bennünket. Sok válságos időt élt át már nemzetünk. Ugyan volt-e már egyáltalában nyugodt pillana­tunk ? Hogy el nem fogyott erőnk, hogy ezeréves harcz után még van reményünk boldogabb jövőre, azt nem az ellenségeink nyújtotta fegyverszünet­nek köszönhetjük, hanem tisztán a honfiak és honleányok kiapadhatatlan hazaszeretetének. E honszerelem nem követel, hanem áldoz, ha a hazának szüksége van áldozatra. És ha örök átkunk, a visszavonás eltűnnék lelkünkből, boldog hazában egységes, erős nemzet hála­imája dicsérné a magyarok istenét. Még látjuk a távolban azt a fekete felhőt, a­mely nemrég borította hazánk egét és a mely pusztulást, hosszú némaságot és síri csendet akart a sokat szenvedett magyar nemzetre zúdí­tani. Elmúlt a sötét felhő, elűzte a nemzet fel­­lobbanó hazaszeretetének izzó lángja. Nemes nagyasszonyunk, kezében a tulipán­­virággyal, egységre, egyesülésre hívta fel a tár­sadalom minden tagját. És siettünk mind­annyian a haza védelmére, kitűzve a honvédők jelvényét, a tulipánt, mert bíztunk a hívó szózat igazságában. Ámde csakhamar előretörtettek a kufárok is, elárasztva az országot hamis tulipán­nal és hamis árúval. Minthogy járatlan, mesgyétlen utakon indultak harczba a nemzet hű fiai, könnyű munkájuk volt e félrevezető kufároknak. Elriasztották a hívőket a tulipán viselésétől és ezzel a lelkes tábor, a­mely a hívő szózatra igaz örömmel ragadta meg az erők egyesítésének nemes esz­méjét, csakhamar erőtlenül, eredménytelenül szerte-széjjel szóródott. És eljövének a kufárok is, a­kik az igazi tuli­pánt hamissal kicserélék. A kik hivének az angyal szavában, boldogulának, a kiket a lelketlen kufá­rok a hamis tulipánokkal felékesítenek, fele úton visszafordulának. Mivel járatlan, mesgyétlen uta­kon indultak mindnyájan, könnyű munkája akadt a sátánnak, hogy az igaz lelkeket eltérítse a honmentéshez vezető igazi ösvényről. Lapunk 10.500 példányban jelenik meg. A legtökéletesebb Toalett-asztal kétségen kívül az, mely Lux-féle pipereczikkek­­kel van fölszerelve, mert ezek tapasztalat sze­rint a legjobban felelnek meg hivatásuknak. If ni­ni TT 17­­­1 kis üveg K —*70, 3 üveg K 1*80. ^ lYUilli VIL y 1 közép « « 1*—, 3 « « 2*80. (Eau de Cologne) ) 1 nagy « « 2*—, 3 « « 5*60. 1 korona; Crém-XYRIS (Sásliliom)-Pouder, 1 korona 20 fill. 3 szinben, felülmúl minden ilynemű készítményt, ára K 1'20. A toalett-asztal dísze XYRIS-PARPUM (Sásliliom) csinos dobozban 4 korona 50 fillér.­­ Kaphatók: Lux Mihály drogériájában Budapest, IV., Múzeuma­ körút 7/7 sz. alatt. Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve.

Next