Kazán- és Gépujság, 1912 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1912-01-01 / 1. szám
Szerkesztőség: Budapest II., Andrássy ut 72. TELEFON 157-80. Kiadóhivatal: Budapest, V., Visegrádi u. il/a. TELEFON 53-48. Szerkesztik: PFEIFER IGNÁC és PÉTER JENŐ műegy. nyilv.rk. tanár, mérnök. Főmunkatárs: BERMANN MIKSA államvasúti felügyelő. □ Do Megjelen □ □ a minden hó 1-én és 16-án. —oOo— Előfizetési ára egész évre 6 korona. Szines borítékkal, jobb papíron 8 korona. Tflitamm 9 Pfeifer Ignác: Tíz esztendő. — Dr. Varsányi Emil: Az előmelegítő alkalmazásának előnyeiről. — Balog Ármin : Fűtés és lUIlUlUllli szellőztetés.— Pfeifer Ignác: A gázgenerátor megvizsgálása. — Kolos Andor: A Humphrey-féle gázszivattyú gyakorlati alkalmazása. —■Aller Róbert: Porszívóberendezések. — Horovitz Lajos: Repülőgép-balesetekről. — Hermann Miksa: Az aczélfajok hegesztésének elmélete és gyakorlati alkalmazása. — Apró közlemények. — Hirdetések. A lap szellemi részét, műszaki ügyeket stb. illető kérdéseket kérjük lapunk szerkesztőségébe (VI., Andrássy út 72.) intézni; a lap szétküldésére, az előfizetésre és hirdetésekre vonatkozó ügyekben lapunk kiadóhivatala (V. ker., Visegrádi utcza 11/a.) intézkedik. Tíz esztendő. Irta: Pfeifer Ignác. A jelen sohasem elégíti ki az embert, de amikor múlttá lesz a jelen , régi jó időknek mondjuk. Valahányszor megcsináltuk egy-egy számát a «Kazán- és Gépújság»-nak, mindig azt tartottuk róla, hogy bizony jobb is lehetett volna, de amikor a tíz kötet «Kazán- és Gépujság»-on végig lapozgatok — és ma már elfogulatlanul tudom megítélni jó barátaim, sőt a magam írását is — azt kell mondanom, hogy a régebbi «Kazán- és Gépujság»-ok nem is olyan rosszak, mint ahogy mi gondoltuk, akik csináltuk, ha nem is olyan jók, mint amilyeneknek azok tartják, akik immár tíz esztendeje olvassák. Azért mondom, hogy a régebbi «Kazán- és Gépújság»-ok jók, mert az újabbak még nem érték el azt a tisztes kort, amikor azokat is épen olyan jóknak fogjuk tartani, mint a régebbieket. De ne lássák ez dicsekvésnek, ismerjük és beismerjük m a gyengéinket. Nem azon restelkedünk, hogy a külföldi hasonló irányú újságok bennünket terjedelemben, tán tartalomban is felülmúlnak, hisz az a körülmény, hogy amikor és amióta a «Kazán- és Gépújság» megindult, akárhány laptársunk kidült mellettünk, azt mutatja, hogy a legjavát adtuk annak, ami tellett tőlünk és olvasóink, kik egy évtizeden át kitartottak mellettünk, méltányolták munkánkat. Restelkedünk azért, hogy tíz esztendő múlva sem sikerült a magyar gépészek összességében felébreszteni az összetartozás értékét. Resteljük, hogy az a sok ezer gépész, aki az országban szerteszórva él, egymástól elszigetelten áll, nem keresi a csatlakozást kartársaival, nem keresi azokat a kapcsokat, amelyek őket erősekké tennék, amelyek őket felemelnék. Resteljük, mert ez egy be nem váltott programmpontja a «Kazán- és Gépujság»-nak. Mikor tíz esztendővel ezelőtt a «Kazán- és Gépujság» első számát megcsináltuk, el voltunk készülve arra, hogy munkánkkal egyenértékű anyagi sikerekre nem számíthatunk és barátaink tudják, hogy önzetlenül, ideális czéloktól vezetve, alapítottuk ezt a lapot. Azt gondoltuk, hogy minden embernek, aki műszaki dolgokkal foglalkozik, — legyen az mérnök, művezető, gépész vagy ipari munkás, — egyaránt szüksége van az állandó továbbképzésre és elsősorban a magyar gépészek továbbképzését, műszaki ismereteik gyarapítását teszíük ki célunk gyanánt. Azt tartottuk, hogy az egyforma tudás a legerősebb kapocs, amely a hasonló foglalkozású embereket egymás közelébe hozza és hogy a «Kazán- és Gépújság» alkalmas lesz arra, hogy összetartó testületté tömörítse a magyar gépészeket. Ez a törekvésünk az első tíz évben nem sikerült. Segítettünk megteremteni az országos gépészegyesületet, önzetlen szeretettel figyeltük minden ténykedését, remélve, hogy ez lesz az a góczpont, amely köré a magyar gépészi kar tömörül — csalódtunk; a szövetség gyenge és erejében lassan gyarapszik. Nem tudta megóvni magát a széthúzás szellemétől. A mozdonyvezetők, a művezetők megerősödtek, hatalmas testület mindegyik, csak a gépészek züllenek szerte, mint az oldott kéve és semmi jelét nem látjuk az idők változásának. És mi mégis remélünk és nem korholjuk a gépészi kart, hanem magunkra vetünk, mondván, hátha mégis bennünk a hiba, hogy nem valósíthattuk meg kitűzött czélunkat, a gépészek tömörítését. A jelen sohasem elégíti ki az embert, jobbat vár a jövőtől és habár az élet minden múló órája visszavonhatatlanul tűnik tova, egy új redőt szánt homlokunkra, cserébe adjuk a jelen valóságát a jövő reményéért. Elmúlt tíz esztendő, munkában töltöttük el, munkakedvvel, új reményekkel eltelve indulunk a jövendő felé. Tudást akarunk terjeszteni; aki tudást terjeszt, az a szabadságnak terjesztője, a szabadság pedig nemcsak annak áldás, aki a szabadságot élvezi, hanem jutalom annak is, akinek szabadságát köszöni. W&finírói peorlókoc plnfiTpfpci rhink Czi'ue« hpkiiklpGpf