Lábbelikészítők Lapja, 1930 (12. évfolyam, 1-23. szám)

1930-01-01 / 1. szám

XII. évfolyam. ogiai Iparmun. Könyvtára •­ * n, Bpppt LÁBBELIKÉSZÍTŐK Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII., Wesselényi ucca 17. szám Telefon: József 426—26. HIRDETÉSEK hasábonként és mm-ként egyszeri megjelenése 12 fillér. Szövegkötött 25°/v­al több. Apróhirdetések szavanként 12 fillér. Megjelenik 1-én és 15-én. A M­­AGYARORSZÁGI LÁBBELI KÉSZÍTŐ IPAROSOK ^ ÉS A BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROSI CIPÉSZIPARTESTI 330 január 1. 1. szám »fizetési árak: évre 34.40 P. — Fél évre 7.20 P. 4. Negyed évre 3.60 P. [ban egész évre 150, félévre 80, negyed- ■ |E a­­yfc _ ívre 40 dinár. ^s|lnfcio(VAkiábmi egész évre 90, félévre 45 szokol. iBiábar^egész évre 350, félévre 175 lei. SÍKZOVETS TALOS KÖZLÖNYE r\jc .1 k é 3 01 Ax új e A trianoni békekötés óta elmúlt hosszú esztendők keservei, a háborús összeomlás okozta gazdasági válság döbbenetes pusztításai tornyosulnak elénk, midőn az újév küszöbén visz­­szatekintünk a végét járó 1929. esz­tendőre. S arkunkra tárul a kérdés, hogy vájjon miként alakult volna a mi szakmánk helyzete akkor, ha a lábbelikészítő iparosság nagy tömegei a maguk ügyeinek lelkes har­cosaiként sorakoztak volna az alá a zászló alá, amelyet az 1920. évi augusztus 22—23-án megalakított országos szövetségünk kibontott ? A felelet röviden csak annyi, hogy a gazdasági nyomornak a mai fokára nem sülyedhetett volna le ez a nél­külözhetetlen közszükségleti cikket termelő iparág. Mert nem kis részben oka ka­­tasztrofális helyzetének maga a láb­belikészítő iparosság, amelynek a legnagyobb része nem tudta vagy nem akarta felismerni azt az erőt, melyet számára az összefogás, a közös érdekekért való együttműködés biztosított volna, nem vette komolyan azt a hatalmat, melyet a szervez­kedés nyújt, azt a tekintélyt, melyet egyedül az egy gazdasági táborba tömörülés kölcsönözhet és közönyö­sen nézte és nézi ma is, hogy nemes lelkű és önfeláldozó szaktársai a helyzet jobbrafordításának érdekében miként igyekeznek intézményeket te­remteni. A jóakaratú felhívások és figyel­meztetések iránt eddigelé közönyö­sen viselkedő szaktársaink lássák be végre, hogy a bajok további terje­désének megakadályozása és orvos­lása érdekében tennünk és cseleked­nünk kell, mégpedig haladéktalanul és ehhez a munkához minden szak­társunknak a támogatása szükséges. A letűnt év szörnyű megpróbáltatá­sain keresztülment szaktársaink előtt nem kell bizonyítani, hogy a létért való küzdelem annyira megnehezült, hogy egy test és lélekként össze kell fognunk, ha nem akarunk mindnyá­jan teljesen elpusztulni. Csodákra senki se várjon, hanem maga igye­kezzék a teremtő és alkotó munká­val csodákat művelni. Széthúzó és szétforgácsolt erők­kel nem lehet szakmánkat szebb és boldogabb jövő révébe vezetni s mindent el kell követnünk, hogy szakmai társadalmunk együvé tömö­rüljön és olyan hatalmas tábort al­kosson, amely a létért való küzde­lemben meg bírja védeni a maga érdekeit. Ha a szövetség, az ipartestület, a szövetkezet és a szakoktatók köre vezetőségei e nagy cél érdekében összefognak és a szakmai iparosság érdekeinek kielégítésére és előmoz­dítására minden tőlük telhetőt meg­tesznek, a közös boldogulás kiküz­dése céljából indított mozgalomnak oly lendületet adhatnak, amely a leg­messzebbmenő várakozásokat is ki­elégíti. Az összes erőt és képességet a szövetkezet és a rokkant egyesület kiépítésének munkálataira kell első­sorban koncentrálni. A szövetkezeti felsőrészkészítés kérdését meg kell végre oldani és minden tekintetben olyan munkával kell a szaktársakat kiszolgálni, amely a legszebb és legtökéletesebb mindazok között, amineket a felsőrészkészítés terén csak produkálni lehet, hogy hírt és dicsőséget szerezzen a szövetkezet­nek, szaktársainknak pedig biztosítsa a rendelők elismerését. A termelő szövetkezet kiépítésé­hez is haladéktalanul hozzá kell fogni, mert az nem állapot, ami ezen a téren uralkodik. A meglévő termelő alakulatot a szövetkezet égisze alá kell helyezni és üzletrészek jegyzé­sével megfelelő forgótőkéről kell gon­doskodni. Az üzletrésztulajdonos ta­gok válasszák meg a vezetőket és csakis azok részesülhetnek munkában, akik a szövetkezetnek tagjai. Ugyan­csak ki kell építeni a szövetkezet értékesítő részét is, hogy a tagok munkáit átvehesse és azokra előleget folyósíthasson, hogy a munkafolyto­nosságot biztosítsa. A rokkant egyesület ügyének a felkarolása becsületbeli kötelessége a főváros cipésztársadalmának és, hogy ezt önmagával és a segélyre szoruló, munkaképtelen, öreg szak­társakkal szemben mielőbb leróhassa, legyen tagjává minden szaktársunk ennek a valóban nemes célokat szol­gáló intézménynek. A­ szakma egészséges irányban való fejlődésének biztosítása érdeké­ben rendkívüli nagy jelentőséggel bír az a körülmény, hogy a felső­­részkészítők nem nevelhetnek tanon­­cokat és felsőrészkészítést csak az tanulhat, aki az aljamunkában való jártasságát igazolja. A szakma jövő sorsának alakulása szempontjából igen üdvös lesz az egyfázisos for­galmi adórendszer beveztése, amely végre a megvalósulás stádiumába jutott és nagy igazságtalanságok fog­nak általa megszűnni, mert a bőr­gyáraknál és a vámhatároknál való lerovása az adónak, felmenti a láb­belikészítő iparosokat az átalány­fizetés alól és nem lesznek kényte­lenek nagyobb összeget leróni, mint amilyen forgalmat valóban csinálnak és a kontárok nem bújhatnak ki az adózás alól, mivel az adó be lesz az anyagárakba számítva. A reánk köszöntő új esztendőben követeljük a kézművesiparban az általános és fényűzési forgalmi adó megszüntetését !

Next