Lábbelikészítők Lapja, 1937 (19. évfolyam, 1-13. szám)
1937-01-01 / 1. szám
XIX. évfolyam Budapest, 1937. január I. 1. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, VII., Wesselényi utca 17. szám M. kir. postatakarékpénztár! számla 3002. szám Egyesülésben az erő! Akaratban a győzelem! Előfizetési árak: egész évre 8.— P. — fél évre 4.— P. negyed évre 2.— P. Megjelenik minden hó 1-én A MAGYARORSZÁGI LÁBBELIKÉSZÍTŐ IPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK ÉS A BUDAPESTI CIPÉSZEK ÉS CSIZMADIÁK IPARTESTÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE állunk, új küzdelmek, új munka vár reánk. Az elmúlt év sok komoly kérdést vetett fel, a régieket itt hagyta a nyakunkon, de egynéhány ügy mégis megoldódott, vagy legalább is a megoldás útjára lendült. Itt volt az ipartörvény, módosítása még csak most simul az élethez, még csak most születnek a részletekre vonatkozó végrehajtási utasítások és rendeletek. De az egész magyar iparoséletnek nagy állomása volt az 1936-os esztendő, amikor az új ipartörvény keretében a szabályozott, rendezett ipari élet lehetőségei megteremtődtek. A hírhedt 4. és 47. törvényszakasz nincs többé. A cipésziparosság büszke lehet rá, hogy összetartásával, szívósságával, soha nem alkuvó következetes tiltakozásával a régi ipartörvénymódosításnak ezt a két súlyos méregfogát segített kiirtani. Megszületett a heti 48 órás munkaidőre vonatkozó rendelet. Ez sem kicsiség. Az egész lábbelikészítő iparnak döntő eseménye. Korszakot zár le és korszakot vezet be. Ez az új korszak még nem tud a maga teljességében kibontakozni, mert hiányoznak a teljes iparszabályozás előfeltételei, késik a minimális bérek megállapítása, hiányzik a záróra rendezés, még csak követelés a sitz-rendszer eltörlése. Átmeneti hónapok — mi hisszük, hogy csak hónapok! — következnek. Most még nagyobb egységet, még komolyabb összefogást, a lábbelikészítők hivatott szerveinek még erőteljesebb támogatását kérjük a kisiparosoktól. Mert csak így vívhatjuk ki magunknak az iparszabályozás teljességét. A 48 órás munkahét, amilyen óriási szociális vívmány, annyira kevés önmagában. Ki kell küzdenünk a bérrendezést, a záróra szabályozást, az emberi munkát és az iparos méltóságát kizsákmányoló sitz-rendszer megszüntetését is, így lesz csak teljessé a magyar cipészipar szociális viszonyainak szabályozása és így válik csak lehetetlenné a munkauzsorával űzött visszaélés és tisztességtelen verseny. Ebben az évben vívták megható és lendületes küzdelmüket a tokaji cipészek és csizmadiák. 100-120 százalékos kereseti javulást értek el az Országos Szövetségünk támogatása és segítsége mellett. Intő példa legyen ez az ország egész cipésztársadalma számára, hogy szervezkedéssel, összetartással és együttműködéssel milyen eredményeket lehet elérni. És intő példa az ország gazdaságpolitikai intézői számára is, hogy a kisiparosság emberhez méltó megélhetését, tisztességes munkalehetőségét biztosítani kell. De beszéljünk arról is, ami ebben az 1936-os esztendőben elintézetlen maradt, amihez az illetékesek hozzá sem nyúltak. Beszélni kell a cipésziparosság és általában az egész kézművesipar súlyos sebeiről, amelyeket még mindig csak hagynak gennyesedni, romlani, tágulni. Beszélni kell a közszállítások kérdéséről. A kisiparosok betegbiztosításáról. A kisipari hitelekről. A lehetetlen adóterhekről. Kisipar és közszállítás! Közéletünknek egyik legszomorúbb fejezete. A cipésziparosságnak még külön súlyos sérelmei vannak a közszállítások terén. A bőrgyárak illetéktelen versenye valósággal lehengereli a kisipar jogos igényeit. Itt sürgősen tenni kell valamit, mert lehetetlenség, hogy egy érdemes és a kor követelményeinek a magaslatán álló iparágat egyszerűen kisemmizzenek szakköröi magánérdekek kedvéért. De a közszállítások egész rendje is javításra szorul. Ugyanilyen súlyosak a többi öt esztendő előtt