A Lakás, 1912 (2. évfolyam, 5-12. szám)

1912 / 5-6. szám

natnyi ötleteknek kódolnak és beérik azokkal az apró morális sikerekkel, amelyeket egyes iparművész talentumaink a külföldön szereznek. A maguk mun­kájának, de nem a magyar iparművészetnek, mint olyannak. Hazakerül egy-egy díszoklevél, egy-egy kiállítási aranyérem, Itt-ott néhány száz vagy ezer korona egy-egy megvett Interieur-ért vagy ipar­művészeti objektumért. De se több, se kevesebb. Inkább kevesebb. Messzemenő és tervszerű komer­­ciális programmnak azonban se híre, se hamva. Az egységes kereskedelem szempontjából a magyar iparművészetnek még idehaza sincs piaca, az arra hivatott, helyesebben kirendelt hivatalosak még annak sem tudták megteremteni a módját, hogy legalább a vidéken tudjanak piacot teremteni a magyar iparművészeti termékeknek. Apró, lokális és rendszerint néhány iparművész nevéhez fűződő sikereken túl semmit, de semmit sem tettek a magyar iparművészet összességéért, kereskedelmi térfoglalásá­ért. A magyar iparművészetnek itthon ma nem egy északi tenger áll az útjában, amelyeken, ha meg is indítottak egy-egy hajót, épen csak egyet indítottak útnak. Nem csodálkozunk a németek óriási iparművé­szeti akcióján, Amerika nagyszerű terület, hogy ott nagyszerű üzleteket kössenek. És nem csodálkoz­nánk azon sem, ha egyszer csak azt hallanék, hogy a német iparművészet útnak indult, hogy piacként megszerezze a magyar vidéket. Hiszen, ha szerve­zetten csinálná, még a fővárosban is meglepő ered­ményeket érhetne el. De itt van a kelet, elsősorban Románia, Bulgária, Szerbia geográfiailag is kínál­kozó piacai a magyar iparművészetnek. Csak a megfelelő akció kellene a megfelelő emberekkel és a magyar iparművészet új gazdasági lehetősé­gekkel szemben találná magát. De hát várjunk csak . . . Majd, ha a németeknek Amerika is szűk lesz, megtalálják ők az utat a kelet felé is. És a magyar iparművészet bizonyára a megvetésnek és a felháborodásnak ismét egy előkelő gesztusával fog felelni. De a pénzt mégis csak a németek fog­ják zsebre vágni. AZ ORNAMENTIKÁRÓL. Irta: Dr. VARJAS SÁNDOR. A­Z ORNAMENTIKA a legproblematikusabb jelen­­­­sége az egész művészetnek. Még a zene lényege sincs oly nagy homályban, mint az ornamens értelme. Mi lehet az oka ennek a nagy bizonytalanságnak ? Ez a bizonytalanság oly nagyfokú, hogy még kísér­letek sem történtek a magyarázatra. Mit is lehetne kezdeni e téren magyarázattal, anélkül, hogy a belemagyarázás veszélyének kitegyük magunkat ? Az ornamens u. i. nem akar semmit „jelenteni", az ornamens nem óhajt semmit elbeszélni, nincs tárgya, nincs „eszméje", egyáltalán maga az abszolút tárgytalan művészet. Mindez igen általánosan elter­jedt vélemény, elterjedt mind­a mellett, hogy igen misztikusan hangzik. A következőkben két problé­mát tűzünk ki magunknak. Megkíséreljük magya­rázni az ornamentika értelmét és azután azt, hogy miért nem tudtak eddig e probléma nyitjára jönni. Az ornamensről, értékéről, különböző esztétiku­sok, igen különbözőkép vélekedtek. Voltak olyanok, mint Kant, aki azt állította, hogy az egyetlen igaz művészet a dekoratív: az ornamentika. Ő elnevezte a dekoratív szépet: tiszta szépségnek. Minden egyéb szépet, amely tárgyi jellegű, függő szépségnek mon­dott, szóval olyannak, amely nem önmagában és önmagáért szép, hanem bizonyos értéket jelent reánk nézve, mondhatnók szinte valamilyen fajta érdekből tetszik, holott az igaz szépség érdek nélkül tetszik. És ilyen csupán az ornamentika. Ez a meghatározás nyilván nem tartható. Nem látható be, hogy miért „tiszta" szépség az ornamens. Hatása bizonyára lehet nagy, de más „nem tiszta" szépségek is lehetnek és oly hatásosak. Ha az ornamentika esztétikai lényegéről elfogadható véleményt akarunk magunk­nak alkotni, akkor az elemzés fonalát másutt kell felvenni. Mindenek előtt meg kell állapítani azokat­ ­ a szembeötlő tulajdonságokat, amelyek minden orna­­menset jellemeznek és minden egyéb műterméktől elválasztják. A legfeltűnőbb ilyen tulajdonsága a dekoratívum­­nak, hogy nincs semmi szavakba foglalható tárgya. A dekoráció önmagáért van, nem „jelent", nem szimbolizál semmit; ha objektív szemléletünk elé állítva tetszik, ha kellemes hatást gyakorol ránk, akkor azt mondjuk, hogy szép, és nem is kérdezzük „mit" akar ábrázolni. Azonban ez a tulajdonsága sem oly egyedülálló, mint gondolnók. Ott van pél­dául az építészet. Ez is „tárgytalan" művészet. Egy szép épület épúgy nem akar semmiféle elvont eszmét, avagy egyéb elbeszélő vagy leíró jellegű értelmet kifejezni, mint a dekoráció. Azonban azt lehetne mondani: ez és azért van így, mert az építészet nem is más, mint egyik fajtája a dekoratív művé­szetnek. Ez esetben tehát nagyon érthető, hogy miért „tárgytalan" művészet az építészet. Azonban ott van a zene. Vannak ugyan elismert nagy muzsikusok, akik a zenében is megpróbálkoztak fogalmi tartal­makat kifejezni és akiknek műveiben az egész emberi­­ség gyönyörködik, azonban kérdés, hogy azok a „gondolatok", amiket a komponisták belegondoltak alkotásaikba, csakugyan egyértelműen megtalálha­­tók-e azokban. Hogy e kérdés vajmi problematikus, legjobban az bizonyítja, hogy ahány műértő van, mind mást és mást tud belevetíteni e zeneművekbe. Nem is szólva a laikusok magyarázatairól! A zene tehát szintén „tárgytalan" vagy legalább is határo­zatlan tárgyú művészet. Egy másik fontos tulajdonsága minden deko­rációnak, hogy nem utánozza a természetet. Ez az előbbi elvből következik. Mert ha a dekoráció tárgy­talan, akkor nem is utánozhat semmit. Hiszen, ha

Next