Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-01 / 1. szám

V. évfolyam. Budapest, 1912 január 1.­1. szám. FŐSZERKESZTŐ: AZ ASZTALOSMESTEREK SZÖVETSÉGÉNEK ÉS A BUDAPESTI ASZTALOSIPARTESTÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VII., ALMÁSSY-TÉR 8. SZÁM. TELEFON 24—04. BARTOLFY JÁNOS A BUDAPESTI ASZTALOSIPARTESTÜLET ELNÖKE. ELŐFIZETÉSI ÁR : EGÉSZ ÉVRE 12 KOR. I NEGYEDÉVRE 3 KOR. FÉLÉVRE.. 6 KOR. I EGYES SZÁM­LO FILL. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKK SZÁMLA 24033 BOLDOG ÚJÉVET! Újból letűnt egy esztendő az emberiség életében, hogy helyébe lépjen az új év, amely,­elé minden ember reményekkel teli kebellel tekint, többet és jobbat várva attól, mint amilyen az elmúlt esztendő volt. Azt, hogy e remények miként teljesülnek, avagy, hogy egyáltalán valóra válnak-e, csak az esztendő letűntével tudhatjuk meg. Épp ezért ilyenkor, az új esztendő kezdetén, számot szokás vetni az elmúlt évvel, mintegy mérleget állítva föl, amelynek egyik serpenyőjébe a jó, a másikba a rossz napok vagy eredmények helyeztetnek el s amint az egyik vagy a másik serpenyő billenti le a súlyegyént, aszerint állapíthatjuk meg a letűnt esztendő milyenségét is. Mi is fölállítjuk a mi mérlegünket arra nézve, hogy megállapítsuk, vájjon milyen is volt az elmúlt esztendő az asztalosiparra s annak képviselőire, az asztalosmesterekre nézve. Az elmúlt 1911. esztendő a munka jegyében született. Évtizedek óta nem volt oly bőséges munkaalkalom, mint az elmúlt évben s így, e szempontból bírálva a letűnt évet, azt kiválóan jónak mondhatjuk iparunkra nézve. Megadta, meghozta az elmúlt év az alkalmat nemcsak a munkálkodásra, hanem a keresetre, a vagyonszerzésre is. Azonban ha ebből a szempontból vizsgáljuk az elmúlt esztendőt, azt látjuk, hogy az — a sok munka dacára is — vajmi csekély hasznot hozott, úgy, hogy­­ vagyonosodást nem eredményezett, legalább nem olyan mértékben, amint az várható lett volna a bőséges munkálatok után. Ennek okai egyedül mi magunk voltunk, akik nem tudtuk fölhasználni azt a jót, amit az elmúlt esztendő hozott, illetve nyújtott. Ahelyett, hogy a sok munkán igyekeztünk volna tisztes­séges, megérdemelt hasznot nyerni, olyan árakat szabtunk, amelyek mellett hasznunk nem maradt. Nem kényszerített pedig erre bennünket senki, azonban az egymás iránt viseltető irigység nem engedte meg, hogy kartársunknak hasznothajtó munkája legyen s azért önmagunk törtük le a munkaárakat akkor, amikor a munkabér emelkedett, az anyag drágult s a megélhetés megnehezedett. Ez okokból az elmúlt évet nem mondhatjuk jónak, bárha minden föltétel meg­volt arra, hogy ez év boldogulást s megelégedést hozzon reánk és iparunkra. Rosszá tette az elmúlt esztendőt a mi széthúzásunk, egyenetlenségünk, az egymás ellen való örökös és határtalan konkurrálásunk, ami annak a bizonysága, hogy rövidlátók vagyunk, akik nem tudjuk felfogni azt, hogy a múlt évi munkaalkalom nem ismétlődik meg minden évben s hogy ha a jó esztendőt is önmagunk rontjuk el, akkor nem érdemeljük meg a jót, csak a rosszat, a küzdelmeset. Az elmúlt esztendő csúf marakodásai között — amelyeket kortárs kortárs ellen viselt — egyetlen szép és kiemelkedő mozzanata volt az esztendőnek, amelyet érdemes emlékezetünkben megőrizni. Ez az egyetlen magyarországi asztalosipartestületnek jubileumi s zászlószentelési ünnepe volt. E szép emlékünnepen mintha elült volna közöttünk az irigység, úgy megnyilvánult az egyetértés, az összetartás. Vidéki kartársaink is jelét adták a hozzánk való tartozásuk tudatá­nak, érzésének, úgy, hogy hosszú évek óta ez volt az asztalosiparban az első eset és alkalom, amelyet disszonáns hangok nem zavartak meg. Adja Isten, hogy az egyetértés, amely ez alkalom­mal megnyilvánult, ne csupán szalmaláng legyen, hanem állandó melegével növelje közöttünk az egyetértés és összetartás nemes érzetét. Kiváló jónak mondhatjuk még egy tekintetben az elmúlt esztendőt és ez a munkásokkal való viszonyunk. Az egész év békében múlt el, általános, közös munkálkodásban. El kell ismerni, hogy a munkások vállalt békeszerződési kötelezettsé­güknek becsületesen törekedtek megfelelni. Igaz, hogy a mesterek is megadtak munkásaiknak mindent, ami őket megelégedettekké tehette s a mesterek is betartották vállalt kötelezettségüket munkásaikkal szemben még akkor is, amikor nem egy esetben csak nagy áldozatok árán tehették azt meg. Az elmúlt esztendő tanulsága az, hogy minden megdrágult, csupán a mi munkáink ára nem egy ízben esett is. Ennek oka egyedül az összetartás és egyetértés hiánya. Ennek következ­ményeit érzi iparunk, de érezzük mi magunk is. Abban a reményben, hogy ez az év meghozza végre iparunkban a jobb és szebb jövőt, kívánunk olvasóinknak boldog új esztendőt.

Next