Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1914 (7. évfolyam, 1-31. szám)
1914-01-04 / 1. szám
VII. évfolyam. Budapest, 1914 január 4. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VII., AKÁCFA UTCA 13. SZ. TELEFON 24-04. FŐSZERKESZTŐ: BARTOLFY JÁNOS A BUDAPESTI ASZTALOS IPARTESTÜLET ELNÖKE. ■ SZvEm4559^ 1. szám.Iki AZ ASZTALOSMESTEREK SZÖVETSÉGÉNEK ÉS A BUDAPESTI ASZTALOS IPARTESTÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR HETI KRÓNIKÁVAL EGYÜTT: EGESZ ÉVRE 12 KOR. FÉL ÉVRE . . 6 KOR. NEGYEDÉVRE 3 KOR. EGYES SZÁM 50 FILL. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKK SZÁMLA 24032 PB - BOLDOG ÚJ ÉVET. Ez a kivánság járja mindig az év első napján. Az elmúlt évnél mindig boldogabb új évet kívánnak az emberek. De ha valaha vártunk egy boldogabb új évet, mint az előző volt, úgy most valójában kívánhatunk. Mert még egy olyan év, amilyen az elmúlt volt, kivégezne mindannyiunkat, kik az előző év viharait úgyahogy kiállottuk. Nem akarjuk már ezúttal felidézni az elmúlt év csapásait. Súlyosak, nehezek voltak, melyeknek terheit még ma sem tudtuk lerázni magunkról. El kell következni azonban már annak az időnek is, mely után buzgó imádság eredez ma százezrek nyakán, s amely a munka ideje. Minden akció reakciót szül és viszont. A pangás idejét is fel kell váltania a tevékenység idejének, mert hiszen a világ előrehaladását nagyobb mozzanatok, események feltartóztathatják egy-egy rövid időre, de végképp meg nem akaszthatják. A közgazdasági életnek, mely minden ország alapja, egészséges mederbe kell terelődnie, mert különben országok, népek pusztulnak el s tűnnek el a nagy semmiségbe. Számítanunk kell tehát arra, hogy a jobb konjunktúrák, ha mindjárt lassú lépésekben is, de be fognak következni. Ha hinni és remélni tudunk jövőnkben, iparunk életében, úgy számítanunk kell már a jó időkre is. Erősnek kell tehát lenni a hitünknek, hogy az 1914. év boldogabb lesz, mint az előző év volt. Hinni azonban még nem elég az üdvösségre, a hitnek tettekben is meg kell nyilvánulnia. Hogy az 1914. évhez fűződő reményeink testet is öltsenek, mégpedig minél előbb, annak megalapozásához magunk erejével is hozzá kell járulnunk. Az elmúlt évek sok keserű tapasztalatra vezettek bennünket. Megtudhattuk, hogy mi a jó konjunktúrákat sem tudjuk kihasználni, úgy, hogy egy következő súlyosabb időszakot megrázkódtatás nélkül legyünk képesek végigélni. A nagy munkaalkalmak csak arra voltak jók, hogy gondtalanabb életet biztosítottak számunkra, de anynyit már nem eredményeztek, hogy a munkahiány idején még a legkisebb gondoktól is megmenthettek volna bennünket. Ebből megtanulhattuk volna azt is, hogy önmagunkat hibáztathatjuk sok tekintetben, mikor súlyos gondok közé jutunk. Az okot is mindannyian ismerjük, s ez a szervezetlenségünk. Ahányan vagyunk, úgyszólván annyifelé húzunk. A kenyéririgység, a számítás nélküli gazdagodási vágy pedig, mely lehetetlen konkurrenciában nyilvánul meg, odajuttat bennünket, hogy mindent mások harácsolnak el előlünk, amely pedig csak nekünk kínálkozott. Ezért nem szerezhettünk a jó konjunktúrák között, s ezért volt oly katasztrofális ránk a rossz közgazdasági helyzet. Nagyon sok a kiheverni valónk. Egy esetleges jó konjunktúra is sok helyütt régi bajainknak csak szanálására lesz képes. De még egy egészséges közgazdasági helyzet is kétes gyümölcsöket fog nekünk teremni, ha fel nem hagyunk a konkurrenciának azzal a piszkos módjával, melyet eddig oly nagy mértékben gyakoroltunk. Ha bízni akarunk a jövőben, elsősorban is ezt a gyomot kell kiirtani körünkből. Számtalanszor mutattunk rá már ennek káros következményeire, de szavunk bár visszhangra talált, de kellő megértésre, tettre nem tudta sarkalni a kartársakat. Fájó szívvel láttuk tehetetlenségünket, mely bennünket arra kárhoztatott, hogy megszívlelésre méltó szavainkat, tanácsainkat csak meghallgassák, de ne kövessék. A remény, a hit azonban nem veszett ki lelkünkből, lankadatlan az erőnk, hogy mint a múltban, úgy a jövőben is intsük, tanítsuk a kartársakat arra, hogy mit parancsol az asztalosiparnak érdeke. Az új év küszöbén is, midőn reménykedéssel tekint mindenki a jövőbe, szétküldjük figyelmeztető szavunkat. Keressék egymás között a kartársak az összeköttetést, lássák be a szervezkedés szükségességét, mely egyedül képes a mi átkos szellemünket, a szenykonkurrenciát kiirtani. Most egy esetleges boldogabb kor hajnalhasadásán ne csak gondolkozzanak efölött, hanem tegyenek is. Ha már kisüt a nap, erre nem fogunk ráérni s újból csak ott leszünk, hogy a mi napunk melege még a pislákoló mécses melegét sem fogja megközelíteni. Ha a kartársak végre megszívlelik figyelmeztetésünket, akkor, de csak akkor fog a mi leghőbb óhajtásunk valóra válni, hogy legyen boldog esztendeje a magyar asztalosiparnak.