Magyar Czipész-Ujság, 1905 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1905-01-01 / 1. szám
XV. évfolyam. V . MAGYAR CZIPESZ-UJSÁG. A MAGYAR LÁBBELI- ÉS BŐRIPAR KÖZLÖNYE BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS CZIPÉSZ-IPARTESTÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési díj: negyedévre 2 for. félévre k Kor. egész évre 8 kor. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én, divat- vagy szabász-mintamelléklettel. Budapest, 1905. január hó - én. Felelős szerkesztő : SZENES I. Társszerkesztő : TIRI ШВ£ czipászmester és testületi szaktanító. Munkatársak : Krazsof János, Marton Lipót _______________czipészmesterek.________ _ . 1963 ТШ I. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal : BUDAPEST, VIII. ker., József-körut 9. szám. Kéziratok nem küldetnek vissza. 1905. Egyet fordult ez a megvénült glóbus a nap körül és mi örökké küzködő emberek egy uj év küszöbéhez értünk. Mi gyarló, csupaszív lények remegve nézzük az évek lepergéseit és az Örökkévalóság egy-egy másodperczét évszámokkal látjuk elt 1905! Várjon mit hoz ez uj év nekünk czipészeknek, kik már-már meg is szokjuk azt a gondolatot, hogy szakmánk ezer baján segíteni többé nem lehet ? Megszokjuk az elmúlás gondolatát, pedig dehogy van agóniában ez a remekbe illő mesterség, mely ha megfesülvén szóra nyithatná ajkát, alaposan megdorgálná híveit tétlenségükért. Miért van ez a hanyag nemtörődömség, miért vagyunk minden emóció nélkül, miért nézzük tétlenül az évek múlását, anélkül, hogy helyzetünkön javítani igyekeznénk, sorsunk áramlatát helyes mederbe terelve munkálkodnánk? Tétlenségünket bizony alaposan ki is használja az erre leskelődő éhes konkurrenczia és álmosságunkból jó üzletet csinálnak a vásári komédiásokhoz hasonló reklámkirályok. Az Örökkévalóság másodperczei pedig szünet nélkül múlnak és mi egykor fiatalok, deres hajjal nézünk elébe a sorsnak, melyet nem hogy vasakarattal legyűrtünk volna, de szótlanul dobtuk magunkat vészes karjaiba. Sokszor megiródott már e lapok hasábjain, hogy tegyük túl magunkat azon a fájó, de tartalmatlan felfogáson, hogy a czipész-szakma el van veszve a jövőre nézve és lépjünk csatasorba azok ellen, akik e felfogást önhasznukra plántálták hiszékeny lelkünkbe. „Minden ember a maga sorsa“, mondja a bölcs és „minden jó rossz kezekben válik roszszá“, mondja a praktikus gondolkozó. Ha e két mondat mélyébe tekintünk, okvetlenül az önön helyzetünk jut eszünkbe. Ez a mi szakmánk is rossz kezekbe került; egynéhány pesszimista a czipőkereskedések folytonos szaporodásában a czipészipar végpusztulásának előjeleit látta és e sötét meggyőződésének híveket toborzott; és mert a rosszra sokkal fogékonyabbak vagyunk mi gyarló emberek, hát lett is e felfogás híve légió. Tétlenül és meglapulva nézzük az események mindjobban elfajuló áramlatát. Nem keresünk eszközt a bajok megszüntetésére, lelkünk elfásult, akaratunk megtört és olyanok vagyunk, mint a holdkórosak, a legveszélyesebb helyzeteken is szó nélkül túltesszük magunkat egyedüli vonzópontunk segítségével, mely ez esetben a pesszimizmus komor, beteges képzelődése. Régi filozófia, hogy a szuggerált meggyőződés, — legyen az bármily téves — ha egyszer befészkelte magát az emberi agyba, csak nehéz küzdelem árán űzhető ki onnan. Ezért értethetjük meg oly nehezen magunkat czipészszaktársaink azon szinte kasztszerűen elzárkózott osztályával, mely nem hisz, nem remél és bizalmatlan fejcsóválgatással fogad minden tanácsot , mert hitének és reményének fénye kialudt és sötét szemüvegén keresztül csak a pusztulást látja, a fejlődés nincs hatással reá. Vessünk egy pillantást a Természet nagy műhelyébe és észlelni fogjuk, hogy minden előretörtet, minden keresi a tökéletesedést. Bármi pusztuljon is, a pusztulás nyomán új élet fakad, a hervadást új élet követi. Szakmánkat is erősen megviselték a reá zúduló csapások, de csakis gyáva ember gondolhat a végromlásra; a bátor, életrevaló túlteszi magát ezen és cselekszik. Ismételten hangoztatjuk, szakmánk jövője biztosítva lehet, az eddigi bajokért fényesen rehabilitálódik. De csakis kemény munka árán szerezhetjük vissza azt, amit a tétlenség korszakában minden ellenvetés nélkül engedtünk át másoknak, akik a lopott kincset most féltékeny kapzsisággal védik meg előlünk. Ez új év a kongresszus éve, van hát mód és alkalom a