Magyar Fakereskedő, 1908 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-01 / 1. szám

XV. évfolyam. Budapest, 1908. január 1-én. MAGYAR F­AKERESK­EdÍj­m . A „MAGYAR FAKERESKEDŐK ÉS FAIPAROSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK KÖZLÖNYE. A MAGYAR FATERMELÉS, FAKERESKEDELEM, FAIPAR ÉS FAKIVITEL ÉRDEKEINEK ÓVÁSÁRA ÉS ELŐMOZDÍTÁSÁRA, VALAMINT t­­­9­ént A HAZAI ERDŐGAZDASÁG ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁRA HIVATOTT SZAKLAP. . . , Telefon 891. * Telefon 891. Hirdetéseket felvesz a »Petőfi« Újság-, könyvkiadó- és hirdetési vállalat Budapesten, VII., Kertész-utcza 16. szám. Megjelen minden hó 1-én és 15-én magyar, 5-én és 20-án pedig német kiadás „UNGARISCHER HOLZHÄNDLER“ czím alatt. Közérdekű tudósításokat a világ bármely fapiaczáról szívesen fogadunk és megállapodás szerint honorálunk. Czikkeink utánnyomása a szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül még a forrás megnevezésével is tilos. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS : SZÉKELY IGNÁCZ. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BUDAPEST, V., NAGYKORONA-UTCZA 32. egyedül mindkét lap együttesen. Előfizetési árak: Ausztria-Magyarországban a „Magyar Fakereskedő“ v. é évre egész évre .Ungarischer Holzhänsler* 10 kOr. 20 kor. 9 mk. 18 mk. 13 „ 26 „ 12 „ 24 „ A többi európai államokban az előfizetési díj kiadásonként: félévre 12­50 fr. egész évre 25 frank. Németországban fél évre egész évre Előfizetési felhívás. Lapunk jelen számával a XV-ik év­folyamba lép. A midőn ez alkalommal a t. .szakközön­séget felhívjuk, hogy lapunkat a jövőben is támogassa, fölöslegesnek tartjuk, hogy programmunkat ismételjük és a jövőre nézve nagyhangú ígéreteket tegyünk. Hívek maradtunk a lap czímében foglalt jelmondatunkhoz, óvtuk és előmozdítottuk a magyar fatermelés, fakereskedelem, fa­ipar és fakivitel érdekeit, szolgáltuk a hazai erdőgazdaságot és hogy e jel­mondatunkhoz a jövőben is hívek mara­dunk, azért kezeskedik 14­ éves múltúnk, a­melyre büszkeséggel, megelégedéssel tekinthetünk vissza. Kérjük az előfizetések szíves megnyi­tását- A szerkesztőség. Boldog i­j évet! A pénzválság és a fakereskedelem.*) Irta : Székely Ignácz. (Vége.) III. Tisztán előttünk áll tehát az egész szituáczió, a­melyben a folyó év második felében bekö­vetkezett pénzválság a fakereskedelmet és annak pénzügyi viszonyait találta. Egyik oldalon az évek óta folyton emelkedő piac­i konjunktúra és a valósággal felkínált tőketámogatás következtében elkapatott, erejü­ket tol­adó üzletekre csábított fakereskedők, másik oldalon a hirtelen beállott pénzszűke folytán hitelükben maguk is megszorult pénz­adók, a­kiknek egyetlen törekvésük az volt, hogy követeléseiket minden áron behajtsák. E tanulmány eddigi tartalmából is kivehető, hogy nem czélja a fakereskedőket mentegetni; be kell ismernünk, hogy ezen az oldalon is nagy hibákat követtek el, melyeket csak egy hajszál — némely esetben az sem! — választ el a bűntől. *) E tanulmány külön röpirat alakjában is megjelent technikai okokból lapunkban nem közölhetjük az egész tanulmányt egyszerre, hanem csak folytatásokban; érdek­lődőknek azonban kívánatra díjtalanul megküldjük a röp­­iratot. Nyiltan ki kell mondanunk, hogy a hibánál is több: bűnös eljárás az, ha egyesek, a­kiknek alig néhány ezer korona saját tőkéjük volt, nem elégedtek meg szerény, de jól jövedelmező üz­letükkel, hanem tisztán idegen tőke segélyével erejüket messze túlhaladó nagy vállalatokba mentek bele; ha mások, a­kik teljes tudatában voltak saját teljes passzivitásuknak, ugyancsak a még ezután megszerzendő idegen tőkére szá­mítva, milliós üzleteket kötöttek ; ismét mások a szívességi váltókon nyargalva port hintettek a világ szemébe és ezzel valóságos porfelhőt keltve maguk körül, e felhők jótékony homályá­ban vígan űzték bűnös játékaikat ! Mindezen esetekben az illető egyénekből hiány­zott a kereskedői tisztességnek az az elenged­hetetlen föltétele, mely a külföldi kereskedőkkel velük született, évszázadokon, generácziókon át bennük kifejlődött és meggyökeredzett és a­melynek első követelménye : az igazmondás, az őszinteség! Az a kereskedői ténykedés, mely az őszinteséget nélkülözi azokkal szemben, a­kiknek bizalmát követeljük — jelen esetben tehát a pénzadókkal szemben — erősen emlé­keztet a Balkánra, a­hol hasonló szédelgés­szerű eljárás a kereskedőknél még gyakran található és a helyi viszonyok által megmagya­rázható, de erősen elítélendő nálunk és külö­nösen szakmánkban, a­mely idők során és ki­váló egyéniségek, elsőrangú c­égek nagystelű ténykedései folytán eddigelé az ország közgazda­ságában a legelőkelőbb helyet foglalta el. Mert kétségtelen, hogy azoknak, a­kik csekély vagy elégtelen tőkével fogtak nagy vállalatokba, a­melyhez idegen tőke segélyére volt szükségük, első és főkötelességük lett volna, a pénzadókkal szemben teljes őszinteséggel eljárni, nekik — mielőtt még az üzletet végleg megkötötték — helyzetüket egész valóságában feltárni és csak ha a pénzadó a kölcsönkérő vagyoni helyzete és a megkötendő üzlet pénzszükségletének, vár­ható rentabilitásának teljes tudatában megígérte támogatását, csak akkor lett volna szabad a saját vagyoni erejét meghaladó üzletet megkötnie. A­kik így jártak el, őszinteségüknek nem vallot­ták kárát, de a­kik ezt elmulasztották és jónak látták port hinteni a pénzadók szemébe, azok most bűnhődnek eljárásuk helytelenségéért. De nagyon sok a megrovandó a pénzadók eljárásában is. Nekik meg kellett volna, köve­telni ügyfeleiktől, őket, rászorítani arra, hogy helyzetüket, vagyoni viszonyaikat nyíltan fel­tárják és ennek megítélése után határozniuk az iránt, hogy az illető c­égnek egész hitelszük­ségletét jó és rosz időkben egyaránt fedezni hajlandók és képesek-e! E helyett a pénzadók többnyire arra szorítkoztak, hogy a pénzbőség idejében Pétertől is, Páltól is eszkomptáljanak egy-egy kisebb összegű saját elfogadványt és egy csomó úgynevezett rimesszát, a­melyről nagyon jól tudták, hogy annak többé-kevésbé jelenté­keny része bizony nem olyan áruváltó, a­mely az esedékesség napján készpénzzel lesz beváltva, hanem vagy előlegfedezeti váltó, vagy pláne szívességi váltó. De hát »a la­branche fényes«, ez volt akkor a jelszó, szép kamatot és proví­ziókat fizet és így nem behunyt szemmel, hanem erőszakosan befogott szemmel vették az ügy­nökök által leszámítolásra felkínált fa­papírokat. Vétkeztek tehát a pénzadók, a­mikor köny­­nyű, mondhatnánk könnyelmű hitelnyújtás által arra csábították a fakeresked­őket, hogy erejüket túlhaladó vállatokba bocsátkozzanak, de még nagyobbat vétettek akkor, a­mikor a pénzszűke beálltával egyszerre megvonták a hitelt eddigi kreatúraiktól, a­melyek vagy azelőtt sem vol­tak hitelre érdemesek, vagy ha igen, akkor ép oly mérvben érdemesek jelenleg is, mert hiszen üzleteik értéke ép oly problematikus, vagy ép oly magas, mint volt néhány hónappal ezelőtt. A hitel ilyen hirtelen megvonása következté­ben természetesen első­sorban azoknak a vál­lalatoknak kellett összeomlaniuk, a­melyeknek belső tartalma egyáltalán nem volt, hanem tisztán a porhintés segélyével fenntartott hitel ingatag alapján állottak. Ezekért nem is lett volna kár és ebből nem is származott volna nagyobb baj, ha a pénzadók el nem vesztették volna a fejüket és ha — egyik végletből a másikba átcsapva — azt a sziklaszilárdnak látszó bizalmat, melyet eddigelé a fa­szakmába vetettek, fel nem cserélte volna a teljesen indokolatlan és a végletekig menő bizalmatlanság. Itt ismét hivatkoznunk kell a »Magyar Fa­­kereskedő« 1907. október 1.-i számában meg­jelent czikkünk következő passzusára: »A hitelnyújtók az egyik szélsőségből a másikba estek és manapság a fa-szakmában csak az igazi milliomosok azok, a­kik papírjaikat elhelyezni képesek, míg a többi fa-czégek teljesen egész­séges rimessa-anyagukkal siket fülekre és zárt ajtókra találnak. A fatermelőnek esedékességeit be kell váltani, főárakat, munkásait, fuvarosait stb. készpénzzel kell fizetnie, hova fog tehát vezetni, ha a fatermelő az ő legális alappal bíró rimessa-anyagát nem tudja pénzre váltani ? E kérdésre könnyű a felelet: ily körülmények között mindazon c­égeknek meg kell bukni, a­melyek nem rendelkeznek annyi pénzzel, hogy üzleteiket hitel igénybevétele nélkül vezethessék, vagy még rövidebben: a puhafa-termelők 80°ló­dnak tönkre kell mennie. De ez esetben a pénz­adók még sokkal nagyobb veszteségeket fognak szenvedni és nem egy bankár, nem egy kisebb­

Next