Magyar Fakereskedő, 1908 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-01 / 1. szám
XV. évfolyam. Budapest, 1908. január 1-én. MAGYAR FAKERESKEdÍjm . A „MAGYAR FAKERESKEDŐK ÉS FAIPAROSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETEINEK KÖZLÖNYE. A MAGYAR FATERMELÉS, FAKERESKEDELEM, FAIPAR ÉS FAKIVITEL ÉRDEKEINEK ÓVÁSÁRA ÉS ELŐMOZDÍTÁSÁRA, VALAMINT t9ént A HAZAI ERDŐGAZDASÁG ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁRA HIVATOTT SZAKLAP. . . , Telefon 891. * Telefon 891. Hirdetéseket felvesz a »Petőfi« Újság-, könyvkiadó- és hirdetési vállalat Budapesten, VII., Kertész-utcza 16. szám. Megjelen minden hó 1-én és 15-én magyar, 5-én és 20-án pedig német kiadás „UNGARISCHER HOLZHÄNDLER“ czím alatt. Közérdekű tudósításokat a világ bármely fapiaczáról szívesen fogadunk és megállapodás szerint honorálunk. Czikkeink utánnyomása a szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül még a forrás megnevezésével is tilos. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS : SZÉKELY IGNÁCZ. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BUDAPEST, V., NAGYKORONA-UTCZA 32. egyedül mindkét lap együttesen. Előfizetési árak: Ausztria-Magyarországban a „Magyar Fakereskedő“ v. é évre egész évre .Ungarischer Holzhänsler* 10 kOr. 20 kor. 9 mk. 18 mk. 13 „ 26 „ 12 „ 24 „ A többi európai államokban az előfizetési díj kiadásonként: félévre 1250 fr. egész évre 25 frank. Németországban fél évre egész évre Előfizetési felhívás. Lapunk jelen számával a XV-ik évfolyamba lép. A midőn ez alkalommal a t. .szakközönséget felhívjuk, hogy lapunkat a jövőben is támogassa, fölöslegesnek tartjuk, hogy programmunkat ismételjük és a jövőre nézve nagyhangú ígéreteket tegyünk. Hívek maradtunk a lap czímében foglalt jelmondatunkhoz, óvtuk és előmozdítottuk a magyar fatermelés, fakereskedelem, faipar és fakivitel érdekeit, szolgáltuk a hazai erdőgazdaságot és hogy e jelmondatunkhoz a jövőben is hívek maradunk, azért kezeskedik 14 éves múltúnk, amelyre büszkeséggel, megelégedéssel tekinthetünk vissza. Kérjük az előfizetések szíves megnyitását- A szerkesztőség. Boldog ij évet! A pénzválság és a fakereskedelem.*) Irta : Székely Ignácz. (Vége.) III. Tisztán előttünk áll tehát az egész szituáczió, amelyben a folyó év második felében bekövetkezett pénzválság a fakereskedelmet és annak pénzügyi viszonyait találta. Egyik oldalon az évek óta folyton emelkedő piaci konjunktúra és a valósággal felkínált tőketámogatás következtében elkapatott, erejüket toladó üzletekre csábított fakereskedők, másik oldalon a hirtelen beállott pénzszűke folytán hitelükben maguk is megszorult pénzadók, akiknek egyetlen törekvésük az volt, hogy követeléseiket minden áron behajtsák. E tanulmány eddigi tartalmából is kivehető, hogy nem czélja a fakereskedőket mentegetni; be kell ismernünk, hogy ezen az oldalon is nagy hibákat követtek el, melyeket csak egy hajszál — némely esetben az sem! — választ el a bűntől. *) E tanulmány külön röpirat alakjában is megjelent technikai okokból lapunkban nem közölhetjük az egész tanulmányt egyszerre, hanem csak folytatásokban; érdeklődőknek azonban kívánatra díjtalanul megküldjük a röpiratot. Nyiltan ki kell mondanunk, hogy a hibánál is több: bűnös eljárás az, ha egyesek, akiknek alig néhány ezer korona saját tőkéjük volt, nem elégedtek meg szerény, de jól jövedelmező üzletükkel, hanem tisztán idegen tőke segélyével erejüket messze túlhaladó nagy vállalatokba mentek bele; ha mások, akik teljes tudatában voltak saját teljes passzivitásuknak, ugyancsak a még ezután megszerzendő idegen tőkére számítva, milliós üzleteket kötöttek ; ismét mások a szívességi váltókon nyargalva port hintettek a világ szemébe és ezzel valóságos porfelhőt keltve maguk körül, e felhők jótékony homályában vígan űzték bűnös játékaikat ! Mindezen esetekben az illető egyénekből hiányzott a kereskedői tisztességnek az az elengedhetetlen föltétele, mely a külföldi kereskedőkkel velük született, évszázadokon, generácziókon át bennük kifejlődött és meggyökeredzett és amelynek első követelménye : az igazmondás, az őszinteség! Az a kereskedői ténykedés, mely az őszinteséget nélkülözi azokkal szemben, akiknek bizalmát követeljük — jelen esetben tehát a pénzadókkal szemben — erősen emlékeztet a Balkánra, ahol hasonló szédelgésszerű eljárás a kereskedőknél még gyakran található és a helyi viszonyok által megmagyarázható, de erősen elítélendő nálunk és különösen szakmánkban, amely idők során és kiváló egyéniségek, elsőrangú cégek nagystelű ténykedései folytán eddigelé az ország közgazdaságában a legelőkelőbb helyet foglalta el. Mert kétségtelen, hogy azoknak, akik csekély vagy elégtelen tőkével fogtak nagy vállalatokba, amelyhez idegen tőke segélyére volt szükségük, első és főkötelességük lett volna, a pénzadókkal szemben teljes őszinteséggel eljárni, nekik — mielőtt még az üzletet végleg megkötötték — helyzetüket egész valóságában feltárni és csak ha a pénzadó a kölcsönkérő vagyoni helyzete és a megkötendő üzlet pénzszükségletének, várható rentabilitásának teljes tudatában megígérte támogatását, csak akkor lett volna szabad a saját vagyoni erejét meghaladó üzletet megkötnie. Akik így jártak el, őszinteségüknek nem vallották kárát, de akik ezt elmulasztották és jónak látták port hinteni a pénzadók szemébe, azok most bűnhődnek eljárásuk helytelenségéért. De nagyon sok a megrovandó a pénzadók eljárásában is. Nekik meg kellett volna, követelni ügyfeleiktől, őket, rászorítani arra, hogy helyzetüket, vagyoni viszonyaikat nyíltan feltárják és ennek megítélése után határozniuk az iránt, hogy az illető cégnek egész hitelszükségletét jó és rosz időkben egyaránt fedezni hajlandók és képesek-e! E helyett a pénzadók többnyire arra szorítkoztak, hogy a pénzbőség idejében Pétertől is, Páltól is eszkomptáljanak egy-egy kisebb összegű saját elfogadványt és egy csomó úgynevezett rimesszát, amelyről nagyon jól tudták, hogy annak többé-kevésbé jelentékeny része bizony nem olyan áruváltó, amely az esedékesség napján készpénzzel lesz beváltva, hanem vagy előlegfedezeti váltó, vagy pláne szívességi váltó. De hát »a labranche fényes«, ez volt akkor a jelszó, szép kamatot és províziókat fizet és így nem behunyt szemmel, hanem erőszakosan befogott szemmel vették az ügynökök által leszámítolásra felkínált fapapírokat. Vétkeztek tehát a pénzadók, amikor könynyű, mondhatnánk könnyelmű hitelnyújtás által arra csábították a fakereskedőket, hogy erejüket túlhaladó vállatokba bocsátkozzanak, de még nagyobbat vétettek akkor, amikor a pénzszűke beálltával egyszerre megvonták a hitelt eddigi kreatúraiktól, amelyek vagy azelőtt sem voltak hitelre érdemesek, vagy ha igen, akkor ép oly mérvben érdemesek jelenleg is, mert hiszen üzleteik értéke ép oly problematikus, vagy ép oly magas, mint volt néhány hónappal ezelőtt. A hitel ilyen hirtelen megvonása következtében természetesen elsősorban azoknak a vállalatoknak kellett összeomlaniuk, amelyeknek belső tartalma egyáltalán nem volt, hanem tisztán a porhintés segélyével fenntartott hitel ingatag alapján állottak. Ezekért nem is lett volna kár és ebből nem is származott volna nagyobb baj, ha a pénzadók el nem vesztették volna a fejüket és ha — egyik végletből a másikba átcsapva — azt a sziklaszilárdnak látszó bizalmat, melyet eddigelé a faszakmába vetettek, fel nem cserélte volna a teljesen indokolatlan és a végletekig menő bizalmatlanság. Itt ismét hivatkoznunk kell a »Magyar Fakereskedő« 1907. október 1.-i számában megjelent czikkünk következő passzusára: »A hitelnyújtók az egyik szélsőségből a másikba estek és manapság a fa-szakmában csak az igazi milliomosok azok, akik papírjaikat elhelyezni képesek, míg a többi fa-czégek teljesen egészséges rimessa-anyagukkal siket fülekre és zárt ajtókra találnak. A fatermelőnek esedékességeit be kell váltani, főárakat, munkásait, fuvarosait stb. készpénzzel kell fizetnie, hova fog tehát vezetni, ha a fatermelő az ő legális alappal bíró rimessa-anyagát nem tudja pénzre váltani ? E kérdésre könnyű a felelet: ily körülmények között mindazon cégeknek meg kell bukni, amelyek nem rendelkeznek annyi pénzzel, hogy üzleteiket hitel igénybevétele nélkül vezethessék, vagy még rövidebben: a puhafa-termelők 80°lódnak tönkre kell mennie. De ez esetben a pénzadók még sokkal nagyobb veszteségeket fognak szenvedni és nem egy bankár, nem egy kisebb