Magyar Fakereskedő, 1916 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-06 / 1. szám

MAGYAR FAKERESKEDŐ — UNGARISCHER HOLZHANDLER termelésünk által előállított csekély árumennyi­séget felvegye. Az exportot nagyban meg fogja könnyí­teni és előmondna­­i a külföldi valuták jelenlegi magas árfolyama, amely körülménynél fogva­ az a helyzet fog élőállatat, hogy a vevő (az ő pénze szerint) olcsón vásárol, míg az eladó (a mi pénzünk szerint) magas egység­árakat fog kapni. Az export ilyetén megköny­­nyítése azonban egyúttal hozzá fog járulni ahhoz, hogy a mi valutánk is fokozatosan javulni fog, amíg végül ismét helyreállna­k a régi árfolyamok-A talpfaüzle­ten a háború előtt már éveken át nagy lanyhaság uralkodott és ennélfogva a háború kitörése idején a készletek nagyobbak voltak, mint amennyi a MÁV-nak szerződésileg le volt kötve. Mindazonáltal, hogy az 1914/15-i téli idényben alig készítettek tölgytalpfákat, a régi készletekből még arra is jutott, hogy az 1915. július 18-án megtartott talpfaárlejtés alkalmával 1916. évi szállításra elég jelentékeny mennyiségeket ajánlottak fel oly árakon, melyek az 1914­­ árlejtés alkalmával elért áraknál jóval magasabbak ugyan, de amelyeknél a h­áborús viszonyok csak csekély mértékben vannak tekintetbe véve. Konstatáljuk azonban, hogy az ajánlattevők 1917. és 1918-i szállításra jelenté­kenyen magasabb árakat kértek. Az árlejtés megtartása óta felmerült némi katonai és civil­ szükséglet nevezetesen vicinális talpfákban, továbbá III. rangú és még kisebb mé­retű (főleg 1,30 m) iparvasúti talpfákban, elegendő volt arra, hogy a talpfapiaci hangulatát alapo­san megváltoztassa és jelentékeny áremelkedést idézzen elő, melyet még jobban fokozott az a tapasztalat, hogy a jelenlegi munkáshiány és az élelmezési viszonyok nehézségei mellett az immár teljesen elfogyott készleteknek újabb áru termelése általi pótlása csak nagyon nehezen és nagyon drágán eszközölhető, finnek tulajdo­nítható, hogy egy a legutóbbi időben a MÁV­ által szű­kebb körű árlejtés útján megkísérelt talpfabeszerzés — habár aránylag jelentéktelen mennyiségekről volt szó — a szállítók által követelt magas árak miatt nem sikerü­l. Ez időszerint tölgytalpfa-készletek úgy­szólván nincsenek, az 1915/16-i téli idényben várható termelés előreláthatólag jelentéktelen lesz és ebből következik, hogy a folyó 1916. évben — akár rövid, akár hosszú ideig tart a háború — tölgytalpfákban Hány fog beállani, holott a szükséglet — már csak a vasúti vona­lakban fekvő talpfák természetes kopása folytán is — kétségtelenül igen jelentékeny lesz és így a tölgytalpfaárak további megdrágulása elkerül­hetetlenül be fog következni. Hasonló a helyzet a többi tölgytalpfából készült erdei termékeknél is, nevezetesen ávirda­­oszlopok, bányafa, stb. tekintetében. A készletek elfogytak, az új termelés csak csekély és­ rendkívül drága, holott a szükséglet többé-kevésbé jelen­tékeny, sőt bányafában valósággal égető. Magá­tól értetődik, hogy ilyen körülmények között ezek a különben alárendelt jelentőségű cikkek árai mindinkább megdrágultak és a fogyasztás­nak kénytelen-kelletlen meg kell fizetnie a viszonyok által diktált magas árakat mindaddig, míg a termelési viszonyok normális mederbe jutása az eladási árakat is normálisabb nívóra szállítja le. De hozzájárult a melléktermékek meg­drágulásához még az a körülmény is, hogy a tannin rendkívüli nagy szükséglete és meg­drágulása folytán az ezen cikk gyártásához szük­séges hulladékfa, úgynezett tanninfa nagyon élénk kereslet tárgya lett, úgy hogy az ilyen hulladékért elérhető, aránylag magas ár lehetővé tette, hogy vékony rudfát, selejt-talpfát, szokat­lan méretű bányafát és táviró-oszopokat, szó­val minden olyan évek óta összegyülemlett alárendelt cikket, mely jóformán eladhatatlan és értéktelen volt, aránylag igen jó áron lehetett értékesíteni. Miután pedig a tanninszükséglet előreláthatólag még a háború befejezése után s hosszabb ideig jelentékeny lesz, föltehető, hogy ezekért a melléktermékekért a jövőben is az eddiginél jóval magasabb árak lesznek kap­hatók, mely körülmény viszont jó hatással lesz a talpfa, bányafa, távirda-oszlop, stb. áraira is. Általában azzal fejezhetjük be a tölgyfára vonatkozó fejtegetéseinket, hogy minden tölgy­fából készülő árucikkben a háború további tar­tama alatt, de főleg a háború befejezése utáni időben élénk kereslet és ennélfogva további je­lentékeny áremelkedés várható. F.u. Sohst Hamburg: Állandóan raktár és rendszeres köz­vetlen behozatal Pitchpine, Ore­­­gonpine, Whitepine, Redpine, Spruce, amerikai jávor, teak, ausztráliai fákban stb. stb. Vezérképviselő: a­v. Rudolf Mayer) Wien, IX­Z Blserstrasse 1B Telephon 15593. • A főváros tüzifaellátása Az általunk is ismertetett hírlapi támadá­sok a tüzifatermelők ellen arra indították a székesfőváros illetékes ügyosztályát, hogy a fa­­termelőkkel m. é. október 19-én kötött megál­lapodás szerint az ezek által elvállalt szállítási kötelezettségek mikénti teljesítését vizsgálat tár­gyává tegye és e célból a földművelésügyi mi­­nistériumnak egy kirendelt közege a termelési helyeket fe kereste, hogy a hely­színén megál­lapítsa, vájjon a termelők az adott viszonyok között megfeleltek-e az elvállalt kötelezettsége­iknek. Az erre vonatkozó jelentés immár beérkez­vén, f. hó 3-án a székesfővárosnál Vita Emil tanácsnok elnöklete alatt értekezlet volt, ame­lyen megjelent a földmivelésügyi ministérium képviselője, továbbá az érdekelt tüzifatermelők és a budapesti tüzifakereskedők egy-egy cso­portja. Ez alkalommal Vita Emil tanácsnok a beérkezett jelentés alapján konstatálta, hogy az Hírek. A „Standard“ magyar fatermelők rt. az erdélyi fenyőfürészáru árait jan. 3-i érvény­nyel felemelte. Az áremelés általánosságban a következő: az UF., MF., 11. F. és 111. F.-nél 4“ 30 fillérrel több 5“ 50 „ „ (az UF csak 40 f.-vel) 6-12“ 40 „ . „ A W. T., U. T. és IV. osztályú, valamint a rö­vidáru ára köblábanként 40 fillérrel drágább. A széles rövid anyagnál a szélesség szerinti bontott árak megszűnnek. A léc ára 20 fillér­rel, a zárléc 40 fillérrel, a gyalulás ára 10 fil­lérrel emelkedik, míg a súlyáru ára változatlan marad. A részletes árjegyzést lapunk más he­lyén közöljük. A vasúti dijkedvezések. A Vasúti és Közlekedési Közlöny jelentése szerint az Állam­­vasút és a Kassa-Oderbergi vasút állandóbb jel­legű 1916. évi dijkedvezései a Máv. fővonalain 136 tétellel, a h. é. vasutakon 17 tétellel, a Ks.­­od. vasút és ennek helyi érdekű vasutain 30 tétellel szerepelnek. A kedvezmények között 104 rovatolási és 96 visszatérítési kedvezés (re­­fakció) van. Illetékes helyen, a gazdasági köz­vélemény tájékoztatására azt hangoztatják, hogy a mai díjkedvezés-rendszer megszüntetésére annál kevésbé van kilátás, mert Ausztriával a bonyodalmas forgalmi reláció viszonyában állunk, s ezt előreláthatóan még differenciáltabbá fogja tenni a Balkánhoz és Németországhoz való új vám- és kereskedelmi viszonyunk. Ez a külön­bözeti tarifák alkalmazásának előreláthatóan -J FÖLJESÜBBS fürfli­ft (Dr. Wilh. Schmidt) a A leggazdaságo­r­sabb üzemgép. 5 gőzzel működő vezérmű­vel 12 k Gs.0 HP lokomobilok üssmoluifeStock­ der 6.m b.h. Cannstatt ALAPÍTVA 1872. ALAPÍTVA 1872. VezMpv.: Dr. TREICHLIHRER És ME­KM i iroda. BUDAPEST, VI. ker. Kis János­ u. 7. sz. «, Telefon: 132-66. Telefon: 132—66. Nr. 1. szám. érdekelt tüzifatermelők­­ 1—2 cég kivételével­­elvállalt kötelezettségeiknek teljes mértékben megfeleltek, amennyiben késedelmek fordultak elő, azt alapos bizonyítékokkal igazolták és hogy különösen az „Az Újság“ által név szerint is megemlített Bihar megyei tüzifaárusító r. t. és a Borsó-Örményesi Faipar r.­t. teljesen le­szállította azt a tű­zifamennyiséget,amelynek szál­­­lítására a fővárossal szemben kötelezte magát. Az értekezlet ezek után a főváros lakossá­gának tavaszi tüzifaszükséglete beszerzésének módozataival foglalkozott. E helyen még megemlítjük, hogy a bel­­ügyminiszer arra utasította az illetékes ügy­osztályt, hogy a tűzifa árfelhajtój­ának meggát­­lását célzó intézkedések foganatosításánál a tű­zifaérdekeltség képviselőit is hallgassák meg.

Next