Magyar Fakereskedő, 1937 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-07 / 1. szám
FAKERESKEDŐK LAPJA — UNGARISCHER HOLZHÄNDLER A Magyar fatermelők, fakereskedők és faiparosok orsz. egyesülete közlönye *1.Fielsatk minden cifit firtőkön. Előfizetési dit Negyed évre 8 pengő . Félévre 16 . Hirdetési díj milliméterenként 25 fillér elad oldalon 30 fillér 44. ÉVFOLYAM Felelős szerkesztő: II Szerkesztőség és kiadóhivatal: FODOR LIPÓT III Budapest, III. Újlaki-rakpart 3 . TELEFON 1—511—40 alapította SZÉKELY IGNÁCZ 1894. évben Erscheint jeden Donnerstag. Abonnement j Inland und Österreich 8 Pengő sonst, europäische Staaten viertel|ähriis 10 Péngő Inserate 25 h, per Millimeterzeile 1. SZÁM 193^ január 7. A magyar mafade a hatott gasztálkodásban Gaszner Aurél, a Magyar Falpelfozatali Intéssel Ht. ügyvezető igazgatójának előadása A MAFAB-ban folyó tárgyalásoknál természetesen sokszor kellett és kell felvennünk a harcot a fent vázolt fűrészáru minimálárak emelésére osztrák részről újból és újból megnyilvánuló kívánságokkal szemben. E harcokban a magyar IVIAFAB-nak csak egy álláspontja lehet: kitartani amellett, hogy e minimálárak ma is az effektíve megállapítható naptáraknak kifejezés s azoknak emelése csak akkor koncedálható, ha tgétségen kívül áll az, hogy az általános áralkulás olyan, hogy az érvényben lévő minimálárakat meghaladja. Miután minimálárakról van szó, nézetünk szerint semmi sem állja útját az árak szabad kialakulásának felfelé és ha ily magasabb árak a piacon tényleg jelen vannak, akkor érkezett el az ideje annak, hogy a minimálárak emelésével e magasabb napi árakat hivatalosan is szentesítsük. E tekintetben igen nagy a felfogásbeli eltérés a magyar és az osztrák MAFAB között, mely utóbbi, elég érthető módon, az egyes más, esetleg bennünket nem is érdeklő távoli piacokon észlelt áremelkedéseket előre kívánja escomptálni és a jövőben a magyar-osztrák forgalomban is remélt áremelkedéseket már előzetesen le akarja rögzíteni a minimálárak felemelése útján. Legutóbbi MAFAB-tárgyalásaink is azért végződtek megegyezés nélkül, mert nem véltünk felelősséget vállalhatni azért, hogy egy, a magyar piacot egyelőre még nem, vagy csak csekély mértékben érintő áremelkedést a minimáláraknak osztrák részről kívánt, nézetünk szerint exorbitáns és indokolatlan felemelésével a magyar piacra nézve is kötelezővé és, gyakorlatilag, ha teoretikusan nem is, visszavonhatatlanná tegyünk s ezáltal a magyar fakereskedelemre ugyan azon fűrészáruvolumen bevásárlásánál néhány millió pengő többköltséget hárítsunk, tisztelt hölgyeim és uraim! A fentiekben összefoglalóan iparkodtam vázolni azt a helyzetet, amelyben ma a kötött forgalom keretében a magyar fakereskedelem van — azokat az okokat, amelyek az e kötött forgalom keretében tett intézkedésekre vezettek és néhányat a főbb irányelvek közül, amelyek alapján a kötött forgalmat intézni és lebonyolítani igyekszünk. Előadásom elején azt mondottam, hogy ha az adott körülményeket tekintjük és azokat úgy amint kel, ez idő szerint elháríthatatlanoknak elfogadjuk úgy a kötött forgalmat abban az alakjában, ahogy az nálunk fennáll, talán nem egy szempontból mégis áldásosnak fog-7 ■''/,• \ ' - V; NI i ■ mrvataim. kít-.i ■ ■ j nem csak azt, amit a kötött forgalomnak ez alakja elvesz gátol, amiben nehézségeket okoz, hanem azt is, hogy mit hoz, mit ad, mit biztosít. Én azt hiszem — és ebbeli véleményemet más helyen is kifejtettem — hogy főleg három körülmény az, amly az adott viszonyok között megnyugtatóan hathat a magyar fakereskedelemre. Az első az a kiváló gondosság és szakértelem, amellyel kormányunk hivatott tényezői a fakereskedelem kérdéseit súlyos, nagy felelőséggel járó nemzetközi tárgyalásaik alkalmával képviselik s amelyeknek köszönhető, hogy az ország faszükséglete általánosságban biztosítva van, hogy fahiány — talárt itt-ott és időnként észlelhető jelenségektől eltekintve — ez utóbbi években nem volt és ma sincs. Csak akinek alkalma volt ily tárgyalásoknál jelen lehetni, tud magának képet alkotni arról, hogy a nemzetgazdasági, kereskedelmi és financiális tudásnak mily mértéke szükséges ahhoz, hogy egy ország számára, amely nyilvánvalóan az importra szorul s amely fizetni csak az árucsereforgalom útján tud, a létezéséhez szükséges nyersanyagok beszerzése biztosítható legyen — nem is beszélve a diplomáciai ügyességről és az idegeken való feltétlen uralkodásról, amelyet az ily tárgyalások megkövetelnek. A kereskedelem, vagy mondjuk a kereskedő, létezhetésének egyik feltétele az állapotok stabilitása, amelyek között üzletét folytathatja és lehet mondani, hogy mindent inkább elvisel, mint a bizonytalanságot. És itt egy újabb örvendetes eredményére mutathatunk reá kormányzatunk fáradozásainak: a rendelkezésre bocsátott fakontingensek, azok behozatali lehetőségei már néhány év óta meglehetősen állandóak — legföljebb fölfelé van némi változás — úgy, hogy a Fabehozatali Intézetnek módjában van évről-évre előre megcsinálni elosztási tervezetét és az egyes kereskedő is az év végén körülbelül tudja, hogy mennyi behozatali engedéllyel számíthat üzlete számára az elkövetkezendő évben. Ha talán nincs is mindig megelégedve e kilátásban lévő kvótával, ha többet is tudna forgalmazni összeköttetései, pénzügyi felkészültsége alapján — mégis megnyugvására szolgál az, hogy tudja, hogy egy bizonyos mennyiségű behozatalt engedi.kkevesebbet nem kaphat és idén az is, hogy konkurrenséről is tudja, hogy az sem, kaphat az új esztendőben egyszerre jóval többet, mint amennyit az előző évben kapott volt. E stabilitásnak természetesen egy feltétele van, amely azonban csakis a szakma keretén belül ollható meg, mert a kormány e tekintetben se kíván a kereskedelem szabadságába belenyúlni. Tudvalevő, hogy numerus clausus nincs: bárki aki az előírt törvényes feltételekkel rendelkezik, szabadon kapcsolódhatik be a kereskedelembe és folytathatja üzletét és igényt tarthat arra, hogy a kontingensekben megfelelő módon részesedjék. Akinek telepe van és iparigazolványa, attól az intézetnek nincs módjában a behozatali engedély javasolását megtagadni — az egyetlen kivétel ebben az, hogy új fűrészüzemek számára nem javasolható már kontingens, aminek észszerűségét itt bizonyára senki tagadni nem fogja. De ha tekintetbe vesszük, hogy az Intézet ma már közel 2000 kereskedőt, üzemet és vállalatot tart nyilván, kik a behozatalban részesedni kívánnak, nagyon kívánatosnak látszik, hogy e tekintetben is magától beálljon bizonyos stabilitás, mert különben az igénylők túlságos megszaporodása a kontingensek túlságos elaprózását vonja maga után. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy a régi, a kontingensekben állandóan részesedő vállalatok ne feszítsék túl igényeiket, folyton nagyobb kvóták igénylésével. Mindig gondolni kell arra, hogy a kontingensek kerete meg van adva — mégpedig oly módon van megadva, hogy amint fentebb említettem, az egész országot véve tekintetben fahiány nincs — és 100 százalékból nem lehet 120 százalékot csinálni. Itt tehát valaki többet kér, úgy azt kéri, hogy más valaki kevesebbet kapjon és alig van nehezebb feladata a Fabehozatali Intézetnek, mint azt megállapítani, hogy ki legyen az! Könnyű azt mondani: hát az, aki tényleg nem fogalkozik a fakereskedelemmel — aki a kapott behozatali engedélyt nem maga használja fel — igen ám, de ki az? E tekintetben ismét csak köszönettel és elismeréssel kell adóznunk kormányunk bölcs