Magyar Fakereskedő, 1937 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-07 / 1. szám

FAKERESKEDŐK LAPJA — UNGARISCHER HOLZHÄNDLER A Magyar fatermelők, fakereskedők és faiparosok orsz. egyesülete közlönye *1.Fielsatk minden cifit firtőkön. Előfizetési di­­t Negyed évre 8 pengő . Félévre 16 . Hirdetési díj milliméterenként 25 fillér elad oldalon 30 fillér 44. ÉVFOLYAM Felelős szerkesztő: II Szerkesztőség és kiadóhivatal: FODOR LIPÓT III Budapest, III. Újlaki-rakpart 3 . TELEFON 1—511—40 alapította SZÉKE­LY IG­N­Á­C­Z 1894. évben Erscheint jeden Donnerstag. Abonnement j Inland und Österreich 8 Pengő sonst, europäische Staaten viertel|ähriis 10 Péngő Inserate 25 h, per Millimeterzeile 1. SZÁM 193^ január 7. A magyar mafade a hatott gasztálkodásban Gaszner Aurél, a Magyar Falpelfozatali Intéssel Ht. ügyvezető igazgatójának előadása A MAFAB-ban folyó tárgyalásoknál ter­mészetesen sokszor kellett és kell felvennünk a harcot a fent vázolt fűrészáru minimál­árak emelésére osztrák részről újból és új­ból megnyilvánuló kívánságokkal szemben. E harcokban a magyar IVIAFAB-nak csak egy álláspontja lehet: kitartani amellett, hogy e minimálárak ma is az effektíve meg­állapítható naptáraknak kifejezés s azoknak emelése csak akkor koncedálható, ha tgét­­ségen kívül áll az, hogy az általános áral­ku­lás olyan, hogy az érvényben lévő mi­nimálárakat meghaladja. Miután minimál­­árakról van szó, nézetünk szerint semmi sem állja útját az árak szabad kialakulásának felfelé és ha ily magasabb árak a piacon tényleg jelen vannak, akkor érkezett el az ideje annak, hogy a minimálárak emelésé­vel e magasabb napi árakat hivatalosan is szentesítsük. E tekintetben igen nagy a felfogásbeli el­térés a magyar és az osztrák MAFAB kö­zött, mely utóbbi, elég érthető módon, az egyes más, esetleg bennünket nem is érdek­lő távoli piacokon észlelt áremelkedéseket előre kívánja escomptálni és a jövőben a magyar-osztrák forgalomban is remélt ár­emelkedéseket már előzetesen le akar­ja rög­zíteni a minimálárak felemelése útján. Leg­utóbbi MAFAB-tárgyalásaink is azért vég­ződtek megegyezés nélkül, mert nem vél­tünk felelősséget vállalhatni azért, hogy egy­, a magyar piacot egyelőre még nem, vagy csak csekély mértékben érintő áremelkedést a minimáláraknak osztrák részről kívánt, nézetünk szerint exorbitáns és indokolatlan felemelésével a magyar piacra nézve is kö­telezővé és, gyakorlatilag, ha teoretikusan nem is, visszavonhatatlanná­­ tegyünk s ezáltal a magyar fakereskedelemre ugyan azon fűrészáruvolumen bevásárlásánál né­hány millió pengő többköltséget hárítsunk, t­isztelt hölgyeim és uraim! A fentiek­ben összefoglalóan iparkodtam vázolni azt a helyzetet, amelyben ma a kötött forgalom keretében a magyar fakereskedelem van — azokat az okokat, amelyek az e kötött for­galom keretében tett intézkedésekre vezet­tek és néhányat a főbb irányelvek közül, amelyek alapján a kötött forgalmat intézni és lebonyolítani igyekszünk. Előadásom elején azt mondottam, hogy ha az adott kö­rülményeket tekintjük és azokat úgy amint kel, ez idő szerint elháríthatatlanoknak el­fogadjuk úgy a kötött forgalmat abban az alakjában, ahogy az nálunk fennáll, talán nem egy szempontból mégis áldásosnak fog-7 ■''/,• \ ' - V; NI i ■ m­rv­­ataim. k­ít-.i ■ ■ j nem csak azt, amit a kötött forgalomnak ez alakja elvesz gátol, amiben nehézsége­ket okoz, hanem azt is, hogy mit hoz, mit ad, mit biztosít. Én azt hiszem — és ebbeli véleményemet más helyen is kifejtettem — hogy főleg három körülmény az, amly az adott viszonyok között megnyugtatóan hat­hat a magyar fakereskedelemre. Az első az a kiváló gondosság és szakér­telem, amellyel kormányunk hivatott ténye­zői a fakereskedelem kérdéseit súlyos, nagy felelőséggel járó nemzetközi tárgyalásaik alkalmával képviselik s amelyeknek köszön­hető, hogy az ország faszükséglete általá­nosságban biztosítva van, hogy fahiány — talárt itt-ott és időnként észlelhető jelensé­gektől eltekintve — ez utóbbi években nem volt és ma sincs. Csak akinek alkalma volt ily tárgyalásoknál jelen lehetni, tud magá­nak képet alkotni arról, hogy a nemzetgaz­dasági, kereskedelmi és financiális tudás­nak mily mértéke szükséges ahhoz, hogy egy ország számára, amely nyilvánvalóan az importra szorul s amely fizetni csak az árucsereforgalom útján tud, a létezéséhez szükséges nyersanyagok beszerzése biztosít­ható legyen — nem is beszélve a diplomá­ciai ügyességről és az idegeken való feltét­len uralkodásról, amelyet az ily tárgyalások megkövetelnek. A kereskedelem, vagy mondjuk a keres­kedő, létezhetésének egyik feltétele az álla­potok stabilitása, amelyek között üzletét folytathatja és lehet mondani, hogy mindent inkább elvisel, mint a bizonytalanságot. És itt egy újabb örvendetes eredményére mu­tathatunk reá kormányzatunk fáradozásai­nak: a rendelkezésre bocsátott fakontingen­sek, azok behozatali lehetőségei már néhány év óta meglehetősen állandóak — legföljebb fölfelé van némi változás — úgy, hogy a Fabehozatali Intézetnek módjában van év­­ről-évre előre megcsinálni elosztási terveze­tét és az egyes kereskedő is az év végén kö­rülbelül tudja, hogy mennyi behozatali en­gedéllyel számíthat üzlete számára az elkö­vetkezendő évben. Ha talán nincs is mindig megelégedve e kilátásban lévő kvótával, ha többet is tudna forgalmazni összeköttetései, pénzügyi felkészültsége alapján — mégis megnyugvására szolgál az, hogy tudja, hogy egy bizonyos mennyiségű behozatalt enged­i.­kkevesebbet nem kaphat és idén az is, hogy konkurrenséről is tudja, hogy az sem, kaphat az új esztendőben egyszerre jó­val többet, mint amennyit az előző évben kapott volt. E stabilitásnak természetesen egy feltétele van, amely azonban csakis a szakma keretén belül ollható meg, mert a kormány e tekintetben se kíván a kereske­delem szabadságába belenyúlni. Tudvalevő, hogy numerus clausus nincs: bárki aki az előírt törvényes feltételekkel rendelkezik, szabadon kapcsolódhatik be a kereskedelem­be és folytathatja üzletét és igényt tarthat arra­, hogy a kontingensekben megfelelő mó­don részesedjék. Akinek telepe van és ipar­igazolványa, attól az intézetnek nincs mód­jában a behozatali engedély javasolását megtagadni — az egyetlen kivétel ebben az, hogy új fűrészüzemek számára nem ja­vasolható már kontingens, aminek észszerű­ségét itt bizonyára senki tagadni nem fogja. D­e ha tekintetbe vesszük, hogy az Intézet ma már közel 2000 kereskedőt, üzemet és vállalatot tart­ nyilván, kik a behozatalban részesedni kívánnak, nagyon kívánatosnak látszik, hogy e tekintetben is magától beáll­jon bizonyos stabilitás, mert különben az igénylők túlságos megszaporodása a kontin­gensek túlságos elaprózását vonja maga után. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy a régi, a kontingensekben állandóan részese­dő vállalatok ne feszítsék túl igényeiket, folyton nagyobb kvóták igénylésével. Min­dig gondolni kell arra, hogy a kontingen­sek kerete meg van adva — még­pedig oly módon van megadva, hogy amint fentebb említettem, az eg­ész országot véve tekintet­ben fahiány nincs — és 100 százalékból nem lehet 120 százalékot csinálni. Itt tehát va­laki többet kér, úgy azt kéri, hogy más va­laki kevesebbet kapjon és alig van nehe­zebb feladata a Fabehozatali Intézetnek, mint azt megállapítani, hogy ki legyen az! Könnyű azt mondani: hát az, aki tényleg nem fogalkozik a fakereskedelemmel — aki a kapott behozatali engedélyt nem ma­ga használja fel — igen ám, de ki az? E tekintetben ismét csak köszönettel és el­ismeréssel kell adóznunk kormányunk bölcs

Next