Magyar Fakereskedő, 1937 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-07 / 1. szám

FAKERESKEDÖK LAPJA — UNGARISCHER HOLZHÄNDLER A Magyar fatermelők, fakereskedők és faiparosokorsz. egyesülete közlönye *1:£ielsatk minden cifitfirtőkön. Előfizetési di| t Negyed évre 8 pengő = Félévre 16 P Hirdetési dl| milliméterenként 25 fillér elad oldalon 30 fillér Felelős szerkesztő: II Szerkesztőség és kiadóhivatal: FODOR LIPÓT III Budapest, III. Újlaki-rakpart 3 , TELEFON 1—511—40 alapította SZÉKE LY IG N Á C Z 1894. évben Erscheint jeden Donnerstag. Abonnement j Inland und Österreich 8 Pengő sonst, europäische Staaten viertel|ähriis 10 Péngő Inserate 25 h, per Millimeterzeile 44. ÉVFOLYAM 193^ január 7. 1. SZÁM A magyar müfahe a hatott gaszáálhodásban Gászner Aurél, a Magyar Fafoetjozatali Intéssel Hí. ügyvezető igazgatójának előadása A MAFAB-ban folyó tárgyalásoknál ter­mészetesen sokszor kellett és kell felvennünk a harcot a fent vázolt fűrészáru minimál­áruk emelésére osztrák részről újból és új­ból megnyilvánuló kívánságokká1 izemben. E harcokban a magyar tVfAFÄB-nak csak egy álláspontja lehet: kitartani amellett, hogy e minimálárak ma is az effektive meg­állapítható napiáraknak kifejezői s azoknak emelése csak akkor koncedálható, ha Jyét- ségen kívül á'l az, hogy az általános áral­ku lás olyan, hogy az érvényben lévő mi­nimálárukat meghaladja. Miután minimál- árakról van szó, nézetünk szerint semmi sem állja útját az árak szabad kialakulásának felfelé és ha ily magasább árak a piacon tényleg jelen vannak, akkor érkezett el az ideje annak, hogy a minimálárak emelésé­vel e magasabb napiárakat hivatalosan is szentesítsük. E tekintetben igen nagy a felfogásbeli el­térés a magyar és az osztrák MAFAB kö­zött, mely utóbbi, elég érthető módon, az egyes más, esetleg bennünket nem is érdek­lő távoli piacokon észlelt áremelkedéseket előre kívánja escomptálni és a jövőben a magyar-osztrák forgalomban is remélt ár­emelkedéseket már előzetesen le akar ja rög­zíteni a minimálárak felemelése utján. Leg­utóbbi MAFAB-tárgyalásaink is azért vég­ződtek megegyezés nélkül, mert nem vél­tünk felelősséget vállalhatni azért, hogy egy7, a magyar piacot egyelőre még nem, vagy csak csekély mértékben érintő áremelkedést a minimá'áraknak osztrák részről kívánt, nézetünk szerint exorbitáns és indokolatlan felemelésével a magyar piacra nézve is kö­telezővé és, gyakorlatilag, ha teoretikusan nem is, visszavonhatatlanná — tegyünk s ezáltal a magyar fakereskedelemre ugyan azon fürészáruvolumen bevásárlásánál né­hány millió pengő többköltséget hárítsunk. l isztéit hölgyeim és uraim! A fentiek­ben összefoglalóan iparkodtam vázolni azt a helyzetet, amelyben ma a kötött forgalom keretében a magyar fakereskedelem van — azokat az okokat, amelyek az e kötött for­galom keretében tett intézkedésekre vezet­tek és néhányat a főbb irányelvek közül, amelyek alapján a kötött forgalmat intézni és lebonyolítani igyekszünk. Előadásom elején azt mondottam, hogy ha az adott kö­rülményeket tekintjük és azokat úgy amint keÜ, ez idő szerint elhárithatatlanoknak el­fogadjuk úgy a kötött forgalmat abban az alakjában, ahogy az nálunk fennáll, talán nem egv szempontból mégis áldásosnak log­7 ■"'/,• \ ' - V; II i ■ jnrv tataim. icít-.i ■ ■ j nem csak azt, amit a kötött forgalomnak ez alakja elvesz gátol, amiben nehézsége­ket okoz, hanem azt is, hogy mit hoz, mit ad, mit biztosit. Én azt hiszem — és ebbeli véleményemet más helyen is kifejtettem — hogy főleg három körülmény az, amly az adott viszonyok között megnyugtatóan hat­hat a magyar fakereskedelemre. Az e*ső az a kiváló gondosság és szakér­telem, amellyel kormányunk hivatott ténye­zői a fakereskedelem kérdéseit súlyos, nagy felelőséggel járó nemzetközi tárgyalásaik alkalmával képviselik s amelyeknek köszön­hető, hogy az ország faszükséglete általá­nosságban biztosítva van, hogy fahiány — talárt itt-ott és időnként észlelhető jelensé­gektől eltekintve — ez utóbbi években nem volt és ma sincs. Csak akinek alkahna volt ily tárgyalásoknál jelen lehetni, tud magá­nak képet alkotni arról, hogy a nemzetgaz­dasági, kereskedelmi és financiális tudás­nak mily mértéke szükséges ahhoz, hogy egy ország számára, amely nyilvánvalóan az importra szorul s amely fizetni csak az árucsereforgalom utján tud, a létezéséhez szükséges nyersanyagok beszerzése biztosít­ható legyen — nem is beszélve a diplomá­ciai ügyességről és az idegeken való feltét­len uralkodásról, amelyet az ily tárgyalások megkövetelnek. A kereskedelem, vagy mondjuk a keres­kedő, létezhetésének egyik feltétele az álla­potok stabilitása, amelyek között üzletét folytathatja és lehet mondani, hogy mindent inkább elvisel, mint a bizonytalanságot. Es itt egy újabb örvendetes eredményére mu­tathatunk reá kormányzatunk fáradozásai­nak: a rendelkezésre bocsátott fakontingen­sek, azok behozatali lehetőségei már néhány év óta meglehetősen állandóak — legföljebb fölfelé van némi változás — úgy, hogy a Fabehozatali Intézetnek módjában van év- ről-évre előre megcsinálni elosztási terveze­tét és az egyes kereskedő is az év végén kö­rülbelül tudja, hogy mennyi behozatali en­gedéllyel számíthat üzlete számára az elkö­vetkezendő évben. Ha talán nincs is mindig megelégedve e kilátásban lévő kvótával, ha többet is tudna forgalmazni összeköttetései, pénzügyi felkészültsége alapján — mégis megnyugvására szolgál az, hogy tudja, hogy egy bizonyos mennyiségű behozatali enge- J.'kkevesebbet nem kaphat és kdén az is, hogy konkurrenséről is tudja, hogy az sem, kaphat az uj esztendőben egyszerre jó­val többet, mint amennyit az előző évben kapott volt. E stabilitásnak természetesen egy feltétele van, amely azonban csakis a szakma keretén belül oklható meg, mert a kormány e tekintetben se kíván a kereske­delem szabadságába belenyúlni. Tudvalevő, hogy numerus clausus nincs: bárki aki az előirt törvényes feltételekkel rendelkezik, szabadon kapcsolódhatik be a kereskedelem­be és folytathatja üzletét és igényt tarthat arra., hogy a kontingensekben megfelelő mó­don részesedjék. Akinek telepe van és ipar­igazolványa, attól az intézetnek nincs mód­jában a behozatali engedély javasolását megtagadni — az egyetlen kivétel ebben az, hogy uj fűrészüzemek számára nem ja­vasolható már kontingens, aminek észszerű­ségét itt bizonyára senki tagadni nem fogja. Die ha tekintetbe vesszük, hogy az Intézet ma már köze* 2000 kereskedőt, üzemet és vállalatot tartl nyilván, kik a behozatalban részesedni kívánnak, nagyon kívánatosnak látszik, hogy e tekintetben is magától beáll­jon bizonyos stabilitás, mert különben az igénylők túlságos megszaporodása a kontin­gensek túlságos etaprózását vonja maga után. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy a régi, a kontingensekben állandóan részese­dő vállalatok ne feszítsék túl igényeiket, folyton nagyobb kvóták igénylésével. Min­dig gondolni kell arra, hogy a kontingen­sek kerete meg van adva — még pedig oly módon van megadva, hogy amint fentebb említettem, az eg*ész országot véve tekintet­be, fahiány nincs — és 100 százalékból nem lehet 120 százalékot csinálni. Ila tehát va­laki többet kér, úgy azt kéri, hogy más va­laki kevesebbet kapjon és alig van nehe­zebb feladata a Fabehozatali Intézetnek, mint azt megállapítani, hogy ki legyen az! Könnyű azt mondani: hát az, aki tényleg nem fogalkozik a fakereskedelemmel — aki a kapott behozatali engedélyt nem ma­ga használja fel — igen ám, de ki az? E tekintetben ismét csak köszönettel és el­ismeréssel kell adóznunk kormányunk bölcs

Next

/
Thumbnails
Contents