Magyar Fakereskedő, 1937 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-07 / 1. szám

2 MAGYAR FAKERESKEDŐ — UNGARISCHER 1­­OLZHÄ­NDLER Nr. 1 sz előreírásának, mely a szakmának itt is oly messzemenő autonómiát biztosított,a­mely egyedü­l teszi lehetővé azt, hogy a vissza­élések e téren is lenyesegethetők legyenek és lehetséges legyen, ha nem is százszázalékos­­an helyes, de legalább tűrhető határok között tartani a túlzott igényeket és a be­­hozatali engedélyeknek illetéktelen kezek­be való jutását. A kötött forgalom elkerülhetetlen — de avval, hogy kormányunk az egyes vállala­tok elrátását sem nem kívánta valamely a kereskedelmi életen te­nn­­ álló hivatalos szervre bízni, sem pedig nem engedte meg azt, hogy a kereskedelem legbelsőbb ügyeit valamely monopolisztikus vállalat intézze teljesen áttekinthetetlen módszerek szerint, hanem ez ügyek intézését magának a ke­reskedelem hivatott tényezőinek messzeme­nő autonómiával engedte át, megtett min­dent arra nézve, hogy a kereskedelem sza­badságát az adott körülmények között a lehetőségig biztosítsa. Ez álláspontjához kormányunk a kötött forgalom egész ed­digi ideje alatt hű is maradt — elég erre nézve csak azt felhoznom, hogy a Fabeho­zatali Intézet 4 éves fennállása alatt a Mi­nisztérium egyetlen esetben sem eszközölt utólagos változtatást az Intézetnek az elosz­tásra vonatkozó elvi, Avagy konkrét javas­latain. Ha már most azt nézzük, hogy mily hatással voltak az itt vázolt intézkedések a magyar fakereskedelemre általában, ta­lán megnyugtató tényként registrálhatjuk azt, hogy az utolsó években a faszakmá­ban alig egy-két fizetésképtelenség for­dult elő: a szakma egészséges és iránta külföldi kommittensei teljes bizalommal viseltetnek. Jól, vagy rosszul — de a szak­ma megélt, erősen és egészségesen áll itt és ez a mai nehéz viszonyok között valóban olyan eredmény, melyet nem szabad ke­vésre becsülni. A múlt században nagy viták folytak a filozófusok között arról, várjon ez a világ, amelyben élünk, minden elképzelhető világ között a legjobb, vagy a legrosszabb-e. A vitát természetesen nem lehetett eldönteni — az optimizmus és a pesszimizmus világ­nézete között a harc ma is fennáll. Azt hi­szem, épp oly nehéz volna eldönteni, váj­jon ez a mi kötött forgalmi rendszerünk, melyben Magyarországon élnünk kell, a képzelhető legjobb, vagy a képzelhető leg­rosszabb-e. De ha ezt eldönteni nem is tud­juk, megnyugvásunkra szolgálhat az, hogy ha talán nem is a legjobb, de bizonyára nem is a legrosszabb a kereskedelemre néz­ve — elég ehhez tőlünk akár északra, akár nyugatra, vagy délre tekintenünk — és mindenesetre meghozott három olyan ered­ményt, amelyeket a mai viszonyok között kielégítőknek kell tekintenünk: az ország kellő és zavartalan műfaellátását, ,a viszo­nyok stabilitását és a műfakereskedelmi szakma egészséges, szilárd állapotát. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Elérkeztem előadásom végére és nem kívánom szíves türelmüket továbbra igénybe venni és aka­dályozni azt, hogy a t. Fakereskedelmi Csarnok ifjúsága a mai programul máso­dik, kétségtelenül élvezetesebb részébe me­rüljön. E mai előadásomban csak általá­nosságban igyekeztem az egész kötött for­galmi rendszerünknek keletkezéséről és lé­nyegéről rövid vázlatot adni: az egyes kér­désekbe való mélyebb belemerülés messze túlhaladta volna előadásom keretét. Talán a jövő esztendőben, ha állandóan folyó és folyton növekvő munkánk azt meg fogja engedni, meg fog engedtetni nekem, hogy egyes, a szakmát különösebben érdeklő, e tárggyal öszefüggő kérdésekről még sze­rencsém legyen tisztelt hallgatóságom előtt beszéltetni (Vége.) Visszapillantás a magyar fakereskedelem lefolyt üzletévére is. A fenyőfaárak egész éven át rendkívül volt mód és így a kínálatban zökkenő kő­­szilárdak voltak. Jelentékeny drágulás a­vetkezett be., s­űzi fabehozatalunk 8486 va­romén és szlovenszkói árunál következett gon volt, 1555 vagonnal kevesebb, mint a bő az év folyamán, az év vége felé az ősz­ múlt év első 5 negyedében, trák termelők is magasabb igényekkel lép­tek fel.­­ FASZÉN: A detailfakereskedelem helyzete az elő­ző évhez képest némi javulást mutat. A forgalom nagyobb volt, a kihitelezések te­rén a korábbi években bekövetkezett visz­­szás helyzet enyhült és az országos egye­sület vidéki körzeteinek azon törekvése, hogy az elfajult versenyt enyhítse, az or­szág több vidékén sikerrel járt. A hazai gőzfűrészek helyzete elég ked­vezően alakult. Gömbfaellátásukban na­gyobb zavarok nem következtek be, csak a gömbfaárak folytonos drágulása nehezí­tette meg a fűrészek kalkulációját. A de­tailfakereskedelem szükségletének jóval nagyobb részét­ fedezte a hazai fű­részek­­nél, mint az előző években, mert ezek a te­lepek jól osztályozott árut mérsékelt árak mellett hoztak forgalomba és bármikor, kis tételekben is, a piac rendelkezésére álltak. Tarifakedvezmények nyújtása esetén a ha­zai fűrészipar még sokkal szélesebb körben helyezhetné el kitűnő minőségű termékeit. KEMÉNYFA: A magyar lombfapiac elég kedvező üz­letévre tekinthet vissza. Mindennemű gömbfában élénk kereslet mutatkozott, me­lyet hazai termelésű áruban csak csak rész­ben lehetett kielégíteni úgy, hogy 3729 va­gon lombgömbfa behozatalára került a sor szeptember végéig. Az ősz folyamán a gömb­árak lényegesen megdrágultak, a kész anyag árai azonban csak lassan követik az emelkedő gömbfaárakat. A különböző köz­­intézmények az általános áremelkedés elle­nére kedvező árak mellett tudták szükség­letüket beszerezni. Lombfürészáruból 1144 vagont voltunk kénytelenek importálni, de némileg emelkedett lombfürészáru kivite­lünk is. Kivitelünk ömbjában lényegesen nagyobb lehetne, ha egyes cikkek kivitele nem volna engedélyhez kötve. A hazai furnér és lemezgyárt­ás kitűnő eredménnyel dolgozott és a külföld is állan­dóan keresi termékeinket. Lemezgyáraink teljes erővel dolgoznak, termelésüket elkap­kodják úgy, hogy számottevő készletek nem állnak rendelkezésre. Egyik gyárunk állandóan szállít bükkfalemezeket Angliá­ba. Száraz eljárással készült lemezekben szinte korlátlan kivitelt lehetne lebonyolí­tani. A faszénüzlet menete gyenge volt, a be­hozatal ennek ellenére 453 vagonnal emel­kedett, ami a nehéz ipar nagyobb szükség­letének a következménye. A faszénbehoza­tal körül nagy harcok folytak, új csopor­tok kapcsolódtak be ezen üzletbe, melynek rentabilitása egyre gyengül. Lőwy Sándor és József fatermelők­ és fakeresked­ők Budapest, V. Lipót­ krt. 15. Telefon: 11-83-1" AJÁNLANAK ezen a héten, újtermelésű akácoszlopot és akácgömbfát előírandó méretekben, TŰZIFA. A magyar tűzifapiac gyenge üzletévre pillant vissza. Az időjárás alakulása nem volt kedvező, a fogyasztás kielégítése nem ütközött nehézségekbe, noha egyes idősza­kokban átmeneti hiány mutatkozott. A szá­raz tüzifakészletek lassan fogytak úgy, hogy az 1935-36. évi termelésű áru szállítá­sára csak októberben kerülhetett sor. A tű­­­zifaárak stabilitását biztosította a Fafor­galmi rt. működése, az árak az őszi hóna­pokban rendkívül mértékben emelkedtek, mert a heteken át tartó esős időjárás az er­dei utakat annyira feláztatta, hogy a tűzi­fának az erdőkből való ki­fuvarozására nem a KÓFIKRÖNKÚT szokásos príma minőségben, 1­70- től felfelé hosszban, 35 cm vastagságtól felfelé, vagonba rakva megvételre keres OROVÁN MÓR fakereskedő Budapest, V., Lipót-körút 13. szám. Keresünk megvételre kitermelhető erdőket,­­ tűzifa és gömbfa­­ készleteket Erdő és Faértékesítő Rt. 1 XKX>00<X><X><X><><X><><>C><XXxX><X><XX>' ü Budapest, V., Sas-ucca 20. szám. | lllllllllllllllllllllllli||||||||||||!ll!ll|||||||||||!lll!lllllllll!llllllllllllllllllll!llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllÍf Osztrák és erdélyi fenyőanyag l­egolcsóbb beszerzési f­orrása Adler Miklós Budapest VI. A­dmaniczky­ u. 21. Tel.: 1-239-51 Kemén­yfa­rönköket vásárol minden fanemben, nagy tételekben, kemény fűrészárut, tölgykantrát szállít a Dunavölgyi faipari és fabehozatali rt. Budapest, V., Áírpád u. 8. T.: 1-254-88 Gőzölt lefikhanyagot, hazai ősbükkösből származó kitűnő minőségű árut, továbbá mindennemű keményfaanyagot minden méretben és megfelelő árban s­z­er­t i­­­t kereskedőknek Szabó Vilmos fatermelő BUDAPEST, V., RUDOLF TÉR 5. TEL.: 14 0­30 V., Ipoly­ utca 5 a. és VI., Röppen­tyű­ utca 62. telepekről.

Next