Magyar Gépipar, 1893 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1893-01-01 / 1. szám

Előfizetési árak : Egész évre ...fi frt Negyed évre .1 frt 50 Fél évre............3 frt j Egyes szám. .30 kr. Az orsz. gépész-egyesület tagjainak egész évre 4 frt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. GÉPÉSZETI ÉS FÖLDMIVELESI SZAKKÖZLÖNY AZ ORSZÁGOS GÉPÉSZ-EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hó 1 én és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Az országos gépész-egyesületi helyiségben. Budapest, VIII., Pál-utcza 2 sz a. Felelős szerkesztő : HORVÁTH JÁNOS. Hová a lapot illető minden közlemény czimzendő. Budapest, 18Ö8. január 1. Elmúlt ismét egy év, eltűnt a semmi­ségbe, nem maradt belőle egyéb mint az emlékezés. Országok pusztulnak és országok támadnak, de az idő halad, — azt nem tartja fel semmi sem. Az idővel halad azonban az emberi szellem és akarat erő fejlődése is; minden év újabb meglepetést hoz, j az emberbe ojtott őserő e fejlődése maradandó nyomot hagy maga után, melyet még az idő sem képes elmosni, megsemmisíteni. Máig áll aZ ezred- j éves kinai fal s a kis Iíiszárlik falu­ban Trója romjai; a mórok építészi remekei ma is felkeltik a 19*ik szá­zad szülöttének bámvtlatát, pedig év ezredek múltak el, s az idő vas foga megkisérlette elrombolni az emberi kéz müvét, mégis megmaradt annak nyoma mint bizonyságául annak, hogy az Isten képére teremtett ember isteni akarat erővel is van" megáldva. S ezen akarat erő nem tér pihenni soha. Egyes nagyok, kiváló korszakalkotó művet teremtő férfiak ha sirba szálla­nák is, már nyomukban van a fiatal erő, mely mint ősi fa saija, újabb fát nevel. És mégis mik vagyunk mi, a te­remtés remekei, az erős emberek a végtelenség fogalmával szemben? Nem olyanok vagyunk-e mint a báb, mely ma liímes szárnyú lepke­ként röpköd virágról-virágra s holnap elmúlik, megszün lenni. A mi életünk I is csak ily mulékony, egy perez a mindenségben, de reményünk nem csügged soha, mert tudjuk azt, liogy a fiatal fa nő, tudjuk, hogy utódunk befejezendi a megkezdett müvet. Mi egy év az ember életében ? Sok idő ! Egy év alatt epokális változá­sokon mehet át egy ország. Emberek halnak, emberek születnek. És mi egy év a nagy mindenség­ben ? Egy pillanat. Tehát elmúlt egy pillanat. Hányán vannak, kik reménynyel telt kebellel várták az elmúlt pilla­natot, s hányán vannak kik csalód­tak, hányán vannak, kik dagadó erő­vel néztek a pillanat elé s ma, a pilla­nat után, némák mint a sír — meg­szűnt az élet. — Csak az anyag ma­radt meg, ez nem vész el soha. Az anyag pedig érzéketlen. A sírban megszűnik a remény, meg az öröm s meg a fájdalom. Büszkén tört elő az élet tövises utján, titáni erővel szórta le magáról a társadalom bilincseit, önbizalommal telve szentelte életét egy nagy esz­mének : nagygyá tenni a hazát ! Kez­deményezéseit siker koronázta; nyo­mában hír, dicsőség és eredmény. És hová lett minden? Vissza lett adva az anyaföldnek, lett belőle érzéketlen anyag. Pedig fényes csillag volt, fényes lángoló üstökös, mely hazánk egén megjelent. Kevesen vnltaJ^ hasonlók hozzá, nag^pkat csgd$\évszázad | szül. És íme, működésének kezdetén szűnt meg lobogni a láng, s lett be­lőle érzéketlen anyag. Baross Gábort gyászoljuk, ő volt az elmúlt pillanat veszteségei között a legnagyobb. Ámde ha a test rendeltetési helyére ment is, itt marad az általa műkö­désbe hozott erő, itt a szellem és nyomdokába halad már a fiatal sarj ; a gép nem áll, csak gépészt változ­tatott, ki vas kézzel fogta meg az emeltyűt. Gyászoljuk a holtat, üdvö­zöljük az élőt s kívánjuk a minden - ség Urától, hogy Lukács Béla, mint nagy elődjének méltó utódja, hazánk, — kereskedelmünk és iparunk felvirá- gozására hosszá éveken át működ­hessék. És ha átgondoljuk a múlt év tör­ténetét, megállunk némely nevezetes esemény előtt. Midőn látjuk az em­berek egymás iránti küzdelmeit, küz­delmét a létért, hol a fegyvereket nem válogatják, hol nincs kiméivé se vagyon se becsület, hol az ellenfél ütközetbe hoz mindent, hogy ellen­ségét megsemmisítse, letiporja: akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az emberiségnél a felvilágoso­dással az önzés és irigység lépést haladva fejlődik, a pénzvágy, e má­mon ; -iránti imádás évről-évre növe­kedik és sajnos: a hit a vallás rová­sára. Mert hiszen a pénz most már minden. Ez szerez becsületet, tisztes­séget, észt, tekintélyt. Akkor tudjuk csak igazán méltányolni néhány ki­Budapest, 1893. 1. szám. Január 1.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents