Magyar Gépipar, 1893 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1893-01-01 / 1. szám

váló és ritka embereinket, kik önzet­lenül csak is a haza javára működ­tek, s akkor érzünk veszteségük fe­lett őszinte fájdalmat. Ezek után ha sorba vesszük Európa iparűző nemzeteit, azt látjuk, hogy­ Oroszországban a felvilágosodás e századában minden a régi mederben maradt, az elnyomott nép jaj­szava a nihilizmusban nyer kifejezést. Szörnyű dolog egy oly hatalmas ország fejlődésének megakadályozása ; a szellem béklyóba verve és az erő lelánczolva van. Francziaországban épen így áll a dolog. Itt azonban az okozat épen az ellenkező : míg ott a letiport szabadság tör tiltott után elő, amott a felszárnyalt szabadság, a felszabadított szellem forgat fel országokat, gyalázza önön­magát. Németország a munka, előmenetel és újítás korsza­kát éli. Művelődik és nagg­­gyá fejlődik, bár a munkás­osztály ott is, mint Európa többi nemzeteinél, a socializ­­mus bajával küzd. Csak Anglia nyugodtabb és megelégedettebb, noha a munkás ott sem fekszik ró­zsákon. Szomszédunk, Ausztria, forrong s önmagát emészti. Magyarország munkás vi­szonya , összehasonlítva a többi nemzet munkásainak sorsával, mégis rendezettebb­nek mondható. A magyar munkás kerülve minden társadalmat bom­lasztó törekvést, a százado­kon át mulasztottak pótlá­sára igyekszik, mi tisztessé­ges munkájában nyer kife­jezést, mert hála az Égnek, hogy iparunk fejlődése a kultur­nemzetek sorában oly óriási erővel tört utat, azt csak a derék, magyar munkásaink, iparo­sainknak köszönhetjük. Megemlékeztünk a múlt évnek ben­nünket leginkább érdeklő eseményei­ről az új évre pedig : sok boldogsá­got kívánunk. Horváth János, Mechwart András: Ez idegen hangzású, de őszinte magyar és hazafias érzelmű név tulajdonosa Magyar­­ország legnagyobb gyártelepének főigazgatója, szellemi vezetője, ki bár idegen földön — de a mi hazánk gyáripara számára — Német­országban, Schweinfurt városában született 1834-ben. Ezen kiváló egyéniség élettörténete nemcsak tanulságos minden törekvő szegé­nyebb sorsú iparosnak, hanem egyúttal lel­ket emelő és buzdító minden rangú mun­kásra, foglalkozzék akár gyakorlati, akár szellemi téren, egyiránt hat és egyiránt le­vonhatjuk ebből a következményeket, mely végre is abban öszpontosul, hogy egyrészt igazolva látjuk, miszerint a »munka neme­sít,« de másrészt azt is, hogy a lankadatlan szorgalom és kitartás okvetlen meghozza gyümölcsét. Mi reánk még kétszeresen és buzdítólag hathat és hat is e magas állású, de magas állásában is az egyszerű és czikornya nél­küli nagy tudománynyal párosult szerény viselkedésű férfiúnak élettörténete, mert nem­zeti sajátságunk meghódította az idegen szü­löttet és magyarrá alakította át s igy azt mondhatjuk, hogy ő a mienk, értünk dolgo­zik, velünk él és velünk érez. Azt mondja a példabeszéd: »A rosz példa A Ganz és társa r. v. t. vasöntő- és gépgyár vezérigazgatója, ragadós*,nem tehetjük-e fel százszor inkább, hogy a jó példa még inkább vonz és után­zókra talál? Vagy van-e, lehet-e vonzóbb valami a nemesen érző ember keblére, mintha azt látja, olvassa, hogy egy köztünk élő nagy férfiú, ki egyiránt kiemelkedik a szellemi, mind az anyagi munka terén és igazi szorgalma és törekvése sikert ért el ? Lehet e magasztosabb feladatunk, mint az, hogy egy ily férfiúnak élettörténetét parányi szűk helyre szorítva­­, olvasóink épülésére mi hozhassuk. A Ganz és társa nagy gépgyári c­égnek úgyszólván megteremtője, nagygyá fejlesztője Mechwart András főigazgató. Mechwart András Schweinfurt városá­ban polgári szülőktől származott. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte, melynek befejezte után lakatos mester­ségre adták, hol is három éven át tanult ; az akkor divatozó legény »remek« elkészí­tése után fel is szabadult így már ifjú ko­rában a munka embere volt és azt megta­nulta becsülni, de e mellett szivét és eszét is folyton művelte, minek alapján később nemcsak feljebbvalóinak szeretetét nyerte meg, hanem még később is ez volt azon vonzó erő, melylyel ő mindazokat letudta bilin­cselni, kikkel bármi után összeköttetésbe jött. Miután tanuló éveit bevégezte, s legény remekét elkészítette, az augsburgi műegye­temre mint hallgató beiratkozott és a mér­nöki tanulmányokat a legszerényebb körül­mények között bevégezte, de ez nem kis küz­delemmel járt, mert hogy végezhessen, kényte­len volt a műegyetem műhelyében dolgozni. Nemsokára azután mint kitűnő fiatal mérnök azonnal alkalmazást nyert Krammer és Klett jó hírnek örvendő gépgyárban. Itt a gyakorlati készültséget sajátította el. E köz­ben mindig jobban érdeklődött a sokak által emlegetett magyar föld felől és ez oly vonzerővel birt a törekvő mérnökre, hogy csak­hamar arra határozta magát, hogy e mesés hírrel biró országot meg­látogatja és így került tehát Bu­dapestre. Itt sorsa összehozta az akkor már hírre vergődött Ganz Ádám gyárának Eichtettner nevű igazgatójával, ki megnyerte a fiatal mérnököt a vezetése alatti gyár­hoz. Állása eleinte csak ideiglenes volt és szándéka volt tovább ván­dorolni, világot látni, de a tapin­tatos gyártulajdonos nem külön­ben a gyár akkori igazgatója fel­ismerték tehetségét és rábírták, hogy véglegesen itt maradjon, így a gyár vezetését 1859-ben átvette, mely minőségben a mai napig megmaradt. Ganz Ádám gyára sze­rény keretű volt még az időben és csak Mechwart Andrásnak rend­kívüli tehetsége, fáradhatatlan munkássága fejlesztette fokról­­fokra a mai nagyságra, úgy any­­nyira, hogy ez idő szerint nem­csak Magyarország legnagyobb ipartelepe, hanem a külföld ha­­sonnemű gyártelepei közt sem igen akadt párja. Jellemvonása e férfiúnak a szerénység párosulva szívjósággal,intelligenciával és ezen tulajdonainak köszönheti nem­csak lelki kiemelkedettségét, ha­nem testi egészségét, ruganyos­ságát, mert valóban azt mondhat­juk, hogy az 58 éves férfiú oly testi ruganyossággal, tetterővel bír, melyet számtalan sok feleidejű ember is megiri­gyelhet. De e kitűnő férfiút nemcsak azok, kik közvetlen érintkeztek és érintkeznek vele, tanulták meg szeretve becsülni, hanem ér­demeit a legfelsőbb helyen is elismerték s így Ő felsége a király a vaskorona renddel és a Ferencz József magas renddel tün­tette ki. 1884-ben ünnepelte 25 éves szolgálati jubileumát, mely alkalommal nemcsak alá­rendeltjei üdvözölték, hanem rangtársai és a legmagasabb körök kivétel nélkül járultak az ünnepelt érdemteljes férfiúhoz üdvkívo­­nataikkal és méltán, mert kevés oly önfelál­dozó munkás és példás életű férfiúval dicse­kedhetünk, mint Mechwart András, kit a magyarok Istene nekünk iparunk és nemzeti jólétünk számára pedig sokáig tartson meg. Mechwart András: MAGYAR GÉPIPAR 1893. január 1.

Next