Magyar Gyáripar, 1915 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1915-01-01 / 1. szám
_ _____Magyar Gyáripar_____________________________________1. szám vevését gazdasági törekvéseinknek, — egy szóval annak, hogy vagyunk s lenni akarunk. És ez erős szándékunk minden tagadásának meg kell törnie a monarchia seregének nagyszerű küzdelmén. És talán nem vagyunk optimisták (egyébként sohasem gondoltuk, hogy ilyen nehéz hivatás ez) talán nem vagyunk naivak, ha azt állítjuk, hogy abból amit a monarchia eddig produkált, csaknem biztosan lehet következtetni, az ilyen értelemben való végső győzelemre. Hadseregünk öt hónapi küzdelme után, melyben nagyszerű fázisokra többször kevésbbé szerencsés napok következtek, ma pompás erőben új küzdelemre — adná az isten, hogy győzelmesre, végsőre, — indul, közgazdaságunk pedig fáradhatatlanul és nagyszerű megértéssel idomítja egész organizációját a háború végső céljához és különösen a magyar gyáripar az, mely egy rövid fél esztendő alatt minden javát háborús értékké értékelte át, hogy majdan újra kezdje, szerencsésebb, ígéretesebb körülmények között Magyarország indusztrializálását. Mit mondhatunk ma mást, mi mással vigasztalhatjuk ma magunkat: e szomorúidőben a frázisoknak joguk és jelentőségük van. „Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat!“ * Teleszky János pénzügyminiszter nyilatkozata, mely a Neue F. Presse-ben jelent meg, szintén a monarchia igazságának érvényesülését hirdeti. „Pessimizmusra nincsen ok, — mondotta a pénzügyminiszter. Bátran hivatkozhatunk e tekintetben a közelmúlt eseményeire. Semmi kétség, a háború érzékenyen érintette a gazdasági életet, de mégsem idézett föl olyan megrázkódtatásokat, mint amilyenektől mi békeidőben tartottunk. A nemzetközi forgalom körének megszűkülésével a világgazdaság mikénti kialakulását át nem tekinthetjük. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a monarchia két állama és a velünk szövetséges nagy német birodalom e tekintetben is fényesen állották a világháború megpróbáltatását. Bizonyítja ezt a hadikölcsön fényes eredménye, valamint az a körülmény, hogy közgazdasági életünkben dacára e nehézségeknek, melyek leküzdendők voltak és dacára a korlátozásoknak, melyeknek nem egy téren magunkat alá kellett vetnünk, sokkal kisebb mértékű volt a zavar, mint azt gondoltuk volna.“ Szívesen jegyezzük ide e vigasztaló sorokat, mi magunk is így látjuk, és unosuntalan ismételnünk kell ezt, hogy mindenki így lássa, mert hiszen a háború szerencsés kimenetelében mindenkinek az önbizalma, a türelme és idegeinek ellenállóképessége igen jelentős szerepet játszik. De nem mulaszthatjuk el idejegyezni, anélkül, hogy ez kritika akarna lenni, hogy nagyon szívesen hallottunk volna a pénzügyminiszter úrtól egyet mást a háború előrelátható költségeiről, az angol pénzügyminiszter igen érdekesen fejtegette ezt az angol képviselőházban és arról a gazdasági programmról — persze csak főbb vonásaiban, — melynek megvalósításától a kormány a költségek előteremtését, vagy ami még ennél is fontosabb, mert hiszen a költségek előteremtésének előfeltétele ez: közgazdaságunknak okozott sebek beheggesztését, közgazdaságunk újjászületését várja. (amely kérdésekről egyébként Wekerle Sándor ugyancsak a Neue F. Pressében brilliáns cikket írt.) Kétségtelen, hogy a magyar pénzügyminiszter máris dolgozik nagyszabású financiális terveken, melyeket csakis szilárd és rendezett gazdasági alapokon lehet fölépíteni és talán használt volna az ügynek, ha egyetmást elárult volna belőlük. Az ország most teljesen és kizárólag a mának él; ez természetes is, a mai körülmények között nem is képzelhető el másként, de annál inkább kötelessége a kormánynak a holnap problémával is foglalkozni. * Tisza István miniszterelnök a nála megszokott határozottsággal és energiával a háború kezdete óta több nagyszabású akciót indított meg, mely akcióknak sikeréről a legnagyobb elismeréssel kell megemlékeznünk. Mindjárt a háború elején egy nagyobb szervezetet hozott létre a háború okozta szociális és gazdasági károk enyhítése és orvoslása céljából, amely szervezet öt osztályra tagozódva — munkanélküliség, pénzügyek, közjótékonyság, kórházügy, hadsereg ruházatának fontos problémái szerint — állandó munkálkodással igyekszik elvégezni a rábízott feladatokat. Ez intézmény megszervezéséhez Tisza István meghívta az ország nagyurait, főpapjait, bankjait és nagygazdáit — szóval az ország nagyurait — de megfeledkezett az ország ipari képviseleteiről, a nagyipariakról ésúgy mint a kisipariakról, holott nem kétséges, hogy a Tisza István gróf által szervezett intézmény munkaköre jelentős részében az ipart érdekli, vagy az ipar tapasztalataira szorul, így felesleges bővebben bizonyítanunk, hogy a munkanélküliség kérdése, a pénzügyi jellegű kérdések senkit közelebbről nem érdekelnek, mint épen az ipart és különösen a nagyipart, viszont az sem kérdéses, hogy a ruházati ügyek megoldásánál, a kórházi beszerzéseknél igen jó tapasztalatokat tettek volna az ipar rendelkezésére álló bő tapasztalatokkal s ha mégis mellőzték az ipar képviseleteit, hát az véleményünk szerint csakis feledékenységből történhetett meg. Egy kicsit már a vérében van a kormányainknak az iparról való megfeledkezés s ha ilyen gondterhes és zavaros időben nem tudott egyszerre megváltozni, azon ne csodálkozzunk. Az ipar érdekképviseletei kiközösíttetvén ez akciókból, a maguk útján tettek eleget kötelességeiknek. Amit az ipar a háború szociális következményeinek enyhítése érdekében tett, erről a legnagyobb tisztelet hangján illik szólni. Az iparnak, ha áldozatkészségről volt szó, a vezető szerep jutott. Ők maguk szánták maguknak ezt a szerepet, és nem kormányférfiaink. Akárhányan közülük — hogy egy példát kiragadtak a sokból — nagyarányú kórházakat alapítottak, azután jelentős részt vettek szakegyesületük jótékonysági akciójában s amikor arról volt, hogy az országos egyesületük , a Szövetség létesítsen kórházat, ebben is részt vettek. S így tovább az egész vonalon. Szívesen tették, magukért tették, s csak úgy mellékesen gondoltak arra, hogy ezzel ugyanazokat a jogokat megszerezték