Magyar Gyáripar, 1916 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1916-01-01 / 1. szám

A Magyar Gyáripar exportált áru kifizetése céljából kereslet állna be a mi pénzünkben­ Ellenben igenis állandóan importálok Németországból, Hollandiából, Svájcból, Romániából, tehát keresem az illető ország pénznemeit, hogy az importot ezzel kiegyenlítsem. Ez a principális oka a koronaérték árfolyamában bekövetkezett állandó és tetemes eltolódásnak: a principális, de nem az egyedüli oka. Mert hiszen Németország is ma leg­inkább mint vásárló jelen meg a felsorolt piacokon és valutája mégis jobban tartja magát, vagy legalább is a márka árfolyama nem sülyed olyan mértékben, mint a korona árfolyama. Ebben bizonyára igen nagy szerepe jut annak a körülménynek, hogy a Reichsbank állandóan kimutatásokat közöl helyzetéről és ezekből kitűnőleg a bankjegyek aranyfedezetére vonatkozó szabályokat szigorúan betartja, míg az osztrák-magyar bank a háború kitörése óta beszámolóval nem szolgált. Ez korántsem akar vád lenni jegybankunk ellen, egyszerűen egy ténynek a konstatálása, melynek bizonyára része van abban az értékelésben, mely a külföldön a koronaérték tekintetében kialakult. Ehez árulnak különböző pszichológiai momentumok: a német nemzeti vagyonnak jóval többre értékelése a gyár és osztrák nemzeti vagyonnál, vagyis az a feltevés, hogy Németország könnyebben viseli a háború költségeit, mint a monarchia ; a német munka­erőnek, a német termelőképességnek értékelése Németországnak állandóbb és intenzívebb összekötte­tése azokkal a piacokkal, melyeknek értékelésétől a márka és a korona árfolyama függ. Nagyjából ezek a körülmények befolyásolják a korona árfolyamának kialakulását a külföldi relációban. Idebenn egészen másként áll a dolog. A pénz értékének a belső piacon való alakulására a külkereskedelmi forgalom alakulása csak minimális hatással van, a bizalom a jegybank fizetőképessége iránt időbenn egy pillanatra sem ingott meg, senki nem kételkedik abban, hogy a háború költségei alatt gazdasági életünk nem roppan össze, sőt épen e súlyos terhek egy egészséges termelési politikába kényszerítenek majd bennünket s mégis azt látjuk, hogy épen mint külföldi pénzekért sok és mindig több koronát kell fizetnünk, úgy a belföldön is mindenféle áruért mindig több és több koronát kell fizetnünk. A legszeszélyesebb, szinte kimagyaráz­­hatatlan áremelkedéseket konstatálhatunk minden téren, azokban a cikkekben is, melyek termelésében az emberi munkának jelentékeny szerepe van és azokban is, amelyek jórészt természeti produktumok. Azokban a cikkekben is, melyekben készleteink a világkereskedelem útjától való elvágásunk folytán fogytán vannak és azokban is, melyeket a hazai föld évről-évre produkál. Az okát e drágulásnak mint mondottuk, ma még lehetetlen megállapítanunk. A föld­rengések magyarázatául­­érthető, hogy e világkata­klizma közepette állandóan ehez a hasonlathoz nyúlunk) azt szokták felhozni, hogy a földkorong üres belsejében földomlások vannak, melyek természetszerűen vonják maguk után a mind magasabb és magasabb rétegekre terjedő földomlásokat, mindaddig, míg a földgömb felületén megfelelő kiegyenlítődés nem áll be, így valahogy kell elképzelni a drágaság okozta földrengést is. Az árakban hirtelen eltolódás következett be, amely természetszerűen kihat a többi cikkek árára is, mindaddig, amíg az összes árucikkek árai bizonyos arányba nem jutnak egymáshoz- Hogy mi volt a megindítója e folyamatnak azt legfeljebb csak sejteni lehet. Amint nyilvánvalóvá vált, hogy egyrészt a tengerek útjai el vannak zárva, másrészt a legszük­ségesebb cikkek behozatalát a szomszéd államokból kiviteli tilalmak teszik lehetetlenné, a monarchia önmagára volt utalva és a javak értékelése annak a cikknek az árához igazodott, amely a zárt területen a legszükségesebb, tehát a legkeresettebb volt. A gabona árához. A gabonának a háború kezdetén megállapított maximális árához és meg nem állapított ennél is magasabb árához igazította mindenki keze munkája és produktuma értékét. Akinek marhája volt, annak arányba kellett hoznia a marha árát a gabona árával. A munkás a munkája értékét kénytelen volt a hús és a gabona árához igazítani (tehette, mert kereslet van munkáskezekben, illetőleg nem teheti teljes mértékben, mert egyrészt gátolva van szabad mozgásában, másrészt az ipar nem volna képes elviselni a munkabérek további emelkedését.­­A munkabérek természetszerűen visszahatottak az iparcikkek árának emelkedésére, gyakran a munka­bérek által megokolt magasságon felül is emelkedtek, mert hiszen a gyáros sem azt nézte, hogy mi az, mennyi az, amivel most pénzértékben többet keres, mint a béke idején, hanem hogy mennyi tőkejavat tud beszerezni a pénzért, tehát gabonát, marhát, rezet, ingatlant stb És ma már a különböző javak áraiban bekövetkező változások kölcsönhatása kiszá­míthatatlan, de a keletkezésük tekintetében felállított hypothesisünkről talán érdemes elgondolkodni. De épen mivel az áraknak egymásra való kihatása kiszámíthatatlan, ma már nagyon nehéz megállapítani, hogy ki keres sokat a háborús konjunktúra révén — persze eltekintve az egészen nyilvánvaló esetektől — és a sok keresetnek a belső értékét. Tagadhatatlan, hogy a gazda sok pénzt kap terményeiért. De ha igaz is az, hogy a háború előtti nyolc korona helyett most minden métermázsán tizenhat koronát keres (csak példaként, önkényesen választjuk e számokat), mihelyt e tizenhat koronát tőkejavakra próbáljuk átszámítani, vagyis azt kutatjuk, hogy mit kaphat ezért földben, házban, marhában, rézben, ékszerekben, akkor azt fogjuk látni, hogy a háború előtti nyolc korona nyereségének a vételképessége legalább ugyanannyi volt. Termé­szetesen e nyereségnek ilyetén értékelése csak a ma háborús körülmények között állhat meg. A háború után annak a tizenhat koronának a vásárló­képessége előreláthatólag javulni fog. De hogy gyökeresen fog­­ javulni, hogy a háború költségeinek milyen részlete van már ma betáblázva rája, azt lehetetlen ma eldönteni. Ezért mindenesetre csinyyán kell bánni a háborús nyereségek értékelésével. 1. szám

Next