Magyar Gyáripar, 1920 (10. évfolyam, 1-14. szám)

1920-01-16 / 1-2. szám

2 Magyar, Gyáripar 1—2. szám, mind e mellett bizonyítanak. Egyetemeink, főisko­­láink, mind európai nívón állanak; a mi kultúránk l­ áthatotta nemzetiségi testvéreinket is. Alkotásaiig a­­ jogszolgáltatás és közigazgatás terén vetélkedjék­­ bármely más civilizált államéval és összehasonlítva a szomszéd államokéival, utolérhetetlen r­agasság­/^) ban állanak. Azok a magyar intelligenciába?'/s ma­gyar tőkével létesített ipari és kereskedelmi,­ vállala­tok és intézmények, amelyek a vidéki­ városokban vannak központosítva, országunktól való elszakítás által jórészt olyan államokba kebelezhetnek be, ame­lyek részben nálunk alacsonyabb gazdasági szín­vonalon állanak, részben pedig már saját vállalataik érdekében is ellenséges magatartást fognak tanúsí­tani a magyar vállalatokkal szemben. Mindezek a nagy alkotások most veszedelemben forognak. A háború befejezése óta eltelt esztendő szomorú tanúságot tesz állításom igazsága mellett. Egyetemeink, főiskoláink bezárattak, tanáraink, bí­róink, tisztviselőink, orvosaink és ügyvédeink, akik a magyar hazához hívek akartak maradni, erőszak­kal eltávolíttattak, hontalanokká és kenyörtelenekké váltak. A kórházakat és klinikákat orvosok hiányá­ban bezárják, a jogszolgáltatás és közigazgatás ava­tatlan kezekbe kerülnek. Ezt nevezi az entente béke­kötésnek. Ez nem békekötés, hanem a forrongásnak és elégületlenségnek perpetuálása, mert a nemzetek között nem az általunk kívánt megértést, hanem a gyűlölség csiráit hinti el. A békekötésnek nagy igazságtalanságaiban egy nagy vigasz rejlik számunkra: annyira túl­feszíti a húrt, hogy tartós nem lehet. A világtörté­nelem mutatja, hogy nem lehet tartós az, amit a né­pekre ráerőszakolnak. Az első szellő, amely keletke­zik Európában, romba fogja dönteni azt, amit az erő­szak létesített és új alkotásoknak, új életnek fogja megnyitni az útját. Nekünk ezt a békét el kell fogadnunk. A nem­zettől függ feltámadása. Dolgoznunk kell, és fog­csikorgatva hallgatni. Ha a nemzet hivatásának magaslatára emelkedik, a feltámadásnak el kell jönnie. Nem válunk el örökre azoktól, akikkel egy ezredéven át együtt éltünk, együtt dolgoztunk, szenvedtünk és küzdöttünk. Bármily fájdalmas is a békeszerződés területi rendelkezése, a békét meg kell kötnünk, azonban két feltételhez múlhatatlanul ragaszkodnunk kell. Párat­lan a világtörténelemben, hogy egy 20 milliós lakos­ságú, gazdaságilag, politikailag és földrajzilag egy­séges országból 12 millió embert szakítanak ki; még idétlenebb dolog, hogy az idegen uralom alá hajtott magyar és nem magyar ajkú lakosság politikai jo­gairól­, nyelvéről, oktatásáról és vallásáról, semmi gotfol kioldás nem történik. Ha igaz a lapok közlése, akkor azok a rendelkezések, amelyek az osztrák békeszerződésben az elszakított területeken lakó nemzetiségi kisebbségek védelméről szólnak, a mi békeszerződésünkből kimaradtak volna, de lehető­séget fognak nekünk nyújtani arra, hogy az idegen iratom alá kerülő magyarok sorsáról külön egyez­­v­­ényekkel gondoskodjunk. Ha az egyezség nem si­­kerü­l, az entente kötelessége lesz a kisebbségek­­jogainak biztosításáról gondoskodni. E kötelesség alól a­ múltak precedensei és a tett nyilatkozatok­­­ osztálygémmi szín és ürügy alatt nem térhet ki. Kell, hogy ennek a kérdésnek szabályozása a békeszerző­dés integráns részévé váljék. A másik kérdés, amelyre nézve még tájékozta­tásunk nincsen, a jövendő Magyarország megélhe­tésének kérdése. A megélhetéshez ipari és mezőgaz­dasági munka szükséges. Termelő munka azonban még nem indulhat nyersanyagok nélkül. Azok a te­rületek, amelyeket most elszakítanak tőlünk, szol­gáltatták iparunk és mezőgazdaságunk számára a legfontosabb erőforrásokat. Ezt biztosítani kell, mert különben nem lesz termelésünk, nyomor, éhség és ennek nyomában járó zavar és társadalmi forrongá­sok keletkeznek, amelyek az állami élet nyugalmát fenyegetik és nemcsak ránk, hanem Európa többi részére is nagy veszedelmeket rejtenek magukban. Ennek a nagy célnak elérésére nem elégedhetünk meg egyszerű ígéretekkel; biztosítékok kellenek, nemzetközi biztosítékok, amelyek a rendelkezések végrehajtása felől semmi kétséget nem hagynak fenn. Itt nincs haladéknak helye. Talán javítana eb­ben a tekintetben helyzetünkön az a nyomatékos kö­vetelés, hogy azonnal a békeszerződés aláírása után vegyék fel Magyarországot a népek szövetségébe és úgy a nemzetiségi kisebbségek érdekeinek védelme, mint Magyarországnak nyersanyagokkal való ellá­tása nemzetközi oltalom alá kerüljön. Az eddigi párisi hírek nagyon lesújtóak, de nem tartom kizártnak, hogy a legkirívóbb igazságtalan­ságokat mégis módosítani és enyhíteni fogják. A békedelegáció elnöke és tagjai, akik eddig is méltón képviselték Magyarországot és annyi odaadással és áldozattal küzdöttek a magyar nemzet igazáért, ennek a két feladatnak fogják szentelni, remélem, sikerrel, egész erejüket. / Parasztdiktatúra? Irta: Mátyás Jenő. Rubinek Gyula földmivelésügyi miniszter úr újévi beszédében olvastuk ezt a jelszót, amely most nagyon sok kortesbeszédből kicsendül. Azt mondta a miniszter úr, hogy „hát végül is ha itt Magyar­­országon egyszer véletlenül (?) tényleg paraszt­­diktatúra volna, mennyivel jogtalanabb ez, mint volt a merkantilis, az álliberális, vagy a vörös diktatúra? Hát itt mindenféle diktatúrát lehet csinálni, csak a földmívelők diktatúrája ellen van kifogás?“ Ha ez a gondolat csupán egy képviselőjelölt választási be­szédében jutna kifejezésre, akkor nem foglalkoz­nánk vele, bár egy olyan választási beszéd, amelyet egy miniszter mond el, még­hozzá olyan tehetséges

Next