Magyar Gyáripar, 1928 (19. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1928 (22. évfolyam, 1-11. szám)
1928-01-01 / 1. szám
2 1. szám. MAGYAR GYÁRIPAR néhány szó az exporthitel biztosításáról, főleg pedig az export finanszírozásáról s általában benne lesz egy erélyes állásfoglalás a tekintetben, hogy ami ijesztő a kereskedelmi mérleg passzivitásában van, ezt elsősorban az ipari termelés fokozása révén lehet kiküszöbölni. És vártunk egy nyilatkozatot a Máv. tarifapolitikáját illetőleg, amelyre vonatkozóan a leghatározottabban szakítanunk kell azzal a felfogással, hogy a Máv. öncélú üzleti vállalat, melynek kommerciális módon kell kamatoztatni befektetéseit, pláne amikor kiadásai között olyan óriási és az államot terhelő szociális jellegű tételek szerepelnek, mint a régi Máv nyugdíjasainak eltartása. Bevalljuk: nekünk jól esett volna az is, ha a kereskedelmi miniszter úr karácsonyi nyilatkozataiban találunk egy mondatot, mely — a közigazgatási bíróság döntése alkalmából — arról szól, hogy az országnak súlyt kell helyeznie a magyar gyáripar felsőházi képviseletére. Ez részben talán politikai kérdés, amellyel a kereskedelmi miniszternek nem kötelessége foglalkozni, de bevalljuk, hogy annál jobban esett volna nekünk, ha megteszi. A kormány tagjainak karácsonyi nyilatkozataival a gyáripari termelés nem igen lehet megelégedve. Nem vagyunk annyira gőgösek, hogy efelett panasz nélkül térnénk napirendre, de nem is olyan hiányos az önérzetünk, hogy ez bennünket a mi nehéz munkánkban megbénítana. Bár határozottan megnehezíti azt. * Külön akarunk foglalkozni Samarjay Lajosnak, a Máv elnökének nyilatkozatával, mert az első eset mióta állását elfoglalta, hogy gazdasági szempontokat magába foglaló nyilatkozatokat ad. Beköszöntő beszéde egy kissé képviselőválasztások alkalmával elmondott programmbeszédek frazeológiájára emlékeztetett, úgyhogy annak idején nem is tartottuk szükségesnek azzal behatóbban foglalkozni. Karácsonyi nyilatkozatában azonban gazdaságpolitikai szempontok mutatkoznak s minthogy nincs fontosabb gazdasági intézménye az államnak, mint épen a vasút és Szövetségünk mindenkor a legnagyobb súlyt helyezte a vasúttal való barátságos, sőt intim együttműködésre, nekünk mindennel, amit a vasút vezető emberei mondanak, a legkomolyabban foglalkoznunk kell. Az államvasúti elnök úr nyilatkozatában, sajnos, meglehetősen kurtán-furcsán bánik el az iparral. Most, amikor a legfontosabb probléma a külkereskedelmi mérleg passzivitásának problémája s amikor minden terv, institúció végső bölcseségének abban kell konkludálnia, hogy a passzivitás a mérlegből eltűnjön, mi a Máv elnökétől az ipari termeléssel kapcsolatban erre vonatkozólag vártunk volna kijelentéseket. Ehelyett találunk három megállapítást: az egyik, hogy a lisztet kedvező tarifákkal szállítja külfödre, a másik, hogy bár a bauxitérceket külföldre szállítani, jobb volna itthon feldolgozni azokat és végül a harmadik, hogy a hazai szén exportálása nem nevezhető közgazdasági előnynek. Hát ami a liszttarifákat illeti, ezzel most nem kívánunk foglalkozni, csak azt jegyezzük meg, hogy exportról lévén szó,, ez a megállapítás az exporttarifák széleskörű alkalmazásának szükségszerűségét ki nem merítheti. Ha valamit az export terén el akarunk érni, akkor nem szabad a lisztnél megállanunk, hanem minden egyes árucikkre lehetővé kell tennünk, hogy a legkedvezőbb fuvarral, mely abszolút lehetővé teszi a külföldi árucikkekkel való versenyt, jussanak el a külföldre. És ha Trianon elszakította tőlünk a tengert, akkor azt vasúti tarifák segítséggel kell a magyar közgazdaság közelségébe hozni. Ami a bauxit-kérdést illeti, hát hiszen bizonnyal jó volna, ha ebben az országban óriási alumíniumgyár létesülne, olyan technikai felszereléssel, tehát olyan befektetéssel, mely e cikkeknek a legolcsóbb előállítását s a világpiacon való megjelenését lehetővé teszi. Ez azonban nem érzelem kérdése és nem a kedv és jószándék hiányzik az ilyen alapításhoz, hanem a tőke, amellyel — mint a Máv elnöke ezt bölcsen tudja — nem igen rendelkezünk. Abban a pillanatban, mikor a tőke úgy látja, hogy a bauxitnak fémmé való feldolgozása itthon jövedelmező lehet, nyilván a tőkekérdés is meg lesz oldva. De ha még érthető ez a kívánság, — ki ne kívánna karácsonyra új gyár kéményeket! — teljesen értetlenül állunk szemben azzal a megállapítással, hogy „a hazai szén exportja nem nevezhető közgazdasági előnynek“ és hogy „az ilyen cikk kiviteléből származó jövedelem nem javítja meg kereskedelmi mérlegünket, ellenkezőleg“. Ezt bizony sehogy sem értjük, mert ha a szénbányák mindazt a szenet kibányásszák, ami a belső szükséglet fedezésére elégséges, akkor a munkások és tisztviseők foglalkoztatása és a kereskedelmi mérleg javítása szempontjából direkt életszükséglet, hogy még ezen felüli mennyiségeket produkálva azokat exportálják. Mi kifogást lehet ez ellen emelni és mi az, hogy ez nem javítja a kereskedelmi mérleget, sőt ellenkezőleg? Sajnos a szénexportunk nem valami számottevő, de hát mi történne, ha a Máv elnöke szempontjainak honorálásakép ez is beszülne? Nem az történne, hogy az exportra szánt szénmennyiségek az országon belül használtatnának fel (mint ahogy ezt talán a Máv. elnöke gondolja), hanem egyszerűen ennyivel kevesebbet produkálnának, tehát kevesebb munkás, kevesebb tisztviselő igénybevételével, kevesebb segédanyag felhasználásával, nagyobb rezsiköltséggel. Olyan kívánatos dolog ez, hogy erről a Máv elnökének külön határozott nyilatkozatot kell adnia? Ennyi az, amit az iparról az elnök úr nyilatkozatában ad és bennünket csak az az egy vigasztal, hogy a Máv.-ról még kevesebb van benne, pedig az talán még közelebb áll hozzá, mint a gyáripari termelés, így nevezetesen, hogy a Máv.-nak szüksége van nagy beruházásokra, ennek a részleteiről, a véghezvitel, a fedezet módjáról stb., szóval arról, ami „közgazdaságunk holnapjához“ talán jobban hozzátartozik, mint a bauxitérc, erről egy árva szót nem találunk a nyilatkozatban. Az új munkásbiztosító kinevezések megtörténtek és bár a gyáripari körökben el voltak készülve arra, hogy ezeknél a kinevezéseknél a politika fogja játszani a prímhegedűt, azt, hogy más hang szóhoz alig jusson, erre minden edzettségünk mellett mégsem gondolhattunk. Huszár Károly elnökségét a gyáripari körökben szívesen látják, erős szociális érzéke képesíti ennek a nehéz matériának a megtanulására, viszont az ország ügyeinek intézésében tanúsított judiciuma