Magyar Gyáripar, 1928 (19. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1928 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1928-01-01 / 1. szám

2 MAGYAR GYÁRIPAR 1. szám. néhány szó az exporthitel biztosításáról, főleg pedig az export finanszírozásáról s általában benne lesz egy erélyes állásfoglalás a tekintetben, hogy ami ijesztő a kereskedelmi mérleg passzivitásában van, ezt első sorban az ipari termelés fokozása révén lehet kikü­szöbölni. És vártunk egy nyilatkozatot a Máv. tarifa- politikáját illetőleg, amelyre vonatkozóan a leghatá­rozottabban szakítanunk kell azzal a felfogással, hogy a Máv. öncélú üzleti vállalat, melynek kommerciális módon kell kamatoztatni befektetéseit, pláne amikor kiadásai között olyan óriási és az államot terhelő szociális jellegű tételek szerepelnek, mint a régi Máv. nyugdíjasainak eltartása. Bevalljuk: nekünk jól esett volna az is, ha a kereskedelmi miniszter úr karácso­nyi nyilatkozataiban találunk egy mondatot, mely — a közigazgatási bíróság döntése alkalmából — ar­ról szól, hogy az országnak súlyt kell helyeznie a ma­gyar gyáripar felsőházi képviseletére. Ez részben talán politikai kérdés, amellyel a kereskedelmi mi­niszternek nem kötelessége foglalkozni, de bevalljuk, hogy annál jobban esett volna nekünk, ha megteszi. A kormány tagjainak karácsonyi nyilatkozataival a gyáripari termelés nem igen lehet megelégedve. Nem vagyunk annyira gőgösek, hogy efelett panasz nélkül térnénk napirendre, de nem is olyan hiányos az ön­érzetünk, hogy ez bennünket a mi nehéz munkánkban megbénítana. Bár határozottan megnehezíti azt. * Külön akarunk foglalkozni Samarjay Lajosnak, a Máv. elnökének nyilatkozatával, mert az első eset mióta állását elfoglalta, hogy gazdasági szemponto­kat magába foglaló nyilatkozatokat ad. Beköszöntő beszéde egy kissé képviselőválasztások alkalmával el­mondott programmbeszédek frazeológiájára emlékez­tetett, úgyhogy annak idején nem is tartottuk szüksé­gesnek azzal behatóbban foglalkozni. Karácsonyi nyilatkozatában azonban gazdaságpolitikai szempontok mutatkoznak s minthogy nincs fontosabb gazdasági intéz­ménye az államnak, mint épen a vasút és Szövetsé­günk mindenkor a legnagyobb súlyt helyezte a vasút­tal való barátságos, sőt intim együttműködésre, ne­künk mindennel, amit a vasút vezető emberei mon­danak, a legkomolyabban foglalkoznunk kell. Az ál­lamvasúti elnök úr nyilatkozatában, sajnos, meglehe­tősen kurtán-furcsán bánik el az iparral. Most, ami­kor a legfontosabb probléma a külkereskedelmi mér­leg passzivitásának problémája s amikor minden terv, institúció végső bölcseségének abban kell kon- kludálnia, hogy a passzivitás a mérlegből eltűnjön, mi a Máv. elnökétől az ipari termeléssel kapcsolatban erre vonatkozólag vártunk volna kijelentéseket. Ehe­lyett találunk három megállapítást: az egyik, hogy a lisztet kedvező tarifákkal szállítja külfödre, a má­sik, hogy kár a bauxitérceket külföldre szállítani, jobb volna itthon feldolgozni azokat és végül a har­madik, hogy a hazai szén exportálása nemi nevezhető közgazdasági előnynek. Hát ami a liszttarifákat illeti, ezzel most nem kívánunk foglalkozni, csak azt je­gyezzük meg, hogy exportról lévén szó,, ez a megálla­pítás az exporttarifák széleskörű alkalmazásának szükségszerűségét ki nem merítheti. Ha valamit az export terén el akarunk érni, akkor nem szabad a lisztnél megállanunk, hanem minden egyes árúcikkre lehetővé kell tennünk, hogy a legkedvezőbb fuvarral, mely abszolút lehetővé teszi a külföldi árú­cikkekkel való versenyt, jussanak el a külföldre. És ha Trianon elszakította tőlünk a tengert, akkor azt vas­úti tarifák segítséggel kell a magyar közgazdaság közelségébe hozni. Ami a bauxit-kérdést illeti, hát hi­szen bizonnyal jó volna, ha ebben az országban óriási aluminiumgyár létesülne, olyan technikai fel­szereléssel, tehát olyan befektetéssel, mely e cikkek­nek a legolcsóbb előállítását s a világpiacon való megjelenését lehetővé teszi. Ez azonban nem érzelem kérdése és nem a kedv és jószándék hiányzik az ilyen alapításhoz, hanem a tőke, amellyel — mint a Máv. elnöke ezt bölcsen tudja — nem igen rendelkezünk. Abban a pillanatban, mikor a tőke úgy látja, hogy a bauxitnak fémmé való feldolgozása itthon jövedelmező lehet, nyilván a tőkekérdés is meg lesz oldva. De ha még érthető ez a kívánság, — ki ne kívánna karácsonyra új gyár kémé nyékét! — teljesen értet­lenül állunk szemben azzal a megállapítással, hogy „a hazai szén exportja nem nevezhető közgazdasági előnynek“ és hogy „az ilyen cikk kiviteléből származó jövedelem nemi javítja meg kereskedelmi mérlegün­ket, ellenkezőleg“. Ezt bizony sehogy sem értjük, mert ha a szénbányák mindazt a szenet kibányásszák, ami a belső szükség-let fedezésére elégséges, akkor a munkások és tisztviseők foglalkoztatása és a keres­kedelmi mérleg javítása szempontjából direkt élet- szükséglet, hogy még ezen felüli mennyiségeket pro­dukálva azokat exportálják. Mi kifogást lehet ez el­len emelni és mi az, hogy ez nem javítja a kereske­delmi mérleget, sőt ellenkezőleg'? Sajnos a szénexpor­tunk nem valami számottevő, de hát mi történne, ha a Máv. elnöke szempontjainak honorólásakép ez is beszünne? Nem az történne, hogy az exportra szánt szénmennyiségek az országon belül használtatnának fel (mint ahogy ezt talán a Máv. elnöke gondolja), hanem egyszerűen ennyivel kevesebbet produkálná­nak, tehát kevesebb munkás, kevesebb tisztviselő igénybevételével, kevesebb segédanyag felhasználásá­val, nagyobb rezsiköltséggel. Olyan kívánatos dolog ez, hogy erről a Máv. elnökének külön határozott nyi­latkozatot kell adnia? Ennyi az, amit az iparról az elnök úr nyilatkozatában ad és bennünket csak az az egy vigasztal, hogy a Máv.-ról még kevesebb van benne, pedig az talán még közelebb áll hozzá, mint a gyáripari termelés. így nevezetesen, hogy a Máv.-nak szüksége van nagy beruházásokra, ennek a részletei­ről, a véghezvitel, a fedezet módjáról stb., szóval ar­ról, ami „közgazdaságunk holnapjához“ talán jobban hozzátartozik, núnt a bauxitérc, erről egy árva szót nem találunk a nyilatkozatban. # Az új munkásbiztosító kinevezések megtörténtek és bár a gyáripari körökben el voltak készülve arra, hogy ezeknél a kinevezéseknél a politika fogja ját­szani a prímhegedűt, azt, hogy más hang szóhoz alig jusson, erre minden edzettségünk mellett mégsem gon­dolhattunk. Huszár Károly elnökségét a gyáripari kö­rökben szívesen látják: erős szociális érzéke képesíti ennek a nehéz matériának a megtanulására, viszont az ország ügyeinek intézésében tanúsított judiciuma

Next

/
Thumbnails
Contents