Magyar Gyáripar, 1931 (22. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1931 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

A MAGYAR GYÁRIPAR 1. szám. Dr­. Fenyő Miksa ügyvezető­ igazgató tartott azután nagy figyelemmel hallgatott előadást, amely­nek során foglalkozott általában a karteltörvény külföldi és belföldi vonatkozásaival, majd részletesen ismertette a javaslatot, különösen kiemelve annak a gyáripari termelés szempontjából sérelmes intéz­kedéseit. Előadásában pontonként terjesztette elő azokat a módosításokat, amelyek nélkül a javaslat­nak törvényerőre emelkedése egyenesen az ipari termelés megbénítására vezetne. A választmány Orphanides János és Langer Rudolf hozzászólása után ügyvezető-igazgató elő­adását s az általa előterjesztett javaslatokat egy­hangúlag magáévá tette azzal, hogy a Szövetség megfelelő formában hívja fel a képviselőház és a felsőház tagjainak figyelmét a javaslat sérelmes intézkedéseire, amelyeknek enyhítését a magyar ipari termelés egyeteme feltétlenül szükségesnek tartja. A választmány üléséről részletes tudósításunk a következő: Jelen voltak: Az 1931 január 3. választmányi ülésen megjelentek névsora: Fellner Henrik elnök, Hegedűs Lóránt t. alelnök, Biró Pál, Vida Jenő alelnökök, Ábel Bódog, Acél Rezső, Balázs Jenő, Balmár Andor, Bedő Ottó, Ber­­kovits Béla, Bondy Rudolf, Deszberg Antal, Engel Gyula, Engel Richard, Ehrmann Kornél, Ernyei Ernő, Farkas Elemér, Fekete Henrik, Fischer János Károly, Fillencz Illés, Földes Albert, Gálai Marcell, Gaszner Aurél, Gergely Miksa, dr. Goldberger Leó, Gottlieb Gyula, Hajdú Sándor, Halmi Gyula, Heinrich Ignác, Helvey Elek, dr. Herz Henrik, Hercz József, Hirmann Ferenc, Hoffmann Nándor, Holitscher Pál, Horvát Miksa, Huberth István, Kelemen Móric, Kemény Béla, Kende Tódor, Kirschner Béla, Kresz Ferenc, Krämer Jacques, Kövesdi Pál, Langer Rudolf, Lantos Ernő, László Sándor, Leopold Elemér, dr. Lénárt Vilmos, Lusztig Jenő, Mai Arthur, dr. Márkus Andor, Mátyás Jenő, Meller Henrik, Miskolczi József, dr. Moirer Gusz­táv, Müller Ernő, dr. Neményi Bertalan, Nemes Ottó, Nervetti Viktor, Orphanides János, Pálmai Andor, Pető Félix, Pető Miklós, Plán Frigyes, Rauch Árpád, Reiner Ottó, Révész Béla, Sissovich József, dr. Schiller Ottó, Schober József, Schrecker Lipót, Spiegl Béla, Spitzer Béla, Szegő Pál, dr. Tausz István, Tischler Aladár, Ullmann István, dr. Urbányi Henrik, dr. Vajda Árpád, dr. Vajna István, Vágó Albert, Wald­­mann Béla, Weiss Alfonz báró, Wohl Hugó, Zwack János stb. Elnöki megnyitó beszéd Fellner Henrik elnök megnyitja az ülést és üdvözli a választmány nagy számban megjelent tag­jait. A tisztelt választmány előtt, úgymond, nem ismeretlenek azok a küzdelmek, amelyeket a Szövet­ség éveken át avégből vívott, hogy a karteltörvény meghozatalát elhárítsa és hogy megkímélje az ipart azoktól a veszélyektől, amelyekkel ennek a törvény­nek létesítése a termelést fenyegeti. Kidomborítottuk az ipar jelentőségét az ország egyetemes érdekei szempontjából, rámutattunk arra a minden vállalkozási szellemet megölő bizonytalan­ságra, amelyet egy ilyen törvény teremt — de, ha fáradozásunknak talán része volt abban, hogy a tör­vény már régebben nem jött létre, ma sajnálattal meg kell állapítanom, hogy e tekintetben befejezett ténnyel állunk szemben. Minden védekezésünk meddő maradt azzal az ismert és általunk számtalanszor szóvá tett kam­pánnyal szemben, amely évek óta az ipar ellen dúl. Ezen agitáció az ország egyetemes érdekeinek is a képzelhető legrosszabb szolgálatot teszi, mert bár­mennyire igaz, hogy a korábban élvezett, vámmal védett nagy fogyasztóterület elvesztése, és az agrár­termékeknek világszerte bekövetkezett katasztrofális elértéktelenedése, egy ekkora mértékben soha nem dühöngött válságba sodorta mezőgazdaságunkat — mégis teljesen elhibázott az a törekvés,­­mely a krí­zist a karteltörvény segítségével véli enyhíthetni, ellenben bizonyos, hogy a karteltörvény az ipar visszafejlődésére fog vezetni és ebben az irányban még az iparfejlesztési törvény sem fog segíteni, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy az annak alap­ján esetről-esetre biztosított kedvezmények a kartel­törvény javaslat szerint nem visszavonhatatlanok. Az agrárolló letompítását akarják a kartel­törvény hívei ezzel a törvénnyel elérni. Ezt illetőleg csak ismétlésekbe bocsátkoznék, ha újabban rész­letesen rámutatnék arra, hogy a kartelek minden tevékenységének dacára a vámtételek csak részben érvényesülnek az iparcikkek áraiban és másrészt arra, hogy milyen csekély a mezőgazdaság ipari megterhelése szemben azokkal az előnyökkel, melye­ket a mezőgazdaságnak jelent az ipar résztvétele a közterhekben, a szociális terheknek majdnem kizáró­lagosan az ipar által való viselése, főképpen pedig az a körülmény, hogy az agrártermékeknek egy ma inkább, mint valaha, nélkülözhetetlen fogyasztó­­tömegét találja benne. Egy másik szempontból nézve az agrárollót, illetve az ipari cikkek állítólag indokolatlanul magas árát, a statisztikákra hivatkozom, melyek szerint egy munkáscsalád létfenntartási költségeiből 60% esik élelmiszerekre, 10% lakásra, 10% tüzelésre és különfélékre, úgyhogy az ipari cikkekre 20% marad. Már most ha valóban lehetséges lenne a kar­teltörvény segítségével az ipari cikkeknek árát lenyomni, és pedig pl. 10%-al (itt megjegyzem, hogy a megakadt német árleszállítási akció már vívmány­nak tekintette, ha egyes cikkeknél 5—6%-os meg­takarítást tudott elérni), akkor ez egy munkáscsalád létfenntartási költségeinek 2%-át jelentené, vagyis egy 1500 pengő évi büdzsé alapul vétele mellett évi 30 pengőt. A mezőgazdasági munkásnál, ha ipari cikkekben felmerülő csekélyebb szükségletét tekint­jük, ez a megterhelés bizonyára még kevesebbet jelent. Kétségtelen, hogy — különösen válságos viszo­nyok között — minden megtakarítást kellőképpen értékelni kell, azonban mesterséges beavatkozások­kal, amelyeknek lehetőségét a karteltörvény meg­teremti, árcsökkenést elérni lehetetlen, amint ezt a háborús gazdálkodás folyamán eléggé tapasztalhat­tuk. Az ipar is az egész vonalon a legnehezebb harcot vívja fennállásáért és már életösztöne viszi rá arra, hogy minden lehető kedvezéssel, melyek között az áraknak leszállítása elsősorban áll, a csökkenő vásárlóképességet alátámassza és lehetőleg újból fokozza, miként az összes ipari cikkek állandóan visszamenő árnívója ezen megállapítást bőven iga­zolja. Ha ezt nem teszi, akkor nem tudja gyártmá­nyait eladni és kénytelen termelését csökkenteni. Ennél természetesebb és hathatósabb ösztönzés az árak leszállítására nem képzelhető és emellett bár­mily erőszakos beavatkozás hatása elhalványul. Minthogy ennek dacára a törvény létesítését megakadályozni lehetetlen volt, törekvéseinket most már arra koncentráltuk, hogy legalább a legsérel­mesebb határozmányoknak a kiküszöbölését érjük

Next