Magyar Gyáripar, 1936 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1936-01-01 / 1. szám
2 1. szám, MAGYAR GYÁRIPAR kormánytól, hogy fékezze meg azt a rohamot, amelyet az ipar a fogyasztóközönség ellen, elsősorban a legnagyobb fogyasztóréteg a mezőgazdaság ellen intéz. Fékezze meg azokat a karteleket, amelyek stb., stb. Megmondhatjuk, hogy ezen a téren nem történt anynyi, mint amennyit vártunk és ezen a téren minden követelésünket továbbra is szóról-szóra fenn kell tartanunk«. Majd később: »ha eldicsekszünk arról, hogy magas ipari fejlettségünk mellett Angliába is tudunk iparcikkeket exportálni, akkor jogunk van követelni, hogy legyen versenyképes a magyar ipar a magyar piacon is és ne kelljen lehetetlenül magas vámok védelme alá helyezni. Nem szeretnék egy olyan irányzatnak szószólója lenni, mintha a magyar mezőgazdaságban iparellenes felfogás volna. Mi tudjuk értékelni az ipart általános nemzetgazdasági érdekből, tudjuk értékelni az ipart, amely elsősorban munkáskezeket foglalkoztat; tudjuk és szeretnék értékelni abban a vonatkozásban, hogy a magyar nyersanyagokat értékesíti. De éppen ami ez utóbbit illeti, meg kell mondanunk őszintén, hogy a magyar ipar nem törekszik a magyar nyersanyagok után. Tudnunk kell azt, hogy textilárukban, amelyek a mindennapos kenyér után az életszükségletek legfontosabb tényezői, minket ezen a magyar földön, ahol terem a magyar gyapjú, a magyar kender, a magyar len, idegenből importált és sokkal kevesebb értékű pamutba öltöztetnek. Ezek mind olyan dolgok, amelyeken változtatni kell, ha meg akarjuk tartani az ipar iránti megbecsülésünket. így Koós Mihály, akit nemcsak agrárkörökben tartanak nagyra, de akit mindenütt megbecsülnek, ahol beleláthattak több évtizedes munkásságának szellemébe és eredményeibe. Mit válaszoljunk erre? hogyan szálljunk szembe egy érdemes és jóhiszemű közéleti férfiúnak ilyen teljesen alaptalan, in capite et membris téves állításaival ? mikor direkt rosszul esik nekünk, hogy vele szemben »alaptalan«, »téves« és hasonló jelzőkkel kell élnünk. Hát Koós Mihálynak magyarázzuk, hogy az, amit ő az iparról mond, az nem helytálló, mert igenis 1927. óta az ipari árak lényeges csökkenése folytán az iparcikkek árai a mezőgazdaság termelési költségeiben a mezőgazdaságra kedvezően alakultak. Az iparcikkek gyári indexe 1927-ben 98 volt, 1934-ben 77, ami az iparcikkek árának 21,5 százalékos csökkentését jelentette. Még kiáltóbb a vád igazságtalansága, ha ideírjuk, hogy pld. a mezőgazdasági gépek ára az 1928. évi 100-as indexszámról 1935 októberéig 63,9-re ment vissza, ami a mezőgazdasági gépek árának 36.1 százalékos olcsóbbodását, szérumok és gyógyszervegyészeti cikkek, növényvédőszerek az 1927. évi 100-as indexszámról 1935-re 61.7 ment vissza, ami e szerek 38.3 százalékos olcsóbbodását jelenti. De tovább megyünk; Koós Mihálynak magyarázzuk, hogy azokban az árakban, melyeket a fogyasztó az iparcikkekért fizet, milyen hatalmas tételű adóinkasszók vannak elbújtatva! Hogy a textiláruk árában mit jelent a 15%os fázisadó, az 5 százalékos talettamegterhelés, mit jelentenek a szociális terhek, a megnövekedett vasúti és postaterhek, mit jelentenek a kamatterhek, melyeket az állam az iparral szemben sem törvénnyel csökkenteni, sem azok egy részét magára vállalni nem hajlandó. Mindennek számokkal való illusztrálása túlmegy egy szerény szemle keretein, meg aztán olyan, adatok ezek, melyek Koós Mihály előtt legalább olyan ismeretesek, mint előttünk. S milyen különös, hogy mikor ő az ő beszámolójában »rohamról« beszél, melyet a magyar ipar a fogyasztóközönség ellen intéz, ugyanakkor — végiglapozva a kitűnően szerkesztett Mezőgazdasági Közlönyt — azt kell tapasztalnunk, hogy az országos kamara munkája milyen jelentékeny részét fordítja arra, hogy a mezőgazdasági árak feljavításával »rohamozzák« meg a fogyasztóközönséget. A felár kérdéséről szólva pl. örömmel állapítja meg a kamara, hogy német és osztrák viszonylatban felárak állapíttattak meg, ami nyilvánvalóan a mezőgazdasági árak feljavítását eredményezi, örömmel állapítja meg, hogy a dohányátvételi árak felemeltettek, örömmel állapítja meg, hogy a lenmag ára 28,5 pengőre emelkedett, és a lucernamag helyzete is lényegesen megjavult. Az egyik felszólaló a gyapjú árának 1,66 pengőről 2,17-re való felemelését tartja szükségesnek. Az elnök kijelenti, hogy a mezőgazdaságnak az a kereskedelmi rendszer a legmegfelelőbb, amely mellett a magyar termelő a legnagyobb értéket kapja termelvényéért. A földmívelésügyi miniszter azt válaszolja erre, hogy mezőgazdasági vonatkozásban a magyar áralakulást el kell szakítanunk a világpiaci áralakulástól, amely reánk nézve többnyire kedvezőtlen s a mienket kedvezőbbé kell tennünk, úgy ahogy azt a búzánál, tejnél, gyapjúnál, fánál már sikerült is megoldani. Íme tehát láthatja Koós Mihály: roham, roham és mindenütt roham, melynek eredményeként aztán el is érte a mezőgazdaság, hogy az agrárolló nyílása alaposan összébb zárult még pedig a Magyar Gazdaságkutató Intézet jelentése szerint az 1933. év végén megvolt mélypontról, mely az agrárolló indexét az 1925—1927. évek 100-as indexéhez képest 63.8 indexet mutatott, a múlt év végéig 85.9-re javult, ami a válság mélypontját jelentő 1933-as évhez képest egy 33,4%-os javulásnak felel meg. A mezőgazdasági cikkek ilyetén drágulása (melyet jórészt a kartelnél kartelabb állami intézkedések idéztek fel), eddig még nem hatott ki döntően az iparcikkek árának alakulására, de hogy végül is ki fog hatni és azokat kartel nélkül is emelni fogja, azt olyan gazdaságilag iskolázott főnök, mint Koós Mihálynak, nem kell magyaráznunk. De hát ha így van, — és így van — akkor magában dől össze Koós Mihály támadása, melyek indítékait sehogy sem tudjuk magunknak megmagyarázni. Aminthogy nem tudjuk megérteni azt az álláspontját sem, melyet a hazai nyersanyagok itthoni feldolgozása dolgában elfoglal. Hát hol itt a baj? mi itt a kifogásolni való? A sörgyárak tán nem a hazai árpát dolgozzák fel s nem boldogan dolgoznák fel, ha a konjunktúra úgy alakulna, a mai mennyiség dupláját. A szeszipar, a cukoripar, a malomipar, a bőripar, a szalámiipar, a konzervipar, a pótkávégyártás, az olajipar, egy csomó vegyészeti ipar nem a hazai nyersanyagtermelésen alapul? Koós Mihály főleg a textilipar dolgát panaszolja. De hát a textilipar ezidőszerint a magyar gyapjútermelés közel 100%-át dolgozza fel. Ami kendert, lent termelünk, azt is a belföldi ipar veszi át száz százalékig, kivéve az exportált mennyiségeket, amelyeknek exportjára azonban éppen a mezőgazdaság helyez súlyt árbiztosítás szempontjából. A fel nem dolgozott kendert a gyáripar cseréli be jutára, tehát a gyár-