Magyar Gyáripar, 1937 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-01 / 1. szám
1. «rám. MAGYAR GYÁRIPAR az ipar megtudta azt, hogy neki »teljes megértéssel kell viseltetnie az agrártársadalom kívánságai iránt.« Addig ezt nem tudta. Egyébként akiket a miniszter a tanácsba kinevezett, túlnyomórészt hivatottak is arra, hogy az ipar ügyeivel foglakozzanak; ha ezek szelleme, akarata érvényesül az Ipartanácsban, akkor aggodalmaink nyilván túlzottaknak fognak bizonyulni. Szeretjük hinni ezt. További adminisztrálás. Az árak alakulása terén az következett be, amit a kormányzat éveken át mint komoly célkitűzést hirdetett: a mezőgazdasági árak szépen emelkedtek, az ipari árak csökkentek, illetőleg az utolsó időkben meglehetősen konstansak maradtak. Ezt a gazdaságpolitikai célkitűzését a kormány minden eszközzel igyekezett megközelíteni: ennek a szolgálatába állította adópolitikáját (lásd mezőgazdaságot megsegítő alap), erre törekedett forgalmi politikájával s ezt igyekezett valóra váltani egész kereskedelmi politikájával. És ha a sikerben, amit elért nagy része van is a világpiaci árak alakulásának, konstatálnunk kell, hogy a kormány idevonatkozó politikája bevált: a mezőgazdasági árak úgy alakultak, sőt még jobban, ahogy azt a magyar gazdatársadalom érdekében a kormány akarta. Hát persze, hogy ennek megvolt a revers-oldala is: a mezőgazdasági árak jelentős emelkedése megdrágította az életstandardot, amit elsősorban és legérzékenyebben a tisztviselőosztály érzett meg, mely aztán érthetően és indokoltan jelentkezett is a maga panaszaival. A magántisztviselők teljes joggal követelni kezdték a rendkívül súlyos tisztviselői különadó eltörlését, az állami tisztviselők pedig fizetésüknek megfelelő mértékben való felemelését. A kormány egy olcsóbb megoldás mellett döntött: árelemző bizottságot alakított, melynek — az illatszerek és az ananász kivételével — mindenhez joga van hozzányúlni, csak a mezőgazdasági terményekhez nem. Hát persze van 1920-ból egy árvizsgáló törvényünk, azután itt van az 1931. évi karteltörvény, mely a karteleken kívül a monopolisztikus helyzetű üzemek árpolitikájára is komoly kormányzati befolyást enged, de mivel — úgy látszik — ez a két törvény nem biztosított százszázalékos adminisztrálási lehetőséget, hát meg kellett csinálni ezt a harmadik törvényt is és kiszolgáltatni az ipari termelést, melynek a probléma ez időszerinti felvetődéséhez a legkisebb köze sincs, bizottsági ambícióknak, melyek azzal az apriorisztikus meggyőződéssel fognak a munkához, hogy egyrész jobban értenek az ipari termelés dolgaihoz, mint a gyáripar emberei, másrészt, hogy az árelemzés feladata bizonyos számú szépen preparált skalp beszolgáltatása. A kartelek dolgában semmi különös nem történt. Miután az a rendelettervezet, melyet az árelemzés dolgában a 33-as bizottság elé vittek, indokolásában megállapítja, hogy a karteltörvény bevált s a kartelek eddigi politikájáról méltánylóan emlékezik meg, természetesnek kell találnunk, hogy a kormány a kartelbizottságot elcsapta és másikat nevezett ki helyébe. * A pénzügyminiszter úr kerületében járt s ott meglátogatva a pécsi ipartestületet, amint egyik napilapunk írja, szenzációt keltő beszédet mondott. El kell ismernünk, hogy a beszéd nemcsak ipartestületi körökben keltett szenzációt, hanem a gyáripari termelés köreiben is, mert a miniszter úr bejelentette, hogy a kisiparosság helyzete is javulni fog, a kormány ugyanis nem újítja meg a nagy gyárakkal lejáró szerződéseket, hanem a rendeléseket a kisiparosságnak akarja juttatni. Hát ez valóban szenzációt keltő. Szenzációt keltő benne az, hogy a miniszter felfogásában szemben állnak egymással a »nagy gyárak« és a »kisiparosok«, ami azt jelenti, hogy az egyik oldalon áll ezer gyáripari üzem, a másik oldalon a kisipar egymillió eltartottja. Ez a szembeállítás az, ami ellen nekünk a leghatározottabban demonstrálnunk kell, nem szabad megengedni, hogy ebben a mindenfajta jelszavak szerint épen eléggé szétbontott magyar társadalomban még a »deux cents families« radikalizáló jelszava is megkezdje porlasztó munkáját s pedig abból az egyszerű okból, mert ez nem is felel meg a tényeknek. A gyáripar nemcsak ezer vagy kétezer üzemet jelent, hanem jelent — ezt úgy látszik minden szemlénkben külön kell megismételnünk — többszázezer munkást, több tízezer hivatalnokot és mindezek hozzátartozóit, jelenti a technikai tudást, jelent szociális intézményeket, kulturális intézményeket, jelenti a forgalmi eszközöket, a vasutat, a postát, a budgetet s jelenti — nem utolsó sorban egy háborúra elszánt világban az ország védelmi felkészültségének legfontosabb fejezetét. Amikor tehát a miniszter úr valamitelvinni készül a »nagy gyárak«-tól, akkor nem a »deux cents familles-től szedi el, hanem a tisztviselőktől, a munkásoktól s mindenkitől, aki közvetve vagy közvetlenül a gyáripari termelésből él s akinek jó vagy rossz sorához a pénzügyminiszter úrnak ugyanannyi köze kell, hogy legyen, mint a kisiparéhoz. A 4-ES RÁDIÓVAL