Magyar Gyáripar, 1943 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1943-01-20 / 1. szám

a­ tásának kötelékeit. Azt mondhatjuk, hogy az alakulás első éveinek eltelte után Hegedűs Lóránt szabta meg a Gyáriparosok Szövetsége belső munkájának irányát, tempóját, stílusát; tudatosan vagy ösztönszerűen ma is az ő bölcs kezdeményezéseit igyekszünk követni s az ő szellemében vélünk cselekedni, midőn a Szövetség minden vezetője s minden munkása teljesen összefor­­rottnak tudja s tanúsítja magát a magyar gyáriparral. A múlt háborút megelőző években Hegedűs Lóránt új munkakörben, új poszton érvényesíthette már ország­szerte ismert és becsült közgazdasági tudását­ a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatójának hívta meg. Tevékenysége itt is elsősorban a bank ipar­­vállalatainak legfőbb irányítására terjedt ki. Ez az új munkakör azonban távolról sem jelentett szakítást Szö­vetségünkkel. Mint alelnökünk, majd mint tiszteletbeli elnökünk a pénzügyminisztérium élén töltött idő kivé­telével nemcsak formai összeköttetést tartott velünk, de benső szívbeli kapcsolatot. Nem volt fontosabb gyár­ipari kérdés, melynek megoldásánál tanáccsal és irányí­tással ne állott volna oldalunkon. Jelenléte és felszó­lalása üléseinknek színt és tartalmat adott; tekintélye előtt mindenki meghajolt, közvetlensége mindenkit meghódított. A »munkás, békés« öregségből, melyet a költő hiába óhajtott magának, Hegedűs Lórántnak is csak a munka jutott s az »örök kétely«, mely ezt kísérte. A magyarság sorsa, Erdély sorsa nehezedett lelkére, majd végzetes családi tragédia ropantotta össze törhetetlennek látszó erejét. Ha óvták is tőle, a lelki csapás súlyát nem tudta elviselni. Betegen töltötte élete utolsó hónap­jait s január 1-én a sokat szenvedett szív megszűnt dobogni. Nagy magyar s nekünk nagy barátunk távozott el az élők sorából. Kivételes elme, melynek lángja nem­csak világított, de melegével egybeforrasztotta a ma­gyar élet legkülönbözőbb megnyilvánulásait; szintézist keresett és talált ,a magyarság legellentétesebb nagyjai között. A Pantheonban, mely a nemzet legjobbjainak emlékét őrzi, méltó hely jut Hegedűs Lórántnak. Testét átadta a múlandóságnak; lelkének világa, alkotásainak és műveinek halhatatlan sorában él tovább. ★ A nyár folyamán töltötte be Hegedűs Lóránt, hetve­nedik életéveit. Már nem­ volt egészen egészséges, hos­szabb idő óta betegeskedett, de azért dolgozott s időn­ként Szövetségünk ülésein is megjelent. Születésnapja után következett be az a végzetes családi­ragédia, melynek áldozata felesége és Margit leánya volt. A­­súlyos csapást hozzátartozói igyekeztek titkolni előtte, szanatóriumban ápolták s nyugalmát megőrzendő, nem engedték hozzá a külvilág híveit; kétségtelen azonban, hogy ösztönszerűen is érezte, hogyan nehezedik reá a végzet s testi állapota rosszabbodott. Mindazonáltal betegsége nem látszott olyan súlyosnak, hogy a ka­tasztrófától közvetlenül lehetett volna tartani s így halála híre váratlanul érte barátainak és tisztelőinek hosszú sorsát és mindenütt mélyi megdöbbenést okozott. Egy aránylag kisebb műtét után fellépő trombózis, ille­tőleg embólia volt közvetlen oka a halálnak, mely január 1-én délelőtt 11 óraikor következett be. Haláláról az elhúnyt családja a következő gyász­jelentést adta ki: Ocskay Sándorné sz. Hegedűs Jolán és dr. Zsin­dely Sándorné sz. Hegedűs Mária, gyermekei a ma­gaik és az egész rokonság nevében mélységes fájda­lommal tudatják, hogy a legjobb édesapa, nagyapa, testvér, após és rokon, magyarzsákodi dr. Hegedűs Lóránt m. kir. titkos tanácsos, a, Magyar Országgyű­lés Felsőházának élethossziglan kinevezett tagja, volt m. kir. pénzügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti és igazgatósági tagja, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi­ Társaság tagjai, egyetemi c. ny. rk. t­anár, a Takarékpénztárak és Bankok Egye­sülete elnöklei, a Magyar Gyáriparosok Országos Szö­vetségének tiszteletbeli elnöke, stb. stb. keresztyéni türelemmel viselt hosszú szenvedés után, január hó 1-én délelőtt 11 órakor, életének 71-ik­ évében, nemes lelkét visszaadta, teremtő­jének. Drága halottunk földi maradványai 1943 január hó 4-én, hétfőn, délután 3 órakor fognak a Kerepesi­ út melletti temető halottasházában a református egyház szertartása szerint megáldatni és ugyanazon temető­ben lévő családi sírboltban örök nyugalomra he­lyeztetni. Budapest, 1943 január hó 1-én. »Mert közülünk senki nem él ő magának és senki nem hal­l magának.« (Pál róna, XIV. 7.) Hegedűs Sándor, Na­vratilné Hegedűs Rózsi test­vérei; Dr. Zsindelly Sándor veje; Ocskay Sándor, ifj. Zsindely Sándor, Zsindely Zsuzsik­a unokái. Külön g­yászjelenttést adott ki a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, amelynek az elhúnyt elnöke volt­: ja. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Rimamu­­rány Salgótarjáni Vasmű Rt., amelynek alelnökie volt és a­ többi. Szövetségünk a következő gyászjelentést a­dta ki: A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége — elnökségével, igazgatóságával és tisztikarával együtt — mély megrendüléssel és gyásszá­ jeleníti, hogy hosszú éveken át vollt ügyvezető igazgatója és­ alel­­nöke, végül tiszteletbeli elnöke, politikai, gazdasági, tudományos és irodalmi közéletünk egyik kitűnősége! magyarzsákodi Hegedűs Lóránt dr., m. kir. titkos, tanácsos,­­ pénzügyminiszter, felsőházi tag, a TIÉBE eln­ökje, stb. teremtő munkában végigélt a eredmé­nyekben és alkotásokban gazdag életének 71 évében újév napján elhunyt. Vele korunk legjobb magyarjainak egyike távo­zott el az élők sorából, aki páratlanul sokoldalú tu­dása, az írás és beszéd ragyogó képességei, a nem­zetért végzett cselekvő munkája, s a magyarság jövő­jében való töretlen hite révén a magyar múlt leg­­nagyo­bbjaival tartott­ szellemi rokonságot. Végtelen n­agy a­ mi veszteségeink és gyászunk. Az elköltözött azainak a munkának,, amit négy évti­zede végzünk, megszervezője s utóbb egyik legfőbb és legkiválóbb irányítója volt, dísze és ékessége az egész magyar gazdasági életnek s ezen belül a gyár­ipari termelésnek is. Kivételes egyéniségének emlé­két soha meg nem szűnő kegyelettel fogjuk­ meg­őrizni. Felejthetetlen halottunkat január 4-én, hétfőn, délután 3 órakor kísérjük utolsó útjára a Kerepesi temetőben. Budapest, 1943 január 2. MAGYAR GYÁRIPAR 1 szám

Next