Magyar Gyáripar, 1944 (35. évfolyam, 1-8. szám)

1944-01-20 / 1. szám

a­ lisztikus átalakulás ikergyermekei. Nálunk, Magyar­­országon­ a kapitalisztikus fejlődés kezdő időpontját a re­formkorszak utolsó éveire, az 1840-es esztendőkre, tehát a száz évvel ezelőtti időkre kell tenni. 1839 ben alakul meg ez az intézet, 1843-ban pedig egy másik nagy magyar pénzintézet, a Pesti Magyar­ Kereske­delmi Bank. Ezekben az években érik be a magyar közvélemény előtt annak al munkának gyümölcse, ame­lyet Széchenyi és Kossuth végeztek az ország gazda­sági reformjainak megvalósítása érdekében. Ha az ember fellapozza ezeknek a napoknak törté­netét, a következő érdekes dolgokra akad. Megalakul a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és első üzleti aktusai közé tartozik húszezer ezüstforintos, hitel meg­szavazása a Hengermalom számára, Széchenyi István­nak egy egészen különös szavatosságai, jótállása­ mel­lett. Második üzleti aktusa az a megállapodás, amelyet a­ gyáralapítási bizottság nevében Kossuth Lajos és Hessewffy József tárgyalnak le és hoznak tető alá a létesítendő gyári vállalatok részére rendelkezésre bo­csátandó hitelek kondíciói tekintetében. A harmadik ilyen üzleti aktus az első 2—3 éven bel­ül az a­­meg­állapodást, amely a között az első kapitalisztikus jel­legű pénzintézet között és a Pesti Cukorgyárak Egye­sülete között­­jön létre szintén finanszírozási kérdések­ben. Száz évvel ezelőtt,­­1835—1836. körül a takarék­betétek összegét egész Európában 495 millió ezüst­­forintra tették és ebből a 495 millió ezüstforintból mi­­reánk a megyvepesi években 3,5 millió ezüstforint esett. Ezidőszerinti az országban részvény­társasági formában dolgozó iparvállalatok saját tőkéje 3500 millió pengő és ebből 1000 millió pengő esik azokra az iparvállala­tokra, amelyek a magyar hitelszervezettel valamifél­e kapcsolatot tartanak fenn. Megváltoztak, óriásokká nőttek az arányok. Nem­csak nálunk, hanem Európában és az egész világon. Hiába ítéli el Wilhelm Röpke jól ismert könyvében a nagy méretek kultuszát; ez az embernek veleszületett tulajdonsága. A m­agy arányok felé visz bennünket és­­ egész világot egyrészt a technikai átalakulási és fejlődés, másrészt bizonyos g­azeteági kényszerűségek ereje is. Ezek utáni­ felmerül az a kérdés, váljon az ipari koncentráció felé irányuló törekvés­e a felidézője a tőke felhalmozásával­ kapcsolatos koncentrálódásoknak vagy fordítva. A helyzet az, hogy egy nagy iparvál­lalat vagy ipari konszern bankári feladatai megfelelő erejű hitelszervezettet tételeznek fel. Csak megfelelő erejű hitelszervezet tud eleget tenni azoknak a fel­­adat­oknak, kötteth­ezettségeknek, amelyeket a nagy ará­nyokban­ jelentkező ipari termelés támaszt vele szem­ben. Ennélfogva nagyon sokunknak az a véleménye, hogy a nagy ipari egységek felé történő fejlődés szabja meg a hitelszerveze­tek terén mutatkozó koncen­trálódási folyamat mértékét és irányát­. Bornemisza Gézai iparügyi miniszter úr említette legutóbbi költségvetési beszédében, hogy Magyar­­országon új iparvállalatok létesítésénél az új ipari munkahelyre, tehát egy munkahelyre eső állótőke 7000—8000, esetleg 9000 pengő. Ez a szám termé­szetesen csak nagy átlag. Egyes iparágakban ez a fejkvóta 3000—4000 pengő körül mozog. A legtőke­igényesebb iparoknál,­­- amelyek között első hely­en az áram­termelőiparn­á­l, — ez az átlag megközelíti a 60.000 pengőt. A század elején Szterényi József az egy ipari munkahelyre eső tőkeszükségletet 3500—4000 pen­gőre becsülte. Kanadában húsz esztendővel ezelőtt az egy ipari munkahelyre eső álló tőkeszükséglet 4000 kanadai dollár volt, 75 évvel később pedig már nem egészen­ 6000 dollár. Ha az ember az iparvállalat és iparszervezeti pár­­huzam­ba állítását halljai, legtöbbször arra gondol, hogy a hitelszervezet a hitelező, amely hitelt bocsát a ter­melés rendelkezésére. Ez azonban nincs mindig így. Vannak korszakok, amikor az egyes ipari kategóriák nem adósai, hanem hitelezői a hitelszervezetnek s van­nak bizonyos iparágak, amelyek természetüknél fogva jelentős tőkefeleslegekkel­ tudnak a hitelszervezet ren­delkezésére állni. Az iparvállalat mindenekelőtt vállalkozói készség, azután ipari szaktudás és végül tőke. Vállalkozói haj­lam és az ipari szaktudás nagyon sokszor vannak együtt. A három tényező azonban a legritkább esetben találkozik. A harmadik tényezőnek, a tőkének ugyanis az esetek túlnyomó többségében­ kívülről kell a válla­lathoz társulnia. Egy nagyobb ipari egység tőkeszük­séglete álló- és forgótőkéből alakul. Nagyobb ipari egységek üzembehelyezéséhez azonban, akármilyen valutáról van szó, még ha a fontra gondol is az ember, rendszeresen százezrek vagy milliók mozgósítására va­n szükség. Ezeknek a százezreknek és millióknak a mozgósításához, előteremtéséhez, az elmúlt idők patri­archális eszközei nem elegendők. Az egész világon mindenütt létre kellett hozni a hitelorganizáció egé­szen, új alakját, amely egészen különleges tőkegyűjtési módszerek és eszközök megszervezésével a legszéle­sebb körök tőkefeleslegeit gyűjti össze és bocsátja a termelés szolgálatába. Foglalkozott ezután az előadó azzal, hogy egyes országokban milyen alakban volt szokás: az így fel­gyújtott tőkéket a termelés szolgálatába állítani. Tulajdonképpen Németország teremtette meg a porosz-francia háború után és az anízt követő hihetetlen fellendülés során a rendelkezésreállásnak azokat a formáit, amelyek kontinentális formáknak nevezhetők. A hitelszervezetekről és a termelés egymáshoz való viszonyáról szólva felmerül az az aggály, hogy a hitelszervezetnek az ipari termelésben történő olyan mértékű térfoglalása, amit Németországban, láttunk, nem jelenti-e az ipari termelés kisajátítását? Nem két­séges, hogy ebben­n az aggályban van valami. Nagyon jól tudjuk azonban, hogy azokat a hátrányokat, ame­lyek ebből­ származnak, az államvezetés az egész vilá­gon mindenütt megpróbálta megfelelően ellensúlyozni. A másik ellenvetés az szokott lenni, hogy a hitel­szervezetnek ez a­ térfoglalása az ipari termelésben túl­ nagy befolyást jelent a banktőke­ számára­. Az utolsó három-négy évtized tapasztalatai és, tanulságai szerint általában ennek az ellenkezője áll. A nagy gazdasági, anyagi érdekek miatt, amelyek egy-egy hitelcs­oport körén belül az odatartozó vállalatok fenntartásához, prosperitásához fűződtek, mindenütt a­ világon nagy politikai függés keletkezett a tőke és a mindenkori politikai rezsim között). MADJAR OUTAm­­x'Au­­­­strans

Next