Magyar textílipar, 1909 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1909-01-01 / 1. szám
2 Textilipari főiskola. — Irta: marothi Fürst Bertalan, udv. tanácsos. — A Magyar Textilipar i. é. december 1-én a szakoktatásról cikksorozatot kezdett, amelyben állást foglal az ellen, hogy a késmárki textiliskola technikummá fejlesztessék. A cikkíró, nem csak hogy nem tartja szükségesnek ezt a technikumot, még veszélyesnek is mondja, veszélyesnek tartja pedig azért, mert az a technikum a tanult és művelt iparosság proletáriatását szaporítaná, sőt létrehozná! Attól fél, hogy a fiatal magyar textilipart már csírájában feldúlják a létért küzdő és marakodó álláskeresők, hogy oly fokú túltermelésünk lesz, melynek gazdasági, individuális következményei beláthatatlanok, hogy egy textiltechnikum az érettségizett technikusok számát legalább is meg fogja kétszerezni, holott a hazai textilvállalatok száma a textiltechnikusok számához viszonyítva máris valósággal kétségbeejtő. Meglehet, hogy a cikk folytatása nyomósabb érveket fog felhozni. Az eddigi érvek azonban korántsem elegendők és szükségesnek tartom állást foglalni az ilyen felfogással szemben. Az a szellemi proletariátus, amely nálunk létezik, túlnyomó részben jogászokból és olyan fiatal emberekből kerül ki, akik »általános« műveltséget szereztek, akik »mindenhez« konyhának, de semmihez se értenek alaposan, akik mindig állást keresnek, még pedig »bármilyen«, mert nekik az »állás« a fő, nem pedig a gyümölcsöző »foglalkozás.« Nagyon kevés szakma az, amelyben nagyon fölös számban volnának az alaposan képzett, igazán hasznos emberek. A szóban levő textil technikum még épen nem létesíthet túltermelést, már csak azért sem, mert eddig magyar iskolából magasabb képzettségű textiltechnikus egyáltalán nem került ki, gyáraink idegen szakférfiakra vannak utalva, akik speciális viszonyainkat nem ismerik és a magyar textiliparosok fiatal nemzedéke teljességgel idegen iskolákra vannak utalva, ahol a magyar gazdasági életről hírt se hall. Az az aggodalom, hogy »miután ott terem az öngyilkos, ahol folyam van« a késmárki textiltechnikum magához fog vonzani sok fiatal embert, akik aztán nem kapnak majd alkalmazást — alapos lehet a késmárkiakra nézve. De nem látom be, hogy miért kellene a technikumot Késmárkon felállítani. A szepességi textilipar számára teljesen elég a mostani textilipari iskola is. A technikumot olyan városban kell felállítani, amely közelebb esik a nagy textilipari telepeink túlnyomó többségéhez. Nagyobb textilgyáraink pedig Budapesten, Újpesten, Kispesten, Székesfehérvárott, Pápán, Szombathelyen, Győrött, Nagybecskereken, Temesvárott, Szeged, Újvidék és Zsolnán vannak. Ezeknek a gyáraknak a közös gravitáló pontja Budapest volna, még akkor is, ha ez nem volna az ország legnagyobb ipari és kereskedelmi gócpontja. Hangsúlyozom a »kereskedelmi« szót, mert a textilipari technikum nemcsak a gyárosok, de a kereskedők számára is fog üzletvezetőket képezni. Sőt megkockáztatok egy merész gondolatot. Azt hiszem, hogy a technikumot nemcsak az állást kereső »jövőbeli proletárok« nem csak a gyárigazgató-aspiránsok fogják felkeresni, hanem a »született« igazgatók is, a textilszakma közép — és kisiparosai, a nagy — és középkereskedők, akik aztán már még nincsenek oly »kétségbeejtően csekély számban«, mint a milliós textilgyárak, amelyeknek a száma már a dolog természeténél fogva se keletkezhetnek túlszaporán. Ha a textil technikum mindegyik hallgatója abban bízik, hogy a házi bőröndjében ott van a marsallbot és ő mihamarabb 2—3000 munkás élére áll vezérigazgatónak, akkor bizony sokan fognak csalódni. Nem tudom ki írta a »Magyar Textilipar a minapi cikkét. A cikk úgy hangzik, mintha technikus írta volna, aki a túlságos konkurrenciától a technikusi fizetését félti, holott az ügyes, nagyobb kaliberű gyárigazgató fizetése az ő általa elért sikerektől nem pedig az állására törő olcsó ajánlatoktól függ. De írhatta volna azt a cikket olyan »általános« képzettségű tisztviselő is, aki a szakemberek elszaporodásától félti az »Universalgenie« jobb állásait. Nem tehetek róla, de az ipar és a kereskedelem nem lehetnek siütek menedékházai, nem az a hivatásuk, hogy gyönge embereknek »állásokat« biztosítsanak. Az országnak szüksége van arra, hogy a hazai ipari és kereskedelmi vállalatoknak magassabb állásokban lévő alkalmazottjai, no meg maguk a tulajdonosok is, az illettő szakmában alaposan legyenek kiképezve. Sőt szüksége van arra is, hogy textiliparunk munkásainak javarésze ipariskolát végezzen. Mikor most 3 éve a st.-louisi világkiállítás alkalmából Amerikában jártam és természetesen sorra néztem egy csomó textilipari telepet, különösen az érdekelt, hogy az amerikaiak miképen tudtak az ő magas munkabéreik dacára Európának oly félelmetes versenyt támasztani. És úgy tapasztaltam, hogy a gyárakban nem csak a vezetők, de a kisebb alkalmazottak és jobb munkások is a tudomány fegyvereivel fokozzák a termelőképességüket. Sokat írhatnék az amerikai szakoktatásról. De csak egy példát akarok említeni, mert rávezet MAGYAR TEXTILIPAR 1909. JANUÁR 1.