Magyar textílipar, 1909 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1909-01-01 / 1. szám

2 Textilipari főiskola. — Irta: marothi Fürst Bertalan, udv. tanácsos. — A Magyar Textilipar i. é. december 1-én a szakoktatásról cikksorozatot kezdett, amelyben állást foglal az ellen, hogy a késmárki textiliskola technikummá fejlesztessék. A cikkíró, nem csak hogy nem tartja szükségesnek ezt a technikumot, még veszélyesnek is mondja, veszélyesnek tartja pedig azért, mert az a technikum a tanult és művelt iparosság proletáriatását szaporítaná, sőt létrehozná! Attól fél, hogy a fiatal magyar textil­ipart már csírájában feldúlják a létért küzdő és marakodó álláskeresők, hogy oly fokú túltermelé­sünk lesz, melynek gazdasági, individuális követ­kezményei beláthatatlanok, hogy egy textiltechnikum az érettségizett technikusok számát legalább is meg fogja kétszerezni, holott a hazai textilvállalatok száma a textiltechnikusok számához viszonyítva máris valósággal kétségbeejtő. Meglehet, hogy a cikk folytatása nyomósabb érveket fog felhozni. Az eddigi érvek azonban korántsem elegendők és szükségesnek tartom állást foglalni az ilyen felfogással szemben. Az a szellemi proletariátus, amely nálunk létezik, túlnyomó részben jogászokból és olyan fiatal emberekből kerül ki, akik »általános« műveltséget szereztek, akik »mindenhez« konyhá­nak, de semmihez se értenek alaposan, akik mindig állást keresnek, még pedig »bármilyen­«, mert nekik az »állás« a fő, nem pedig a gyümöl­csöző »foglalkozás.« Nagyon kevés szakma az, amelyben nagyon fölös számban volnának az alaposan képzett, igazán hasznos emberek. A szóban levő textil technikum még épen nem létesíthet túltermelést, már csak azért sem, mert eddig magyar iskolából magasabb képzett­ségű textiltechnikus egyáltalán nem került ki, gyáraink idegen szakférfiakra vannak utalva, akik speciális viszonyainkat nem ismerik és a magyar textiliparosok fiatal nemzedéke teljességgel idegen iskolákra vannak utalva, ahol a magyar gazdasági életről hírt se hall. Az az aggodalom, hogy »miután ott terem az öngyilkos, ahol folyam van« a késmárki textil­technikum magához fog vonzani sok fiatal embert, akik aztán nem kapnak majd alkalmazást — alapos lehet a késmárkiakra nézve. De nem látom be, hogy miért kellene a technikumot Késmárkon felállítani. A szepességi textilipar számára teljesen elég a mostani textilipari iskola is. A technikumot olyan városban kell felállítani, amely közelebb esik a nagy textilipari telepeink túlnyomó többségé­hez. Nagyobb textilgyáraink pedig Budapesten, Újpesten, Kispesten, Székesfehérvárott, Pápán, Szombathelyen, Győrött, Nagybecskereken, Temes­­várott, Szeged, Újvidék és Zsolnán vannak. Ezeknek a gyáraknak a közös gravitáló pontja Budapest volna, még akkor is, ha ez nem volna az ország legnagyobb ipari és kereskedelmi góc­pontja. Hangsúlyozom a »kereskedelmi« szót, mert a textilipari technikum nemcsak a gyárosok, de a kereskedők számára is fog üzletvezetőket képezni. Sőt megkockáztatok egy merész gondolatot. Azt hiszem, hogy a technikumot nemcsak az állást kereső »jövőbeli proletárok« nem csak a gyárigazgató-aspiránsok fogják felkeresni, hanem a »született« igazgatók is, a textilszakma közép — és kisiparosai, a nagy — és középkereskedők, akik aztán már még nincsenek oly »kétségbeejtően csekély számban«, mint a milliós textilgyárak, amelyeknek a száma már a dolog természeténél fogva se keletkezhetnek túlszaporán. Ha a textil technikum mindegyik hallgatója abban bízik, hogy a házi bőröndjében ott van a marsallbot és ő mihamarabb 2—3000 munkás élére áll vezérigazgatónak, akkor bizony sokan fognak csalódni. Nem tudom ki írta a »Magyar Textilipar a minapi cikkét. A cikk úgy hangzik, mintha techni­kus írta volna, aki a túlságos konkurrenciától a technikusi fizetését félti, holott az ügyes, nagyobb kaliberű gyárigazgató fizetése az ő általa elért sikerektől nem pedig az állására törő olcsó ajánlatoktól függ. De írhatta volna azt a cikket olyan »általános« képzettségű tisztviselő is, aki a szakemberek el­szaporodásától félti az »Universalgenie­«­ jobb állásait. Nem tehetek róla, de az ipar és a kereske­delem nem lehetnek siütek menedékházai, nem az a hivatásuk, hogy gyönge embereknek »álláso­kat« biztosítsanak. Az országnak szüksége van arra, hogy a hazai ipari és kereskedelmi vállalatoknak magas­­sabb állásokban lévő alkalmazottjai, no meg maguk a tulajdonosok is, az illettő szakmában alaposan legyenek kiképezve. Sőt szüksége van arra is, hogy textiliparunk munkásainak javarésze ipar­iskolát végezzen. Mikor most 3 éve a st.-louisi világkiállítás alkalmából Amerikában jártam és természetesen sorra néztem egy csomó textilipari telepet, különö­sen az érdekelt, hogy az amerikaiak miképen tudtak az ő magas munkabéreik dacára Európának oly félelmetes versenyt támasztani. És úgy tapasz­taltam, hogy a gyárakban nem csak a vezetők, de a kisebb alkalmazottak és jobb munkások is a tudomány fegyvereivel fokozzák a termelő­­képességüket. Sokat írhatnék az amerikai szakoktatásról. De csak egy példát akarok említeni, mert rávezet MAGYAR TEXTILIPAR 1909. JANUÁR 1.

Next