Molnárok Lapja, 1906 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-06 / 1. szám

— MOLNÁROK LAPJA bT***­** *n Szerkesztőség és kiadóhivatal. , Budapest, m. neaa XIII. év Budapest, /1906­ január 6. (Telefonszám :»58— 75.) 1. szám Előfizetési Arak: Egy évre 8 K.­­ félévre 4 K. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Az apostol kudarcza. — Saját tudósítónktól. — London, 1905 deczember 31. Sietek tudatni a „M. L.“ tisztelt olva­sóival, hogy a hírhedt Apostoloff urat alighanem igen érzékeny kudarcz érte a napokban. Ugyanis azon alkalomból, hogy Apostoloff ur részvénytársulati alapon óhajtotta újjászervezni őrlés-sütési telepét, illetőleg szabadalmait, a nagyközönség, úgyszintén az érdekelt szakkörök részé­ről ismét igen élénk vita indult meg az Apostoloff-féle módszer értékéről. Nálunk, Angliában minden ily vitának széles alapot nyújtanak a napilapok, mert ezek készségesen adnak hasábjaikon he­lyet a nagyközönség köréből jövő minden ily közérdekű felszólalásnak. Így történt, hogy a lapok hetek óta sűrűn emlékez­nek meg az új őrlés-sütési eljárásról, mert a részvényjegyzés előtt mintegy biz­tosítékot keresett mindenki, hogy tőkéjét nem öli-e haszontalan vállalatba ? E nagy vitába beleszólt maga Apostoloff úr is. Ugyanis a minap az angol sütőiparosok szövetségének hivatalos lapjában hosszú czikket tett közé, melyben égig magasz­talta új eljárását és válaszolt az ellene intézett támadásokra. Semmi uj dolog e czikkben nem állott, csupán újólag ismé­telve volt a régi nóta, hogy az új eljárás segélyével 15%-kal több liszt nyerhető a búzából és 10%-kal több kenyér bármely lisztből. Végül azt írta Apostoloff, hogy ha még ezek után bárki kételkedne eljá­rása előnyeiben, ő hajlandó egyszáz font (2400 K) kölcsönös betét mellett nyilvános sütési próbát rendezni bármely angol pék­­iparossal és ilykép kideríteni azt, hogy ő tényleg 10%-kal több kenyeret képes gyár­tani. Apostoloff nyilván nem számított arra, hogy akadjon ember, aki e kihívást elfogadja. Pedig tényleg akadt ily bátor férfi, egy londoni molnár személyében. Az illető Maybew Márk, a Battersea-i részvénymalom igazgatója, aki társulata nevében elfogadta a kihívást, hogy végre az angol molnárság és sütőipar, nem­­külömben a nagyközönség tisztán lássa, mi rejlik az Apostoloff rendszerében. Csu­pán egy feltételhez kötötte Mayben a ki­hívás elfogadását, hogy ne csak sütési próba végeztessék kölcsönösen, de őrlési próba is, miután Apostoloff mindig arra fekteti a fősúlyt, hogy az őrlés új rend­szerében rejlik találmányának titka. Tehát egy bizonyos búzamennyiségből őröljenek mindketten lisztet, aztán süssék ki a ke­nyereket, igy aztán meglesz a bizonyság. Az egész ipar, sőt a közönség is nagy érdeklődéssel várta erre Apostoloff ur vá­l v­á­laszát. Konstatálom, hogy ezideig e válasz nem jött meg és hogy Apostoloff úr nyilván ki akar térni a kihívás nem várt elfoga­dása elől. Ugyanis Apostoloff úr küldött valamilyen választ, de arra azt írta: „magánügy.“ így a sütőszövetség lapjá­nak szerkesztője nem adhatta közre a választ és most senki nem tudja, mi volt e magánlevélben ? De tárgyalások folynak az iránt, hogy Apostoloff úr fogadja el valamely formában az általa felajánlott nyilvános próba­őrlést és sütést, hogy végre tisztázódjék az odiózus ügy, mely annyi port vert föl.* Lapzárta előtt veszszük meg londoni tudósítónk következő nagyérdekű táviratát, de London. 8­­694. január 3. Molnárok Lapja Budapest. „Apostoloff­ visszavonta részvényjegyzéseket hirlaptámadásokra hivatkozva. Részvénytársaság alakulása tehát meghiúsult. Kudarcz teljes. Bő­vebbet levélben.“* E nagyérdekü sürgönyből kitűnik, hogy Apostoloff ur nyilván teljes kudarczot szenvedett és hogy végre „kibújt a szeg a zsákból.“ Legközelebbi számunkban közölni fogjuk ez érdekes ügy további fejleményeit. A csuvarozás jelentősége a vidéki malmokra. Már többször volt alkalmam a „Molnárok Lapjában“ a csuvarozás túltengései ellen pana­szokat olvasni, melyek nagyon is jogosaknak bizonyulnak, amennyiben egyes nagyon kicsike malmoknak, a csavarozással való reklámcsiná­­lásai voltaképen rendkívül káros hatásúaknak bizonyultak a vidéki kisebb malmoknak úgy folytonos üzemképességére, valamint fennmara­dásukra nézve is. Nem c­élom panaszkodni, de nem is panasz­kodhatni, mert hiszen a csuvarozást törvény nem szabályozza, aminek természetes és világos folyománya az, hogy mások az én perifériámon belül tetszésük szerint csuvarozhatnak s nem fogok csodálkozni, ha egyes kis emberkék egy szép napon fütyülővel fognak az őrlendő gabo­náért mint házalók megjelenni. Hogy reánk, kisebb malomtulajdonosokra mily romboló hatású a csavarozásnak ezen elitélendő neme, annak illusztrálására igen tisztelt szer­kesztőnknek és tisztelt kartársaimnak a követ­kező esettel szolgálhatok. Nem akarok nevet és helyet említeni, nehogy a személyes támadás jellegét tulajdonítsák so­raimnak, csupán rá akarok mutatni ez esettel kapcsolatosan arra, hogy mily égetően szüksé­ges a csavarozásnak czélszerű módon való sza­bályozása, illetőleg annak káros kinövéseitől a malomtulajdonosokat megmenteni. De rátérek az említett esetre. A velem szomszédos községben, mely más megyében fekszik ugyan s csak a Maros-vize választja el tőlünk — a két község közötti tá­volság mintegy 8 kilométer — van egy loko­­mobillal meghajtott kis gőzmalom, melynek tu­lajdonosa nálunk a községben is csavaroztat, ami nem lenne magában véve nagy baj, ha azt nem a következő módon tenné: Az illető malom­tulajdonos átküld két kocsit két emberrel és négy lóval, ezek szedik össze az őrleményeket s ugyanezek a kész lisztet vissza is szállítják. Vegyük már most figyelembe, hogy a kocsiknak kompon kell átjönni, azért tehát oda- és vissza­­menet vámot fizetnek; milyen összegbe kerül továbbá 2 embernek és 4 lónak az ellátása; ezek még csak a csavarozás költségei; ez azon­ban még mind nem lenne baj, ha a szokásos és egy szolid malomnak megfelelőleg venné ki a vámot, hanem ezt nem teszi miután 14-ik vámért őröl. Azt kérdezem már most, hogyan tarthatja ily csekély vám szedése mellett üzemben a malmát, hogyan fizetheti a malom jövedelméből személy­zetét, ha az, — csak minimumot mondok, — 3 emberből is áll; mibe kerül neki a tüzelő­anyag, továbbá annak fuvarozása, miután az illető község vasútállomással nem bír; végül hogyan fizeti a malom jövedelméből annak adóját és hogyan látja el saját házát? Nekem ez mind oly talány, amelyekre választ, mint üzletember adni nem tudok. Egyik példabeszédünk azt mondja, hogy „mindenki söpörjön a maga háza előtt“; én tehát kijelentem, hogy tisztelt kartársam malma előtt söpörni nem akarok s nem is azért tettem fel az előbbi kérdéseket, hogy arra feleletet kapjak, mert nagyon valószínűnek, sőt egész határozottsággal bizonyosnak tartom, hogy még az illető­t. kártársam sem volna képes ezen kérdésekre megnyugtató választ adni. Tagadhatatlan, hogy korunk és társadalmunk megköveteli a reklámot s magam is meg vagyok győződve, hogy reklám nélkül üzletet csinálni a mai viszonyok között sisiphusi munka volna, mert ma már nem az a világ van, hogy „jó bornak nem kell czégér“, hanem minél jobban ütjük a nagy dobot, annál többet érünk el s minél jobban ordítjuk, hogy: én vagyok az „olcsó János“, annál inkább csábítjuk magunkhoz a közönséget. Ennélfogva a t. kartársam által gyakorolt módszernek akkor is van bizonyos értelme, ha tudva tudja, hogy nekem és több kartársamnak kárt csinál, de ha egy malom­tulajdonos nemcsak kartársait, hanem magát is olyan meg nem engedhető eszközök használa­tára lovalja és még­hozzá a 14-ik vámért produkálja a lisztet, az nemcsak kész öngyil­kosság, az nemcsak kartársait, hanem maga­magát is az anyagi tönk felé űzi, aminek természetes következménye, hogy ezen egyetlen virágzó iparágunk, a malomipar is megsemmisül, mert hiszen ha más 14-ik vámért őröl, amiből én kiadásaimat nem bírom fedezni, vagyis én nem bírok 14-ik vámért őrölni, világos, hogy a közönség az előbbinél fogja lisztjét készíttetni és én őrleni való hiányában tönkre megyek, de kartársam is tönkre fog menni, mert hiszen az üzemköltségeket nem fedezhetik sokáig a bevé­telek, míg ha én is 14-ik vámért őrölnék, — amit pedig nem teszek, — akkor ugyanez a sors érné mindkettőnket és többi környékbeli kartár­sainkat is. Igen tisztelt Szerkesztő úr! Immár 15 éve vagyok malomtulajdonos, ezen idő alatt sok ne­hézséggel kellett a mindennapi kenyérért meg­­küzdenem, de az egyenes útról le nem tértem.

Next