Molnárok Lapja, 1910 (17. évfolyam, 1-53. szám)

1910-01-01 / 1. szám

¥ r • MOLNÁROK LAPJA Egyről-másrók 1909. Az idei esztendő mérlege, ha anyagilag nem is lesz kedvezőtlen a hazai malom­iparra nézve, mégis igen küzdelmes volt. A malomnagyipar az idén sokkal kedvezőbb hely­zetben volt, mint a közép- és kismalmok. Mig az utóbbiak a gyenge termés folytán csak aránylag kevés őrléshez jutottak és bizony idő­közönként ugyancsak megsínylették a munka­hiányt (nem is szólva a vámrnalmok egyéb te­mérdek bajáról), addig a nagy malmok alaposan kihasználhatták az idei, rekordszámba menő gabonakampány minden kínálkozó esélyét. A tavaszszal óriási liszteladásokat eszközölhettek a malmok őszre és ezen eladások kapcsán ok­tóberi búzában óriási fedezési-vételeket teljesí­tettek. Utóbb a malmok októberi angazsmánja olyan óriási mennyiségekre rúgott, hogy a mal­mok uralták az egész helyzetet és azt — bár lojálisán és bölcs mértékletességgel, de mégis — kihasználták a maguk hasznukra. Ha tehát a nagy malmok idei mérlegei ismét, a mostoha viszonyok daczára, kedvező eredménynyel fog­nak zárulni, ez az eredmény nem annyira a malomüzlet kedvező konstellácziójának, mint inkább rendkívüli körülmények behatásának lesz betudandó. A kampány második féléve teljesen a külföldi gabonabehozatal hatása alatt állott. Soha nem sejtett mérveket öltött a külföldi gabona beözönlése, nagy kárára kereskedelmi mérlegünknek és kevés örömére a malomipar­nak, melynek a szokatlan külföldi gabonabevásár­lás és a külföldi nyersanyag feldolgozása sok fáradságot és bajt okozott. * * * A kismalomipar Sajnos, a malomkisipar hely- esztendeje. zetét illetőleg az idén több volt a panasz, mint az előző esztendőkben. Tanúság erre a szaklap kará­csonyi száma, mely csak úgy viszhangzik vidéki kismalmos-kartársaink panaszaitól. „Béküljünk, hogy élhessünk“ mondja vezető czikkben egy kartársunk. Valóban igaz, őszinte tanács. Mert aligha van az országban iparág, melyben olyan áldatlan versenyviszonyok állanának fenn, mint a malomiparban. Mintha közülünk senki sem gondolna a maga boldogulásával, hanem min­denki a másnak, a szomszéd malomnak tönkre- tevésén törné a fejét. Bár teljesen világos, hogy a már fennálló malmok is egymást falják fel, annyira elfajult a verseny, mégis napról-napra uj malmok épülnek és helyeztetnek üzembe az országban. Hova jut ilyen körülmények között az ország legnagyobb iparága: a malom­ipar? Ki lenne a megmondhatója annak, hová vezet ez az áldátlan verseny. Itt csak egy or­szágos mozgalom, egy országos, hatalmas szer­vezet tudna már segiteni. De hol vannak azok az önfeláldozó, fáradhatatlan harczosok, akik egy ilyen nagyarányú, testet-lelket ölő, súlyos anyagi áldozatokkal járó akczió élére állanának, ennek minden terhét, munkáját vállukra vennék ? Ilyesmivel nálunk csak bolond ember foglalkozik, amikor a sárga irigység ezen országában az ilyen munkáért gyanúsítás, lepiszkolás és gúny a biztos fizetség. így magára hagyatva, szét­forgácsolva pedig a malomiparban rejlő hatal­mas erő megnyilvánulni, érvényesülni nem tud, nem is fog soha. * * * Vezérek. Ugyancsak a karácsonyi szám teszi szóvá, minő tiszteletben és becsülés­ben részesülnek a malomipar vezérei — másutt. 'Csak túl a Lajtán például. A szegedi malom igazgatója mondja, mennyire tisztelik és követik az osztrák malomiparosok vezérüket: Fuhrichot. Bizony ez a példa igen tanulságos. Nekünk régi ismerősünk az osztrák testvérszaklap szer­kesztője, sokszor volt alkalmunk vele beszél­gethetni a magyar és az osztrák malomipari mozgalmakról. Mondhatjuk: a nappal és az éjjel között nincs nagyobb külömbség, mint a mon­archia két államának malomiparosainak minden ténykedése között. Ausztriában vagy tiz hatal­mas malomipari szervezet működik az egyes tartományokban. Bécsben székel a Fuhrich által vezetett malomegyesületi központ. Ez a Fuhrich teljhatalmú hadvezér, ő tőle ered a haditerv, ő vezeti a haditanácsot, az ő szava a döntő, ő vezeti az ütközetet. Nincs Ausztriá­ban malomipari akczió, amelyben nem volna egyhangú állásfoglalás, egyöntetű eljárás. Náluk a „Müllerstube“ szaklap dédelgetett kedvencz. Nálunk a vezetőket, a szaklapot a teremtés legfeleslegesebb lényeinek szokták tekinteni, akiknek — sokak óhaja szerint — a pokol fenekén volna a legjobb helyük. ♦ * * 1910. Csoda-e, ha ilyen körülmények között az uj év kilátásait nem tarthatjuk rózsásak­nak? Az ország búzatermését most már csak 30 millió q.-ra becsüli a statisztikai hivatal, pedig általános meggyőződés szerint a termés bizonyára nem volt több 25—28 millió q.-nál. A kismalmokra tehát továbbra is kevés őrlés fog jutni, a nagy malmok pedig a külföldi gabonabehozatalra fognak szorulni. E mellett a lisztüzlet helyzete igen siralmas. Uj eladásokra egyelőre gondolni sem lehet. Az ezidei előjegy­zésekre pedig a rendelkezések most legutóbb megcsappantak. Üzemredukcziós egyezmény nincs, a túltermelés tehát vigan folyik. Mind­ezek tetejébe még az ország a politikai válság­ból föllábbadni nem tud és immár nyolcz hónapja egy lemondott kormány áll az ügyek élén és nem intézkedik semmiféle érdemleges ügyben. Szóval: nem sok jót várunk az 1910. esztendő­től és reményünket csak e nemzet, e nép kifogy­hatatlan erőforrásaiba vetjük. Évszázadok annyi viharát bírtuk ki, megallottuk helyünket dere­kasan. A mostani válságokat is majd csak kiheverjük. * * * Leszámolás. Még egy leszámolással tartozunk most évfordulókor. E napokban fog dűlőre jutni a kormányválság és az ország kormányának élére uj férfiak kerülnek majd. Adná a gondviselés, hogy egész közéleti poli­tikánk uj rendszere is virradna reánk. Mert, hogy be. nem váltott Ígéretek, elvtagadások, jel­szavaknak üres puffogtatása és általában a kép­mutatás terén a letűnt „nemzeti“ kormány mit cselekedett, azt ma már az egész ország ki­ábrándult népe tudja. Örömujjongás fogadta most negyedfél évvel ezelőtt a mai kormányt. Hosszú uralma alatt az iparosság, a keres­kedelem egyetlen vágya nem teljesült. Amit törvényt alkottak (pld. a munkásbetegsegélye- zésről) az is többet árt, mint használ. De a magunk iparunkról szólva, bizony elmondhatjuk, hogy temérdek panaszaink közül egyetlen egy sem nyert orvoslást, temérdek óhajaink pedig teljesítetlenek maradtak. Pedig a miniszterelnök, a kereskedelmi államtitkár Ígérték, ismételve, hogy a malomipar ügyeit szivükön viselik. ígérni bőven ígértek, de szavukat sohsem váltották be. Most távo/óban itt hagyják a malomipar­nak örökül az osztrák tarifaemelést, amely a legperfidebb merénylet, melyet szerződéses fél valaha merészelt intézni szerződéses társa ellen. (De azért minő szép és erélyes beszéd volt a Szterényié a tarifabizottság utolsó ülésén! Való­ban megható volt az államtitkári önérzetesség az utódja kontójára! — A szerk.) * * * A hatósági kenyérgyár. Mi kezdettől fogva bi­zalmatlanok voltunk a főváros kenyérgyárával szemben és pedig azért, mert nem biztunk abban, hogy az ilyen par excellence kereskedelmi alapokon nyugvó vállalkozást lehessen bürokratikus alapon igaz­gatni. Nos, eddigi tapasztalataink igazolják aggo­dalmainkat. Ugyanis most több oldalról kaptunk panaszos leveleket a kenyérgyár lisztszállitásai miatt. Ezeket a szállításokat 3—3 havi időre adják ki és miután a napi szükséglet vagy két waggon, bizony a szükséglet elég jelentékeny. Mégis a szállítást nem adják ki nyilvános ár­lejtés utján, amikor mindenki, még kereskedő is pályázhatna, hanem szükebb körű árlejtést tartanak és csupán a malmoktól kérnek be ajánlatokat. Azután — mint halljuk — még mintá­kat is kérnek be és ezeket a fővárosi vegyész­szel vegyelemeztetik. Nos, ez már tiszta komé­dia és bizony a vezetőség szakértelmére furcsa fényt vet. Hisz minden lisztmalter vegyi össze­tétele más és más. Lisztet typusok szerint vásá­rol az egész világ, hát a fővárosi kenyérgyár miért nem éri be a hivatalos tőzsdei jelleg­mintákkal ? * * * Bemutatás. Lapunk külső munkatársainak derék gárdája most megszaporodott egy uj névvel. Jelen számunkban szól először olva­sóinkhoz Bing Gyula, budapesti gabonanagy­kereskedő, a budapesti gabonacsarnok egyik legnépszerűbb és legkedveltebb tagja. A tőzsdén minden ember szereti, beczézi ezt a derék férfiút, akit még soha, a legkomolyabb és vál­ságosabb tőzsdenapokon sem hagyott el derűs jó kedve és mindenkit megkaczagtató humora. Minden helyzetre, minden eseményre, minden tőzsdei árhullámzásra Bing Gyula talál valami humoros megjegyzést, mindenkivel élczelődik, mindenkit csipked, de csak úgy barátságosan. Megengedheti magának e kedvtelést, mert üzleti tevékenységével bebizonyította, hogy a komoly munkához, a vagyonszerzéshez is értett. Most már csupa kedvtelésből űzi gabonaüzletét és amellett megnevetteti a gabonatőzsdei barátait. Mert neki csak barátai vannak a tőzsdén, barátja neki mindenki. Tőzsdei közgyűléseken is állandó szónok Bing Gyula. . Äe ott is éles eszével párosult' humora lefegyvferzi minden ellenfelét. E számunkban a gabonatőzsde most elmúlt esztendejéről cseveg $T. humorosan uj külső munkatársunk; $iszszük^. ogy ezzel a visszapillant) rgy meanétój^eti a szerző k. olvasóinkat, bennünket, amikor czikkét etoísagiiilS^jOt még a szedőink is nevettek, amikor kiszedték a czikket. . . . Kedves uj kolléga, legyen már most ezután szerencsénk mennél gyakrabban! * * * Egy rossz ötlet. A „Füszerkereskedők Lapjá“- ban olvassuk, hogy egyik fő­városi füszerkereskedő valami központi bevásárló szövetkezet létesítésének eszméjét veti fel. Aki sokat markol egyszerre, az rendszerint keveset

Next

/
Thumbnails
Contents