Molnárok Lapja, 1912 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-06 / 1. szám

10 sújtani, amiért ez közvetlenül az ő malma mellett építtette fel malmát. Az áldatlan h­arcznak ime az az eredménye, hogy a Rösinger-féle malom újévkor be­szüntette az üzemét. Kell tehát ennél elrettentőbb példa azon vámmalmok számára, amelyek a 6 %-os őrléssel próbálnak boldogulni? Manapság minden ipa­rosnak kötelessége számolni a megdrágult termeléssel és azért a saját pénzének és zsebének ellensége az, aki azért, mert drágább lett minden, most olcsóbban dolgozik és beéri kisebb keresettel. « * » Önzetlenség. Szorosan összefügg a fent szóvá tett anomáliákkal az a mindenképpen okos és találó levél, amelyet egy dunántúli vámmalom tulajdonosa intézett ugyancsak az újév alkalmából lapunk szerkesztőjéhez. Eme kortársunk néhány odavetett sorban azt kéri szerkesztőnktől, hogy tanítsa meg a szaklap révén a hazai molnárságot az önzetlenségre és próbálja meg őket a helyes útra téríteni annak hangoztatásával, hogy bizony gyak­ran az egyéni érdekeket a köz érdekei alá kell ren­delnünk. „Ha ezt sikerülne megértetni a magyar malom­iparosokkal“ írja kortársunk ,akkor a mi szakla­punk valóban olyan munkát végezne, amely a leg­nagyobb mérvben megérdemelné a magyar malom­iparosok elismerését és háláját“. Valóban, a magyar molnárság széles rétegeiben rejlő nagyfokú intelligenc­iára és éleslátásra vall ez a néhány sor. Úgy látszik, manapság már a leg­kisebb falusi molnár is tudja, hogy tulajdonképpen hol rejlik a hazai malomipar betegségének csírája. Megnyugtató tudat és reményt ad az orvoslásra az, ha egy beteg felismeri a saját baját és önmaga állapítja már meg a gyógyulás eszközeit. Íme, most egy kartársunk mondja ki a nagy igazságot: tanul­juk meg egyéni érdekeinket alárendelni a közérdek­nek, az egész malomipar érd­keinek. Tényleg egy csapásra lehetne malompárunk, különösen a ma­lomkisipar minden báján segíteni, ha az önzetlenség erényét, a kölcsönös megértés jó tulajdonságát el tudnók sajátítani. Kortársunk­ eltalálta újévi levelé­ben azt, hogy az új esztendőben mire volna legelső sorban szükségük a magyar malomiparosoknak. * * * Sztrájkmunka Egy berlini bíróság volt hivatva a minap eldönteni azt a kérdést, vájjon sztrájkmunka elvégzésére lehet-e kényszeríteni vala­mely munkást? A berlini nyomdaiparban nemrégen egy részleges sztrájk fordult elő. Egy nyomdatulaj­donos ez alkalommal elvállalta egy a sztrájk által sújtott másik nyomda sürgős munkálatait. Amikor erről tudomást szereztek a munkások, megtagadták a sz­rájkmunka teljesítését, sőt az egyik munkás hivatkozva a sztrájkmunka erkölcstelenségére, nyom­­ban felmondás nélkül elhagyta munkahelyét. Utóbb azután ez a munkás beperelte a nyomdatulajdonost egy heti bér erejéig. A bíróság az érdekes perben a múlt héten döntött és pedig oly értelemben, hogy a sztrájkmunka erkölcstelen dolog, ilyenre a mun­kásokat rákényszeríteni nem lehet, jogosan tagadják meg tehát az illető nyomdában a munkások a sztrájk­munka elvégzését. Ellenben jogtalan volt a munká­ból való kilépés a felmondási idő betartása nélkül, mert ehhez az illető munkásnak már nem volt joga. A bíróság ezért elutasította a keresetet, de tulajdon­képen mégis egy igen fontos munkásügyi kérdésben állott a munkásság pártjára, amidőn kimondta azt, hogy a sztrájkmunka elvégzése erkölcstelen tény­kedésnek tekin­hető. Helyes eximsés! Felkérjük t. olvasóinkat, hogy hozzánk intézendő leveleken és küldeménye­ken szíveskedjenek mindenkor pontos czimünket kiírni, így: ,Molnárok Lapja“ Budapest, V., Csáky­ utcza 12. MOLNÁROK lapja Budapest, 1912 január 6. A gabonaév története. Irta : Ring Gyula. Már-már azt hittem, hogy az öreg Szilveszter apó sem igen lesz a szalonok kedvencz vendége az idén. Mert úgy látszott, nem fog, mint rendesen, zuzmarás szakállal és fénylő fehér hópihékkel kabátján megjelen­hetni, hanem sárosan és csatakosan. Hiszen a szegény öregnek se sárc­ipőre, se taxaméterre nincsen pénze. Miért ? Valószínűleg ő is gabonával kereskedett az el­múlt esztendőben. Mert hát a letűnő évben nem igen lehetett arról hallani, hogy a gabonakereskedők valami nagyon megszedhették volna magukat. A legjobban bizo­nyítja ezt az év kimagasló eseménye , a nagy inzolvenc­ia, amihez foghatót még nem látott sem a tőzsde régi sze­rény hajléka, sem mostani úgynevezett palotája. A hírlapok annak idején bőven beszámoltak a sajná­latos eseményről, amely élénk világot vet a mi kulisszánk naiv hiszékenységére. Egész hasábokat közöl­tek az eset hőséről, akit előbb a szerencse istenasz­­szonya a faképnél, majd Annuskája Bécsben hagyott, míg utoljára mindenki elhagyta, csak éppen hitelezői nem. Ezek előbb hazahívták, majd feljelentették, köröz­tették, bezáratták és végül 20% készpénzfizetés és a szokásos bonok ellenében abban a reményben jelentet­ték ki, hogy a világ legderekabb embere, hogy a hűtlen Fortuna visszatérvén, ők a maradék 80°/0 követelésük­höz is hozzájuthassanak. Nagy megrökönyödésükre a tő­zsdetanács a hitelezők ebbeli nézete ellen különvéleményt jelentett be és mind­két fél számításait keresztülhúzva, a manicheusok élénk tiltakozása mellett Fortuna azelőtti kegyenczét a tőzs­déről örökre kitiltotta. Minthogy azonban a macska az egerészésről le nem szokhatik, hősünk most már csak az Upor fölemelt pikkolói mellől intézheti immár jóval kisdedebb műveleteit. Úgy látszik , ez és az ilyenhez hasonló kö­rülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a kávénak a tőzsdepalotában emelt eme székesegyháza, amint hír­lik, a híres kanapé sorsára jut. Kidobják. Különben is, a szegény Uporra és híres házi zene­karára ugyancsak rossz idők jártak az idén. Ha nem is tilthatták meg a zenekarnak egyszer és mindenkorra azt, hogy játsszék, ravasz számítással lassankint a sajná­­latraméltó dádék legdédelgetettebb műszereit teszik tökre. Legelőször is nagydobjuk fenekét rúgták be. El­tiltották őket attól, hogy prémiukat fizessenek. A szerencsétlenek hiába hivatkoztak a tőzsdeirodalom leg­nevesebb művelőire, akik szerint a limitált veszteséggel járó prémiumüzlet határozottan a legszelídebb és leg­szolidabb tőzsdeüzlet. Kénytelenek voltak utóvégre is sorsukba beletörődni, annak örvendve, hogy egyelőre legalább még lélekzetnök szabad. Hogy meddig ? Ki tudja? Mert hiszen nagyrészt a szegény Upor törzs­vendégei ellen irányult a tőzsdetanácsnak az az intéz­kedése is, hogy nagybőgőjük húrjainak felét átvágta, akarom mondani, hogy az új októberi búzában az üz­letkötést január elsejéig majdnem lehetetlenné tette. Minél kevesebb instrumentumon lehet játszani, annál kevesebbet is fognak játszani; ez most az a betlehemi csillag, amely a tőzsde egén feltűnt. És nehogy találkoz­zanak könnyelmű emberek, akiket a tőzsdebíróság jog­segélyének megvonása se riaszt vissza attól, hogy ily­nemű üzleteket kössenek, — a tőzsdén titokban arról is beszélnek a rossz nyelvek, hogy ezek között tőzsde­tanácsosok is akadnak — már készül is a deres, amel az ilyen kirúgásokat lehetetlenné fogja tenni. Máris elkészült a deres a svenczék letörésére, amelyek az elmúlt év kimagasló eseményei voltak. Míg az előbbi években mindig csak egy-egy czikkben csináltak svenczét, az idén már valamennyi czikkel cselekedtek hasonlóképpen. Búza-, rozs , zab- és tengerisvenczéhez egyidőben volt szerencsénk. Jobban mondva, a többinek volt szerencséje. Én magam, fájda­lom, be kell ismernem, hogy mint rendesen, úgy most is a kontermin keserű­­kenyerét ettem. úgy látszik azonban, hogy nemcsak a jóból, hanem még a svenczékből is megárt a sok s ezért módosították újabban a szokványokat, így ha a jelek nem csalnak, most majd a hausse-ra fog rájárni a rúd. Talán máris mire terjedt volna annak, hogy legújabban hozzájuk pártoltam át ? Nem lenne teljes az év képe, ha meg nem emlékez­ném az ezidei időjárásról, amely a kenyérmagvak betakarítására nézve oly áldá­sos volt, de későbbi folyamában a takarmányneműek tekintetében oly végzetteljessé vált. Az idén az állatok jártak rosszul és az emberek jól. Az utóbbiból kiveszem a gabonakereskedőket. Nem azért, mintha ők már emberek sem lennének, hanem azért, mert ők is rosszul jártak. Aki közülök ép bőrrel menekülhetett a határidőpiac­ról, annak a pénzét a waggonhiány vitte el. Ami immár dupla átok. Azelőtt csak az hiány­zott jórészt, amit a waggonokba berakhattak. Most már ezen kívül a waggon maga is hiányzik. Hiányzik tehát minden. Csak épp a kár és boszúság nem. Igen természetes az, hogy az idén is, mint rendesen minden évben, a statisztika tudósai és ellentudósai megint feltűntek és amint ez rendesen lenni szokott, a bevetett területtől a learatott mennyiségen át, egészen a fogyasztásig mindenben té­vedtek. Valahányszor ilyen nagyképű statisztikuskodást olvasok, mindig eszembe jut az a tiszteletreméltó, öreg török, akit egyszer megkérdeztek, hogy hány éves ? Az igazhivő válasza nemes és egyszerű volt: — Nem tudom. A hitetlen gyaur, mert csak ilyen lehetett az indiszkrét kérdezgető, meglepetve tekintett rá. — Hát ez lehetséges ? — kérdezte csodálkozva. A muzulmán mosolygott: — Lássad efendim, én megolvasom a juhaimat, a birkáimat, a teheneimet, sőt megolvasom a szamaraim számát is. De miért olvassam meg az éveim számát? Hiszen ezekből senki sem lophat el egyet se ! Azt hiszem, hogy a mostani szilveszteri könyvlezárás­kor is nem egy gabnakereskedő sóhajthatja el, hogy okosabb lett volna reá nézve, ha a statisztikusok, ellenstatisztikusok és álstatisztikusok hada se nagyon számlálgatta volna azt, amiből amúgy sem vihet el senki fia semmit. Mert nem egy gabonakereskedő járta meg azzal, hogy nagyon is lelkiismeretesen tanulmányozta az ő „adataikat“. De ha már „adatnál“ vagyunk, úgy egy „adatot“ sze­retnék én is a Molnárok Lapja kedves olvasói részére kistatisztikálni, azt, hogy az Úr akaratából adassék ne­kik mindnyájuknak szerencsés és boldog újesztendő­­­ gyár ■—WOHANKA fele -NYERSOLAJAM benzin)­MOTOROK

Next