Molnárok Lapja, 1915 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-02 / 1. szám

ó viszonyok között működik. De hogy ottani kartár­saink mennyire ártik a helyzet kiaknázását, ennek­­ bizonysága, hogy az összes német vámmalmok az idén Í2°/onál olcsóbb vámőrlést egyáltalán nem vállalnak. (Ellenben nálunk még mindig vannak Olcsó Jánosok 6—8°/oos vámmal!) Sok helyütt azonban a vám 16°/orig emelkedett. A kisgazdák ugyan pa­naszkodnak a molnárok ezen „uzsorája“ miatt, de ugyanezen panaszkodók elfelejtik, hogy például az ő rozsuk értéke rövid néhány hét alatt 14-ről 24 mázsára emelkedett, tehát kb. 70 °/o-kal kaphat ma a­ kisgazda gabonájáért többet, anélkül, hogy egy térrel emelkedett volna az ő termelési költsége. Ajánljuk a német vámmalmos kartársak ezen okos üzleti politikáját a legszélesebb körű utánzásra. A maximális árak kijátszása. — A német kormány nem Ausztria „borravalót”, tűrte sokáig a maximális árak kijátszása terén mu­tatkozó visszaéléseket és a napokban kiadta azt a pót­rendeletét, amely gyökeresen megváltoztatja az eredeti, november 4-iki törvényt. Legfontosabb intézkedése az új rendeletnek, hogy a követítő kereskedelemnek meg­felelő hasznot biztosít. Megállapítja továbbá a zsák­­kölcsöndíjakat, úgy hogy a jövőben lehetetlenné válik e czímen burkoltan kijátszani a maximális árat. A korpa árát is módosítják olyképpen, hogy a malom 13 márkás árán fölül a nagy- és kiskereskedő is megfelelő haszon­hoz jut, mert a nagykereskedő 15 márkáért árusíthat korpát, a kiskereskedő pedig 10 g­-ig terjedő vételeknél 15 Va márkát számíthat föl. Mindenféle korpás össze­tételű őrleményt (például darakorpát vagy takarmány­­lisztet) jövőben csakis mint korpát szabad elárusítani, tehát semmiféle ártöbblet nem követelhető. Ugyancsak betiltották búzánál és rozsnál a minőségi többletek fize­tését, mert ezekkel óriási visszaéléseket követtek el és például mint 78 kg.-os búzát vásároltak olyan árut, amely 73—74 kg.-os volt. Persze az eladó kikötötte, hogy a vevő ne ellenőrizze ezen minőségi súlyt. A német rendeletek megmutatják számunkra is azt az utat, amelyet a maximális árak körül elkövetett vissza­élések terén követnünk kell. Az ellen persze nem lehet kifogásunk, hogy Ausztria beszerezhesse nálunk gabona­szükségletét. De ha azt látjuk, hogy az ottani malmok borravalókkal és ajándékok révén próbálnak maguknak magyar gabonát biztosítani és az ármegállapítást Ausztria és Magyarország területén egymással semmiféle össze­függésbe nem hozták, akkor konstatálnunk kell, hogy a maximális árakról szóló rendeletek eddig teljesen helytelenül alkalmaztattak és hogy illuzóriussá vált az a czél, amelyet elérni akartunk. Reméljük, hogy a kor­mány nem fog késni e téren teljesíteni kötelességét. A drágaság — és a napilapok. Egy vidéki malom­tulajdonos érdekes levelet intézett hozzánk e héten. Kartársunk azt írja, hogy bár a községi elöljáróság állapítja meg a hatósági gabona- és lisztárakat, annak halvány sejtelme sincs arról, hogy az országban mi történik. Az árakat olyan „gonoszul“ állapítják meg, hogy az egész lisztárusítás szinte szünetel és a szomszéd községekből hordják oda a liszteket, a helybeli malmok pedig kénytelenek megállani és üzemük el­vesztésébe belenyugodni. Kartársunk a községi elöl­járóság felvilágosítására azt a követendő példát alkalmazta, hogy beterjesztette a Molnárok Lapja utolsó lapszámait és közleményeinkkel bizonyította, hogy a megállapított lisztárak fenn nem állhatnak. A helybeli malmok pedig egy közös beadványban kérték a községi elöljáróságot, hogy a háború tar­tamára fizessen elő a szaklapra, hogy a malomipar helyzetéről kellőleg tájékoztatva állapíthassák meg jövőben igazságos alapon a lisztárakat. A hatóságok eddig a gabona- és lisztárakat illetőleg csakis a napi, rendszerint a helyi sajtó révén informálódtak, pedig — írja kartársunk igen helyesen — ezen helyi sajtó lármája okozta nagyrészt a drágaságot, holott tényleg nem is volt drágaság, mert a szabad verseny a közforgalomban eléggé leszorította volt az árakat. Zsákcsereforgalom Romániával. A kormány megállapo­dott Romániával egy zsákcsereforgalomban, hogy az egyes román eladókkal megkötött gabona- és lisztvételi ügyletek lebonyolíthatók legyenek. Ezen megállapodás folytán a zsákok Romá­niába vámbiztosíték ellen bevihetők egy havi visszbeho­­zatali határidő megszabása mellett. A jelenleg Romániá­ban uralkodó szállítási és gazdasági viszonyok mellett alighanem kevés malom fogja igénybe venni ezen ked­vezményt. Romániában ugyanis mindenféle nehézsége­ket gördítenek a monarchia felé irányuló gabonakivitel elé és hiába próbált ez ellen csak legutóbb is megküz­deni a Máv­ is, amidőn vagyonokat küldött Romániába, hogy az ott vásárolt gabonát és egyéb mezőgazdasági termékeket hozzánk közvetlenül eljuttathassák. Nem ter­jeszkedünk ki bővebben annak fejtegetésére, hogy ezen küldemények miért nem juthatnak jelenleg el hozzánk. A román kormánynak módjában állana e téren radikális intézkedéseket foganatosítani, ha ezt komolyan akarná. Amíg azonban ez a jóakarat hiányzik, addig sem ez a legújabb zsákcsereforgalmi megegyezés, sem a Máv­ min­den erőlködése nem fog eredményre vezetni. Mi történjék a régi lisztekkel ? Egy olvasónk be­küldi nekünk a marosvásárhelyi Keresk. és Iparkamara egy minapi határozatát, amely a régi lisztfajták felhasználását tárgyalja. A kamara azon aggályának ad kifejezést, hogy mi történjék a régi számjelzésű és nagy meny­­nyiségben eladott lisztekkel, amelyeket a kereskedők kötésre vásároltak és amelyeknek leszállítása a be­állott vasúti fuvarozási akadályok folytán óriási kése­delmet szenvedett, sőt jórészt lehetetlenné vált. A kamara az ügyben egy sürgős felterjesztést intézett a kormányhoz. Egy másik aggodalmat is hangoztat a kamara, hogy t. i. mit fognak a lisztkereskedők csinálni, ha a jövőben a malmoktól vegyítetlen lisztet nem kapnak, de katonai szállításokat mégis vegyí­tetlen liszttel tartoznak teljesíteni. Ezt illetőleg csak megjegyezzük, hogy a katonai szállítás czéljaira szol­gáló lisztek őrlésére a vegyítési kötelezettség a ren­delet szerint nem terjed ki, a malmok tehát továbbra is szállíthatnak vegyítetlen lisztet, ha a katonai kincs­tár rendeléseiről van szó. Ausztria vagy A külföldi sajtó — az Ausztria-Magyarország? osztrákot és németet ~ sem kivéve — a há­borús eseményekről írva, majdnem kivétel nélkül csak mindig Ausztriáról, az osztrák hadseregről, osztrák győzelmekről vagy kudarczokról, osztrák katonák fegyvertényeiről emlékezik meg és tel­jesen megfeledkezik arról, hogy a monarchián belül két egymással teljesen egyenjogú ország­. Ausztria és Magyarország létezik, amelynek csak külügye és hadügye közös és ez is viseli ezt a jelenlegi háborút is. A magyar állam és nemzet külön törvényhozással és végrehajtó hatalommal bír, királyság, melynek közös feje van Ausztriával, ezen mellőzés tehát annál inkább bántó, mert éppen a magyar katonák hőstetteiről és fényes fegyvertényeiről írnak ugyanezen lapok oly gyakran és keltik olvasóik körében azt a téves nézetet, hogy a magyar katona az osztrák hadseregnek csak olyan ki­egészítő része,, mint akár a tiroli, a cseh vagy a német ezredek. A külföldi közvélemény kellő tájékozása czéljából a szakirodalomra is fontos hivatás vár. Ugyanis minden hazai szak­lapnak kötelessége volna a külföldi szakmabeli lapokat, természetesen a jelenlegi viszonyok folytán főleg az osztrák, német és a semleges államok szaksajtóját figyelmeztetni arra, hogy e téren eddig milyen sértő mellőzésben része­sítették Magyarországot. Mi ez irányban meg­­teszszük a magunk kötelességét és a jelen közleményt német és angol nyelven eljuttattuk a világ legnagyobb malomipari szaklapjainak szerkesztőségeihez, fölkérve ezeket, hogy a jövő­ben mindenkor „Ausztria-Magyarország“ hábo­rújáról és ennek eredményeiről emlékezzenek meg. Ha ugyanezt megteszi minden szaklap­társunk a saját külföldi laptársaival szemben, bizonyára sikerül rövidesen felvilágosítani az összes komoly külföldi szakembereket arról, hogy Magyarország egy önálló állam, amely a monarchia államiságának teljesen egyenjogú része és Ausztriával együtt vívja meg ezen minden idők legnagyobb háborúját. Magyar­­ország létezéséről különben éppen a külföldi malomipari sajtónak van kitűnő tudomása, mert a magyar búzát és lisztet, a „Hungarian flour“-t ismeri és irigyli minden nemzetbeli molnár. A mi feladatunk tehát bár könnyebb lévén, tegyék meg azért szaklaptársaink is e téren hazafias kötelességüket. Köteles e a malom nullás­ lisztet előbbi kötéseire az új őrlési rend alatt is szállítani? (Közli: Dr. Frankl Pál budapesti ügyvéd.) Ebben a fölötte aktuális kérdésben folyik most csatározás a tőzsdebíróság előtt. A per még folyik, de ezért ismertetni kívánom eddigi fejleményeit, amennyiben közölni módomban van. L. és W. wieni czég keresettel arra kérte kötelezni eladóját, egy budapesti malmot, hogy az köteles legyen neki egy 1914. évi október hóban vásárolt és november havi szállításra még hátralékos 240 vagyon nullás­ lisztet le­szállítani, minthogy a malom annak szállítását az új őrlési (lisztkeverési) rend következtében beállott változott helyzet okából megtagadta. A pörbe beavatkozott a hadügyminisztérium is, mert fölpörös vevője a hadügyi kormányzat kétszersültszálatója és így katonai érdek, hogy fölpörös a lisztjét, illetve a hadügyi kormány­zat a kétszersültet megkapja. Az ügy ilyen módon valóságos monstre-pörré dagadt, mely körül nem kevesebb, mint 6 jeles ügyvéd buzgólkodik. A hadügyminisztérium jogi képviselője előadta, hogy miután a pörösített lisztmennyiség a hadügyi közigazgatás czéljaira szolgál, az őrlési rendelet 9. §-a pedig kifeje­zetten kimondja, hogy az ily c­élokra szolgáló szállításokra az őrlési rendelet intézkedései nem vonatkoznak, tehát alpörös malom a szállítást a körlevél tartalma szerint változatlanul eszkö­zölni tartozik.­­ Az alpörösi védekezés a követ­kezőkben foglalható össze: Nem tartozik szál­lítani, mert a rendelet 9 §-a csakis arra az esetre vonatkozik, midőn a katonai hatóság a közvetlenül szerződő fél. Itt azonban a hadügyi GYÁR­­ MOLNÁROK lapja Budapest, 1915. január 2.

Next