Molnárok Lapja, 1916 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-01 / 1. szám

Szert*sit8«»g s« fcla^áhivalcí: BUDAPEST, V„ Csif-íto 12. XXIII. év Budapest, 1916 január 1. (Telefonszám: 66—66.) Időszerű kérdések. — Levelek a szerkesztőhöz. — 1. Az egyesek lisztellátására vonatkozó ren­deletet a vidéken egyáltalában nem tartották be, mert a hatóságok sem igen törődtek a ren­delet betartásával. 2. Saját tapasztalatunk nincs, de hallomásunk szerint a hatóságok nem a rendelet értelmében, hanem saját belátásuk szerint cselekszenek. így pl. némely esetben indokolatlanul megtagadják a szállítási engedély kiadását, mig máskor nem remélt esetekben is kiadják. 3. Malomiparunk mai helyzete nem kedvező, mert mig egyrészt az üzem fentartásának költ­ségei horribilis módon megnövekedtek, addig másrészt nem tudják a malmok őrlőképességüket kellőképen kihasználni. Akadálya ennek első sorban a sok nehézséggel járó szállítás. Emiatt nem kapja meg a malom idejében a búzát, a szenet és az üzeméhez szükséges sok más czik- ket; ez az oka annak, hogy a hónapokig rak­táron heverő őrlemény kamatveszteség alakjában emészti fel azt a csekély hasznot, amit nor­mális elszállítása esetén hajtana. 4. A magyar malmok jövő helyzetének kiala­kulása attól függ, hogy hol és mennyi uj terü­letet nyer a monarchia és hogy az újonnan megkötendő vámszerződéseknél mily mértékben fogja a kormány a magyar malmok érdekeit szem előtt tartani. 5. Az összes magyar malmoknak a háború után való tömörülése már csak azért is szük­séges volna, hogy a magyar malmok érdekeit minél hathatósabban lehessen megvédeni. Zombori hengermalom r.-t. * Az első kérdésre, tehát, hogy „az őrlésre és és lisztszolgáltatásra vonatkozó kormányrende­letekből mi hiányzik és mi fölösleges“ rövide­sen válaszolok: A legtökéletesebb rendelet, abból semmit elvenni, sem hozzátenni nem lehet. Az arra hivatott hatóság okosan, becsü­letesen oldotta meg feladatát. Nagyon termé­szetesen számítva arra, hogy a közönség res­pektálni fogja ezen rendeleteket, csak azt fogja szem előtt tartani, hogy világháború van, minden a hazáé, csak úgy győzhetünk, ha önzetlenül segítségére sietünk úgy az egyes embereknek, mint a köznek. Sajnos, ez nem következett be, akistermelők nagy része (ami milliókra menő Mm.-kát jelent), hallatlan visszaéléseket követ el a kenyér­magvakkal, az még kisebb baj, hogy a maxi­mális áraknál 10—15 koronával drágábban adta és adja el búzáját (pedig a kormány na­gyon bölcsen olyan magas árakat állapított meg, amit a termelők még álmukban sem képzel­hettek el), de nagyon sokan disznóval etetik meg a búzát, mert az jobban fizet; eldugja a búzáját vermekbe, számítva arra, hogy tavasz- szál 150—200 K.-t kap 100 kg.-ként és — ott rothad el. Szerintem ez éppen olyan hazaáru­lás, mint a csizma- vagy posztócsalók gaztettei. Ismétlem, mélyen tisztelt Szerkesztő ur, a kormány ide vonatkozó rendeletéit a legtökéle­tesebbeknek tartom, azonban kérlelhetetlen szi­gorral járjanak el, ne legyenek senkire sem tekintettel, tüzzel-vassal tartassák be, úgy min­denkinek meglesz a napi kenyere, ha bármed­dig is tart a háború. 2. Bizonyosra veszem, hogy igen s csak hatóságom iránti tiszteletem tiltja, hogy elsorol­jam mindazon intézkedéseket, melyeket a rende­letek betartására és a nyomor enyhítésére el­követ, hogy sok esetben meddő marad, azt igazán nem lehet felróni nekik. 3. Ma nincs malomipar, illetőleg a malmok dolgoznak, de nincs kereskedelem s ez alka­lommal ismét csak a kormány bölcs intézke­dését kell magasztalnom, hogy megalapította a a H. T.-t. A legtökéletesebb szervezet, ami csak elkép­zelhető, csupa elsőrangú szakemberek vezetése mellett; nekünk malomigazgatóknak tulajdon­képpen semmi dolgunk, legfeljebb a kitöltött nyomtatványokat Írjuk alá; mindenre kiterjed a figyelme a H. T.-nek. A vezetésem alatt álló malom szintén a H. T. részére dolgozik, gyak­ran voltam fent és csodálattal kell megemlé­keznem, hogy milyen gyorsan és pontosan lesz minden elintézve, szóval a H. T. végez el helyettünk mindent. A háború után szerény véleményem szerint a malomipar elé egy egészen uj perspektíva nyilik, valószínűleg óriási fogyasztó területeket fogunk kapni, dicső szövetségeseinkkel: Német- és Törökországgal szoros gazdasági összekötte­tésbe lépünk; mindkét állam bevitelre van utalva, különösen fehér lisztjeink biztos és jó piaezot fognak találni, a régi őrlési forgalom visszaállítása nem fogja sérteni az agráriusok érdekeit. Szerintem meg fog szűnni minden oldalon a a féktelen spekuláczió, úgy a malmok, mint a vevők tartózkodni fognak a 10—12 hónapra szóló kötésektől. Mindenki annyit fog vásárolni, amennyire üzletének szüksége lesz, ez maga után fogja vonni a legbiztosabb kihitelezést. A spekulácziónak nem lesz alkalma az árakat a végtelenségig felhajtani, illetőleg lenyomni, ha­nem az árakat a világtermés fogja irányítani. Szóval a malmok vezetősége minden idejét és tudását a malom tökéletes berendezésére, jó áru előállítására és jó, állandó vevőkör meg­szerzésére fogja fordítani. A 4. kérdésre már fent válaszoltam. Az 5. kérdésre, hogy a háború után az összes magyar malmok tömörülését szükségesnek tartják? Mely czélokért?— erre igazán nagyon nehéz válaszolni; én ugyanis mindennemű kartellnek elvi ellensége vagyok, a szabad kereskedelemre szerintem nem szabad sem­milyen alakban béklyót verni, legyen meg a verseny, de a verseny ne abban merüljön ki, hogy ki tud olcsóbban árusítani, hanem verse­nyezzünk abban, hogy ki tud jobban és jobbat szállítani, keresse meg a malom mindenesetre az őt megillető polgári hasznát. Ha azonban az lenne a czélja, a malmok tö­mörülésének. hogy egymást jó tanácscsal ellás­sák, úgy ezt örömmel üdvözölném, mert el sem tudnék képzelni ideálisabb dolgot, hogy minden malomra kötelező legyen a nyerster­mény mikénti beszerzése, illetőleg az őrlemény mikénti előállítása és elhelyezése, a hitelezések, pénztári engedmények stb. stb. rendezése. Ezt azonban csak a „Malomiparosok országos egyesülete“ keretén belül lehetne rendezni, s 1. szám Eibttzetss! íra* ejy övre 10 K. — félévre 5 ti. MEBJELENIK MINDEN SZOMBATON ebben mélyen tisztelt Szerkesztő ur feltétlenül szükséges lenne, hogy az Ön kitünően szer­kesztett szaklapja minél nagyobb agitácziót fejtse ki. Külömben magam részéről nyugodtan várom kormányunk, valamint elsőrangú szakembereink (Istennek hála, vannak elegen) bölcs intézkedé­seit, s midőn még kérem, fogadja mélyen tisz­telt Szerkesztő ur nagyrabecsülésem kifejezését, maradok kiváló tisztelettel: (Nagyszalonta) Weisz Márton, a Toldi-Műm alom r.-t. vezérigazgatója. Lapunk karácsonyi számában fölvetett érdekes kérdé­sek közül legyen szabad néhányra röviden válaszolni, daczára, hogy mindegyik egy egész kötetre való tanul­mányt igényelne: s ezt fontosnak és szükségesnek is tartanám éppen jövö, feltétlenül megváltozandó mező- gazdaságunknak érdekében. A kormányrendeletekről sok mondanivalóm nincsen. Természetesen akad közöttük olyan is, amely néhol talán egyes csoportoknak nem éppen a legelőnyösebb. Rendeleteket másképen nem lehet elképzelni és törvé­nyeket sem. Tömörüljenek az érdekeltek, hogy józan és igazságos pótrendeletekkel javítsanak, amit lehel, mert a kormány sohasem' fog elzárkózni, ha a közről van szó és ha az érdekeltségeket tényleg össze is lehet egyez­tetni. Szerény véleményem szerint sokat érne, ha e felvetett kérdésre minél többen válaszolnának, hogy azzal a dolgot egészen megvilágítva, hasznunkra for­díthassuk. Mert a tiszta kritika most csak újságba való. Mozgalom kell ide, akkor mindenkinek kívánsága telje­sülhet, ha — lehet. Ha meg nem lehet, akkor lássák be az illetők, hogy nem lehet. Háború van, ho -zr áldozatot. Hogy malomiparunk jövőjéről és a lisztexportunkr mi a véleményem, erre röviden felelhetek : Hazánknak szélsőséges kiimája van, ezért a termés- eredmények csak a véletlenen múlnak, 100°/a-os diffe- rencziákat is tapasztaltunk már. Ehhez hozzájárul még az a sajnálatos elmaradottság, amit a magyar gazdák­nál tapasztalunk, ezért sohasem tudja: mit hoz a jövő. Néhány rossz év (s ebben már régóta részünk van), elveszti azt, a mije volt, kis vagyonkáját az egyik kezébe, a másikba vándorbotot és megy Amerikába. A magyar népvándorlás az uj hazába ezért van, nem a szocziálizmus vagy más átka nemzetünknek, hanem a bizonytalan termés játszik itt főszerepet. A kivándor­lásnak a kormány az oka mindég, mert nem vezette az ekeszarvát, nem tanította a gazdát, vetőmagról sem gondoskodott. A magyar malomipar ezentúl is csak lokális jelentő­ségű marad, jelen körülményeink mellett. A mezőgazda- sági termelés az utolsó évtizedekben nem tartott lépést a monarchiabeli mindkét állam fogyasztásának erős megnövekedésével, miállal a jó termés éveiben éppen hogy szűkén ki tudjuk elégíteni a belföld szükségletét: közepes és rossz termés éveiben gabonaimportálók vagyunk. Ausztria idővel, talán már a háború után, függetlení­teni fogja magát malomiparunktól. Triesztben hatalmas amerikai vagy másfajta gabonahajók fognak kikötni s fogják ellátni búzával Ausztriát. Minek neki a drága megőrölt magyar búza, a finom 0-ás, amit veszteséggel vagyunk kénytelenek átadni nekik, ezt a kunsztot: Őrölni, ök is éppen olyan jól tudják, mint mi. Vagy ha nem tudnák, majd megtanulnák 1 Fiúméban is voltak már amerikai gabonagőzösök. Csodálatos, hogy ennyire jutottunk I Németországnak meg pláne nem kell magyar liszt, az olcsó tengeriutakkal, a mi aránylag kevés és drága lisztünk nem tud soha konkurrálni. A gabonatermelés összkölt-

Next

/
Thumbnails
Contents