Molnárok Lapja, 1920 (27. évfolyam, 2-52. szám)

1920-02-14 / 7. szám

66 A malmok tűzbiztosítása. A malomberende­-------------------------------------- zések, gépek és épületek értéke az 1914. évbeli háború előtti árakkal szemben azok sokszorosára emelkedett. E nagy összegűre nőtt biztosítási értékek után pedig az 1914. év óta lényegesen felemelt biz­tosítási díjtételeket kell megfizetni. A biztosítási költségek ugrásszerűen emel­kedtek, ezzel szemben a megőrölt gabona­­mennyiség minimálissá zsugorodott össze! Ezen pár vonással is már olyan helyzetképet mutattunk be, amelyből a tűzbiztosítás kérdésé­nek fontossága eléggé kitűnik. Olyan malomtulajdonost alig ismerünk, aki malmát tűzkár ellen nem biztosítaná, de nagyon kevesen fordítanak ezen ügyeik elintézésére annyi gondot, mint amennyit saját érdekük megkívánna. A legtöbben azt hiszik, hogy ha a biztosítási határidők lejáratára ügyelnek, az esedékes díja­kat pontosan megfizetik, a kötvényeket gondosan elzárják pénzszekrényükbe — akkor már minden ebbeli feladatukat teljesítették. Az elszenvedett káresetek azonban meggyő­­zödtetik a károsultakat arról, hogy gyakran súlyosabb károsodásnak vehették volna elejét azzal, ha a biztosítási ügyükkel tüzetesebben foglalkoztak, vagy hozzáértők tanácsát kikér­ték volna. Akik a biztosítási intézményt lényegében és részleteiben kellőleg ismerik, jól tudják, hogy a lejáratok nyilvántartásán és a díjfizetésen kívül számos egyéb, nem kevésbbé fontos intéz­kedést kell megtenni ahhoz, hogy értékeink állandóan olyképen nyerjenek biztosítást, amint azt jól felfogott érdekeink megkívánják, a biz­tosítási díjak tekintetében pedig kihasználhassuk mindazon előnyöket, amelyeket a biztosítási feltételek teljes megismerése nyújt. Hogy nálunk a biztosítottak általában olyan kevés érdeklődést mutatnak az őket közvetlenül is érdeklő biztosítási szakkérdések iránt, annak nem utolsó okát abban látjuk, hogy nincsen olyan magyar nyelvű, czélszerűen összeállított szakkönyvünk, amelyből a biztosítási kérdések­ben járatlan érdeklődő a kellő elméleti tudást magának megszerezhesse. A malomiparosok közös érdekében igyekszünk ezen a hiányon olyképen segíteni, hogy — amennyiben a papírhiány engedni fogja — rovatot nyitunk a biztosítás fontos kérdésének. — Hosszabb czikksorozatban fogjuk vázlatosan ismertetni azon tudnivalókat, amelyekre kartársa­inknak biztosítási ügyeik helyes kezelésénél szükségük van, de reá fogunk ezen kívül is mindenkor térni az aktuális szakkérdések meg­beszélésére.* Ugyanezen tárgyban alábbi sorokat kaptuk: Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! A ,Molnárok Lapja“ utóbbi számaiban azt a húrt pendítette meg, melynek hangját már régen vártam: „A malmok biztosítási ügye“! Bizony nem azokban a kezekben van, melyekben már régen lennie kellene. A malmok biztosítása nem a malomtulajdonosok és vállalatok érdekét szolgálja, hanem néhány kartellbe tömörült biztosítási társaság részvényeseinek kitűnő pénzforrását jelenti. Abból a sok millióból, amelyet évente a malmosok a biztosítási társaságoknak befizetnek, a károsultak vajmi keveset kapnak vissza, mert a tűzkárbecslők mindent levonnak s végül a károsult kap egy nevet­ségesen csekély összeget, melynek átvételekor eszébe juthat, hogy: kaptam egy nagy semmit, melyet meg­foghatok jól. A biztosítási társaságok csak nagy díjtételek mellett magas biztosításokat szereznek és ezzel szemben a legnagyobb tűzkár mellett is csekély kárt térítenek meg. Daczára annak, hogy a malmosok fizetik egyikét a legmagasabb díjtételeknek, mégis velük bánnak a biz­tosítási társaságok a legnagyobb nemtörődömséggel, azért mivel a malmosok vannak talán legjobban kiszol­gáltatva n­ekik. Kevés malmos van abban a helyzetben, hogy malmát biztositás nélkül üzemben tarthatná s ezáltal egész élete munkáját koczkára tehetné. Ezért állt a biztosítási társaságoknak mindig felül s ezért használják ki a malmosok kényszerült helyzetét annyira az állandó díjtételemelésekkel. A már elért és kilátásba helyezett díjtételemelések­kel eljutottak a biztosítási társaságok ahhoz a ponthoz, melynél tovább menni nem lehet. Itt az ideje, hogy a malmosok is tömörüljenek egy olyan szervbe, mely megszabadítja őket a spekuláns biztosítási társaságok­tól. Legyen ennek a szervnek akár részvénytársasági, akár szövetkezeti formája, az teljesen mindegy, ha abból az érdekcsoportból alakul és azok a tagjai, mely érde­keinek megvédését tűzte ki czéljául. Magam részéről a legmegfelelőbb formának a szövet­kezeti formát tartom, mert talán itt lehet legjobban kiküszöbölni a nyereségvágyat s ennél a formánál lehet elérni azt az ideális állapotot, hogy mindenki kétszeresen biztosít. Még­pedig biztosítja magát először tűzkár ellen, másodszor pénzét a spekulánsok ellen, mert a befize­tett díjtételei nem egyes emberek vagyonát gyarapítja, hanem saját zsebébe vándorol vissza, mint üzletrészi nyereség. Hozzávetőleges számításom szerint szövetkezeti ala­pon is lehetne olyan alaptőkét összehozni, mely elég garanc­ia lenne minden biztosítónak arra, hogy szeren­csétlenség esetén meg tudja őt a szövetkezet védeni a tönkrejutástól. Pl. egy üzletrész ára ezer korona lenne, mely jogosítaná az üzletrész tulajdonosát százezer ko­rona biztosításig. Egy millió koronás biztosításnál már tíz darab üzletrészt lenne köteles a biztosító venni. Ilyen alapon olyan mértékben emelkedne a szövetkezet alaptőkéje, amilyen nagyok a biztosítási tételei, így a szövetkezet nem lenne kényszerítve szerencsés véletlenre bízni a sorsát s a tagjait nem kellene magas díjtételek fizetésével elriasztani, hanem csak olyan nagy díjtételeket kellene megállapítania, mely kiadásait és az üzletrészek után négy, esetleg öt százalék kamatot fedezne. Az üzletrészek utáni kamatfizetést azért tartanám előnyösnek, mivel azáltal az üzletrészek egyúttal jó tőkebefektetéseknek bizonyulnának . Így már a belépő szövetkezeti tag első pillanatban megtalálná számítását. Sőt mód adatnék semmi tőkével nem rendelkező ma­lomtulajdonosnak is a szövetkezetbe való belépésre, mert kamatra vehetne fel kölcsönt, mivel a kölcsön kamatait az üzletrész kamatai fedeznék. Jöjjenek össze megbeszélésre a nagymalmok vezetői és a kisebb malmok azon tulajdonosai, akik teremteni is tudnak és ne várják azt, hogy a sült gesztenyét a parázsból más kaparja ki részükre és alapítsák meg a magyar malomipar Szent Flóriánját , a molnárság tűz­­biztosítóját. Sz. B. Munkáshiány. Nagy számmal panaszolják a vidéki malomtulajdonosok, hogy milyen nehéz mostanában munkásokat kapni. Valóságos munkaiszony tölti el az embereket és jól fizetett munkahelyekre is nehéz megfelelő munkaerőt kapni. Érdekesen világítja meg ezen jelenség okát az a levél, melyet e héten egyik érdekelt kartársunk küldött szerkesztőségünknek. »Nálunk — írja kartársunk — szinte lehetetlen munkást kapni akármiféle munkára, mert közel lévén Szegedhez, ahol óriási mérvben virágzik az élelmiszerkereskedelem, a munkások inkább mindenféle kereskedésre adják magukat. A legkülönfélébb áruczikkeket, de különösen élelmiszereket vásárolják össze és adják tovább jó haszonnal. Akadnak olyan vállalkozó szellemű emberek is, akik nem sokalják a Budapestre való utazást és ott értékesítik az itteni környéken összeszedett árukat.“ Az itt elpanaszolt jelenségek korántsem szórványosak, hasonló panaszokat az ország minden vidékéről kapunk. Ameddig a jelenlegi élelmiszerviség fennáll és amíg a zug- és lánc­kereskedelem annyira jövedelmező, addig nincs is kilátás arra, hogy ezen a bajon segít­sünk. Megjegyzendő, hogy a viszonyok a főváros által elrendelt szükségmunkákhoz hasonló okokból nem jelentkeznek munkások. Kijavításra váró malmok. A malmok keresete meg­iy :---------- adja most a módot arra, hogy mil­lyt alkalom kínálkozik, azonnal ki kell javí­tani mine­k, ami pusztulóban van. De találni és ke­resni is k­i­javításra és berendezkedésre való al­kalmat,­­ átlagban alig van fele termelési képes­sége mai l­rnknak, most pedig a rendkívüli liszt­­inségben hazafiatlan dolgot cselekszik az a malom­tulajdonos vagy bérlő-molnár, aki elnézi a malma sikeretlen és kínos munkáját s az igy is elegendőnek mutatkozó haszon mellett nem törődik a reája há­ramló felelősséggel. A háború alatt nem javított és szakavatatlan kezek közt pusztult malmok megérdemlik, hogy kijavítsák. De még azt is megérdemlik, hogy teljesen új szerszá­mokat állítsanak bele az öregek helyett. Most, amikor az elég magas búza- és lisztárak fennállanak, elég biztosíték arra, hogy a befektetett tőke mielőbb meg­térül. És megeshetik, hogy elkésünk a berendezéssel, mert annyi a lerongyolódott malom, hogy körülbelül nem mindegyik jut abba a szerencsés helyzetbe, hogy fog gépet és eszközöket kapni, mert ha megindul az általános rekonstrukc­ió, — raktárainkon amúgy is nem sok gép és anyag áll rendelkezésre, — jut is, nem is belőle kivált annak, aki későn gondolja rá magát abban a reményben, hogy majd olcsóbb is lesz ... Hát szó sincs róla: lesz, lesz. De a háború előtti árakra e tekintetben nem számíthatunk, mert aki arra számít, az keserű csalódásra fog ébredni, de későn... Határozottan megállapítható, hogy manapság sok az elhanyagolt malom. S sajátságos jelenség nálunk egy idő óta, hogy egyesek a malmot szezonüzletnek te­ Gabonazsizsik irtása. A gabonazsizsik (egyes vidéken zsuzsók, ár­­pazsuzsók is; tudományos néven Calandra gra­­naria,) egy kis és karcsú termetű orrmányos bogár, melynek hosszúsága 3—4 milliméter, szélessége pedig 0,7—1 milliméter. Testszíne sötét­barna. E bogár csak a magtárakban él. Lassú járású és repülni nem tud, mert a szárny­fedő alól a repülő­ szárnya egészen hiányzik Zavarás esetén tetszhalottat színlel, de azután egy-két percz múlva ismét megmozdul. A gabonazsizsik az egyes gabonaszemekben, fejlődik és pedig leginkább a búza-, árpa-, rozs- és kukoric­ában, a­zabban már ritkáb­ban, megjegyzendő azonban, hogy csak mag­tárban elhelyezett magvakban, lábon álló ga­bonában nem. A nősténye petéit úgy rakja a szemekbe, hogy azokon hosszúra nyúlott fejé­vel, u. n. orrmányával elébb egy kis lyukat fúr, azután megfordul és petéjét a furott lyukba tojja. A gabonazsizsik álcrája fehér színű és csak a rágó­szerve barnás színű; teste formát­lan és igen ránczes; lába nincs. Egész fejlődését a szemben éri el s annak lisztes belsejével táplálkozik is, ugyanabban bábo­­zódik is és a magszemet csak akkor hagyja el, mikor már teljesen kifejlődött, azaz mikor bogár. Kártétele abból áll, hogy úgy a kifejlődött bogár, mint álcrája a gabonaszem belsejét ara­nyira kirágja, hogy annak csak éppen a kor­pája, héja marad meg. Minthogy pedig egy­­egy zsizsik teljes kifejlődéséhez körülbelül 45—50 nap szükséges, s egy nőstény 36—60 petét tojhat, és továbbá minthogy a bogár fej­lődése egyes melegebb fekvésű magtárban, egész éven át majdnem fennakadás nélkül fo­lyik, vagy télen legfeljebb két-három hónapig szünetel, azért könnyen érhetővé válik, hogy e bogár rövid idő alatt miért szaporodik el néha oly tömegesen és miért tesz olyan nagy kárt a gabonában. Figyelmet érdemel, hogy a zsizsik tömegesen csak a zugokban felhalmozott sze­metes gabonában szokott szaporodni, és abból húzódik át a magtárban lévő tiszta gabona­­garmadákba, melyekben tovább szaporodik; egyáltalán szereti a nyugalmat és sötétséget! A gabonazsizsik ellen való sikeres védeke­zésnél figyelembe veendő mozzanatok a követ­kezők : 1. Hogy a gabonazsizsik a magtárban el ne szaporodhassék, szükséges, hogy a magtár mindig tisztán tartassék. Ez oknál fogva fel kell használni minden alkalmat, hogy valahány­szor a magtár kiürül, annak összes zugai (lép­csőalja, falburkolat belseje, vakablak, támasztó oszlop alja, a padló- és falburkolat repedései, a mestergerendák) kisöpörtessenek, minden maghulladék szemetestől onnan kitakaritassék; általában vigyázni kell, hogy a magtár e he­lyein semmiféle maghulladék vagy piszok hosz­­szabb ideig meg ne hagyassák. 2. Magtárban tehát szeméthulladékot (rosta - alját, söpredéket, ocsut) egy napig sem szabad meghagyni, hanem a felgyülemlő hulladékot onnan rögtön eltávolitani s vagy erősen égő tűzben elégetni, vagy trágyalébe fojtani kell, hogy a zsizsik abból ki ne mászhassék. Ahol MOLNÁROK LAPJA Budapest, 1920. február 14. kintve sietnek megvenni, amelyet aztán kihaszttálvajó, az utolsó lehelletig Vajmi csekély része kerül oly kezekbe, aki áldozzon is reá, hanem a legtöbb része elpusztul, tönkremegy. Tönkremegy főkép azért is, mert a lehetős haszon mellett még a szakembert is mellőzik alkalmazni, ol­csóbbat alkalmaznak: nem baj, ha nem is ért hozzá s igy a szakember is elpusztul, kivándorol, a malom pedig hamar teljesen tönkrement, legfeljebb túladnak rajta. S az uj gazda is folytatja azon módon, mint az elődje. Elhanyagolt malom hajtására több erő kell, még­sem végez annyit, mint kellene. Pedig: a szén, az nincs. És ha volna is, megérdemelné, hogy ne paza­roljuk. Vízierőnk ugyan van, ha nem túl sok is, de elég volna Magyarország terményeinek feldolgozására, sőt még más ipari czélokra is. Csak az a baj, hogy ezzel törődtünk a legkevesebbet. A munka nyugalmat, a tétlenség zavart teremt. Tehát: munkára fel! (Kaposvár) Medveczky Kálmán * _______

Next