Molnárok Lapja, 1921 (28. évfolyam, 1-53. szám)

1921-01-01 / 1. szám

XXVIII. évfolyam. Budapest, 1921. január 1. I. sz­ám ésserkesztéség és kiadóhivatal: , W«* «»Atag.sam.'a m Telefon : 66—88. Sürgönyozim : Molnárlap Pont&s&karekpénzt&b­ nheokszámla: 48153. 8*0&»IT!KAI SZAKLAP MCGJELEJDIK MINOtSN SZOM8AVOM­­,OApes**w Sx#fd­»5» előfizetési érák: tulajdonosoknak és bérlőknek: egész évre 240-— kor., fél évre 123-— kor. alkalmazottaknak: egész évre 121-— kor., fél évre 6-— kor. A vármegyei molnár- Hajduvármegye tőr­szövetségekről, vényhatósági bizott­-----------—-------- saga azon határozatá­ról megemlékezünk, hogy felír a kormányhoz ga­bona és szénügyeken, melyben ez a teljesen raj­tunk kívü­l álló fórum szóvá teszi a malmok szo­morú szénellátási ügyét is és akkor, amikor kvázi a mi szempontunkból bírálja a közellátást, kiemeli, hogy sok kevésbé fontos üzem tel­jesen el van látva szénnel, míg mi ha ka­punk is, használhatatlan ligniteket kapunk. De én arról akarok írni, a­mi engem leg­­szomorúbban érintett. Miért kell ugyanis ezzel másnak és nem az arra illetékes vármegyei molnárszövetségnek foglalkozni ? Hát hol van­nak a vármegyei szövetségek ? Nem hal­lunk róluk súlyos, nehéz megpróbáltatásokkal teljes napjainkban semmit. Mindenki jajgat, egymásnak panaszkodik, szid mindenkit, meggyanúsít mindenkit, szaladgál egyénileg Pontiustól Pilátusig, de közösen semmit! Egymásért semminél is kevesebbet! A vármegyei szövetségek vezetői (tisztelet a pár kivételnek) nem tesznek semmit, nem olvasunk és nem hallunk róluk semmit! Urak, kartársak, ez így nem megy! Van egy féltuc­at kartársunk az országházban és — sajnos — csak akkor beszélnek, ha egyéni támadás éri őket. Tessék az ország színe elé vinni „Az Ujság” decz. 19-iki szá­mának vezérczikkét, ahol azt fejtegeti:­­Azért nem lehet szabad forgalom a gabonában, mert a világpiaczi kialakulás úgysem lehetne és külön­ben sem volna igazságos, hogy a rossz koronával fizetett munkás terméke világpiaczi áron kerüljön for­galomba “ Hogy Az Újság ilyen sorokat közöl, az ért­hetetlen, azonban ebből most már megértem, hogy miért hisznek olyan sokat illetékes helyen ezeknek a mumusos kijelentéseknek „Az Újság“ szerint azonban annak a kereskedőnek, aki kül­földön szerzi be czikkeit, joga van világpiaczi árat számítani, mert ő is azzal fizet. De hát mi van akkor mi velünk, akik összes szükség­leteinket így szerezzük be ? Mindezekért méltóztassék elhinni m. t. vár­megyei szövetségek, nagyrészt Önök a hibásak, mert tessék utána nézni annak, amit vállaltak és ha mindig komolytalan tanácskozások, egyéni harczok folynak intrikákkal, lapalapítási terv­vel, meggyanúsításokkal, bizalmatlanságokkal, egymást vagyoni állapotuk szerint való meg­becsüléssel, akkor az illetékes helyek csak mo­solyognak a mi kijelentéseinken is „blöff“-nek fogják mondani, amire nem sokat kell adni. Egymás után vetődnek fel problémák, hírek, tervek, határozatok, amik bennünket szorosan érintenek, csak mi nem mozdulunk, mi tűrjük és várjuk, hogy valami orleánsi szűz vagy Szent Antal segítsen csodatétellel rajtunk. Tessék összejönni, tessék komoly határo­zatot hozni — és azt megfelelő energiájú em­berrel illetékes helyre juttatni és utána nem elcsüggedni, ha sikertelen, hanem újabb és újabb és még életrevalóbb tervvel erélyeseb­ben fellépni. A 400—450 koronás árral még van valakinek pénze, amit rá tud fizetni ? (nekem már nincs). Mi van azzal a sok szegény sze­rencsétlen alkalmazottal ? Hát nem látja be senki, hogy 400 koronás árból nem tudunk annyit fizetni, mint amennyi ahhoz kell, hogy egy molnár vagy gépész egyszer egyen egy héten húst! Hát csak azért dolgozik az a munkás, amit szinte száraz kenyérből eszik? Vagy van egy kartársamnak is olyan személyzete, akik öreg­napjaikra viskót tudtak venni, ahol meghúzzák magukat. Hát az Istenre kérem Önöket, gon­doljanak ezekre is. Tessék a dolgokkal a köz szempontjából is foglalkozni, de úgy, hogy az kihasson minden­kire akár megterheléssel, akár könnyítéssel és akkor a molnárság lesz nagyszerű pénzügy­­miniszterünknek a legjobb, a legkedvesebb támasza. A molnárság helyes állásfoglalása megmentheti az országot és számíthat egy egész ország köszönetére. (Jászkisér.) Fáy Pál: A hivatalos feljegyzések A pestmegyei majonista nontossztta­­­tisztika készítése közben pontossága, furcsa tapasztalatokra ju­­tott az adatok összeállításokkal bajlódó szövetségi titkár. A községi listákat a GOK.-kirendeltségekkel felülvizsgáltatta s végül a maga adataival hasonlította össze; az eredmény az a megállapítás volt, hogy nem egy községben vannak malmok, amelyekről az elöljáró­ság vagy nem tud, vagy nem akar tudni, mert nem vette fel a jegyzékbe, viszont a GOK tudomással bír róluk, mert pótó­lag bejegyezte a statisztikába. Ennek ellenében a GOK tudománya se tökéletes, mert bizony akárhány malom akad, amelynek létezése előtte titok­nak látszik, míg a szövetségi titkár már régóta dolgo­­zik velük ; ezeket tehát ő volt kénytelen utólag bele­írni a jegyzékbe. Van azután olyan is, amelyik eladta teljes felszerelését, azaz már csak épület és nem ma­lom, daczára ennek vagy a község, vagy a GOK hű­ségesen mint malmot szerepelteti. Ebből kitűnik — ami különben alig lepi meg a szakmát, — hogy a hivatalos feljegyzések nem mehetnek szentírásszámba. Azért a statisztika — amelyből nemsokára adatokat közölhetünk — pontos lesz, de hogy mennyi munka és fejtörés árán, az a fentiek után elképzelhető. A lengyel példa. Hogy a tespedő gazdasági éle­tet helyreállítsa, Lengyelország kormánya elrendelte a kereskedelem mentesítését min­den néven nevezendő béklyótól; nem kell többé se be-, se kiviteli engedélyeket kérni, a külfölddel való forgalom után nincs többé illeték és a kivitt árukért bevételezett „nemesvalutát“ sem kell beszállítani a devizaközpontnak. A fejlődés, hála Hegedűs Lóránt pénz­ügyminiszterségének, ma Magyarországon is ebben az irányban halad s ha a fenti híradást itt leközöljük, ezt korántsem azért tesszük, mert az itteni tempót talán túl lassúnak tartjuk, hanem csak azért, hogy an­nak a csökönyös társaságnak, amelynek szíve (ő tudja miért) ma is a mindenféle kötött forgalomért dobog, megmutassuk, hogy: igy is lehet! A malomiparos eszméinek volna a legfőbb terjesztése hivatása a vár­t------------- megyei molnár­szövetségeknek. A mi gondolatmenetünket lassú, de annál c­éltudatosabb munkával át lehet vinni a gazdák, a nagybirtokosok, a közigaz­gatási tisztviselők fölfogásába, hogy egyrészt a malomiparellenes hangulatot elsimítsa, sőt annak kedvezővé hangolja, másrészt azért, hogy a mi közgazdasági eszméinknek osz­tályos­ társakat szerezzünk. A malomiparnak évtizedek alatt sikerült olyan álláspontokat magáévá tenni, amelyek kiforrott alapelveken épülnek és amelyeket a más foglalkozásúaknak is jóváhagyniok kell. Ezeken elindulva, fejtse­nek ki a vezető férfiak olyan propagandát, amely az ország hasznára válik, a malomipart pedig újra azzá a megbecsült és tisztelt fog­lalkozássá teheti, amilyen a nyolc­vanas évek­ben volt. Kicsinyeskedő érzékenykedésnek és csüggedésnek itt helye nincsen, száz sikertelen kísérlet után, a százegyedikhez a siker remé­nyével kell hozzáfogni. Nem titok, hogy csak a kitartó és nehéz munka hoz igazi eredményeket! Az elláttatlanok Vass miniszter erélyes fellépése atestszaporodása következtében az ellátatlanok megszaporodása, hosszu sorából kiküszöbölték a nem oda valókat, azaz a többszörösen ellátottakat. Sajnos, most újból szaporodás mutatkozik, mert azok, akiknek az aratás után voltak bizonyos készleteik, ezeknek elfogytával most jelentkeznek tisztjegyekért és pedig folyton növekvő számban, úgy hogy a törvény­­hatóságok újabban egyre-másra kapják a községekből a lisztkiutalások felemelése iránti kéréseket. A helyzet kényelmetlen, mert bár a gabona- és tengeri beszol­gáltatása a legutolsó napokban egy árnyalattal meg­javult, még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a liszt­­ellátás biztosítottnak tekinthető legyen. A közélelme­zési minisztérium most egy komoly hangú leiratban felszólította a törvényhatóságokat, hogy erélyesen szor­galmazzák az adógabona beszolgáltatását, mert külön­ben a közélelmezésben fenakadások következhetnek be. A gabonabeszolgáltatási illetékes helyről kampány 1920-ban. “v*1: ------------------------------ kezi leírását az idei gabonabeszolgáltatási kampány menetének. Mint a legutóbbi években, úgy az idén is, még mindig a kommunizmus és a román fosztogatás utó­hatása következtében, tartalékkészletek nélkül voltunk kénytelenek megkezdeni az új kampányt. Az első kö­vetkezménye ennek az volt, hogy lehetetlen volt kiadni még a felére leszállított lisztfejadagot sem. Ilyen kö­rülmények között kettős értékkel bírt Bessenyey Ferencz­­nek, a HT igazgatójának az a teljesítménye, hogy sikerült neki 1500 nagyon amerikai búzát behozni az országba. Az új termés átvétele­n mi vette kezdetét mindjárt a cseplésnél, egyrészt mert az ezen czélra beállított új szerv, az Áruforgalmi még nem volt telje­sen felkészülve, másrészt pedig mert az idei termés forgalmára vonatkozó kormányrendeletek megkésve adattak ki. Ennek a sajnálatos körülménynek még saj­nálatosabb, de természetes folyománya az volt, hogy a kormány már képtelen volt már az első hónapban felemelni a redukált fejadagot. Erre csak jóval későb­ben kerülhetett a sor. Lassanként azután javultak az állapotok és szeptemberben a beszolgáltatás, illetve átvétel annyira megnövekedett, hogy Budapestre na­ponta átlagban 150-nél több vagyon gabona juto­tt. Erélyesen folyt az átvétel a vidéken is; az ott hagyott adógabona mintegy a fővárosi készletek egyharmadára becsülhető, azonkívül a vidék élelmezésére szolgált a nagymennyiségű vámgabona is, amelyet a körzeti mal­mok őröltek fel. Lényegesen megcsappant azonban a gabonabeszolgáltatás, sőt egyenesen közélelmezési katasztrófától kellett tartani, amikor belőle politikai erőpróba lett és sokan a gabona szabad forgalmát és magas­bb árakat kezdtek követelni. A gabonagyűjtési rendszer teljes megváltoztatása a kampány legfontosabb idejében el se volt képzelhető, de azért a kormánynak sikerült új rendelkezésekkel tiszta helyzetet teremteni. Újból megnövekedtek a gabonabeszolgáltatások is, és az országban naponta átlag száz vagyon gabonát szolgáltattak be, miből hozzávetőleg 60—70 jutott a fővárosnak, ha nem is mindig a fővárosba, mert a vasutak működését a szénhiány gyakran megbénította, így a lisztellátásban a mai napig, daczára az azóta újból felmerült ismert politikai és állandó szénbajok­nak, amelyek alatt vasút és malom egyaránt nyög, el lehetett hárítani a zökkenéseket. Csak mellesleg jegyez­zük meg, hogy a termés mennyiségileg, de főkép minő­ségileg (75 kilós hektolitersúly­­) mélyen a várakozáson alatt maradt, ami szintén nem kevéssé hozzájárul az élelmezési helyzet feszült voltához. A gabonával párhuzamosan megindult azután a tengerigyűjtés. Az Áruforgalmi eddig több mint 200.000 Mm tengerit vett át s főkép néhány nagy fővárosi és vidéki malomban őrölteti fel, mert a szénhelyzet nem engedi meg a szétaprózást. Valóságos szerencse, hogy az idei tengeri szárazabb és egészségesebb, mint a tavalyi volt, mert különben a szárításnak a szénhiány folytán bekövetkezett nehézségei következtében jóval na­gyobb mennyiségek megromlottak volna. A jövőre nézve az mondható, hogy több erélyre és körültekintésre lesz szükség, hogy az élelmezési helyzet megóvassék a felborulástól. llfPlDMCD I­­ TufDtA gépgyár részvénytársaság, WORNER J. ii TARift BUDAPEST, V. VACZI-UT 48. Legrégibb specziális gyár: búza- és rozsmalmok, sírv-, tárház- is szállító-berendezések, portalanító és szellőztető-telepest, maláta- és árpatisztitó-berendezések, gabonamosó- és szárító-berendezések, pneumatikus gabonatisztitó-berendezések részére. — Transzmisszióit.______________________

Next