Munkásügyi Szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912-01-10 / 1. szám

III. évfolyam. Budapest 1912. január 10. 1. szám MUNKÁSÜGYI szemle KÖZLEMÉNYEK A MUNKÁSBIZTOSITÁS, A SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY, A MUNKÁS­VÉDELEM, A MUNKAVISZONY ÉS AZ IDE VONATKOZÓ JOGGYAKORLAT KÖRÉBŐL, SZERKESZTI: KIS ADOLF. TÁRSSZERKESZTŐK : Dr. STEIN FÜLÖP és Dr. HAHN DEZSŐ, Megjelenik minden hó 10-én és 25-én. Előfizetési ár egy évre 20 korona.­erkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rózsa­ utca 29. szám. lefon: 9*-1 99. I­ n Postatakarékpénztár­ csekk-számla 24.StI. 1 - 49:---------------------------------------/ Olvasóinkhoz. A naptári év fordultával a Munkásügyi Szemle egy-egy esztendeje is lezáródik és új évfolyama kezdő­dik hasábjain annak a munkának, amelyet eddig végzett. Két évfolyama, két kötete ennek a munkának, készen fekszik most már előttünk, tanúságtételéül annak, hogy ígéretünknek helyt állani, terveinknek és feladatainknak megfelelni becsülettel igyekeztünk. Most, hogy a harmadik kötet első lapjaival munkatársaink és olvasóink elé lépünk, most hogy újból megszerezni akarjuk magunknak további sze­­retetüket és segítségüket, talán szerénytelenség nélkül is szabad rámutat­nunk arra, hogy a Munkásügyi Szemlé­nek első két kötete döntő bizony­ságtétel önmaga mellett. Ha a Munkásügyi Szemle nem volna egyéb, csak egy folyóirat a többi sok tucat között, ha egyedüli célja a megjelenés volna s ha ez a megjelenés nem közérdekű célt szolgálna egyúttal, ha fennállása nem volna egy ügynek, sőt közügynek a szolgálata, akkor ez a két kötet így nem jelenhetett volna meg! Az a témakör, amelyről ilyen írógárdának annyi mondanivalója van, mint amennyit ez a két kötet felölel, az a témakör hatalmas érdekek, nagyjelentőségű törekvések foglalata lehet csak. S az a folyóirat, amely gyűjtőmedencéjévé válik e sok mondanivalónak, közérdekű ügynek válik nélkülözhetetlen szolgálójává. Ezért merjük mondani, hogy a Munkásügyi Szemle első két kötete a legerősebb bizonyságtétel önmaga mellett, szükségessége, hasznossága, közérdekű volta mellett. Azonban nem minden, ami közérdekű, számíthat közérdeklődésre. Az olyan átmeneti állapotú országokban, mint a minő Magyarország is, amelyek ép­pen az agrárius országból ipari országgá való fejlődés stádiumában vannak s amelyekben az ipari fejlődés, a kapitalizálódás problémái a jelen generációnak csak kisebb felét érdeklik, természetesen kevesebben fordulnak érdeklődés­sel a szociálpolitika felé, amelynek művelése a feladata e folyóiratnak. A szociálpolitika hazánkban is közérdekű most már — ezt már senki sem tagadja — de közérdeklődés még nincs iránta. Csak a közvetlenül érdekelt társa­dalmi rétegek s néhány messzirelátó tudós szakférfiú foglalkozik vele be-

Next