Műszaki Élet, 1983. január-június (38. évfolyam, 1-13. szám)
1983-01-06 / 1. szám
Tengervíz-somlamtás Hipnóziskutatás Napirenden a napházak A csillagok háborúja Kiküldetésre keresünk Használt gyárat vegyenek!fi MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK ALAPJA XXXVIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 5 FT 1983. JANUÁR 6. GAZDASÁGI • AGRÁR • TERMÉSZETTUDOMÁNYI MŰSZAKI ÉLET Együtt sírunk, együtt nevetünk! f ;•¡ , i •. j I ' ·•» V A magyar mezőgazdaság három lába ! L A mezőgazdaság, az persze egészen más... De mennyire más? A Világbank statisztikája szerint 1962 és 1978 között Magyarország növelte a világon a legnagyobb mértékben az egy lakosra jutó élelmiszertermelést. A bruttó termelésnövekedés alapján a sorrend: Hollandia, Magyarország, Costa Rica. 1979-ben elsők voltunk az egy lakosra jutó hústermelésben, 142 kg/fővel. Jelenleg a második-harmadik helyen állunk. A 142 kg-os adat csontozott húsra vonatkozik. Vágósúlyban Magyarországon évente több mint 2 millió tonnát állítanak elő, vagyis egy lakosra számítva 200 kg körüli menynyiséget. Az egy lakokra jutó gabonatermelésben az első öt ország között vagyunk az utóbbi 2—3 évben. Az egy főre jutó tojástermelésben 1979-ben 4400 darabbal elsők voltunk. Jelenleg hátrébb vagyunk, mert visszafogtuk a gazdaságtalanul exportálható tojás termelését. Kukorica termésátlagunkkal már évek óta az USA után másodikok vagyunk az egymillió hektárnál nagyobb területen termelők között. (1981-ben 5860 kg, ha). 1980-ban búza-termésátlagunkat csak az NSZK, Franciaország és Anglia előzte meg, szintén az egymillió hektárt meghaladó területen termelők között. Egy lakosra vetítve azonban csak Kanada és Ausztrália áll előttünk. A gazdaságosság, jövedelmezőség terén már ellentmondásokat tapasztalhatunk. Míg gabonatermelésünk — beleértve a kukoricát is — nemzetközi mércével mérve is állja a versenyt, addig állattenyésztésünk nagy költségeit nem ismeri el az árakban a világpiac. Ennek oka az erősen beruházás- és ener■giaigényes technológiák elterjedése a 60-as és 70-es években. Az egy tehénre jutó tejtermelés , 1970—1981 között 2100-ről 3500 fő fölé nőtt. A nagy költségek miatt mégsem éri meg ma még tejtermékeket exportálnunk. Mindent egybevetve megállapíthatjuk, agrártermelésünk ma a világ legfejlettebb országainak szintjén van, minden ellentmondásával együtt. Hogyan jutott el a világ élvonalába agrártermelésünk? Történetileg nézve három korszakot lehet viszonylag pontosan elhatárolni mezőgazdaságunk fejlődésében — 1945 után. Az első 1958-ig tartott. A II. világháború után még keleteurópai viszonylatban is elmaradott agrárstruktúrát örökölt az ország. Az olcsó munkaerő falun rekedése, a félfeudális jellegű kötöttségek erősen gátolták a technika megújítását. A termelés a hagyományokon alapult, az agrártechnika leírása nem a műsza® tudományok, hanem a néprajz témakörébe tartozott. Az 1945. márciusi radikális agrárreform megteremtette egy lassú, kisparaszti agrárfejlődés alapjait, azonban ez nem ment végbe. Az 50-es években a mezőgazdaság az erőteljes iparosítás tőkeforrásának szerepét töltötte be, néha még a szintentartás is problémát okozott. A termelés mennyisége és a termésátlagok nem nőttek a 20- as, 30-as évekhez képest, a technikai színvonal nem emelkedett. Volt azonban egy nem lényegtelen eredmény, amely paradox módon éppen a későbbi, robbanásszerű fejlődést alapozta meg: leapadt az évszázadok során felhalmozódott taunkaerőfelesleg. 1950. és 1960. között felére csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. Emlékeztetőül: Nyugat- Európában ez a fejlődés kb. 100 év alatt ment végbe. Csak a jóval termelékenyebb iparban lehetett kitermelni ezt a tőkét, amely szükséges volt tíz évvel később a technikai fejlesztéshez. A következő korszak 1958. és 1968. közé tehető. Az 1957-es határozatok Kelet-Európában egyedülálló viszonyokat teremtettek a magyar agrárszféra számára. A mezőgazdaság megszűnt az ipar függeléke lenni, sajátos érdekviszonyai érvényre jutottak. Az 1958. és 1961. között végbement kollektivizálás a harmadik jellegű kísérlet volt 1945 óta. Nagy merészség volt a vezetés részéről újra megindítani egy ilyen, politikailag rendkívül kényes folyamatot. A termőföld 95 százaléka szövetkezeti vagy állami tulajdonba került. Ebben a szektorban azonban jóval az 1968-as reform előtt megvalósult a vállalati önállóság elve. A csoporttulajdon valóban úgy funkcionált, ahogy a név is jelöli, ténylegesen is megvalósult a szövetkezeti demokrácia, megjelent a jó értelemben vett menedzser típusú vezető, érvényre jutott az „együtt sírunk, együtt nevetünk” gyakorlat. Miközben az ipari munkásoknál mindenki elképzelhetetlennek tartotta, hogy csökkenjen a jövedelem a rossz gazdálkodás következtében, ez a szövetkezeti szektorban bizony vaskövetkezetességgel megvalósult. Pedig itt gyakran nem is a kollektíva végzett munkája, hanem az időjárás volt a veszteség oka. Mégsem gondolta senki, hogy a mezőgazdaságban dolgozók jövedelmének stabilitása politikai kérdés. Miközben veszteséges ipari vállalatok sokaságát tartottuk el jól működőktől elvont jövedelemből, a mezőgazdaságban egyre nőtt a különbség a jó és a rossz gazdaságok jövedelmi színvonala között. A népgazdaság más ágazataiban viszont még a mai napig sem sikerült megvalósítani az „együtt sírunk, együtt nevetünk” elvet. Az állami gazdaságokban szintén a szövetkezetekre jellemző megújulási folyamat volt a jellemző, így egész agrárszféránkat áthatotta az innovációs hajlam. A 60-as években, a termelési viszonyokat tekintve, kialakultak a korszerű, nagyüzemi gazdálkodás legfontosabb feltételei. Ugyanakkor végbement az agrárszféra „eredeti” iparosítása. Megjelentek — most már nagy tömegben — a gépek, a lovat fölváltotta a traktor, a kaszát a kombájn. Az évtized közepén kibontakozott a magyar mezőgazdaság kemizálása. Ez még nem a korszerű mezőgazdaság, de már nem is a hagyományokon alapul. A 60-as éveket tekinthetjük az első nagy innovációs korszaknak. A következő évtized az igazi nagy fellendülés időszaka. Ha a 60-as éveket, tekintjük a mezőgazdaság „ipari forradalmának”, akkor a 70-es éveket a technikaitechnológiai forradalom évtizedének lehet nevezni. (Talán a 80-as években bontakozik ki hazánkban az agrárszféra tudományos-technikai forradalma.) A 70-es években végbement összevonások során kialakultak a mai technikának legmegfelelőbb üzem- és táblaméretek. (3,7 ezer hektáros üzemek, tsz-ek: 4200 ha, állami gazdaságok: több mint 7 ezer ha átlagos terület. Táblaméretek: 30—120 ha.) Az állattenyésztésben uralkodóvá vált az intenzív, zárttartásos technológia, amely a bruttó termelés látványos növekedésével, de a gazdaságosság romlásával járt. A növénytermesztésben elterjedtek a modern, iparszerű eljárások, egyes kultúrákban a termésátlagok gyorsan növekedtek, a jövedelmezőség javulása mellett. Uralkodóvá váltak a termelési rendszerek,, amelyek a magyar agrárszféra sajátos képződményei. Lényeges, hogy alulról jövő kezdeményezésként jöttek létre, a gazdaságok maguk tömörültek saját igényeik alapján különböző szintű integrációs formákba. A rendszerek száma ma meghaladja a 70-et. Sokan úgy gondolták, hogy csak a hiánygazdálkodás hívta életre őket, ma már azonban világos, hogy nagyon lényeges funkciókat töltenek be egyéb vonatkozásban is. Az agrártermelés sajátos innovációs motorjaivá váltak. Nagyüzemi körülmények között próbálják ki a kutatóintézetek eredményeit, gyorsan terítik a használható megoldásokat a termelő üzemek között, rövidre zárják az innovációs láncolatot. Kitöltik a gazdálkodó, irányító szervezetek közötti kapcsolódási részeket, megtörik a nagy szolgáltatóforgalmazó szervezetek monopóliumait. Egyfajta közbenső szférát képeznek a vállalati és a népgazdasági szint között az érdekek rugalmasabb közvetítésére. Területileg nincsenek behatárolva (voltak ilyen törekvések!), így állandóan egészséges versenyben állnak egymással. A termelési rendszer nem hatóság, nem irányító szerv, nem „segíti” partnereit, hanem térítés ellenében szolgáltatást nyújt. Nem jellemző a kliens- patrónus viszony. A termelési rendszerek révén a gazdaságok ötvözni tudják az ágazattársítás és a specializáció előnyeit. Az egyes kultúrák fejlesztését a rendszerközpont vállalja magára. 1980-ban az USA-ban a farmok átlagos nagysága 182 ha volt, míg Nyugat-Európában 25 —35 hektár. A 4—5 ezer hektáros magyar gazdaságok élhetnek az optimális táblanagyság (80—100 ha), az ágazattársítás és a rendszerek révén a specia(Folytatás a 3. oldalon) '0-cOk / Korolovszky András rajza Aktív zónában A napilapok már hírül adták: néhány napja energiát termel az atomerőmű. Amikor legutóbb, a fizikai indításkor, vagyis a reaktor kritikussá tételének napján ott jártam — ez december 14-én volt —, a nyolcéves küzdelem talán legérdekesebb pillanatáról lekéstem. Csak azért említem meg, mert nem érdektelen, hogy úgy tortént. Egyrészt azt hiszem, ez volt az egyetlen részhatáridő, amit előbb sikerült teljesíteni, mint fél nappal korábban gondolták, másrészt, mert az előzmények ezen az apróságon is átütnek. A reaktor akkor válik kritikussá, ha a szabad neutronok már fenntartják a láncreakciót. Attól kritikus, hogy már fenntartják, de még éppenhogycsak. Délben úgy tervezték, hogy ha minden rendben megy, akkor éjjel két órára érik el ezt a pillanatot. Este tízkor kimentem — már húsz perce túl voltak rajta. Nagy méreg — nekem. S mindez csupán azért történt így, mert egy picit — teljesen érthetően siettek; a hűtőközegből gyorsabban vonták ki a bórsavat (a neutronelnyelő közeget), mint korábban elhatározták. És sikerült! Ebben a sietségben teljesen elenyésző szerepe van a hetek óta csak parányi alvásra hazatérő, ha egyáltalán hazalátogató reaktorfizikusok és operátorok, villamosmérnökök és technikusok, üzembe helyezők és szovjet, valamint csehszlovák szakértők sikervágya által hajtott türelmetlenségének. A nagyobb hányad az ország energiaszegénysége, a törekvés a külkereskedelmi mérleg egyensúlyvesztésének elkerülésére, legfőképpen pedig az indulat, hogy végre pont kerüljön e másfél évtizede elkezdődött — időközben fellángolásokkal és kétségbeesésekkel, részsikerrel és kudarcokkal, megdicsőülésekkel és számonkérésekkel töredezetten írt a történet „i” betűjére. A paksi atomerőmű építésekor többre vállalkozott az ország, mint amennyinek az elvégzésére akkor képes volt. A lényeget illetően sikerült felnőni a feladathoz. Sok országot megelőztünk, (Magyarország a 23. állam, ahol van atomerőmű) — nem csekély áldozat árán. Már csak ilyen választársok elé néz manapság, aki nem akar lemaradni-S így is értelmezhető az aktív zóna kifejezés. | ' *. VICSEK FERENC