Műszaki Élet, 1984. július-december (39. évfolyam, 15-25. szám)
1984-07-19 / 15. szám
Tíz ország -10 000 kilométer Piac és szabályozás Mikrogépes adatbázis-kezelők Logikai bombák Kvark-történelem GAZDASÁGI • AGRÁR • TERMÉSZETTUDOMÁNYI MŰSZAKI ÉLET ÖMFB-tanulmány: A villamosenergia-termelés és -elosztás költségelemzése Keretek a közös munkához A halasztások hónapja KGST-csúcs utáni MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXXIX. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM ÁRA: 5 FT 1984. JÚLIUS 19. XXIII. Közgazdász-vándorgyűlés________________________ Gyorsítsuk a műszaki fejlődést A jelenleginél dinamikusabb gazdasági növekedés csak a gazdálkodás hatékonyságának, jövedelmezőségének erőteljes fokozásával, a műszaki-fejlesztési tevékenység ütemének gyorsításával érhető el — állapították meg július elején Pécsett a XXIII. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői. Alig másfél hónap telt el azóta, hogy az MTESZ fölvette kiemelt koordinációs témái közé a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztését, de mivel már évek óta foglalkoznak ezzel a témával, konkrét munkáról adhattak számot az egyesületeket képviselő szakemberek. A július 117-én Pécsett megtartott közgazdász-vándorgyűlés a gazdaságirányítás és a gazdasági hatékonyság kérdései között egyik központi témájául a műszaki fejlesztést választotta. A plenáris előadások után, amelyeket Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Kaposy László ipari miniszter tartott, a vándorgyűlés négy szekcióban folytatta munkáját. Az első a tervezés, szabályozás, ár, a második a bankrendszer korszerűsítése és a tőkeáramlás, a harmadik a munkaerő-gazdálkodás és a bérrendszer kérdéseivel foglalkozott. A negyedik szekcióban, Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesének vitaindító előadása után a vállalati műszaki fejlesztés lehetőségeit, problémáit vitatták meg. Pénzkérdés Az előadó mindenekelőtt azt hangsúlyozta: igaz, a magyar ipar technológiai színvonala és a fejlett országoké között jó néhány területen jelentős az elmaradás, ennek okát azonban nem kereshetjük kizárólag a beruházási források hiányában. A GDP 25 százalékát fordítjuk beruházásokra, ami nemzetközi összehasonlításban nem rossz arány. Mindebből tehát következik, hogy beruházásaink nem elég hatékonyak, hogy a pénzünket nem mindig a legtöbbet ígérő területekre fektetjük be. Ebben az irányban kell tehát a megoldást is keresnünk, annál is inkább, mert a közeli években nem számíthatunk arra, hogy a beruházásokra szánt öszszegek jelentősen növekednek. Ehhez egy nagyobb mértékű gazdasági növekedés teremthetne lehetőséget, amit viszont csakis a gazdálkodás hatékonyságának lényeges javulása alapozhat meg. A gazdaságirányítás továbbfejlesztése ehhez kedvezőbb feltételeket kíván teremteni, a közeli években azonban mindenekelőtt a beruházások ésszerűbb, szelektívebb, hatékonyabb felhasználásával kell megoldanunk a műszaki fejlesztés kétségkívül szükséges felgyorsítását. Kényszerhatások Ebből a szempontból tehát igen fontos kérdés, vajon a gazdasági mechanizmus teremt-e — a korlátok ellenére is — kedvezőbb feltételeket a műszaki fejlesztéshez? A gazdaságirányítás továbbfejlesztése ebben lényeges elmozdulást jelent. A vállalati műszaki fejlesztést ugyanakkor nem szabad csupán a szűken vett K-I-F tevékenységre leszűkíteni. Bele kell értenünk a kutatáson és a fejlesztésen kívül a termelést és az értékesítést is, tehát a teljes innovációs láncot, már csak azért is, mert a sikeres műszaki fejlesztés a piac igényeiből indul ki. Eredményt is főképp a piaci hatások erősítésétől várhatunk, amelyek a mainál jobban ösztönözhetnek és kényszeríthetnek a műszáli fejlesztésre. Mindebben természetesen az államnak is megvannak a maga fontos feladatai. A központi műszaki fejlesztési politikának kell azokat a kulcspontokat, fő fejlesztési irányokat meghatároznia, amelyektől az ipar műszaki-technikai színvonala, hatékonysága növekszik. Ilyen például az elektronika, a biotechnika, az automatizálás, az anyag- és energiaracionalizálás. Állami feladat például az infrastruktúra, közte a termelési infrastruktúra egy részének fejlesztése, s természetesen az ehhez szükséges eszközrendszer kialakítása. Az állam talán legfontosabb feladata azonban ma az, hogy olyan gazdasági mechanizmust alakítson ki, amely megfelelően ösztönöz és kényszerít a vállalati műszaki fejlesztés gyorsítására, a versenyképes termékek előállítására. A gazdaságirányítás továbbfejlesztésével kapcsolatos első feladat az, hogy a hatékonyan dolgozó vállalatok jövedelme növekedjen. Ennek egyik eleme az árrendszer továbbfejlesztése a versenyárrendszer irányába, s a gazdasági kalkuláció korszerűsítése. A támogatások csökkentése, az ösztönzés normativitása szintén a jobban dolgozó vállalatokat részesíti előnyben. A vállalati adózás elvei azt segítik elő, hogy a vállalatok érdekeltsége növekedjék a nyereség növelésében. A tervezett változtatások fontos eleme a keresetszabályozás továbbfejlesztése. Az élőmunka tervezett drágítása a műszaki haladás szempontjából is előnyös. A jól dolgozó vállalatok fejlesztési forrásai a tőkeáramlás számos új lehetősége révén is bővülhetnek — a hatékony vállalatoknak tehát a mainál kedvezőbb lehetőségeik lesznek a műszaki fejlesztésre. Ugyanakkor annak a kényszerítő hatásnak is érvényesülnie kell, hogy amelyik vállalat nem tud megfelelni a követelményeknek, az vissza is fejlődhet, meg is szűnhet. Szintén ezt a kényszerítő hatást erősítik az új vállalatirányítási formák, a dolgozók előtti közvetlen felelősség erősítése révén. Szakemberek véleménye A vitában a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos számos fontos kérdésről esett szó. Sokirányú nemzetközi és hazai vizsgálat mutatja, hogy iparunk műszaki színvonala közepes. A korszerű technikát több éves késéssel alkalmazzuk, a korszerűtlen gépek és technológiák kiszorulása lassú, a termékcserélődés üteme nem kielégítő, a kutatásigényes gyártmányok aránya alacsony. Ugyanakkor a statisztikák arra is utalnak, hogy a közfelfogással ellentétben a hazai géppark korösszetétele nemzetközi öszszehasonlításban nem kedvezőtlen, így az ipari termékek közepes technológiai színvonaláért a korösszetétel csak részben felelős. A fejlett országokkal való összehasonlítás viszont azt mutatja, hogy különösen a termelési folyamatok automatizáltságában, a korszerű technológiák bevezetésében és elterjesztésében számottevő a hátrányunk. A műszaki értelmiség értékítélete — ha bizonyos tekintetben szubjektív is — figyelemre méltó: a műszaki szakemberek ma súlyosabbnak ítélik technikai elmaradottságunkat, mint korábban. Újdonságok befogadása Ezt az értékítéletet a műszaki színvonal alakulására vonatkozó vizsgálatok is alátámasztják — bár az ipar gépállománya bővült a legutóbbi években, a gépállomány automatizáltsági színvonala alig emelkedett. Különösen sok a gond a feldolgozóiparban, ahol a termelés modernizálása, technológiai és termékstruktúrájának korszerűsítése az iparpolitika egyik fontos feladata. A felszólalások azt is alátámasztották, hogy feltétlenül javítani kell az ipar innovációs készségét. Egy vizsgálat például, amely a sikeres újítások, találmányok megvalósulásának körülményeit elemezte, arra a megállapításra jutott, hogy ezek 90 százalékát nem az ipar, hanem a kutatóintézetek kezdeményezték, s az ipar csak akkor fogadta be, amikor bevezetése, alkalmazása már nem járt kockázattal. Ugyanakkor a gyors és sikeres műszaki fejlesztést nem egy esetben akadályozza a lassú hatósági ügyintézés — például a lízing vagy a szükséges importberendezések beszerzésének engedélyezése. Egy intézkedés sikert A vállalati stratégia kialakításához jelentős segítséget nyújtott a számítástechnika — ugyanakkor például az operációkutatást többen — tévesen — a direkt irányítás eszközének tekintik, s emiatt kevés esetben alkalmazzák. Nehezítik elterjedését a szabályozók gyakori változása, s az a sok tekintetben érthető, de elgondolkodtató magatartás is, hogy a vállalatok bizalmatlanok információik kiszolgáltatásában. Ugyanakkor hatásos példák bizonyítják, hogy az operációkutatás milyen kedvező lehetőségeket jelent a stratégiai változatok kidolgozásában és a döntésben. A K+F-tevékenység közvetlen szabályozását illetően a hozzászólók megerősítették: helyes volt a kötelező műszaki fejlesztési alapképzés megszüntetése, mert a vállalatok így sem költöttek kevesebbet műszaki fejlesztésre. Éppen ezért célszerű a vegyiparban és a gépiparban — ahol ez a kötelezettség még fennáll — a kötelező előírás megszüntetése. A fejlesztés — létkérdés igen fontos — hangsúlyozták többen is —, hogy a gazdaságirányítás továbbfejlesztése járjon együtt a vállalati belső mechanizmus továbbfejlesztésével. Ezt különösen a műszaki fejlesztéssel kapcsolatban indokolt hangsúlyozni, hiszen ez a tevékenység különösképpen igényli a kisebb csoportok önállóbb, kreatívabb munkáját, a műszaki értelmiség alkotókészségének kibontakoztatását. Aligha vonható kétségbe, hogy a műszaki fejlesztés meggyorsítása, a fő nemzetközi tendenciákba való bekapcsolódásunk gazdaságunk fejlődésének egyik igen fontos tényezője. Ehhez a gazdaságirányítás továbbfejlesztése a mainál kedvezőbb feltételeket teremt. Létkérdés, hogy a vállalatok, s a vállalatoknál dolgozó műszaki értelmiség éljenek ezekkel, hiszen csak így tudunk helytállni az éles nemzetközi versenyben, s így teremthetők meg a jövő fejlesztési lehetőségei is. KOZMA JUDIT Aratógondok Egy régi paraszti mondás úgy tartja, Péter-Pálra kasza alá érik a gabona — megszakad a búza töve. Földhözragadt emberek bölcselkednek ekként: gabonaminősítő, szavuk évszázados tapasztalatokból ered. A régebben termelt búzafajták ugyanis június 29-re beértek, a parasztemberek ezen a napon kaszát foghattak, s nekiláthattak az aratásnak. Úgy tűnik, ma sincs ez másként. Az aratás mindmáig Péter-Pál jelképében gyökeredzik. Jóllehet, az utóbbi években kinemesített, nagy hozamú búzafajták érési ideje ettől eltérő. Itt korábban, ott későbben érik a kenyérnekvaló. S vele együtt a különböző takarmánynövények: az idén 1 millió 750 ezer hektár kalászos betakarítása a feladat. Vajon adottak-e az ehhez szükséges feltételek? Okkal. Több éves tapasztalatok tanúsítják: az előre beharangozott felkészülés rendre kevésnek bizonyult. Nos, az idei esztendőben a mezőgazdasági nagyüzemek és a téeszek több mint 13 ezer kombájn munkába fogásával számolhatnak. Zömmel nagy teljesítményű gépekkel, ilyesformán 16-17 nap alatt befejezhető az aratás. Papíron. A ráfordított idő átlagolásával. Hiszen a földrajzi, éghajlati különbözőségek miatt négy-öt hétig is eltarthat ez a munka — még kedvező időjárási viszonyok közepette is. Természetesen az emberek mégse nyugtalanok. Pontosabban szólva, ha mégis, úgy nem az időjárási viszonyok miatt türelmetlenek. Más aggasztja őket. Nincs, vagy csak hosszadalmas utánjárással szerezhető be a kötözőzsineg. Másutt az alkatrészek hiánya rontja az aratók hangulatát. A téeszekben nem értik, hogy a sokéves felhasználást alapul véve, az ipar miért ne gyárthatna le egy adott mennyiséget például a szóban forgó zsinegből. Az ipar pedig amondó: gyárt, de előbb rendeljék meg az üzemek. Ez utóbbit vallják egyébként a mezőgazdasági tárca vezetői is. Hozzátéve: közgazdasági szabályozókkal és követelményekkel „teletűzdelt” jelenünkben senkitől sem várható el a raktárra termelés. A gabonatröszt raktáraiban kevés a tárolóhely. Az elmúlt évek termésátlagából kiindulva kevesebb a kelleténél a kenyérnek való, s az állattenyésztést szolgáló takarmányok csak bérraktározással kerül(het)nek biztos fedél alá.~ MOLNÁR J. GÁBOR