Műszaki Lap, 1908 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-05 / 1. szám
2 MŰSZAKI LAP 1908 ipari tekintetek figyelembe vételével különösen sérelmesnek kell jeleznünk a 22., 30. és a vele kapcsolatos 81. §§-t. A 22. § kimondja azt, hogy kik lehetnek a kamara tagjai. Ezek sorából kizár igen sok egyént, akik nem oklevélen alapuló kualifikációjuk, de egyéni tudásuk és reátermettségük alapján a jövőben csak a kamarai tagok számára fentartani kívánt műszaki munkakört eddig a legkielégítőbben látták el. Ezen tehát eddig szerzett jogokat kobozna el, s másodrangba sülyesztené azokat, kik már eddig is vezető állásokat foglaltak el. Már ez is sérelmét képezi ipari érdekünknek. De sokkalta sérelmesebben, sőt az ipari fejlődés gátló akadályaként jelentkezik a 30. § b) pontja, mely a kamarai tagok számára fentartani kívánt munkakört részletesen fölsorolja. A gyakorlati életbe átültetve ugyanis azt jelentené e pont, hogy az, aki műszaki tevékenységet kifejteni kíván, okleveles minősítést elnyerni tartozik. Ámde tudjuk, hogy az oklevél nem jelent egyebet, mint azt, hogy annak tulajdonosa a gyakorlati élet tapasztalataiból leszűrt igazságokról tanulmányai alapján tudomást szerzett, s így alapot nyert arra, hogy a gyakorlati életben gyorsabban haladhasson előre az olyanoknál, akik ezen előtanulmányokat nem végezték. Nem tagadható azonban az, hogy csak a gyakorlati élet az igazi mestere a leghasznosabb tudásnak, a tapasztalatnak, nem tagadható, hogy egy oklevéllel nem bíró egyén sok évi tapasztalat és magánszorgalom útján époly hasznos előharcosává válhat ipari és műszaki életünknek, mint bármely oklevelet elnyert egyén, s tudjuk végül, hogy igen sok vállalatnál előforduló műszaki munkálatok, melyeket a tervezet ugyancsak a kamarai tagok hatáskörébe utal, nem igényelnek oly magas elméleti képességet, mint aminőt műegyetemi oklevél bizonyít. Nemcsak az oklevéllel nem bíró mérnökök érdekébe ütközik tehát ezen 30. §. b) pontja, de egyenesen sérti az ipari vállalatok önrendelkezési jogát is, mert a tervezet azt parancsolja, hogy az állás betöltésénél nem kizárólag az egyén alkalmas volta legyen egyedüli irányadó, hanem az, váljon az illető kamarai tagságra jogosult-e vagy sem. Könnyen elképzelhető, sőt igen gyakori az olyan eset, amidőn egy ipari vállalat egy megüresedett vezetői állást azon műszaki segéderővel tölti be, aki hosszabb gyakorlat útján teljesen elsajátította a gyártás minden részletét, ismeri annak minden titkát, fortélyát, sőt lehet, hogy tanulmányaival is hozzájárult a vállalat fellendüléséhez. Ily hasznos erőt mellőzni ilyenkor képtelenség, az pedig, hogy ily becses munkaerő figurative segéderő maradjon s a vezető állásra egy okleveles, minden gyakorlati tudást nélkülöző mérnök neveztessék ki pictus-masculusként, még azoknak sem állhatott szándékában, akik az okleveles mérnökök érdekében e törvényjavaslat megalkotásához a kezdeményező lépéseket megtették. Nem hihetjük, hogy a törvény tervezői szemük előtt tartották volna az igazi élet ilyen követelményeit, melyekhez hasonló nagy számban fordul elő, s melyek minthogy a legszorosabb kapcsolatban vannak az ipari vállalkozással, sőt annak sokszor létérdekét képezik, imperative szükségessé teszik, hogy ezen 30. § b) pontja, mely a 81. §-ban büntető szankcióval is láttatik el, a törvényjavaslatból feltétlenül kiküszöböltessék. Ezekben bátorkodtunk röviden vázolni azon nagy érdekcsorbulásokat, amelyeket ipari életünk a törvénytervezet egyes pontjai következtében szenvedne. Újból kötelességünknek tartjuk hangoztatni, hogy ily műszaki kamara felállítását sem időszerűnek, sem szükségesnek nem tartjuk. Amennyiben azonban Nagyméltóságod ezen nézetünket osztani nem méltóztatnék, úgy arra kérjük Excellenciádat, hogy a — hallomásunk szerint — összehívandó szaktanácskozmányon egyesületünk képviseltetését is megengedni méltóztassék, hogy szóbelileg előadandó egyéb érveink és a gyakorlati életből vett példák felhozásával álláspontunkat újólag is igazolhassuk s eleje vétessék egy oly törvény megalkotásának, mely az igazi vállalkozást nemcsak sérti, de önrendelkezési jogától nagyrészt megfosztván, igen sok esetben lehetetlenné teszi. Maradván Nagyméltóságodnak alázatos szolgái: Budapesten 1907. évi november hó 22-én. A magyar vasművek és gépgyárak országos egyesülete. Förster sk. Dr. Loósy sk. elnök, vezértitkár. HEGGESZTÉS NÉLKÜLI LÁNCOKNAK ÚJ ELJÁRÁS SZERINT VALÓ ELŐÁLLÍTÁSA. Irta: Zachara Rezső. Ismeretes dolog, hogy az ipari célokra szolgáló láncokat még mindig úgy készítik, hogy a gyűrűvé hajlított szemeket összeheggesztik. Ezen eljárás szerint készült láncok szilárdsága többékevésbbé bizonytalan, mert a legpontosabb és legegyöntetűbb eljárás mellett is előfordulnak tökéletlen láncszemek, amelyek azután az egész lánc sziládságát illusorikussá teszik. A hegyesztés tökéletlensége ugyanis abban áll, hogy a szemeket még a leggondosabb munka mellett is, úgyszólván lehetetlen teljesen összeheggeszteni. Különösen vastagabb láncok (pl. horgonyláncok) szakításánál észlelték, hogy a szemek végei csak a széleken forrtak össze. Az ilyen láncnak húzási szilárdsága természetesen kisebb a láncanyagénál. Azért hegyesztett láncoknál 5—6 szoros biztonságot szoktak alapul venni. Van azután a heggesztési eljárásnak egy nagy hibája, hogy a szemeket nem lehet pontosan egyforma méretűre csinálni. Azért az ilyen lánc lánckerékben használva, a teher mozgatásával rángatódzik. Ez pedig tudvalevőleg nagyon hátrányos a láncra; a legtöbb láncszakadás ilyenkor történik. Végül hátránynak betudható még az a körülmény