Műszaki Lap, 1909 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1909-01-05 / 1. szám

hatná meg híven. Érdekes világot vet erre ezen egye­sületnek egy beadványából a következő részlet: A gazdasági életet figyelemmel kisérő ember hamar meglátja, hogy a felső ipariskoláknak a legközelebbi iskolaturnusait végző növendékei nehézségekkel fognak küzdeni, mert az utolsó évek lázas tevékenysége az ipar terén — önálló vámterület hiányában — meg fog szűnni. Midőn 1878-ban az ipariskolákat megalapították, a cél az volt, hogy egyrészt az akkori — ugyan még gyéren levő — gyárakban alkalmazott külföldi műveze­tőket és gyárvezetőket lehetőleg honi emberekkel pótol­ják, másrészt pedig önálló kis- és középiparosokat nevel­jenek. Azonban a felső ipariskola egyik célját sem érte el, mert a kis- és középipart nagyiparunk tönkre tette és a felső ipariskolások legnagyobb része a fejlődő gyári ipar műszaki irodáiban mint rajzoló keresett és talált alkalmazást. Mivel az akkor még aránylag csekély számú okleveles mérnökök leginkább állami szolgálatba léptek, a gyári iparban alkalmazott felső ipariskolások tehetségüknél fogva folyton előbbre jutottak és rövid idő múlva mérnöki teendőkkel bízattak meg, úgy hogy az utánuk tódoló, állami alkalmazást nem találó okleve­les mérnökök ezen verseny folytán a műszaki kamara felállítását kívánták. Időközben a kormány 1889. évben felállította az ipari szakiskolákat, melyeknek végzett tanulói némi gyári gyakorlat után mint művezetők sikeresen megállták helyüket, úgy, hogy a felső ipariskolásoknak eredetileg szánt munkakört jelenleg mindinkább ezekkel töltik be és ennek folytán a felső ipariskolásokat a műhelyekből előbb-utóbb teljesen ki fogják szorítani. Ebben rejlik a felső ipariskolát végzetteknek válságos helyzete. Ezen válságot a kormány előre látván, az ipartör­vényjavaslat 241. §-ában olykép kíván intézkedni, hogy a felső ipariskolák érettségi bizonyítványával bárki a műegyetemre léphet át, úgy, hogy azon tanuló, ki a felső ipariskolában szerzett tudásával nem tud magának munkatért találni, tanulmányait a műegyetemen folytat­hatja. Ily módon a gyakorlatilag is képzett és idáig nálunk nagyon keresett iparosmérnökök gárdáját nevel­hetnék fel és nem kellene az ilyen mérnököket továbbra is külföldről importálnunk.“ Ezen intézkedéssel a kormány elejét akarja venni annak, hogy olyan generátiót zúdítson az ország nya­kába, mely lefelé az iparszakiskolát végzettekkel kény­telen versenyre kelni, felfelé pedig az okleveles mérnöki karral kell, hogy vívjon élet-halál harcot egy falat kenyér­ért. De másrészt még azt is célozza, hogy olyan szegé­nyebb sorsú emberek, kik nem folytathatják a főiskolán tanulmányaikat, a befejezett középiskolai tanulmánynyal is reális produktiv mesterség jellegével biró tudáshoz jussanak, tehát az életre képesek legyenek. A reáliskolát és gimnáziumot végzett, de érettségi vizsga után tovább tanulni nem bíró, kishivatalok után kapaszkodó prole­tároknak számát szándékozik ezen intézkedéssel apasz­tani. Apasztja ezt pedig oly módon, hogy nem emel gátat a tanulási vágy elé, nem sülyeszti a kultúrát, ha­nem más egészségesebb és úgy a tanulókra, mint az ország közgazdaságára nézve üdvös irányba tereli az értelmességi foglalkozás után törekvő polgári közép- osztályt. A törvénytervezetnek eme jegyében rendelte el a kereskedelemügyi miniszter a felső ipariskolák szerve­zeti szabályzatának és tanítási rendjének reformját célozó előmunkálatokat. Az előmunkálatoknak végzé­sével az „Országos Kereskedelmi és Iparoktatási Tanács“ bízatott meg. Váratlanul ezen testületnek ezirányu mun­kálkodásában azonban egészen más irány, kapott lábra. Egy olyan irány, mely a felső ipariskolákat nem a hely­zethez képest szükséges irányban akarja fejleszteni, ha­nem ezen iskolákat — úgyszólván mint potemkin-intéz- ményt — csak az intézmény kedvéért kívánja megtar­tani. Ebben a tanácsban ugyanis nem foglal helyet olyan ember, aki felső ipariskolai tanulmányai után tapossa az életet. Vannak benne tanférfiak, kik mint ilyenek kitűnőek, de az ezen túlmenő dolgokat nem tudják vagy nem akarják figyelembe venni. Azonkívül megmozdult a felső ipariskolának tanári kara is. Ezeknek viszont érdeke ellen van a mostani rendnek megbolygatása, mert a mostani tanítási rend szerint van már beosztva műszaki privátpraxisuk. Ottan vannak a Műegyetem­nek és a Mérnökegyletnek képviselői, ezek pedig a mellett törnek lándzsát, hogy a felső ipariskoláknak átszervezése oly módon menjen végbe, hogy a kéz­műveskiképzések homloktérbe tolásával és az elméleti kiképzésnek az eddigivel ellentétben való megnyomorí- tásával, a felső ipariskolát végzetteket képtelenné tegyék arra, hogy úgy mint mostan, magasabb szellemi tudást igénylő munkákra használtassanak az ipari életben. Így akarják elérni kerülő utón azt, amit a közvéleménynek felháborodása folytán elaltatott műszaki kamara terve­zetben szerettek volna elérni. A dolgok ilyen állása mellett nem volt csoda, hogy az „Országos Ipari és Kereskedelmi Oktatási Tanács“ illusztris elnöke Matlekovits Sándor szintén belesodor­tatott azon áramlatba, mely Szterényi tervezetének meg- ostromlására szervezkedett. A felső ipariskolát végzetteknek egyesülete, az „Országos Műszaki Egyesület“ látván, hogy a magyar iparoktatás kiépítőjének és újjászervezőjének ezen tovább­fejlesztő újítása milyen kezekbe került, felírt a kereske­delemügyi miniszterhez, kérvén, hogy engedjen bele­szólást azoknak is, akik ezen intézetet végigjárták, a mostani tanításnak fogyatékosságait az életben meg­érezték és a jövőre nézve adhatnának egynémely útmu­tatást. A kereskedelemügyi miniszter ezen feliratot szí­vesen fogadva, rendeletben utasította a mondott taná­csot, hogy a reform kidolgozásánál vegye igénybe az O. M. E. kiküldötteinek közreműködését. Az egyesü­let bejelentette kiküldötteinek címét, de mintegy háromnegyed évig hasztalan várta a meghívást. Ezen idő alatt megcsináltatták más, a felső ipariskolával semmi­

Next

/
Thumbnails
Contents