Műszaki Lap, 1927 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-01 / 1. szám

2. oldal ' " 7. M­Ű­S­Z­A­KI LAP 1. szám olasz mérnöktörvényre való hivatkozás, továbbá érzelmi effektusok kiváltása, de semmiféle konkrét adattal sem támasztja alá, hogy a kérdéses mun­kák fentartása tényleg közérdekű és hogy azonkí­vül e munkák tényleg főiskolai elméleti szaktu­dás, azaz felső mathematikai ismeretek nélkül el nem végezhetők. 1923. évi július hó 24-én kelt 1393. sz. olasz tör­vény, mely „a mérnöki és építészeti címnek és hiva­tás gyakorlásának védelméről“ szól, ép ellenkező­jét bizonyítja, mint amit a Kamara ezen törvény­ből felterjesztésének támogatására kíván elérni. Az olasz mérnöktörvény csak a kultur-mérnö­­kökre és építészekre vonatkozik, azonban a gépész­­mérnökök, vegyészek és kohászok e törvény rendel­kezése alá nem tartoznak. A kultur-mérk­ökök és építészek, akik önálló­­magángyakorlatot folytatnak, nem kötelesek a ka­marába belépni. Az olasz törvény nem avatkozik a magánipar bel­ügyeibe és nem rendelkezik az al­kalmazottak vezető állásai fölött. Az olasz törvény csak utasítja a bírói és köz­­igazgatási hatóságokat a kultúr­mérnöki és építé­szi hivatás gyakorlatába vágó szakértői munkála­tokat és egyéb megbízásokat a lajstromba bejegy­zett egyéneknek juttatni, de ezen utasítás nem is kötelező, mert a törvény kimondja azt is, hogy szükség vagy célszerűség esetében a lajstromba be nem jegyzett személyek is m­egbízhatók ily mun­kákkal. Ezen állapot eddig is fenállott nemcsak Magyarországon, hanem minden ipari államban és Olaszország mint iparszegény állam csak most szabályozta azon kérdést, mely már kb. 50 év óta miinden kulturállamban rendeztetett. A tények azt mutatják, hogy a bíróság és közigazgatási hatósá­gok célszerűségi szempontból nem a diplomát, ha­nem az elismert tudást és rátermettséget respek­tálják. Az olasz törvény a felsőipariskolát végzettek és autodidakták előremenetelét és utánpótlását a legmagasabb állásig, a magánipar szabad mérnök­választási jogát és a szabad szellemi versenyét meg n­em akasztja, a rátermett szakemberek ambícióját m­eg nem fojtja, mert az olasz törvény expressis verbis kimondja, hogy jelentős fontosságú művek­re kiírt nyilvános pályázatokon bárki részt vehet, azokat el is végezheti és csak az építkezés körébe tartozó bizonyos művek kivitele — épúgy mint ed­dig nálunk is — csak mérnök-építész felelőssége mellett végezhető. Senkinek semmiféle kifogása nem volna, ha a kamara a példaképen hivatkozott olasz törvény végrehajtásait híven átvenné, mert az olasz tör­vény jogos érdekeket nem bánt, egzisztenciákat ki nem végez, hanem felemel és e törvénnyel csak 50 éves mulasztást pótolt. Azonban sokkal komolyabban veendő a Kama­ra által felterjesztett indokolásának másik pillére, mely érzelmi effektust vált ki. Az indokolás szerint nagy költségek árán tar­tunk fen főiskolákat, a társadalom a fiatalságot ezekbe az intézetekbe abban a kettős reményben küldi, hogy így egyfelől a társadalom különböző irányú szükségleteinek kielégítését szakemberek nevelésével megbízható módon biztosítja, másfelől pedig, hogy a jövő generáció képes legyen a tanul­mányaira fordított időt, munkát és költségáldoza­tot a maga javára kellőképen gyümölcsöztetni és megélhetését a befektetett áldozatoknak megfelelő sz­ínvonalon biztosítani. Az indokolás szerint nemcsak a mérnökök, ha­nem az ügyvédek és orvosok is, akik számára pe­dig az állam már a múltban közérdekből kiváltsá­gos jogokat biztosított, kedvezőtlen helyzetben vannak, de legrosszabb helyzetben vannak ezidő szerint a mérnökök, kiknek munkaköre még semmi­féle védelemben nem részesül. Képzettségéhez és jogos reményeihez mért pozíció, illetve munkaal­kalom aránylag kevés áll az országban rendelke­zésére, viszont a főiskola sok százával ontja évente a mérnököket. Ezzel szemben az indokolás szerint a felső­ipariskolát végzettek nevelésére fordított áldoza­tok kielégítő gyümölcsöztetése biztosítva van, mert rendes életmód és átlagos szorgalom mellett az élet­ben számadásukat mindig megtalálják, sőt az ered­mény sok esetben jogos reményeiket messze meg is haladja és közülök kevés munkanélküli van az or­szágban. A Kamara véleménye szerint a közérdek szem­pontjából semmi esetre sem hanyagolható el az, hogy annak a rétegnek, amelyet súlyos köz- és magánáldozatok árán nevelnek, a maga helyén való alkalmaztatása intézményesen biztosíttassák. Az „ipari erők szabad érvényesülésé“-nek e kér­désnél való hangoztatása a Kamara véleménye szerint csak frázis, mely elé maga az ipar, illetve a mögötte levő tőke szokta a legnehezebben elhá­rítható akadályokat gördíteni, mihelyt az üzleti ér­dek és konjunktúra vagy más ok azt indokolja. Az az ellenvetés, hogy a mérnöki munka fentartása a termelést indokolatlanul megdrágítaná nem helyt­álló, mert a mérnöki rendtartás a munkadíjra néz­ve a szabad egyezkedés jogát biztosítja, a kamarai tagok száma pedig a munkaalkalmakhoz viszo­nyítva oly nagy, hogy a mérnökök versenye a mér­nöki díjak és fizetések indokolatlan felszöktetését kizárja. Ezek előrebocsátása mellett vizsgáljuk meg, vájjon indokolt-e a mérnöki munkaalkalmak mono­­polizálása a műszaki társadalomnak egy kiváltsá­gos osztálya részére. Ha elfogadjuk azon érvet, hogy ez idő szerint a mérnöki munkaalkalmak hiánya miatt a főiskolát végzett mérnökök elhelyezkedni nem tudnak, míg a felsőipariskolát végzettek közül alig van munka­­nélküli, akkor a viszonyok javulásáig e gazdasági és szociális válság csak átmeneti jelleggel bírhat és a nevezett munkaalkalmak fentartása csak ad­dig volna indokolt, ameddig a rossz gazdasági hely­zet folytán e védelemre szükség van. Bármely tör­vényes intézkedés azonban a jogegyenlőség felbo­rulásával a műszaki társadalmat két részre bonta­ná. A Mérnöki Kamara az egyik kategóriát tönkre tenné, anélkül, hogy saját, kategóriáját felsegítené. Sajnos, de meg kell állapítani, hogy a mérnöki társadalom valóban támogatásra szorul és hogy az ország érdeke is, hogy ezt a támogatást elnyerje, mert a mérnökök kereseti lehetősége, jövedelme és egész életstandardja mélyen le van nyomva. Ez az osztály magában foglalja az ország leg­nagyobb szellemi értékeit, munkájukon nyugszik a nemzeti kultúra továbbépítése és így ezen osztály leromlása a nemzet kultúrája és kulturális alkotó­

Next