Műszaki Lap, 1928 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1928-01-15 / 1. szám
2. oldal MŰSZAKI LAP 1. szám Il Léghuzammérésről Köller Oszkár ny. tanár, az Orsz. Gőzkazánvizsgáló Egyesület főmérnöke. Ismeretes dolog, hogy a szénnek vagy más fűtőanyagnak elégetéséhez levegőre van szükség. Egy bizonyos mennyiségű fűtőanyag egy bizonyos mennyiségének elégetéséhez, egy bizonyos mennyiségű levegő szükségeltetik. A levegő oxigénjének elhasználása után, ezen elhasznált levegőt a tüzelőanyag elégetésénél keletkező gáznemű égéstermékekkel együtt el kell vezetni a fűtőanyag környékéről, ha azt akarjuk, hogy a tüzelőanyag tovább égjen. Ugyanilyen viszonyok állanak fenn természetesen akkor is, ha a tüzelőanyagot kazánoknál rostélyon akarjuk elégetni. Levegőt kell a tüzelőanyaghoz vezetni, elhasználás után annak elvezetéséről kell gondoskodni és megint új levegőt kell hozzávezetni, tehát állandóan mozgát, léghuzamot kell hozzávezetni. Ha a léghuzam túl nagy, sok levegő rövid ideig érintkezik a tüzelőanyaggal, úgy hogy a levegő nem használhatódik el rendesen, annak oxygénje nem ég el mind. Ha a léghuzam túl kicsiny, az égéshez szükséges oxigénmennyiség nem juthat el a tüzelőanyaghoz, az égés megszűnik. Ebből látjuk, hogy jó elégetést csak akkor érhetünk el, ha az elégetéshez szükséges levegőmenynyiséget se többet se kevesebbet, vezetünk a tüzelőanyaghoz, vagyis ha a léghuzamot helyesen beszabályozzuk. A léghuzam nagyságának mérése — jó elégetés elérhetése szempontjából — ezért rendkívül fontos. Az a kérdés tehát, áll e módunkban a léghuzam nagyságának mérése és ha igen, a kazán melyik részén kell ezt mérni, mert más-más helyen más is lesz a léghuzam. Ha egy U alakú csövet veszünk és vizet töltünk bele, úgy mindkét szárban egyenlő magasságban helyezkedik el a vízszín. Ha az egyik száron szívóhatást gyakorolunk, akkor ebben a szárban a vízszín magasabbra száll, mégpedig annál magassabbra, minél nagyobb a szívóhatás. Természetes, hogy ugyanannyival, amennyivel az egyik szárban emelkedik, a másikban annyival sülyed a vízszín, ha az U alakú cső mindkét szára egyenlő belső keresztmetszettel bír. Ezen két vízszín magasságának különbségét, milliméterekben lemérhetjük és ez a léghuzam nagyságának mértéke vízoszlopmilliméterben. Már csak annak a kérdésnek megfejtése marad hátra, hogy hol mérjük a huzamot? Ha közvetlenül a füsttolattyú előtt mérjük, megtudhatjuk, hogy milyen sebességgel torkollanak a gázégéstermékek a kéménybe, de a tüzeléshez tóduló levegő mennyiségére még nem következtethetünk. Ennek mennyiségére befolyással vannak, az ellenállás melyeket a gázoknak le kell győzniök, mide rostélytól a füsttolattyuig haladnak. Ha a kaz falazatában repedések vannak, azokon keresztül a füsttolattyunál mért házam levegőt fog a füstcsatornákba szívni, ú. n. hamis levegőt és ha az a tűztéren túl hatol be, az égése nem használódik fel. Ha nagyon magasan rétegezzük a tüzelőanyagot a rostélyon, vagy ha az nincsen jól megtisztítva, a rostélyok eleven felületei el vannak dugulva, a levegő nagy ellenállásra talál és a rostélyon keresztül csak kevés levegő hatolhat. A füsttolattyúnál elhelyezett huzammérő maximumot fog mutatni, jóllehet, hogy minimális mennyiségű levegő tódul át a tüzelőanyagon. Ha a tüzelőajtót kinyitjuk, maximális levegőmennyiség tódul a tüzelőtérbe, a tolattyúnál elhelyezett huzammérő pedig minimális huzamot fog mutatni. Ha viszont a tüzelőtérbe helyezzük el a huzammérőt, nyitott tüzelőajtónál, tehát maximális levegőnél minimális léghuzamot mérünk. Legyen a füsttolattyúnál mért léghuzam p1, a rostély felett mért léghuzam p2. Ha a rostélyt egész apró szénnel magas rétegben megrakjuk, akkor px—p2 léghuzamkülönbség kicsiny lesz, a rostélyon keresztül pedig kevés levegő tódul át. Ha most a tüzelőajtót kinyitjuk, a rostély felett uralkodott alnyomást a betóduló levegő részben lerontja, p,—p2 léghuzamkülönbség megnövekszik, a tüzelőtérbe tóduló levegő mennyisége szintén sok lesz. Tételezzük fel, hogy a rostélyon vékony rétegben van elhelyezve a tüzelőanyag, a rajta keresztül haladó levegő mennyisége túl sok lesz, a rostély felett az ellennyomás kicsiny, a p,m p2 léghuzamkülönbség tehát nagy lesz. Ha lejebb eresztjük a tolattyút, a tolattyúnál kisebbedik a léghuzam és px—p2 is kisebbedik és kevesebb levegő is hatol át a tüzelőanyagon. A füsttolattyú előtt és a tűztérben uralkodó huzamkülönbség adja meg a helyes képét annak, hogy mennyi levegő jut a tűztérbe. Ha tehát, egyszer megállapítottuk, hogy milyen léghuzamkülönbség mellett érjük el a legtökéletesebb elégését bizonyos tüzelőanyagnak egy bizonyos kazánnal, a huzamot nagyon könnyen helyesen szabályozhatjuk. A huzamkülönbség szabályozására fentiek szerint két mód áll rendelkezésre: a füsttolattyú nyitása vagy zárása, vagy pedig a tüzelőanyagréteg vastagságának szabályozása. Ha a léghuzamkülönbség nagyobb a normálisnál, a tüzelőanyagréteget nagyobbítjük, vagy a tolózárat lejebb eresztjük, annyira, míg a huzamkülönbség normálissá válik. Ha a léghuzamkülönbség kisebb a normálisnál a tüzelőanyagréteget kisebbítjük (vagy rostélyt tisztítunk) vagy a tolózárat nyitjuk addig, míg a normális nyomáskülönbséget megkapjuk. Fenti fejtegetések alapján látjuk, hogy a kazán két pontján mért léghuzam különbsége megadja a lehetőséget arra, hogy a léghuzamot helyesen szabályozzuk és hogy a léghuzam mérése gazdasági szempontból elsőrangú fontosságú. Léghuzam mérésére sokféle szerkezetű műszerek vannak használatban, amelyek alapjában véve kétféle elven épültek fel. 1.) Vagy vízoszlop magasságkülönbség mutatja a huzamot, illetve huzamkülönbséget, vagy 2.) a huzam következtében létesülő alnyomás deformál egy üreges rugót, mely deformáció nagyságának mértéke a huzamnak, illetve huzamkülönbségnek. Az előbbinél természetesen kevesebb a hibaforrás, tehát az üzemben való használatra alkalmasabbnak is tekinthető.