Művezetők Lapja, 1908 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-10 / 1. szám

4 SZAKKÖZLEMÉNYEK. Balesetek a bányászatban használt robban­tási munkálatok közben. Irta: Rott Henrik bán­y­a­felügyelő. Ha eltekintünk a bányászatban előforduló tömeges szerencsétlenségektől és csak az egyes baleseteket vesszük tekintetbe, akaratlanul is feltűnik a robbantási munkála­tok által okozott szerencsétlenségeknek szokatlan nagy száma. A robbantási munka végzésénél előforduló bal­esetek statisztikája nagyon is szűkszavú, hozzájárul még, hogy az egyes balesetek okait csakis nagyobb csoportok­ban tárgyalja, nem enged tehát mélyebb betekintést az egyes részletekbe. Ha a balesetek alapokairól akarunk tájékozódni, csaknem mindig nehézségekre bukkanunk: a szerencsétlenül járt bányászok leginkább a fenálló óv­intézkedések ellen cselekedtek és így a ténykörülményt elhomályosítani törekedvén, a balesetet akként adják elő, hogy szemrehányás nem illetheti őket. Több évi bányász­gyakorlat kell ahhoz, hogy a valódi tényállás felderíthető legyen. A keletkezés módja szerint a robbantási munkánál előálló balesetek két csoportra oszolnak: olyanokra, melyek a fenálló rendszabályok egyenes figyelmen kívül hagyása által, tehát hanyagságból vagy könnyelműségből idéztet­tek elő és olyanokra, melyek véletlen körülmények össze­játszása folytán, az óvintézkedések hatályának megszün­tetésével keletkeztek. Az első csoport a baleseteknek jóval nagyobb számát foglalja magában. Alábbiakban meg fogjuk kísérelni, a balesetek okaival behatóbban foglalkozni, talán érdekelni fog néhány, a gya­korlatból vett, különösen érdekes esetet ismertetni. Kövessük a bányászt munkaideje közben. A kiadási helyen, mely újabban majdnem kizárólag a bányában van, kikézbesítik a munkásnak a jó minőségű robbantó­anyagot, melyet zárt edényben a munka­helyére vinni tartozik. „Rosszul utazni még mindig jobb, mint jól gyalogolni", szokta mondani a bányász és megragadja az alkalmat, hogy munkahelyéhez vezető üres kocsiba másszék. Ha most lőpor­tartályának zára rossz, akkor a töltények a tartályból kieshetnek, melyek aztán a kocsi­ban maradnak, később a szénnel együtt elszállíttatnak és valahol szerencsétlenségnek lehetnek okozói. Ilyen baleseteket ugyan nem közvetlenül a robbantási munka idéz elő, de ha a robbantási munkát eszközlő bányászt nem is éri, még akkor is ő annak tulajdonképpeni okozója. Természetes, hogy a veszély legnagyobb az oly bá­nyákban, ahol még mindig nyílt lánggal dolgoznak. Munka megkezdése előtt a bányász a szállító­pályán ősi szokás szerint rövid pihenőt, úgynevezett bányaszéket tart. Ülőhelyül a puskaporos-szekrény szolgál neki. Ahol nyílt lánggal dolgoznak, ott dohányozni is szabad. Egy szikra, mely a fedél hasítékán át a puskaporos-szekrényről le­pattan, elegendő lehet arra, hogy a legnagyobb szerencsét­lenség álljon elő. Már a töltények készítésénél, mely azon a helyen végzendő, ahol a munkások robbanó­anyagaikat tartják, előállhatnak balesetek. Még mindig az a rossz szokás van elterjedve, hogy a gyújtózsinór végére tett gyutacsot nem a harapófogóval, hanem a fogakkal rögzítik, ami gyakran sikerülhet, a gyúj­tókupak gyutacsának megsérülése esetén azonban az illetőnek a fejét szakítja le. Továbbá a töltényt a nyílt lánghoz is igen közel lehet hozni. íme egy eset, mely szerencsére jól végződött: Egy munkás egy dinamit-tölténynyel oly közel járt a bányamécs lángjához, hogy az meggyuladt. Kétségbe­esésében a töltényt eldobta, mely egy vízárokba esett, anélkül, hogy szétrobbant volna. Előírás szerint a robbanó­anyagok a megőrzés helyé­től a munkahelyéhez vezető úton külön tartókban helye­­zendők el, a visszamaradó töltények pedig viszont a munka­helyéről a megőrzés helyére viendők. E tekintetben természetesen szintén sokat vétenek. Az újabban hasz­nálatban levő robbanó­anyagoknak előnye az, hogy külön kéregpapírból álló dobozokban (% kg.-ként) vannak cso­magolva. Ezáltal a munkás az évrendszabályokat köny­­nyen betarthatja. De azért még mindig előfordul, hogy töltényeket az ingben, az öv fölött, vagy éppen a nadrág­zsebben hordanak. Hogy ennek milyen következménye lehet, bizonyítja a következő eset: Egy munkás egy robbanólyukat komprimált puska­porral megtöltvén, a visszamaradó töltényt a nadrág­zsebébe dugta, aztán előírás szerint meggyúj­totta a taplót kovával és acéllal és a gyúj­tózsinórt felgyújtotta. A hasz­nált taplót pedig, miután a tüzet ujjaival szétmorzsolta, szintén a nadrágzsebbe tette. Csakhogy a tapló nem aludt el teljesen, újból tüzet fogott és meggyúj­totta a nadrág­zsebben levő puskaport. A boldogtalan a szenvedett súlyos sérülés következtében meghalt. A robbanó­anyagoknak a megőrzés helyétől a munka­helyhez való szállítását, gyakran szabályellenesen, szállító­edényekben eszközük, hogy ebből milyen baj keletkez­hetik, tanúsítja a következő megtörtént eset: Aknamélyítés alkalmával a felszínen álló munkás dinamítot akart a nyílt akna fölött függő szállító­vederbe dobni, közben az egyik csomag kicsúszott kezéből és kb. 50 m. mélységben az aknafenékbe esett, hol 7 ember dol­gozott. A csomag laza, lágy hegyi földtömegre esett és csak ezen szerencsés véletlen folytán nem robbant szét. Nagy veszély­­forrását képezi a fúrólyukak fojtása. A fúrólyukban levő robbanó­anyagok vas döngölő se­gélyével gyújthatók meg, miközben szikra pattan ki. Megesik az is, hogy a munkás a robbanó­anyagot erővel akarja a rosszul tisztított vagy túlságosan szűk fúrólyukba beverni, miközben a gyúj­tókupakot megsérti. Balesetek állnak elő a fojtás ledöngölésénél is, ha a gyúj­tó­kupak lazán bevezetett fojtás által nincs kellően megvédve. Azonkívül előfordul sokszor az is, hogy ha a munkásnak kisebb átmérőjű tölténye nincsen kéznél, a robbanó­anyagot ketté vágja vagy, ha poralakú anyagról van szó, azt lazán a fúrólyukba önti. Minthogy a bányász ezen munkáknál közvetlenül a fúrólyuk előtt ül és az egész töltés a fúró­lyukból egyenesen találhatja, azért ezen balesetek mindig súlyosabb természetűek. Ezt a statisztika hűségesen iga­zolja is. A lövedék szintén sok áldozatot követel. Az elek­tromos gyújtásnál balesetek fordulhatnak elő, ha egy ava­tatlan a gyúj­tógépen babrál és a lövéseket kisüti, amikor még a munkahelyen munkások vannak. Egyébiránt az elektromos gyújtás joggal tekinthető a legbiztosabbnak: a munkások a fojtott fúrólyukaktól egész kényelmesen eltávozhatnak, hogy aztán a töltést biztos helyről robbanásba hozzák. A gyúj­tózsinór meggyújtása már könnyebben idézhet elő baleseteket. Midőn több lövést kell egyszerre tenni, megeshetik, hogy a munkás túl sokáig időzik a fúrólyukak előtt és egy lövés meglepi. Hogy a gyúj­tózsinórok meggyújtása gyors és biztos legyen, a gyuj­tózsinór végét 2—3 cm. mélységre a középen elhasitják. Ezáltal nagyobb puskapor-felület keletkezik, melyet az izzó tapló sokkal gyorsabban hozhat gyuladásba, mint egy gyuj­tózsinórnak simára elvágott XI. évf. 1. szám. MŰVEZETŐK LAPJA.

Next