Művezetők Lapja, 1913 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1913-01-10 / 1. szám

A MŰVEZETŐK LAPJA. XVI. évf. 1. szám. Szükség­ van erre a szövetségre. De, ha szükség van, akkor munkálkodjunk ennek megerősítésén. Világosítsuk fel­­a szövetségen kívül állókat, de ide tartozókat arról, hogy valamiként minden ember egy-egy vallás, vagy hit­­felekezetnek a tagja, azonképen kell az, hogy minden, mun­káját áruba bocsátó és azt értékesítő alkalmazott az ő érde­keiért küzdő érdektársulásnak a tagja legyen. Most folynak a kerületi egyesületekben az évi köz­gyűlések. Ott van a legjobb alkalom arra, hogy a tagtársak e szavaink jelentősége felett gondolkozva, a szövetség tag­számának gyarapításáról és annak módozatairól határozza­nak és a határozat után cselekedjenek is. De ugyancsak ebben az évben lesz nagygyűlés is, ahol az egyesületek számon kérik a szövetség vezetőségének három év alatt végzett munkáját, amely számonkérésre bizonyára kielégí­­tőleg adja meg a feleletet ;­­— de ha ugyanakkor a vezető­ség is számon kéri a kerületi egyesületek működését és annak eredményét látni kívánja, hány egyesület mondhatja majd azt el, hogy mi a tagszerzés terén is megtettük köteles­ségünket ? A szerkesztő. A szerszámacélok ismertetése. Irta : Kiss Lajos. Szerszámacélnak azon vasfajtákat nevezzük, amelyek összetételeiknél fogva edzhetők. Ezen acélokat ma már csaknem kivétel nélkül jó minő­­ségű, egyenlő összetételű, tiszta vasanyagokból tégely­­olvasztókban gyártják. Hozzáadagolás történik az acélok minősége és rendeltetése szerint, bizonyos­­ karbon (szén), mangán, króm, wolfram, molybdén és némely fajtáknál nickel, vanádin. Mint káros anyag előfordul az acélnál (rész­ben a tégely anyagából veszi fel és részben a tisztátalan vasanyagokból) a foszfor, kén, réz, arzén, ón és antimón. Amely szerszámacél arányosan több mangánt és karbont tartalmaz, nagy nyers és edzőkeménységű lesz és mégse törékeny, de az aránytalanul nagy mangán- és szilicium­­tartalom törékenynyé teszi az acélt és különösen az edzés­nél repedéseket idéz elő. Kis mennyiségben a szilícium (0.3—0.4°/C) azonban igen szívóssá teszi az acélt, amelynél fogva, különösen a rugóacélokban, jó szolgálatot tesz. A króm, wolfram és molybdén pedig kiváló sűrű, nyers keménységet biztosít az acélnak. Az tehát, hogy az acél teljesen egyenletes összetételű és szerkezetű, lágy, szívós­­kemény, kemény vagy igen kemény legyen, elsősorban a mellékanyagok hozzáadagolásától, ezek mennyiségétől, a vasanyag tisztaságától és egyenletes szerkezetétől és másod­sorban a kellő és egyenletes hőfokra való melegítéstől függ. Minthogy azonban egy-egy olvasztó-tégelyben csak 30—60 kg. anyagot lehet egyszerre megolvasztai és gyakran elő­fordul, hogy nagyobb súlyú acélra van szükség, több ily tégelyt helyeznek el egy-egy láng- vagy koksz-kemencén, melyből aztán az következik, hogy egyik-m­ásik tégely tar­talma nem lesz kellően meleg, vagy túlhevül. Ha az ily tégelyek tartalmát most már az úgynevezett „ingot“ tar­tókba összeöntik, nem kapnak egyenletes szerkezetű és keménységű acélt. Hogy tehát az ingotba való öntés előtt az acélt egyenletesebbé tegyék, a tégelyek megolvasztott tartalmát egy már jól előmelegített nagy közös tartányba öntik és ebbe keverik össze és csak jól összekeverés után öntik az ingerformákba. Újabban a szerszámacéloknak elektromos úton való gyártását is megkezdték, a­mely által elérték azt, hogy nagyobb, magnezittel bélelt tégelyekben, egyszerre nagy karácsonyest a gépteremben. Irta Palik Ferenc Szép a karácsonyest. Szivet vidító, lelket üdítő, mert emlékezésünkkel visszavezet a gyermekkorba. Egy-egy mértföldmutatója a karácsonyest életünknek. Történetek fűződnek hozzá. Hol vig, hol szormora az, amivel egy-egy karácsonyestünk összefügg. A férfikorban elmosódnak azok a történetek, olyan lesz emlékünkben a kép, mint a főnix­lapon készült levonat, melyről eltüntette a vonalakat a napsugár. Szóval veszít már ebben a korban varázsából ez a szent, meleg, kedves ünnep. Lefoszlik fénye, ihlete. Eltűnnek az alakok, az arcok, a kedves meglepetések, az ajándék okozta öröm, a szegfűszeges borleves illata, a mákosmetélt akácmézes ize, a mogyoróra való dühös kár­tyázás. Minden elmosódik, csak egy marad meg frissen, kiolt­hatatlanul emlékezetünkben : a karácsonyfán csillogó gyertyalángok fénye. Ezeket a fénypontokat látta maga előtt Gondos József. Csakhogy a fényforrások nem illatos viaszgyertyács­­kákból áradtak, melyek a fenyőágak zöld lombjából törnek elő, hanem fémszálas izzólámpákból, sugaraik szikrázva pattannak vissza a fényesre csiszolt márványtábláról. A terhelés csökkent. Bömbölve rohan ki a gőz a túl­feszített kazán biztosítószelep-nyílásaiból. Vad rohanása egészen ide hallatszik. A gépek rithmikus kattogással zúg­nak, a nagy villamos generátorok sercegve-percegve nyög­nek a hatalmas forgatóerő alatt, zümmögnek, búgnak az áramot átalakító transzformátorok. Ijesztő, borzalmas, pokoli zaj tölti meg az alapjaiban rengő-remegő géptermet, de andalító, nyugtató, elszenderítő ez a zúgás a gépésznek, a­kinek füle ezt a zajt megszokta és a hangzavarban is meghallja a legkisebb rendellenes neszt. Sokan kételkedve rázzák fejüket és hihetetlennek tűnik nekik ez az állítás. Pedig ez így van. Ott van földhöz ragadva a két óriás. Ezer-ezer lóerőt fejt ki mindegyik. Elől rohan a nagynyomású oldal forgatója s őrült futással követi azt a baloldali kisnyomású gépe. Olyan furcsa, mintha el akarná kapni az előtte sietőt. A gőzhengerek a hátulsó holtpontnál meg-megnyúlnak, mintha hátrafelé akarnának támaszkodni, hogy annál nagyobb erővel lökjék előre a vezetékében sziszegve csúszó keresztfejet. Az egyik szelepszár nagyot rándul, aztán nyikorogva rimánkodik egy csepp olajért, de már­is ott terem Miska, a hűséges keltő olajos kannájával. Előbb fültövön kólintja egy farúddal a rendetlenkedő kis haszon­talant, azután tíz csepp olajat tölt tátott szájába és rendben van, engedelmesen ugrál a kötekedő rúd le és fel, a­mint az excentertárcsa vezényeli. Az öreg gépész e közben a tengelyregulátorra néz, de az emeltyűjével integet neki, hogy nincs semmi baj, féken tartja ő a nagy lovat, a­melyik egy haszontalan kis légy csípésére már kész volna meg­bokrosodni. Az öreg nyugodtan ül le kis asztalkája mellé s úgy tesz, mintha nagy figyelemmel böngészné azt az ujságpapiros­­darabot, melybe jó felesége mai estebédjéhez az ecetes uborkát csomagolta. Pedig dehogy azt olvassa, dehogy azt nézi. A jó öregnek tíz gyermeke énekli most odahaza a zsoltárt , Krisztus urunknak áldott születésén... Otthon jár most az ő gondolata is. A legidősebb most 18 éves. Hej ! ha mindegyiknek akaszthatott volna egy-egy cipőt

Next