Művezetők Lapja, 1921 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1921-01-01 / 1. szám
2 MŰVEZETŐK LAPJA, XXIV. évf. 1. szám. helyekbe zarándokolva a munka zsolozsmájával imádkozzunk Tehozzád. Kedves Kartársak ! testvéreink ! Véssétek sziveitekbe ezt az imádságot, mert ez egy ország boldogságáért fohászkodik. Ennek az imádságnak ti vagytok a hirdető papjai s a ti hiveitek a munkások ezrei, akik előtt a munka igéit hirdetnetek kell. Egy vezérgondolat hassa át lelketeket : a koldussá lett hazánk gazdaggá, nagggyá tevésének gondolata. Amikor Gazdasági Szervezetünkben egybegyűjtöttük az ország művezetőit, évtizedes sérelmeik orvoslása mellett, a világháborúból legtöbbet szenvedett hazánk ipari naggyátételének munkájára is fogadalmat tettünk. Megtettük ezt anélkül, hogy munkánk ellenértékét eleve kikötöttük volna. Vállalkoztunk arra egyhangú lelkesedéssel, mert láttuk, hogy szükség van ránk ; láttuk, hogy a termelő munkálatok megindulásakor ennek a romokban heverő hazának a tettek embereire van szüksége. Ti a tettek emberei vagytok ; a becsületes munka megedzette karotokat és a munka erkölcse lelketeket; álljatok élére az alkotó munkának és alkossátok meg a ferde életelvek között nevelődött társadalmunk felfogásában a munka becsületét, hogy ezáltal úgy törvényhozásilag, mint társadalmilag szintén, becsületes, méltányos anyagi, mint erkölcsi elismerésben részesüljön az ipari életnek az az értelmisége, amelyet ti képviseltek. Művezető kartársainknak azon lelkes csatlakozása, amelyet a fenti elveket hirdető zászlónk varázsa eredményezett, büszkévé tesz bennünket, mert látjuk, hogy megértettek és a tanúsított testvéri tömörülés erejével Szervezetünket oly hathatós tényezővé emelték, hogy most már erkölcsi tekintélye birtokában sikerrel képviselheti és védheti az ország összes művezetőinek érdekeit, minden fórum előtt. Hogy ezen feladatának Szervezetünk miképen felelt meg, azt az eddig elintézett kérdések egész halmaza igazolja. A hozzánk forduló kartársaink sérelmeinek közvetlen, vagy bírói úton történt orvoslása, tanácsadás, tájékoztatás, álláshozjuttatás, jogokra való kioktatás, bérkérdések részleges, vagy általános rendezése, ipartörvénytárgyalás, a magánalkalmazottak jogviszonyainak törvényes rendezése, a művezetők átminősítésének sürgetése, a fölmondási idő, végkielégítés, szabadságolás, nyugdíj stb. kérdésekbeni állásfoglalás, az új törvény megalkotásánál, mind azt mutatják, hogy Szervezetünknek életbevágó hivatása van s hogy ennek a hivatásnak igyekszik megfelelni. Mindezek után joggal tehetjük föl a kérdést, hogy szabad-e az ország egyetlen művezetőjének hiányoznia Szervezetünk kötelékéből ? Ha még van ilyen művezető, akkor erkölcsi kötelessége Szervezetünk bármely tagjának, hogy őt a beiratkozásra rábírja. Ezen kötelesség különösen kiterjed azon kerületek 1. vezetőségére, ahol még ily művezetők találhatók. Amikor a régi esztendőtől búcsúzva, az újévet köszöntjük, abban a hitben nyújtunk testvéri jobbot minden kartársunknak, hogy nemzetünk boldogításának munkája mellet a saját boldogulásuk megalapozásának munkájábani részvételt is kötelességüknek fogják tartani. Ebben a reményben kíván boldog újévet a' Művezetők Orsz. Gazd. és Jogvédelmi Szervezet elnöksége. Személyes megfigyelések Németország ipari életéből. A világtól elzárt országunkból kiérve, különös érzés fogja el az embert s kutató szemmel figyeli meg mindazt, amit a nagy világégés után haladásnak vél s erős hittel reményli, hogy másutt már a régi világot fogja találni. A figyelő azonban hamarosan megállapítja, hogy előtte tulajdonképen semmi új dolog sem tárul fel. Meglátja azt a folyamatot, melyet otthon önmagán már átérzett és megállapítja, hogy mindaz amiről itthon, mint fellendülésről beszéltek semmi más, mint az a szerencsésebb helyzet, mely az ipari munkát a termelés eszközeinek birtokában hagyta. Nálunk, sajnos ezek az okai iparunk bénultságának. Irigységgel tekint az ipar képviselője a nagy gyárak udvarain egy-egy koksz- vagy szénhalmazra s felsóhajt, ha ez otthon volna, mily sok munkáskéz találhatna foglalkozást. Ebben merül ki a nagy fellendülés s ha ma a nagy német ipar szénhiányról beszél, ne gondoljunk arra, hogy ez a fogalom a mi szénhiányunkkal azonos, hanem arra, hogy amíg azelőtt a legjobb kőszenet (Jett Kohle) állították a négymet ipar rendelkezésére, addig ma csak a silányabb barna szénnel kell megelégednie, mert a jó szén túlnyomó része mint hadisarc nyugatra, Franciaországba kerül. Ez a körülmény persze nem vált a német ipar javára. A tüzelőanyag megváltozása maga után vonta a tüzelőrendszerek átalakítását, ez pedig a mai árak mellett óriási kiadásokat jelent és a termelés tempóját lényegesen hátráltatja. Ez az u. n. ,, Umstellung” legtöbb helyen már be van fejezve, épp úgy, mint a hadianyag gyártásból a békeanyag gyártásra való átalakítás is. És mégis, miért nem látszik a helyzet olyannak, mint azt itthon elképzeljük ? Ennek magyarázata kézenfekvő s egyedül a háború okozta nagy politikai és gazdasági eltolódásban rejlik. Az eltolódás első nagy befolyása a munkásság „politikai bevonása“ által állott elő. A megalakított „munkás és hivatalnok tanácsok“ valamint az „üzemi tanácsok“ nálunk is jól ismert intéményei, amely utóbbiról e lap 1920. 12-ik számában jelent meg helytálló közlemény, forradalmasították a műhelyek és irodáknak azelőtt nyugodt szellemét és épen úgy, mint nálunk is volt, mind radikálisabb elemek kerültek eme tanácsokba. Az eredmény peresze a munka bénítása. A régi vezető szakegyének kénytelenek voltak politikai érdemekben dús társaiknak helyeiket átengedni. Ez az evolúció ma már nyugvópontra jutott és ismét visszaterelődik minden a rendes mederbe. A régi szakemberek ismét elfoglalják helyeiket és megindult a gyógyulási folyamat oly irányban, hogy ma már a gyárvezetőség épen az ,,üzemi tanács“ segélyével selejtezi ki a forradalmasító, nem dolgozó elemeket s igy lassan megteremti a termeléshez szükséges fegyelmet, sőt itt-ott már megközelítik a békebeli munkateljesítményt is. Amilyen örvendetes és hasznos ez a folyamat, oly káros a termelés, illetőleg a termelt anyagok és áruk elhelyezése szempontjából nyugvópontra jutni nem tudó bérkérdés. Az üzemi tanácsok ténykedései ma már csak e kérdés körül forognak. Ezt megoldani sem a tanácsok, sem a kormány faktorai nem képesek. Ennek oka a háború által feldúlt gazdasági helyzetben rejlik. Amíg a legyőzött országok pénzének vásárlóképessége nem javul meg, a dolgozók szükségletei kielégíthetők nem lesznek és addig ez a kérdés napirenden lesz. A folytonos béremelés emeli a gyártmányok eladási árait — és itt érünk el a nagy német ipar második válságához, amely azt a világpiacon visszaszorítja. A tengerentúlról jött vásárlók ma már drágának tartják a vásár-