Művezetők Lapja, 1921 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1921-01-01 / 1. szám

2­ ­ MŰVEZETŐK LAPJA, XXIV. évf. 1. szám. helyekbe zarándokolva a munka zsolozsmájával imádkoz­zunk Tehozzád. Kedves Kartársak ! testvéreink ! Véssétek sziveitekbe ezt az imádságot, mert ez egy ország boldogságáért fohász­kodik. Ennek az imádságnak ti vagytok a hirdető papjai s a ti hiveitek a munkások ezrei, akik előtt a munka igéit hirdetnetek kell. Egy vezérgondolat hassa át lelketeket : a koldussá lett hazánk gazdaggá, nagggyá tevésének gondolata. Amikor Gazdasági Szervezetünkben egybegyűjtöttük az ország művezetőit, évtizedes sérelmeik orvoslása mellett, a világháborúból legtöbbet szenvedett hazánk ipari naggyá­­tételének munkájára is fogadalmat tettünk. Megtettük ezt a­nélkül, hogy munkánk ellenértékét eleve kikötöttük volna. Vállalkoztunk arra egyhangú lelkesedéssel, mert láttuk, hogy szükség van ránk ; láttuk, hogy a termelő munkálatok megindulásakor ennek a romokban heverő hazának a tettek embereire van szüksége. Ti a tettek emberei vagytok ; a becsületes munka megedzette karotokat és a munka erkölcse lelketeket; álljatok élére az alkotó munkának és alkossátok meg a ferde életelvek között nevelődött társadalmunk felfogásában a munka becsületét, hogy ez­által úgy törvényhozásilag, mint társadalmilag szintén, becsületes, méltányos anyagi, mint erkölcsi elismerésben részesüljön az ipari életnek az az értelmisége, a­melyet ti képviseltek. Művezető kartársainknak azon lelkes csatlakozása, a­melyet a fenti elveket hirdető zászlónk varázsa eredmé­nyezett, büszkévé tesz bennünket, mert látjuk, hogy meg­értettek és a tanúsított testvéri tömörülés erejével Szer­vezetünket oly hathatós tényezővé emelték, hogy most már erkölcsi tekintélye birtokában sikerrel képviselheti és védheti az ország összes művezetőinek érdekeit, minden fórum előtt. Hogy ezen feladatának Szervezetünk miképen felelt­ meg, azt az eddig elintézett kérdések egész halmaza igazolja. A hozzánk forduló kartársaink sérelmeinek közvetlen,­ vagy bírói úton történt orvoslása, tanácsadás, tájékoztatás, álláshozjuttatás, jogokra való kioktatás, bérkérdések rész­leges, vagy általános rendezése, ipartörvénytárgyalás, a magánalkalmazottak jogviszonyainak törvényes rendezése, a művezetők átminősítésének sürgetése, a fölmondási idő, végkielégítés, szabadságolás, nyugdíj stb. kérdésekbeni állás­­foglalás, az új törvény megalkotásánál, mind azt mutatják, hogy Szervezetünknek életbevágó hivatása van s hogy ennek a hivatásnak igyekszik megfelelni. Mindezek után joggal tehetjük föl a kérdést, hogy szabad-e az ország egyetlen művezetőjének hiányoznia Szervezetünk kötelékéből ? Ha még van ilyen művezető, akkor erkölcsi kötelessége Szervezetünk bármely tagjának, hogy őt a beiratkozásra rábírja. Ezen kötelesség különösen kiterjed azon kerületek 1. vezetőségére, ahol még ily művezetők találhatók. A­mikor a régi esztendőtől búcsúzva, az újévet kö­szöntjük, abban a hitben nyújtunk testvéri jobbot minden kartársunknak, hogy nemzetünk boldogításának munkája mellet a saját boldogulásuk megalapozásának munkájábani részvételt is kötelességüknek fogják tartani. Ebben a reményben kíván­ boldog újévet a' Művezetők Orsz. Gazd. és Jogvédelmi Szervezet elnöksége. Személyes megfigyelések Németország ipari életéből. A világtól elzárt országunkból kiérve, különös érzés fogja el az embert s kutató szemmel figyeli meg mindazt, amit a nagy világégés után haladásnak vél s erős hittel reményli, hogy másutt már a régi világot fogja találni. A figyelő azonban hamarosan megállapítja, hogy­ előtte tulajdonképen semmi új dolog sem tárul­ fel. Meg­látja azt a folyamatot, melyet otthon önmagán már át­­érzett és megállapítja, hogy mindaz amiről itthon, mint fellendülésről beszéltek semmi más, mint az a szerencsésebb helyzet, mely az ipari munkát a termelés eszközeinek birtokában hagyta. Nálunk, sajnos ezek az okai iparunk bénultságának. Irigységgel tekint az ipar képviselője a nagy gyárak ud­varain egy-egy koksz- vagy szénhalmazra s felsóhajt, ha ez otthon volna, mily sok munkáskéz találhatna foglalkozást. Ebben merül ki a nagy fellendülés s ha ma a nagy német ipar szénhiányról beszél, ne gondoljunk arra, hogy ez a fogalom a mi szénhiányunkkal azonos, hanem arra, hogy amíg azelőtt a legjobb kőszenet (Jett Kohle) állították a nég­y­met ipar rendelkezésére, addig ma csak a silányabb barna szénnel kell megelégednie, mert a jó szén túlnyomó része mint hadisarc nyugatra, Franciaországba kerül. Ez a körül­mény persze nem vált a német ipar javára. A tüzelőanyag megváltozása maga után vonta a tüzelőrendszerek átalakí­tását, ez pedig a mai árak mellett óriási kiadásokat jelent és a termelés tempóját lényegesen hátráltatja. Ez az u. n. ,, Umstellung” legtöbb helyen már be van fejezve, épp úgy, mint a hadianyag gyártásból a békeanyag gyártásra való átalakítás is. És mégis, miért nem látszik a helyzet olyannak, mint azt itthon elképzeljük ? Ennek magyarázata kézen­fekvő s egyedül a háború okozta nagy politikai és gazdasági eltolódásban rejlik. Az eltolódás első nagy befolyása a munkásság „politikai bevonása“ által állott elő. A meg­alakított „munkás és hivatalnok tanácsok“ valamint az „üzemi tanácsok“ nálunk is jól ismert intéményei, a­mely utóbbiról e lap 1920. 12-ik számában jelent meg helytálló közlemény,­­ forradalmasították a műhelyek és irodák­nak azelőtt nyugodt szellemét és épen úgy, mint nálunk is volt, mind radikálisabb elemek kerültek eme tanácsokba. Az eredmény peresze a munka bénítása. A régi vezető szak­egyének kénytelenek voltak politikai érdemekben dús tár­saiknak helyeiket átengedni. Ez az evolúció ma már nyugvó­pontra jutott és ismét visszaterelődik minden a rendes mederbe. A régi szakemberek ismét elfoglalják helyeiket és megindult a gyógyulási folyamat oly irányban, hogy ma már a gyárvezetőség épen az ,,üzemi tanács“ segélyével selejtezi ki a forradalmasító, nem dolgozó elemeket s igy lassan megteremti a termeléshez szükséges fegyelmet, sőt itt-ott már megközelítik a békebeli munkateljesítményt is. Amilyen örvendetes és hasznos ez a folyamat, oly káros a termelés, illetőleg a termelt anyagok és áruk elhelyezése szempontjából nyugvópontra jutni nem tudó bérkérdés. Az üzemi tanácsok ténykedései ma már csak e kérdés körül forognak. Ezt megoldani sem a tanácsok, sem a kormány faktorai nem képesek. Ennek oka a háború által feldúlt gazdasági helyzetben rejlik. Amíg a legyőzött országok pénzének vásárló­képes­sége nem javul meg, a dolgozók szükségletei kielégíthetők nem lesznek és addig ez a kérdés napirenden lesz. A folytonos béremelés emeli a gyártmányok eladási árait — és itt érünk el a nagy német ipar második vál­ságához, a­mely azt a világpiacon visszaszorítja. A ten­gerentúlról jött vásárlók ma már drágának tartják a vásár-

Next