Művezetők Lapja, 1923 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1923-01-01 / 1. szám

A MŰVEZETŐK LAPJA, XXVI. évf. 1. szám. létre, a munkaadók ezen jogát nem vitatjuk, de ha ezen újabb pótlékkal éppen a fizetési aránytalanságokat széle­­sítik ki, úgy az általunk mindig hangoztatott arányos javadalmazás érdekében, sérelmet szenvedő kartársaink nevében, utólagosan fel akarunk szólalni. Éppen ezért lapunk február havi számában egy statisztikai kérdő­lapot adunk ki, és már most fölhívjuk szövetségünk minden egyes tagját, hogy úgy a saját, mint a tagtársak összességének érdekében ezt a statisztikai adot sürgősen és hűen töltsék ki és a befizetések alkal­mával a pénztáros uraknak adják át, akik azt egybe­gyűjtve fogják hozzánk eljuttatni. Ez a satisztika fogja megmutatni azokat a fizetési aránytalanságokat, amelyeket legutóbb a győri kerüle­tünk fa-, textil- és boripari kartársaink is szóvá tettek egy átiratban. Ezen adatok konstatálása után tehetjük meg az orvoslás iránti szükséges lépéseket. Csak arra kérjük az igen tisztelt győri kartársakat, hogy az alkal­mazandó harcmodor megválasztásában bízzanak meg azokban az egyhangú bizalommal megválasztott végre­hajtó bizottsági tagokban, akik a kartársak érdekében nyílt sisakkal, bátran, önzetlenül, fáradtságot nem ki­mélve dolgoznak, anélkül, hogy Gazdasági Szövetségünk tekintélyét, komolyságát kockáztatnák s azt a megértő érintkezési lehetőséget széttépnék, amire szövetségünknek szüksége van. Nem a harcmodor módjában, hanem az érvek igaz­ságában keressük jogaink érvényesülését és eddig ezen az utón meg is találtuk, míg ellenben — amint azt közel­múltban láttuk — egy nagy gazdasági szövetség éppen a harcmodorával tette lehetetlenné a Vasművekkel való további érintkezést, olyannyira, hogy a vállalatok ezen szövetség tagjai előtt azt a követelést vetették föl, hogy szolgálatban csak akkor tűrik meg őket, ha abból a szö­vetségből kilépnek. Ennek a kikötésnek a jogossága fölött nem akarunk itt bíráskodni, csak arra akarunk rámutatni, hogy Gaz­dasági Szövetségünk előtt a nagy munkaadó testületek ajtajai mindig nyitva vannak s ha kérünk, ha követe­lünk, egyaránt meghallgatást találunk. Az ajtót akkor fogjuk döngetni, ha azt elzárják előlünk, addig győri kartársaink bizalmát kérjük a további működésünk iránt. Egyben jelentjük, hogy gazdasági szövetségünk kebl­­ében egy újabb csoport van kialakulóban. Ugyanis a textil és rokonszakmabeli kartársaink önálló csoport­alakulás céljából 1923. január 9-én, d. e. 9 órakor egyesü­letünk helyiségében, elnökletünk alatt értekezletet fog­nak tartani, az egyes gyárakból kiküldött művezetők képviseletében. Ezt a külön csoportalakulást szívesen vesszük, mert így egyes szakmabeli kartársaink sérelmeit egységes meg­nyilvánulásban fogjuk megismerni. A vidéki, hason szak­­mabeli művezetők ezen a réven fogják megismerni, hogy helyzetükben mellőztetnek-e , és ebből kiindulva, tehet­jük meg érdekükben is a szükséges lépéseket. Egy-két héten belül külön Gazdasági Szövetségi csekk-lappal fogjuk ellátni vidéki kerületeinket s kérjük, hogy a pénztáros urak a tagdíjakat majd ezeknek a lapoknak felhasználásával, egyenesen hozzánk juttatni szíveskedjenek. Gazdasági Szövetségünk kebelébe­ olvadt szesz­es rokonipari üzemvezetők szövetségének győri csoportja e hó 3-án, vasárnap délután tartotta rendes havi ülését Kassler Henrik győri szeszgyári üzemigazgató, fővegyész elnöklésével. A látogatott ülésen a jelenvoltak örvendetes tudomására szolgált a szeszgyárvezetői képesítés kötelező voltának törvényes rendezése tárgyában a földművelésügyi miniszterhez újból beadandó memorandum, melyre nézve az ülésen a jelen voltak annak a reményüknek adtak kifeje­zést, hogy a memorandum a Művezetők Országos Szövet­ségének súlyával és presztízse alatt ez alkalommal teljes sikerrel fog járni. Az ülés további folyamán szakkérdé­sekről és főleg a cukorrépának feldolgozásáról folyt ered­ményes és beható eszmecsere. Ez alkalommal közöljük, hogy a szeszgyárvezetői kivánságok megvalósítását szorgalmazó emlékiratot Dimiek Ödön nemzetgyűlési képviselő adta át a m. kir. föld­művelésügyi miniszter úrnak, ki legjobb indulatáról bizto­sította szövetségünket és a szeszgyári üzemvezetőket. Az ,,A Szeszgyárvezető“ című szaklap tulajdonosa, Nie­dermann Vilmos kartársunknak a Magyar Szesztermelőben megjelent közleménye miatt éleshangú cikkben támadja­ a szeszgyárak szövetségét, amiért Diniek Károly szövet­ségi igazgató „A Szeszgyárvezető“ felelős szerkesztői tisztségéről lemondott. Természetes, hogy a szövetség hírei kimaradnak ezután ebből a szaklapból. Kijelentjük, hogy őszintén sajnáljuk a kiadótulaj­donos Pálfordulását, mert láttuk, hogy ,,A Szesz­gyár­vezető“ az elmúlt két évben meleg bölcsője volt a szesz­gyárvezetői törekvéseknek, nívós szakcikkeivel is hasz­nára vált a testületnek és ha Christoph Ottó lapkiadó­tulajdonos úrnak valóban szivén feküdt volna a szeszgyár­vezetők sorsa, most örülnie kellene, hogy a magyar szesz­ipar hangyamunkásainak viharvert hajója a mi hazafias célokért küzdő erős szövetségünk biztos révébe jutott. Hiszen az se lehet reá nézve közömbös, hogy ismét szent az egyetértés a szeszipar elismerten legjobb tudósai és a szeszgyárvezetők közt, hogy a hivatalos körök ellen­szenve megszűnt, és hogy a szesztermelők végre maguk is belátják a szeszgyárvezetői pálya intézményes szabályo­zásának szükséges voltát. Aki ideálokért harcol, ne hara­gudjék, ha a cél közelében az egyéni érvényesülés pari­pája megtorpan, mert könnyen azt hihetik, hogy a tál­tost Rosinanténak hívták ! Tekintettel a gazdasági szövetség közgyűlésének március hóban leendő megtartására, felkérjük a kerületek vezetőségeit, hogy közgyűléseiken válasszák meg a dele­gáltjaikat, 50 tagonként egyet, valamint a végrehajtó­bizottságba jelölendő képviselőiket. Kérjük, hogy az eredményről szövetségünket értesíteni szíveskedjenek. Mindezek után, az év zártával, Gazdasági Szövet­ségünk minden egyes tagjának boldog újesztendőt kívá­nunk. „Mit szólnak ehhez az acélosok“? Rozsdának ellentálló acél. Válasz a »Művezetők Lapja« m. évi 9. számában közzétett fennti című közleményre.) Minthogy a közleménynek tisztelt, megnevezetlen beküldője, főképen azonban­­. Szerkesztő úr utóiratában nevem felemlítésével tényleg sarokba szorított, azt szán­dékozom bizonyítani, hogy az »acélosok nemcsak az egyesületekben kedélyes, szórakoztató híreket tudó jó fiúk«, hanem az acélgyártás terén az új kor vívmányaiban is otthonosak. A közlemény beküldője a rozsdamentes, azaz angolul »stainless steel« acélat gondolja, melynek érde­kében kb. 1 év óta nagy propaganda folyik. Ez az acél nem új és még az sincs bebizonyítva, hogy az angolok vagy a németek találták-e fel ezen acél ötvözetét.

Next