Művezetők Lapja, 1928 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-01 / 1. szám

Január 1. m % XXXI évfolyam, 1. szám. rr MŰVEZETŐK LAPJA A.MŰVEZETŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉ'NEK EGYESÜLETI ÉS SZAKIAPJA. A Magyar szaklapok gyűjteményes kiállításában arany éremmel kitüntetve a szaklapoknak 1907. évi kopenhágai nemzetközi kiállításán. Szövetségi tagoknak a tagsági dijak ellenében Jár, Megjelenik mStsdess hő í-és. LAPTULAJDONOS: i Üűvizsték Drnsssi KIADÓ A szövetéig; fcóatp.elöli. nevébe«; SIMONYI OVULA. rCIÜI.ÖS SZERKESZTŐ i PALIK FERENC. A lap izelleml téliére vonatkozó megkért- •ítélt k»Művezetők Ltpji. izerkesziStegíbe, hirdetitek íi egyebek a -Művezetők Lapja- kladöhlvatalíba Sinust Vili., Ismat-atci 12. simzsedéL Telefon i József 324 68 \ 1928. uj év napján. Ki innen ! Messzire ki, a szabadba. Messzire <‘l ebből a zugó kőrengetegből, máról-holnapra élő, könnyelműen mulatozó lakosaitól. Ünnep van. Uj esztendőnek első napja, nekik tehát mulatniok kell, mert a mulatság nekik az ünnep, arra van, hogy mulassanak. Száguld vonatunkkal a fáradhat lan gőzparipa. Észre se venném rohanását, ha az ablakon ki nem tekintenék a táviródrótpóznákra. Avagy ők rohan­nak és a mi vonatunk áll ? Olyan mindegy : mi rohanunk a vég felé, avagy az közelit rohanva felénk ■—. Törpe füzek csonka karjaikat kisértet szerűen nyújtogatják felénk, távolabb hórihorgas meztelen jegenyék suhannak el. Azokon is túl egy tagban terpeszkedő szántóföldek közül keskeny földcsíkok, fehér szalagocskák, a szegény emberek mindensége. A föld az úr, de azért ott is vannak urak és parasztok. Elcsüggesztő, kedvet messze űző, ólomszinü sö­tét égbolt borul a tájékra. Hasztalanul erőlködik a serény gőzmozdony, nem tud kiszaladni az alól a borús ponyva alól. Vékony hólepel, szakadozott, mint a szegénység ágylepedője, takarja be a föld szinét. Egy-egy fekete csík fut rajta végig, hol meg kettő keresztezi egymást, nyúlós fekete szurok, a sáros, vendégmarasztaló kocsi út. Itt egy akácos csoport, amott hegyes szőlő­karók rengeteg serege. Közelünkben egy-egy fátlan, keritésnélküli, fehérfalu tanya. Most is elhagytunk egyet. Abból kuvaszok rohannak elő s veszett düh­vei ugatják meg vonatunkat. A vészesen csattogó fogak közöl előtörő hangokat nem hallom, elnyomja a kerekek dübörgése. — Oly mulatságos nézni ezt. — Oktalan állatok, ha tudnák, talán tudják is azt, hogy hasztalan ugatnak, azért a „karaván“ csak halad ! Igen. A karaván halad. Ki az a karaván í Lám, milyen különös gondolatok lepik meg az utasembert. Csak nézek, nézek ki az ablakon a nagy szürke­ségbe, szinte a szemem is belefájdul s egy-egy könnyel huilajt. És még más is fáj. Törni, zúzni szeretnék, — vagy hosszan, csendesen elfeküdni ott a rongyos hólepedőn, a sáros út mellett. — Alig birom azt az érzést elfojtani, mert mindaz, amiket látok, szo­rongat, fojtogat, dühösit. — Szegény, szegény magyar ! Kern jó igy egyedül utazni, nem jó gondolkozni! Többet ér a városban mulatozni. Fekete felhőnél feketébb felleg fordúl, lendűl (‘lőttem. Magyar bánat — ? Kern, avagy talán az! Levegőégből lecsap, szántóföldekre telepszik a csúf fekete folt, varjak végeláthatlan serege. Rongyos rablók, bitang semmiháziak ! Hogyan pusztítják a magyar vetést, a földbe vetett magot. És még nekik áll följebb, folyvást azon sopánkodnak, hogy — Kár — kár. — Talán az a kár, hogy az elvetett szemek­ből egy-egy meghúzódva, rejtve a jövő tavaszra hírmondónak megmarad! Ott, félarasznyira a hólepel alatt alussza der­medt álmát íiz Üdvözítő képmásával díszített ki­csiny buzaszem. A Teremtő megérthetetlen csodá­ját, a folytonos, az örökéletet, a csirát fázékonyan takargatja csontkemény, a mi mindennapi kenyerün­ket adó köpenyével. Le szétterül ez a csodát rejte­gető lepel, lia a magot elfedő rögöt életrekeltő, melengető sugár lengi körül. Akkor lesz a kis buzaszemeknek szent feltámadás, lesz kikelet, ha virágos kalászt hord a csirából serdült szár és beteljesedik a jövendő. — Az Isten, napsugár és földből gyúrt jövendő. Magyar Testvérem ! Te, aki velem együtt utazol a vonatban. Hozzád szólok, aki megérted szavamat. Megérted nemcsak azért, mert magyarul szólok, ha­nem azért is mert egy az érzésünk, egy a vágyunk, a törekvésünk az országban — és a mi szövetségünk­ben is barátom, bajtársam vagy ! Ugy-e most látják, most elhiszik a hitetlenek azt, hogy a haza olyan fogalom mint az Isten, mint Kartárs Ur! Egy esztendő elmúlt! Kérjük, vessen számot önmagával azokról: hogy eleget tett-e tagsági kötelezettségének ? Megjelent-e a gyűléseken ? Hány uj tagot szerzett ? Elő- segitette-e szóval és tettel a közjavát Szövetségünkben?

Next

/
Thumbnails
Contents