Művezetők Lapja, 1931 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
2 MŰVEZETŐK LAPJA XXXIV. évi 1. szám. Az üzemköltség helyes megállapítása, mint az ipari gyártmány árak versenyképességének fő feltétele. Irta: Wopaletzky Károly gépészmérnök Hazánk ipari fogyasztópiaca a háború után nagymértékben csökkent, azonkívül a megmaradt gazdasági terület vásárlóképessége is annyira összezsugorodott, hogy nem képes oly mértékben foglalkoztatni a még békében naggyá nőtt ipart, hogy az az iparban foglakoztatott kaunkástömegeket és alkalmazottakat valamennyit keresethez juttassa, sőt az iparvállalatok egy része is kénytelen volt úgy koncentrálódni, hogy azonos ágazatú üzemeket öszszevontak, részben pedig beszüntettek. Még ily körülmények mellett is küzdeni kell a vállalatoknak a kül- és belföldi konkurrenciával. A versenyképességnek eredményes felvételéhez szükséges, hogy a meglevő üzemek úgy gyártás, mint szervezés szempontjából felhasználjanak minden oly lehetőséget és körülményt, melyek egyrészt a legtökéletesebb, bérben és üzemköltségben pedig a legolcsóbb gyártást produkálják, másrészt pedig a gyártmányok valóságos költségének könnyű és gyors megállapítását lehetővé teszik. Lapunk decemberi számában megemlékeztünk egy előadásról, melyet Klein Ferenc gépészmérnök úr, a Ganz-gyárak műszaki vezérigazgató-helyettese tartott a Vasművek és Gépgyárak Egyesületében, amely előadás követőkre fog találni és azt célozza, hogy az ipari vezető egyének és szakegyének egymásnak támogatására legyenek a legcélszerűbbnek vélt üzemszervezési rendszerek ismertetésével. Az üzemköltség megállapításának, mint az üzemszervezés egyik fontos ágának kivonatos ismertetésével olvasóinkat tájékoztatni kívánom a felmerült és az ipari árkalkulációban igen fontos szerepet játszó kérdésről. Minden ipari gyártmány eladási árában az üzemi költség igen tekintélyes részben bennt foglaltatik, sőt ez gyakran többet is tesz ki, mint az anyag és munkabér összértéke, ennélfogva igen fontos hogy versenyképes eladási árak megállapításánál az üzemköltség a valóságnak megfelelően állapíttassák meg és az anyagár, a munkabér és üzemköltség nagyságának a tudatában és a piaci viszonyok mérlegelésével kell az eladási árat úgy megállapítani, hogy az az üzem prosperálásának biztosítása mellett a befektetett tőkének meghozza a kellő kamatozását. Ebből a szempontból helyes gazdálkodásnak lehet tekinteni, ha az üzem termelése úgy a tőkének, mint a munkának oly jövedelmezőséget tud biztosítani, mely mellett mindkettő megtalálja számítását. Ahol ez nem sikerül, ottan hiba van a gazdálkodás körül, mely hibát mielőbb ki kell küszöbölni, mielőtt még annak káros következményei az üzem életképességét aláásnák. Az ily betegségben szenvedő üzemhez is éppen úgy orvost kell hívni, mint bármely más beteghez. A helyes diagnózist konstatáló orvos ebben az esetben az üzemi gazdálkodásban gyakorlott mérnök vagy szakember, aki a racionalizálás elvei alapján felülvizsgálja az üzem gazdálkodását és megadja az irányítást a helyes útra való terelésre. A költség- és ármegállapításnál figyelembe kell venni mindazon tényezőket, melyek az ár kialakulására befolyást gyakorolnak. Ez könnyebb oly üzemekben, melyek csak egyféle gyártmánnyal foglalkoznak, mint p. o. malmok, bányák, szeszgyárak, erőtelepek stb., de sokkal bonyolultabb azokban az üzemekben, melyek esetleg ugyanazzal a berendezéssel többféle oly gyártási ágat folytatnak, melyeknek munkatermészete egymástól teljesen eltérő. A termelési vagy gyártási önköltségnek és eladási árnak kialakulására az alább felsorolt tényezők gyakorolnak befolyást. a) a gyártás vagy termelés körül közvetlenül felmerülő költségek, u. m. anyag- és munkabér, b) a gyártmányt vagy termelést közvetlenül terhelő üzemköltségek, amennyiben azok gyártmányok szerint eloszthatók, c) az általános költségeknek a gyártmányokra eső része, d) az elérendő haszon mértéke. Az a) pont alatti anyag értéke és a munkabér megállapításának részletezése gyártmányonként a valóságos helyzethez és a viszonyokhoz alkalmazkodik. A b) pont alatti üzemköltséget képeznek a gyártmányt terhelő műhelyi gépi és egyéb berendezések, ingatlanok és ingók értékének évi kamatterhei és a szükséges leírások terhei. Az üzemfenntartás, karbantartás és a személyzet költségei. A r) alatti általános költséghez tartozik: az igazgatás, az anyagkezelés, az anyagban, félkészáruba, vagy készáruba fektetett tőke kamatterhei, az anyaghulladékok értéke, közterhek, u. m. adók, társadalombiztosító járulékok, nyugdíjterhek stb. Adetétel alatt említett elérendő haszon nagysága részben a piaci viszonyokhoz igazodik, részben pedig a felmerülő önköltségnek egy oly %-os kulcsát kell hogy képezze, mely az esetleges veszteség fedezetéről is gondoskodik. Mindezeknek az illető gyártmányra eső része adja az eladási árat. Az üzemköltségek nagysága a viszonyok szerint változhat, mert vannak benne állandó és változó tételek, melyek az üzem foglalkoztatása arányában valamint a gyártmányok mineműsége szerint változhatnak. Gazdaságosság szempontjából a legelőnyösebb, ha az üzem egyenletesen és állandóan foglalkoztatva van. Időszaki szünetelések vagy változó foglalkoztatás mellett az üzemköltségek a foglalkoztatás hiányának az arányában növekednek. Biztonsági szempontból ily esetben az előző évek tapasztalai alapján egy valószínű átlagot kell alapul venni. Az egyes költségtételek helyes megállapításánál a következő szempontokat kell irányadónak tekinteni: Az ingatlan értékének kamatozását a kereskedelmi életben szokásos kamatláb alapján kell megállapítani, míg az értékcsökkenésnek az évenkénti leírása az épületek különbözősége szerint változó. Ennél az épület tartósságának vagy előrelátható lebontási idejének alapul vételével az ingatlan értékének 1 évre eső összegét kell az üzemköltségbe beállítani. Bérelt épületeknél a leírtak helyébe a bérösszeg lép. Ugyanily elgondolás alapján kell a gépi- és egyéb berendezésre eső költségeket megállapítani. Az anyagban, áruban és félkészáruban fekvő tőke kellő kamatoztatását biztosító költség az állandó raktárállomány átlagértéke és a gyártmányhoz szükséges anyagok feldolgozásához szükséges termi-