Nemesfémipari Közlöny, 1938 (18. évfolyam, 1-27. szám)

1938-01-01 / 1. szám

A NEMESFÉMIPARI SZÖVETSÉG, A DRÁGAKŐ CSARNOK ÉS AZ ARANYMŰVES IPARTESTÜLET HIVATALOS LAPJA XVIII. évfolyam Budapest, 1938 január­­ 1. szám A szakmai propaganda és írta: SCHWARCZ ADOLF Sokéves ülésezés után 1930-ban útjára indítottuk a közös célt szol­gáló karácsonyi propagandát. Telj­­hatalmúlag engem bíztak meg, hogy legjobb belátásom szerint csináljam azt meg. Örömmel vállaltam ezt a tisztséget, minthogy előre láttam, hogy Cs­iller Jenő segítségével igen nagy szolgálatot tehetek a szakma egyetemének, már csak azért is, mert a propagandánk hivatva lesz a vásárló közönség figyelmét szak­mánk cikkei felé irányítani. Ebben nem is csalatkoztunk, úgy a szak­mánkon belül, mint kívül nagyon sok elismerésben volt részünk, sőt mondhatom, követőink is akadtak. A felhatalmazás megvolt, de a legfontosabb hiányzott hozzá: a pénz. A megbízatást követő napon évvel a zsebemben elindultam az anyagiak előteremtésére. Mondha­tom nagy megértésre találtam a kollégáimnál. Rövid időn belül be­fejeztem a gyűjtést a legfényesebb eredménnyel: 2500.­ pengőt hoz­tam össze. Ez ugyan szép összeg, de korántsem fedezte volna ennek a nagyarányú akciónak a lebo­nyolítását. A Szövetség vezetősé­géhez fordultam támogatásért. Az elnökség azonnal felismerte és át­­érezte ennek az ügynek a nagy horderejét és támogatását kilátásba helyezve, a legközelebbi igazgató­sági ülésen megszavaztatott 2.500 pengőt a propaganda céljaira. Most már megvolt az a mini­mális összeg, amellyel el lehetett indulni. Le is bonyolítottuk az első évi szakmai propagandát, jól, ros­­szul-e, azt én nem vagyok hivatva eldönteni, azonban azóta minden karácsony előtt megcsináltuk s ez a legfényesebb igazolása annak, hogy a propaganda szakmánk egész egyetemére hasznos és szük­séges. Szövetségünk vezetősége ez­ért kötelezve érzi magát — áldo­zatok árán is — e propagandát évente megismételni. Ha pedig Szö­vetségünk a szakmai jólét biztosí­tására önzetlen áldozatot hoz, ak­kor azok, akik az áldozatot elfo­gadják, kötelezettséggel tartoznak és pedig azzal — ebben az eset­ben —, hogy a propaganda ne csak a forgalom emelését szolgál­ja, hanem a kereslet megnöveke­désének a biztosítása mellett az emberségesebb haszonkulcsot is biztosítsa. Ez a tétel szakmánk minden ágazatára vonatkoz­ik, el­sősorban mégis a detailkereske­­dőkre, akik egyenesen a fogyasz­tóval állanak szemben. Szükségesnek tartottam a fen­tiek ismertetését abból a szem­pontból, hogy világosan lássuk, hogyan is néz ki szakmánk propa­gandája tükrében a kalkuláció. Amíg Szövetségünk a hozott áldozatok után örömmel látja a statisztikai adatokból évről-évre a forgalom lassú emelkedését, nem látja a gyarapodást, az életszten­­derd emelkedését, hanem azt lát­juk, hogy az évek óta tartó el­szegényedési folyamat szakmánk­ban tovább tart. Tehát valahol hibának kell lenni. Nem kell ahhoz nagy bölcsesség, hogy kitaláljuk e kalkuláció szomorú folyamatnak okát. Min­denek felett a kalkuláció és­, a kereskedelmi képzettség hiánya, nem kevésbé az üzleti életben elő­forduló féltékenykedés. Ha pedig ezektől a tulajdonságoktól mente­síteni tudnók magunkat és ha az egész szakma egy emberként egy minimális haszonkulcs kalkulálását tenné magáévá, úgy egyszerre min­den megváltozna. Ha nem is in­dulna meg azonnal a gazdagodási folyamat, de megállna a vagyoni visszafejlődés. Pedig ha a forga­lomba kerülő szabvány­árut (nem beszélve az alkalmi vételekről) normális, szolid kalkuláció mellett engednénk át a fogyasztónak, nem akarok számokkal operálni, de ki van számítva, hogy szakmánknak minden tagja a rendes polgári ní­vóra emelhetné életsztenderdjét, sőt megteremtheti azt a szilárd bázist is, ami az egész jövőjét biztosítani van hivatva. Szerintem Szövetsé­günk minden szakosztályi vezető­jének oda kell hatnia, saját hatás­körében, hogy a helyes, minimális haszonkalkuláció az egész vonalon érvényesüljön, mert hiába a pro­paganda és a Szövetség áldozat­­készsége, — bár annak nyomán emelkedik is a forgalom —, ha vi­szont az sokszor haszonmentesen és minden kereskedelmi etika félre­­dobásával, egymást lekonkurálva bonyolódik le. Van már a mi szakmánkban egynéhány követésre méltó példa, amely igazolja, hogy lehet árut normál haszon mellett is is forgalomba hozni. Ezek közül :

Next