Nemesfémipari Közlöny, 1942 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1942-01-01 / 1. szám
NEMESFÉM IPAROSOK, ÓRÁSOK SZÖVETSÉGE, A DRÁGAKŐ CSARNOK ÉS AZ ARANYMŰVES IPARTESTÜLET HIVATALOS LAPJA XXII. évfolyam. 1942. január 1 ваш 11. szám Újévi köszöntő Irta: SCHMIDT REZSŐ, az Aranyműves Ipartestület elnöke. Néhány nappal ezelőtt még a béke és megnyugvás napjait, a szent karácsonyt ünnepelhettük s ma már tele aggodalommal és reménykedéssel az új esztendő eljövetelén elmélkedhetünk. Köszönteni szeretnénk, mint ahogy azt ősi hagyományként soha el nem mulasztanánk, ha sejtenők legalább, hogy lesz benne köszöntenivaló. Hagyomány, szokás, tartozéka az életnek az újévi köszöntő, dehát ki csodálkoznék azon, ha most kivételesen töprengeni vagyunk kénytelenek, mikor újévet akarunk a szakmára köszönteni. A szakmára és abban is elsősorban iparostársaimra, akiknek sorsához ma valahogy különösképen kapcsolódik az egész szakmai élet, különösképen élére állítódik az a tudat, hogy az iparos élete a szakma fundamentuma, vele és általa él vagy forgácsolódik szét maga a szakmai egész is. Még élveztük a szeretet ünnepének békéjét, mikor máris éreznünk kellett, hogy a béke csak a szívünkben él, — a harc dúl tovább és egyre fokozódik. Ez az érzés visz el bennünket is a karácsony pihenésétől az újév aggodalmáig: mi lesz, hogy lesz, — ez az esztendő hozza-e meg a várva várt felvirradást és vele együtt a szakmai boldog újesztendőt is, vagy dúl a harc tovább és sodor magával bennünket is, bennünket, magyar nemesfémiparosokat. Kérdések, amelyekre a választ nem magunktól várhatjuk. Mi csak hisszük, hogy a beteljesedés nincs messze, mi csak hinni szeretnők, hogy ebben a beteljesedésben fel fog ragyogni a szakmai öröm is. Ahhoz azonban, hogy ez valóban és minél előbb megtörténhessék, nem elég a várás ■ a készre, nem elég a hivés az eljövendőkben, — nekünk-magunknak is vele kell dolgoznunk. Ez az éppen, amiről itt újévi koszontönkben szólnunk kell, — ez az, amiről itt mindnyájunknak beszélni kell. Az 1941. esztendő nagy próbája volt a magyar nemesfémiparosságnak, ezüstmüvesnek-aranyművesnek egyaránt és ha erről a próbáról mérleget készítünk, nem mondhatjuk, hogy az a mérleg százszázalékosan aktív volt. Hogy az ezüstművesnek anyag-beszerzési gondjai voltak, — tudjuk, nem rajta múlott, — állta a harcot, ahogy tudta és ahogy lehetett. Hogy azonban az aranyművességgel kapcsolatban problémák lehettek, abból rajtuk kívülieken felül sok volt magukból is. Nem olyan régen elmélkedtünk ezeken a hasábokon a felmerült problémákról éppen a kontingentálással kapcsolatban és ott az érdekelteknek három vezérmotívumot állítottunk fel, mint amelyektől függ a helyzetek megoldásának teljessége: 1. az önfegyelem, 2. a szakmai vezetők követése, 3. az egyetemes szakmai érdek. Ha azt vizsgáljuk, hogy ezekből a vezérmotívumokból mit tartott magára nézve kötelezőnek, s nem állíthatjuk nyugodt lélekkel, hogy a vizsgálódásunk nyomán csak öröm járhat. Mit láttunk ? Az önfegyelem helyett mohóságot, a szakmai vezetők követése helyett egyéni utakat és az egyetemes szakmai szempontok helyett az egyéni érdekek előtérbe állítását. Most, az új esztendő beköszöntével ez az éppen, amire rámutatnunk kell, ez az, amiről feltétlenül beszélnünk kell, így a dolgok nem mehetnek tovább. Megmutattuk, hogy ha az máskép nem megy, tudunk le is sújtani a kártevőkre, azonban ez az éppen, amit nem akarunk tovább. A vezetőség súlyos felelősséget vállalt a szakma érdekében, ezt azonban egyetemes érdekből vállalta. Lehet ereje ahhoz, hogy ennek az egyetemes szakmai érdeknek a szemszögéből irányítsa akár a termelést is, ha kell, de ahhoz már nem telik az energiájából, hogy állandóan a kártevőkkel hadakozzék. Vihar dúl felettünk és ez a vihar még nem múlt el a szakma felől sem. Súlyosak azok a megpróbáltatások, amik ránk várnak, annál súlyosabb kell, hogy legyen az a felelősség is, amivel az intézkedéseket mindenkinek kivétel nélkül állni kell. Hiszen ha körülnézünk, ha más szakma viszonyait vizsgáljuk, még hálát kell adnunk az Istennek, hogy mi így vagyunk. Hogy mindenki kevesebbet termelhet, mint amennyit szeretne, — Istenem, mindnyájan sok mindent szeretnénk máskép látni és mégsem lehet. Becsüljük meg azt a keveset, ami számunkra adva van, éljünk vele okosan, törekedjünk munkanívóra, így tudjuk munkásainkat foglalkoztatni, tudjuk a szakma nívóját emelni és tudunk kevesebb munkánkért magasabb munkadíjat biztosítani, így nemcsak jelenünket biztosíthatjuk, de gondoskodunk az eljövendőkről is, amikor majd a külföldi versennyel is meg kell birkóznunk, amikor csak minőségi munkával, speciális magyar vonatkozású termelvényeinkkel tudjuk felkelteni és fenntartani a már oly szépen kivirult külföldi érdeklődést. Addig azonban még nagy út van előttünk. Ezt az utat — ha fenn akarunk maradni — csak kart karba öltve tehetjük meg. Az önzés helyébe a megértést, az egyéni érdekek helyébe az egyetemes szakmai érdeket, a különködés helyett a szakmai vezetők követését várjuk s akkor az a várakozás, amivel ez újesztendő elé nézünk, biztosan tudjuk, hogy nem lesz reménytelen, biztosan tudjuk, hogy közelebb visz ama nagy cél felé, melynek sugárkéréjében a nagy, boldog Magyarország mögött elfér a mi szakmánk boldogabb jövendője is. Ezzel az óhajjal és ezzel a hittel köszöntjük az új esztendőt minden szakmabeli társunkra. Mészárovits Antal óra nagykereskedő Budapest, VL. Andrássy út 45. I. 3/a. Telefon : 222-093. — Sürgönyeim : Tiktak