Nyomda-és Rokonipar, 1922 (12. évfolyam, 13-24. szám)

1922-07-01 / 13. szám

2. oldal NYOMDA- ÉS ROKONIPAR 1922 julius 1 ll!lllllllll!llllllll!llll!tllllllllll!llll!llll!llllllllllllllllllllllllllllllll!lllllllllllllllllllllllN MAGYARORSZÁGI GRAFIKAI ÉS ROKONIPAROSOK FŐNÖKEGYESÜLETE HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI XXVII. rendes évi közgyűlés. Egyesületünk ez évi rendes közgyűlését Pé­ter és Pál napján tartotta meg Schwarz Felix elnök vezetésével, melynek lefolyásá­ról a következőkben számolunk be: Elnök szívélyes szavakban üdvözli a szép számban megjelent közgyűlési tagokat és a közgyűlést ,megnyitottnak nyilvánítja. Mindenekelőtt megállapítja, hogy a »Ma­gyarországi grafikai és rokoniparosok főnök­­egyesületeinek XXVII. rendes közgyűlése az alapszabályok 65. §-ának határozmányai szerint hivatott egybe »minden egyes taghoz — a gyűlés napja előtt legalább 14 nappal — in­tézendő meghívó útján«, amely meghívókban fel van tüntetve »a közgyűlés helye és ideje, valamint a napirend tárgyai.« Azután bejelenti, hogy ez a rendes közgyű­lés az alapszabályok 68. §-a értelmében ha­tározatképes, amennyiben személyesen vagy meghatalmazás útján 137 rendes tag van kép­viselve 4330 szavazattal. Az idézett alapsza­bálypont előírja ugyanis, hogy a határozat­­képességhez megkívántatik a rendes tagok j5 részének képviselete, a jelen esetben, mint­hogy 507 rendes tagunk van, tehát 102 tag és másodszor, hogy az összes szavazatoknak leg­alább 15 si-ával kell a jelenlevőknek rendel­­kezniök, tehát a mai közgyűlés alkalmából, minthogy összesen 4786 szavazat van, 718 sza­vazat. Majd felkéri Hegedűs Sándor és Heimler Kálmán tagokat, hogy az alapszabályok 67. §-a szerint a közgyűlésről felveendő jegyző­könyvet aláírás útján hitelesíteni szívesek le­gyenek és egyben megbízza Gelléry Gyula dr. egyesületi titkárt a jegyzőkönyv vezetésével. Mielőtt rátérne a közgyűlés a megállapí­tott napirend tárgyalására, elnök bejelenti, hogy a napirend egy ponttal bővül, jelesül, hogy ez alkalommal kívánjuk néhai Hirsch Lipót tiszteletbeli elnökünk arc­képét a tanácsterem részére át­venni. Ennek kapcsán felkéri az annak ide­jén indítványt tevő Markovits Kálmán választmányi tagot, hogy előterjesztését tegye meg. Markovits Kálmán az elnöki felhí­vásnak eleget teendő, a következő beszédet tartja: Tisztelt Közgyűlés! Igen tisztelt Uraim! Habár az élet során számtalanszor találko­zunk félreértésekkel és téves nézetekkel, bi­zonyos az is, hogy vannak kikristályosodott igazságok, melyekhez szó és kétség nem fér. Ilyen igazság az, mely szerint: »Önmagukat becsülik le azok, kik nem becsülik nagyjaikat.« Önmagunkat becsülnők le mi is, ha nagy­jaink elismerése és megtisztelése hiányával azt igazolnók, hogy nem tudjuk értékelni a sors ama kegyét, mely megajándékozta közéletün­ket valóban hivatott, értékes vezérekkel. Bi­­zonyítanók egyben azt is, hogy érdemtelenek vagyunk nagy egyéniségek bizlalására. Ez a felismerés kellett, hogy elvezessen mai ünnepélyünkhöz, mikor ismét egy nagyságun­kat, t hélyesebben annak kegyeletes emlékét ké­szülünk megünnepelni. Hirsch Lipót néhai el­nökünk, majd tiszteletbeli elnökünk arcmásá­nak leleplezésével. Huszonhét évi egyesületi működésünk alatt, az ilynemű ünnepségeink sorrendjében ez a harmadik alkalom és ha sorrendben csak a harmadik ünnep, úgy ez nem jelentheti azt, hogy jelentőségében, tekintve az ünneplendő egyéniségét, ez a számszerű meghatározás meg ne változhatna, ha egyáltalán illő volna a kegyelet hangulatába belevinni az értékelés súly szerinti meghatározását. A grafikai szakma mindig abban a szeren­csés helyzetben volt, hogy vezérférfiai oly egyéniségek voltak, kiknek neve a szakmán kivül is közismert és köztisztelt volt és helyt­álló ez különösen néhai ürményesi Hirsch Li­­pótra vonatkozólag. Ki volt Hirsch Lipót? Ily kegyeletteljes ün­nepély alkalmával szokásos az ünnepelt min­den előnyös tulajdonságát szóvá tenni és ha­bár Hirsch Lipótot nem lehet eléggé méltatni mint embert, mint munkást, mint munkaadót, mi mégis be kell, hogy érjük e közgyűlés kereté­ben azzal, hogy róla csak mint az egyesület egykori tagjáról és vezérlő férfiújáról emlé­kezzünk meg. Azonban ebből a szempontból is nagy fel­adat néhai Hirsch Lipótot ismertetni, mert ez egy volna az egyesületi élet éveken át leját­szódott történelmének feltárásával, mi viszont nem lehet ez alkalommal feladatunk. De ha mégis megtennék és belebocsájtkoznán­k egye­sületünk évtizedes történelmének regisztrálá­sába, mint néhai Hirsch Lipót élettörténetének bennünket érintő munkásságának méltatásába, úgy szó, sok hangos szó volna az eredmény, melynek kapcsán tán elveszne szem elől a tulajdonképeni cél. De hisz nem is a szavak adják meg az egyéniség súlyát, hanem az aka­rások, a tettek, a tettek eszközei és főleg az elért eredmények. Ez eredmények fölsorolása fogja legtalálóbb­­ képét adni a mi néhai szeretve tisztelt El­nökünknek. Három eredményre tudunk rámutatni, mint néhai Hirsch Lipót főnökegyesületi munkás­ságának gerincére. Az első, hogy egyesüle­tünket céltudatos tevékenységgel és ügyes gaz­daságpolitikával kisegítette gyermekcipőiből és olyanná tette, aminőnek ma ismerjük. Tette pe­dig ezt azáltal, hogy módját tudta ejteni, mind­azokat, kik közénk valók és némileg számot­tevők, egyesületünkbe bekényszeríteni. Második eredménye a kollektív szerződés megteremtése, mely ma is létünk alapját ké­pezi, mely lehetővé teszi részünkre a ráz­­kódtatásoktól mentes ■munkalehetőségeket s mely legjobb bizonyítékát szolgáltatja Hirsch Lipót messze jövőbe tekintő éleslátásának. Ma­gyarországon Hirsch Lipót teremtette meg azt a fogalmat, melyet kollektív szerződés név alatt ismerünk, megteremtette ezt évtizedekkel ezelőtt és hogy helyes volt ezen cselekedete, az abból világlik ki leginkább, hogy ma már mind több és több ipar tette magáévá ezt a rendszert és amely iparok azt ezideig még nem tették magukévá, rövidesen kényszerülni fognak rátérni a kollektív szerződések egye­dül helyes és kielégítő útjára. Harmadik alkotása, a második kiegészítője, a békéltető bizottság megteremtése, melyet esz­tendőkön által pártatlanul vezetett s mely mindmáig az ő szellemében működik. Ezek az alkotások adják meg néhai Hirsch Lipót egyéniségének súlyát és ez érték alapján megállapíthatjuk, hogy önmagunkat tiszteljük meg akkor, midőn Hirsch Lipót arcmását ezen­nel rendeltetésének átadjuk (lepel lehull), hogy képviselje itt azt a fenkölt szellemet, melyet néhai Elnökünk honosított meg. Ez arcmás a művészi munka oly lelkiis­meretes és szeretetteljes gyakorlásáról tesz ta­núságot, hogy kötelességemnek tartom az al­kotó művésznek, Hornyánszky Miklós úrnak a Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesületének hálás köszönetét kifejezni lelkiismeretes és művészi szeretettől­­duzzadó alkotásáért. Boldogult Vezérünk családjának jelenlévő tagjaihoz is van pár szavam. Ha eltávoznak innen abba a meghitt körbe, melynek meg­alapítója ugyancsak a mi boldog emlékű El­nökünk volt, vigyék magukkal azt a szerető és tiszteletteljes hangulatot, mely most e te­remben szerteárad és mondják el otthon, hogy van egy közület, mely nem engedheti meg néhai Hirsch Lipót emlékének kisajátítását csa­ládja részére, abból részt kér, az őt megillető részt, melyet meg kíván őrizni a maga szá­mára. Ezek után pedig kérem az igen tisztelt El­nökséget, vegye át megőrzésre az imént le­leplezett képet, de tegye magáévá — miként azt a múltban tette — a jövőre is azt a szel­lemet, melyet néhai Elnökünknek köszönhe­tünk. Miként eddig, úgy a jövőben is ve­zessenek bennünket ama hagyomány alapján, mellyel néhai Hirsch Lipót ajándékozott meg bennünket s mely bölcs előrelátással és gon­dos körültekintéssel volt megalapozva és min­denkor helyes programmnak bizonyult. Azonban a kartársak részére is van még mondanivalóm. Nem elég az, ha beérjük azzal, hogy e terem falát mostantól kezdve Hirsch Lipót portréja is díszíti. Ha valóban meg akar­juk tisztelni Hirsch Lipót emlékét és hálásak akarunk lenni mindazért, amit nemes és fen­költ munkálkodás­ának és szellemi fölényének, vasenergiájának, odaadó szorgalmának és fá­radhatatlan buzgalmának köszönhetünk, úgy ne csak azzal tiszteljük meg, hogy elismerjük fel­­sőbbségét, akarásait, eszközeit és eredményeit, hanem vegyük át teljes egészében azt a szel­lemi örökséget, melyet Hirsch Lipót hagyott ránk. Hirsch Lipót végcélként a nagy Németország hatalmas és egészségtől duzzadó, de még min­dig előre törekvő grafikai iparát látta maga előtt és célja az volt, hogy bennünket is oda­vezessen, hol a boldogulás ily jelenségei nyil­vánulnak meg, biztosítva az egyén és összes­ség boldogulását. Ő egy táborban, egy cél által vezéreltetve kívánta látni Magyarország grafikai iparosait, összeforrva egy érzésben, a boldogulás útjain, leküzdve a kicsinyes, sze­replés iránti törekvéseket, ha azok nem páro­sulnak a tehetséggel vagy figyelmen kívül hagyják a köz érdekeit és csak egyéni hiuság

Next