Nyomda- és Rokonipar, 1940 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-01 / 1. szám
2. oldal Az áruházak mentségére legyen mondva, nemcsak ők tesznek így. Nagy gyárvállalatokról tudunk, ahol szinte sorbaállnak az iparosok, s a legképtelenebb alkudozások, árleszorító fogások után adatnak ki a munkák. S itt álljunk meg egy pillanatra. A kívülálló ezek után jogosan azt az észrevételt tehetné, hogy igen ám, de akkor az iparos a hibás, ha tisztességes polgári haszon nélkül vállal munkát s nincsen meg benne az önérzet, hogy az ilyen praktikákat megvetéssel visszautasítsa. A kívülállónak azonban ismernie kellene az iparos súlyos helyzetét. A régi munkásgárdamegtartására irányuló igyekezetét, a munkabér, üzembér és különféle közterhek tornyosuló esedékességeit, amelyek rendezéséért, pillanatnyi szorult helyzetében, enged a legnagyobb veszedelemnek: az alkunak. Már elmosódnak az alapkalkuláció számadatai, már nincsenek előtte a szedés, a nyomás, a papír áttételei, hanem csakis az engedmény, a 10, meg a 15/c-os alku, s mire hazaér a rendeléssel, eszmél rá arra, hogy tulajdonképpen ráfizetéssel vállalt ismét egy munkát. S ezt az egész alkudozási rendszert igenis oda kellett végre már ültetni a vádlottak padjára. Nem lehet és nem is szabad különbséget tenni aközött, hogy valaki a tisztességes polgári hasznon felül állapít meg árakat, arra számítva, hogyha pedig a vevő nagyon makacskodik, hát engedni fog, vagy pedig a szembenálló fél gazdasági gyengeségét használja fel arra, hogy a tisztességes polgári haszon feladásával, veszteséggel vállaltasson munkát. Nemzetgazdasági és fogyasztói szempontból egyaránt kívánatos, hogy a vásárló reális árakon jusson ipari és kereskedelmi cikkekhez, az ipar és kereskedelem viszont tisztességes polgári haszon elérésével fejthesse ki tevékenységét. Az alkura beállított, a megengedettnél magasabb árjegyzések éppoly veszélyesek, mint a haszon nélkül, sőt önköltségen alul dolgozó üzemek. Mert míg az első esetben egyesek meg nem engedett módon gazdagodnak, az utóbbinál üzemek mennek előbb-utóbb tönkre s válnak munkások kenyörtelenné, tehát fogyasztóképtelenné. S ez a folyamat, sajnos, még szélesebb körben is, érezteti hatását. Az alkura berendezett üzemek, az önköltség alatt is vállalók nemcsak a maguk egzisztenciájukat ássák alá, hanem tevékenységükkel károsan befolyásolják az egész ipar helyzetét, fogyasztóképtelenné téve újabb és újabb tömegeket. Tudjuk jól, hogy az alkudozási rendszert egyik napról a másikra nehéz megszüntetni. A magyar ipar és kereskedelem becsülete, hírneve azonban megköveteli, hogy valamennyi szakmai érdekképviselet végre összefogjon és szembenézzen ezzel a problémával. A nevelést azonban ne a közönségen kezdjük. Először az ipar és kereskedelem a maga berkeiben valósítsa meg azt az elvet, hogy pedig megfelelő áruért, jó munkáért becsületes árat kell fizetni, s amiképpen magam megkövetelem az árucikkem, vagy munkám megfelelő ellenértékét, úgy azt másnál sem próbálom meg lealkudni. A közönséget azután majd könnyen lehet nevelni, ha azok, akik velük érintkeznek, a maguk köreiben, a maguk gesztióiban már valóban hadat üzentek a gazdasági élet első számú közellenségének, az alkunak. A közönséget — ha az ipar és kereskedelem a maga berkeiben már rendet teremtett — könynyen lehet majd meggyőzni arról, hogy érdeke, alkudozások helyett a biztonságos vásárlás reális áron, amely szertelen lehetőségek helyett, iparnak és kereskedelemnek, tehát a fogyasztók kenyéradóinak egyet biztosít: a tisztességes polgári hasznot. NYOMDA- ÉS ROKONIPAR 1940 január 1 Az év legszebb magyar könyvei Az 1939. év könyvtermését végig tekintve, egy-kettőtől eltekintve, alig volt található valóban kiemelkedő bibliophil teljesítmény, amely minden vonatkozásában megütötte a bibliophil könyv magas mértékét, de számos könyv volt, amely igen becsületes törekvést mutatott és nyomdai kivitele, képanyaga és kötése kétségtelenül tiszteletreméltó színvonalat jelentett. Azonban ezeknél a a könyveknél mindig volt valamely olyan hiba, amely kitüntetésre teljesen alkalmatlanná tette. Az egyik kitűnő illusztratív anyaga mellett szedése nem bírta el a kritikát, a másik igen szép könyvnek címlapja teljesen hibásan volt papírra helyezve, a harmadik kötése, vagy a kötés kiegészítő részét képező boríték, illetve védőpapír oly ízlésbeli eltévedettséget mutatott, amely az egyébként igen érdemes törekvéseket elütötte az elismerés lehetőségétől. Ezeket a hibákat nem lehet a szűkös viszonyaink teremtette korlátolt lehetőségek rovására írni. Így azt a színvonalat, amelyet a Magyar bibliophil Társaság az általa »a legszebb magyar könyv« címmel kitüntetett könyvtől megkíván, csak két könyv érte el és ezek Kolb Jenő: Régi Játékkártyák, Hungária könyvek 6. Hungária nyomda nyomása, továbbá: Mi a Magyar? Szerkesztette Szegfű Gyula, Magyar Szemle Társaság kiadása, az Athenaeum irodalmi és nyomdai rt. nyomása. A Régi Játékkártyák című könyv a Hungária könyvek sorozatában egész új hangot üt meg és arra nyújt példát. A világ legrégibb nyomdafestékgyára Különlegességek: Háromszínnyomó- és könyvkötőfestékek flút'Hletist fajtársulatul tipusi Iroda és raktár: BUDAPEST, IV. FERENC JÓZSEF-RAKPART 27 TELEFON 269-635, 469-778 GYÁR: BUDAFOKON hogy művelődéstörténeti monográfiát miképpen lehet és kell tökéletes kiállításban elénk tárni. A könyv Kner Albert tipográfiai terve szerint készült, aki a színes dúcokat ólomba is véste. Maga a könyv tartalma is a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot. A XIV. századtól kezdve, amikor már ismeretes egyes kártyafestők neve, egész napjainkig végigvezet a kártyakészítés művészetén, a remekbe festett és fejedelmek részére készült játékoktól, a XV. század fa- és rézmetszetű kártyáin át napjaink könyvnyomatú kártyáiig. Az arisztokratikusabbb rézmetszetű kártya mellett mind nagyobb érdeklődésekre tarthat számot a szélesebb rétegek részére készült fametszetű kártya, amelyet kézzel, vagy sablon segítségével festettek ki. Végig látjuk vonulni a kártya összes stílusformáit a legrégibb reneszánsz jellegű kártyától a barokkon és rokkokon át a klasszicista stíluson keresztül a modern kártyáig. Természetesen a könyv különösen tekintetbe veszi a magyar vonatkozású termékeket, kezdve a XV. századbeli magyar címerpajzsos bécsi »udvari« kártyától, a magyar motívumú XVIII. századbeli bécsi kártyán át, az ez évszázadban már Sopronban, Vágújhelyen, Pesten, Győrött készült magyar kártyákon és a XIX. század magyar kártyákig, amelyeket Wesp A. Temesvár, Schneider József Pest, Koller József Emánuel Sopron műhelyében készültek, amelyek a tipikusan klasszicista ízlést viselik magukon. A táblabíró kor kártyái közül a Tyroler metszetei tűnnek ki művészi ízlésükkel, e kor keresett rézmetszője Lenhard Sámuel is készített kártyajátékot, egy népies tarokk Barabás képei után készült. A kártyakészítők közül fel kell említenünk a XVIII. század óta a Giergl-családot, amelynek tagjai közül Károly János és különösen István fejtett ki nagyarányú működést. E grafikai szempontból rendkívül érdekes anyagot kitűnően mutatja be Kolb Jenő és a tökéletes tipográfiai forma mellett a kártyák reprodukcióját oly' módon valósította meg a Hungária nyomda, hogy a fametszetű rajzra ólomdúcok útján három színben nyomta az eredetiben kézzel festett színeket. Ezzel a technikával, ha nem is adott teljesen hű hasonmást, de oly' művészi utánérzését, amely a könyv bibliophil érdemeit csak fokozza. Tipográfiai elrendezésénél és az illusztrációk kivitelénél fogva a könyv oly művészi egységet alkot, amely hasonló munkáknál párját ritkítja. Már megszoktuk, hogy