Nyomdaipar Magyarországon, 1912 (11. évfolyam, 1-38. szám)
1912-01-01 / 1. szám
XI évfolyam. Szekszárdi 1912/januári1. 1. szám A VIDÉKI NYOMDATULAJDONOSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Felelős szerkesztő: Molnár Mór Főmunkatárs: Somos Árpád Nyomdaipar Magyarországon *A NYOMDÁSZAT ÉS ROKONSZAKMÁK ÉRDEKEIT FELÖLELŐ SZAKLAP A lap szellemi részére vonatkozó közlemények és hirdetések Szekszárdra küldendők Megjelenik minden hó 1-én és 15-én Előfizetési ár egész évre 6 korona Állandó hirdetések szabott árai: 4. oldal 20'— kor. */ oldal 12'— kor. V CL oldal 7 — kor. Újév napjára. / Átlépvén egyik évből a másikba, amikor közel járunk ahhoz, hogy Szövetségünk kilencedik évéről kell számolnunk, önkénytelenül is elmélkednünk kell a fölött: mit jegyezhetünk föl eredményül az elmúlt esztendőről és mit várhatunk a jövendőtől ? Az elmúlt esztendő meghozta számunkra a Szövetség korszakot jelentő reformját, a jövendő pedig megteremti a nyomdatulajdonosok szervezettségét, hogy a Szövetség védőszárnyai alatt mind közelebb jussunk az egységes iparfejlesztéshez. Rövid foglalata ez a megfigyelésnek. A reform abban rejlik, hogy okulván a németországi példákon, a Szövetséget átszerveztük olyan testületté, amelynek szervei ütőereit fogják képezni a nyomdászérdekeknek , csiszolni fogják a darabosságokat, helyes irányban való haladásra edzeni a jellemeket. A Szövetség ez új szervei a kerületi központok lesznek, amelyek megalakítása a befejezéshez közeledik. Harminckerületi központon, kilencven kartársunk közreműködésével, előbb szervezkedünk, hogy a több mint kilencszáz vidéki kartárs közül alig maradjon olyan, aki ne értené meg az idők intő szavát és ne sietne csatlakozni abba a szervezetbe, amelytől ipari haladásunkat, erélyes védelmünket remélhetjük. Ha a szervezkedés nagy munkájával készen leszünk, kezdetét veszi az iparfejlesztés régen óhajtott első kellékének: az egységes nyomtatvány-árszabálynak elkészítése és életbeléptetése. Erre a korszakos munkára égető szüksége van a vidéki nyomdaiparnak, mert szomorúan kell tapasztalnunk, hogy akkor, amikor minden ipari cikk drágul, amikor a lakviszonyok egyre súlyosabbak lesznek, az élelmi cikkek árai folyton emelkedőben vannak, amikor a munkáltatási viszonyok a termelőképességet lényegesen megdrágítják, az egyetlen nyomdaipar az, amelynél lefelé megyünk az árakkal. Az ápril hónapban megtartandó rendes évi közgyűlésen szervezve fogjuk látni a Szövetség harminc kerületi központját. Ezek erélyes közremunkálásával azután elkészítjük az egységes tarifát, amelynek segélyével megállítjuk és helyes útra térítjük a számítás nélkül dolgozókat. Ön ! Remélem, hogy ez sikerülni fog г A kereszteti központok szervezése közben örömmel tapasztaltam, hogy sikerült az eddig közönyös kartársakban érdekeltséget ébreszteni, ezt pedig egyelőre magamnak kellett előkészíteni. Ezután harminc helyen lesznek segítségünkre azok a lelkes férfiak, akiket a bizalom a kerületek vezetésére rendelt. Az 1912. év végével Szövetségünk befejezi tíz éves pályafutását. Kilenc évet töltött el a közönnyel való küzdelemben. A tizedik lesz az első olyan, amely nem fog leperegni meddő kísérletezésekkel, hanem egy táborba gyűjtvén kartársainkat, biztató reményekkel vezet bennünket a hasznos alkotások megvalósítása felé. Vajha a nyugati kultúra szelleme hatná át kartársainkat, hogy azok az eszmék, amelyek ezután ott a színre kerülnek, ne csak néhány ügybuzgó embert foglalkoztassanak, hanem részt kérjen a munkából ez ország minden nyomdásza! Nagyvárad, 1911 december 26. Láng József: Tíz év múlva. A nyomdászat évszázados történetében egy évtized bizonyára nem sokat jelent. Az évek leperegnek, hosszú láncokba fonódnak anélkül, hogy korszakot alkotnának. A világtörténet nem az évekkel, hanem az eseményekkel számol. Bizonyos időközökben lecsap a közszellemre egyegy szikra, mely lángra gyújtja az óhajtások forró zsarátnokát, a tűz futó útjában világít, pusztít is, de mindenesetre felriasztja a tespedő emberiséget. Ez a szellem forradalma. Az utóbbi tíz esztendő a társadalmi átalakulás korszaka volt. A munka még nincs befejezve, de körvonalai már előttünk állanak. A „régi jó időkben“ mindenki saját magához állott legközelebb, csupán a saját erejében bízott, de balsiker esetén magára is volt hagyatva. Az egyéni függetlenség igen becses, de csakis a kiválóbbakra, a szellemileg és anyagilag erősebbekre nézve. Társadalmi szempontból azonban ez a rendszer