Nyomdaipar Magyarországon, 1913 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-01 / 1. szám

XII. évfolyam Szekszárd,1913/január 1­1. szám Nyomdaipar Magyarországon I| ■■iwiii ,l!l« WIM'»«»" inir-mriTtr —I' ■ ■ ■ I — - •• 4Í-I ..1v.f-'í.í«:. !. A NYOMDÁSZAT ÉS ROKONSZAKMÁK ÉRDEKEIT FELÖLELŐ­ SZAKLAP A VIDÉKI NYOMDATULAJDONOSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Lapzárta: szerdt%?reggel, az első jjosta beefjlézése után ! A lap szellei^ré^re­­vonatkozó^zljmié'^ , nyék és hű­leté(|^­^ekszárdi1t'^ilddTide**^ 1913. Az ipari és kereskedelmi életben az ~é év rendkívüli válságokkal volt terhes, nyomdaipar terheit csak fokozták. A tizenfés* más számú újév gazdasági válságban kezdődik, azonban egyúttal a javulás reményével méhé­­ben. Ezt a reményt soha el nem veszteni s annak megvalósulásán fáradni: ez a tovább­élésnek, az új esztendőnek a feladata. Olvasó­inknak irányunkban a múltban tanúsított szere­­tetét megköszönve, kérjük ez újév kezdetén foko­zott jóindulatát és pártolását annak elismeré­séül, hogy a mi reményünk és küzdelmünk, a mi továbbélésünk és újévünk célja: a vidéki nyomdaipar javára működni. Éhez várjuk minden öntudatos, önmagát s iparát megbecsülni tudó vidéki nyomda­tulajdonos segítségét. Olvasóinknak és iparunknak kívánunk az elmúltnál jobb új esztendőt. * Az elmúlt év fölötti elmélkedéstől mi sem tudunk szabadulni, pedig egyébként nem szeretjük e sablon­szerű reflexiókat. De amikor elbúcsúzunk az ó évtől, lehetetlen átsiklanunk annak eredményei, eredménytelensége, a történtek fölött s ha lemondó őszinteséggel beismerjük a mulasztásokat, nem tehetjük ezt anélkül, hogy a jövőben követendő magatartásunkat ki ne jelöljük. Magunkat és másokat ámítanánk, ha az elmúlt évből pozitív, jövendőnket megalapozó eredményeket akarnánk kihámozni. A Szövetség igazgatósága s annak élén ambició­zus elnökünk nem egy üdvös reformot kezdeményezett. Nagy fáradsággal és hozzáértéssel megszerkesz­tette azokat a jogos aspirációkat, melyek az ipar­törvény revíziójában lettek volna megvalósitandók. Így a nyomdászat képesítéshez kötését s az 1848. XII. t.-c.-nek olyan módosítását, mely a szaknyom­dászoknak jobb, biztosabb boldogulását lett volna hivatva előmozdítani. A szakoktatást is megfelelőbb módon óhajtotta reformálni, nehogy tanoncaink, akiknél a kellő előképzettséget mindenesetre fel kell tételezni, ráért erre a kollektív szerződésben is kötelezettséget vállaltunk, az analfabéták közé soroztassanak. Az illetékes körök semmitmondó bürokratizmussal ítéli át ügyeinket ad graecas calendas. De még az ipartörvény revíziója már évek óta csupán a tanul­mányozás stádiumában van s a folytonos politikai zavarokból keletkező kormányválságok miatt az ige nem tud testet ölteni, eltekintve attól, hogy némely „jóakarónk“ olyanformán „véleményezte“ ügyünket laikus fontoskodással, hogy legjobb, ha minden a régiben marad. Természetesen senki sem tud bennünket meg­érteni, mert a bajt csak mi érezzük egyedül. Mindez akaratunk és határozott fellépésünk ellen került ilyen görbe útra. De még nem veszítettük el minden reményünket, mert hiszen csak a zavaros politikai helyzet hátráltatta törekvéseinket, döntés azonban nem történt s ezt megelőzőleg majd ismét zörgetjük a kapukat. Az általánosan megnyilvánuló panaszokat apró­­cseprő novellákkal akarják felsőbbjeink honorálni, így többek közt a vándoriparra és a megrendelésgyűj­­tésre vonatkozó tövényjavaslattal óhajtották a jobb megélhetést előmozdítani, azonban ez a szándék nem igen vált be, mert máris sok ipari tényező felemelte tiltakozó szavát ellene. Szóval csak azzal boldogítanak bennünket, amit nem kérünk, de életbevágó kívánságainkat figyelmen kívül hagyják. Volt rá eset, hogy csak tőlünk függött a helyzet megjavítása. Aminthogy tényleg társadalmi úton többet is lehetne elérni, mintha mindent fölülről várunk. De hát nagy a széthúzás köztünk, meg a megértés is hiányzik nálunk. Nem lett meg mai napig a központi titkárság sem, pedig egy ilyen permanenciában lévő dolgozó szerv nélkül mit sem érhetünk el, pedig hogy a tisz­teletbeli állásokkal mire mentünk, azt világosan mutat­ják a következmények. Lapunk nagy kitartással tartotta ez eszmét fel­színen, de hiába. Ez sem sikerült, de más, ehhez hasonló vagy ezt megközelítő eszme sem került meg­oldásra. Csak egyszerűen agyonhallgatták az egészet, hasztalan hánytorgattuk. r Felelősszerkesztő: Molnár Mór­é Árpád U Megjelenik minden sz ordán / : i­f j Előfizetési V\ égés2^^fe^10 szorona _

Next